Somogyi Néplap, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-31 / 127. szám

1986. május 31., szombat 5 Slkerkönyvek 4* Irodalmi csemegék Hegnyílt az ünnepi könyvhét Meglehetősen gonosz tréfát űzött tegnap az időjárás az ünnepi (könyvhét rendezői­vel és az érdeklődőkkel. Órákig zuhogott; sűrű, hideg eső áztatta a megyei múzeum mögött, a Rippl-Rónai park­ban felállított könyvsátrakat. Ennek ellenére a Kilián mű­velődési központ fiatal szín­játszói igyekeztek meghitté tenni a megnyitó perceit. Szép szavalatokat és közis­mert költők gitárral kísért, megzenésített verseit adták elő. A műsor után Szapudi András író vette át a szót. Fölidézte a magyar könyv- nyomtatás kezdeteit, majd századokon át tartó rögös út­ját, megpróbáltatásait. Meg­becsüléssel emlékezett meg azokról, akik hajdan a ne­héz .körülmények között is vállalták a harcot — a hazai könyv ügyéért. Szólt Hess Andrásról, Sylvester János­ról, Szenczi Molnár Albert­ról, Tótfalusi Kiss Miklós­ról. A feladatukat erős áka- rattal, hittel végző elődök példáját idézve nyitotta meg a könyvhetet. S az időjárás ellenére reg­geltől sok vásárló ostromol­ta meg a könyvsátrakat. A sikerkönyvöket már nyitás­kor elkapkodták. Először Moldova György új kötete fogyott el, de alighanem ez a sors vár Szász Imre és Me­zei András könyvére is. Év­ről évre visszatérő gond, hogy a népszerű írók műveit a kerestetnél jóval alacso­nyabb példányszámban ad­ják ki. Megfelel azonban az olva­sói érdeklődésnek, hogy az idén talán minden eddiginél több történelmi témájú ki­advány került a könyvnapi választókba. Többen pana­szolták, hogy kevés a gyer- miefckönyv,' az ifjúsági iro­dalom pedig szinte teljesen hiányzik. A felnőttek azon­ban sók csemege közül válo­gathatnak. Érdekesnek ígér­kezik Esterházy Péter Beve­zetés a szépirodalomba című kísérlete, Illyés Gyula nap­lójegyzetei vagy az Űjhold évkönyv első kötete, amelyet nagyrészt az 1946-ban meg­jelent folyóiratban szereplők szerkesztették. Említhetnénk azonban sok mai költő kö­tetét, az új, igényes Balassi- kiadást. a külföldi irodalom képviselőit és a különféle ismeretterjesztő kiadványo­kat is. Bár néhány könyv már az első napon hiánycikknek bi­zonyult, ezúttal csak a pél- dányszámokfcal van baj — a könyvhétre jelzett 89 könyv mind idejében az üzletekbe került. RÁDIÓSZEMLE Egy délutáni est Ügy látszik, a rádiót sem kerüli el az a jelenség, ami a folyóiratok, napilapok jel­lemzője. Így azonban, azt nem állíthatjuk, hogy igyek­szik rálicitálni a sajtóra mű­soraival, bár mindenkor fi­gyel az évfordulókra. Nem olyasféle dátumokra kell gondolnunk, amelyek nagy eseményekhez, tör­ténelmi léptékkel mérve is kiemelkedő napokhoz csat­lakoznak, hanem egy-egy is­mert személy vagy szakterü­let kiválóságának akérhánya- dik (csak kerek) születésnap­járól. Illik az ötvenedikkel kezdeni, s folytatni egészen addig, míg az ünnepelt egészsége tart, ötévenként újra elmondva érdemeit. Saj­nos, ez mára már olyan megszokott lett, hogy a sok megemlékezés közt úgy jár az ünnepelt, miként ama szólásbeli gyerek a sok bá­ba közt. Ezért hallgathattuk különös felszabadulltsággal szerdán kora délután a Petőfi adón az Átadom a módszerem cí­mű műsort, amely alcíme szerint Szatmári Istvánt, a Vígszínház színművészét kö­szöntötte — anélkül, hogy er­re különösebb évfordulós apropó tett volna. Egysze­rűen csak annyi történt, hogy egy színész kapott a Magyar Rádióban másfél órát. Egy olyan ember, aki harmincöt évet töltött már a pályán, s miközben mások szövegeit próbálta állandóan közelebb vinni a közönség­hez, maga is írt kisebb-na- gyobb írásokat. Nos, a szerzői estté kere­kedett munkák olyan tolmá­csolásban keltek életre, amely már önmagában is ünnep lehet a szerzőnek, de még a színésznek is. Az ugyanis, hogy Gobbi Hilda, Ruttkai Éva, vala­mint Agárdi Gábor, Venczel Vera, Raksányi Gellért egy műsorban lép föl, s ezen belül is egy szerzői esten, valamiféle színvonalat is su­gall — olyat, amely növeli az est fényét. Nekik is szerepük van ab­ban, hogy nem lett emlék­est a műsor, nem minden percét az tette ki, hogy a szerző „zsenialitását” bizo­nyítsák a nyilatkozók (ilye­nekre hallhattunk példákat más, hasonló műsorokban), hanem mertek beszélni sa­ját magukról is. Szatmári Istváné a fő érdem ebben. A Rádió- és Televízióújság kísérőszövegében olvashat­juk, a januárban megtartott Mikroszkóp színházbeli esten a szerző véleménye szerint a szereplők, nézők egyaránt jól érezték magukat. A rádió szerkesztőinek érdeme, hogy ebből az érzésből nagyon so­kat sikerült átmenteni a mű­sorma is; így kellemes dél­utáni programnak bizonyult. Talán némi szépséghibát je­lentett, hogy bár szerzői est volt, a műsor délután két órakor került adásba. Cse­kély átcsoportosítás után le­hetett volna később is. így a felvétel ellenére nem vált volna zavaróvá a műsorban folyton emlegetett szerzői „est” kifejezés. Varga István KITÜNTETETT PEDAGÓGUSOK „A vadócba rózsát ojtok...” Erdélyben a babát bubá­nak mondják. — Csakhogy ott, ha feLnő a buba, nem nevezik többé bubának — mondja Komá- ry Annamária, a siófoki Ferczel Mór Gimnázium ma­tematika—fizika szakos ta­nára. — Miután 13 éves ko­romban végleg áttelepültünk Magyarországra, itt rajtam maradt a gyerekkori bece­név. Ráadásul, mióta taní­tok, néni is vagyok, követ­kezésképpen több mint 30 éve Buba néni. „Ha valakit, őt megilleti a kiváló tanár cím.” Ezt nem én mondom, hanem a tanít­ványai. Sok száz tanítványa, akit nappali és esti tagoza­ton tanított, s kollégái, akik közül ugyancsak több tarto­zik a tanítványai közé, nem túl népszerű szaktárgyainak kedvelői, s akik sohasem ba­rátkoztak meg a matemati­kával, fizikával. Buba néni órái — mondják — általá­ban derűsek voltak. Szemé­lyét mindig tisztelet övezte, de senki sem félt tőle soha. Feleléskor a leggyengébb ta­nuló sem „oidrizett”. — Talán mert sohasem tűztem ki magam elé irreá­lis célokat, eddigi életem­mel, sorsommal elégedett va­gyok — mondja. — Szeren­csém is volt, azt hiszem. Gyerekkoromban gyöngéd szeretet vett körül a család­ban, édesanyám és nagyapám mindent megtett azért, hogy ne szenvedjek hiányt sem­miben, különös tekintettel a szellemiekre. Kitűnő tanára­im voltak. A kolozsvári gimnáziumban, ahol az első és a második osztályt végez­tem, például Kuncz Aladár unokahűga, Máté-Szabó Mag­da volt a magyartanárom. Egyébként a Fekete kolostor szerzője anyámék jó ismerő­se volt. A szerencse Buda­pesten sem hagyott cserben. Nagyszerű tanárok tanítot­tak a Teleki Blankában is, és természetesen az egyete­men is. Zamárdiban lakik. — Tulajdonképpen egy­éves koromban láttam meg először ezt a Balaton-parti falut, s ezután csaknem min-; den évben ide jöttünk nya­Harminc éve Buba néni ralni. Kezdetben lakást bé­reltünk, majd 1937-ben épí­tettünk egy kis nyaralót, kö­zel a parthoz. 1944-ben az­tán végleg ide költöztünk, s én nem akartam többé más­hol élni. Miután megszerez­tem a diplomát, Székesfehér­várra neveztek ki tanárnak, de én nem fogadtam el az állást, mert Záróárúiból kö­rülményes lett volna bejár­nom. A kitüntetett tanár nyug­díjba készül. öt éve nemcsak egy új is­kola nyitotta meg kapuját Kaposváron a Toldi utcában, hanem egy új tantestület is kezdett összekovácsolódni Szalui Imre igazgató irányí­tásával. Nem múlt el még az első tanév, amikor a tantes­tület úgy határozott, hogy részt vesznek egy új típusú általános iskola (kialakításá­nak a kísérletében. A szent- lőrinci modellt választották, annak elveivel igyekeztek azonosulni, újító szándékkal. Szalai Imre igazgató, aki a pedagógusnap alkalmából a megyei tanács pedagógiai dí­ját nyerte el, erről a kísér­letről, a tantestülettel, a diá­kokkal és a szülőkkel közö­sen végzett munkáról beszélt. — A tantestület tenniaka- rása nyilvánult meg abban az elhatározásban, amely vagyoK. rsn meg egyexemis- ta koromban elhatároztam, hogyha megérem a nyugdíj- korhatárt, nem maradok a katedrán. Szerintem akkor kell elmenni, amikor még fi­zikai és szellemi értelemben is „jó karban” van az em­ber. Mint mondtam, életem­mel, sorsommal elégedett va­gyok. Nem csalódtam sem a tanítványaimban, sem a kol­légáimban, sem a barátaim­ban. Jól érzem magam za- márdi otthonomban, ahol ősszel és télen körülvesz a csend, a nyugalom, nyáron pedig a balatoni üdülők örö­me. Hetente egyszer tarok­kozom, egyszer bridzselek (régi meghitt társaságban), és sokat olvasok. Gyerekko­rom óta rajongok a Bala­tonért; úszom, vitorlázom, kirándulok. Talán „erdélyi vérem” okán, nagy utazó vagyok. Még a szibériai Baj- kálhoz is elvetődtem, s él­veztem a gyönyörű, tisztaví- zű tó közelségét. S lemélem a szerencse (vagy á termé­szetem?) ezután sem hagy cserben, s nyugdíjaséveim is szépek lesznek. nem sakkal a közösség lét­rejötte után született meg; másfél évig készültünk az úgynevezett szeintlőrinci kí­sértet bevezetésére iskolánk­ban. Voltaik, akik nem tud­tak vagy nem akarták azo­nosulni törekvéseinkkel, ők kiváltaik a tantestületből; az újonnan érkezőik már azzal az elhatározással pályázták meg az állást, hogy szívesen dolgoznának velünk. A kí­sérletezés az oktatás meg­újulását segíti elő, a szentlő­rinci kísértet abban különbö­zik sók más kísérlettől, hogy új általános iskola modelljét dolgozta ki. — A kísérlet kifejezés eléggé elterjedt az oktatás­ban. A kaposvári Toldi ut­cai általános iskolában mennyi munkával jár, hogy Rinyabesenyőn az iskola fehérre meszelt falát nem kezdte ki még az idő. Az udvar is mutatja, hogy óvo­dások és iskolások együtt élnek az épület falai között. — Viszontlátásra, tanító néni! — zengik kórusban déliben a kisdiákok, a rinya- besenyői tagiskola egyetlen pedagógusától elköszönve. — Meddig mondják még a gyerekek, hogy viszontlá­tásra? — kérdeztem Horváth Györgyné tanítótól, aki a pe­dagógusnap alkalmából szol­gálati emlékérmet vehet át ötvenötéves korában.. Ezt az elismerést kapják a nyugál­lományba vonulók. — Az emlékéremre ko­romnál fogva jogosult va­gyok, de még egy évig sze­retnék dolgozni. Visszatart, hogy községünkben tavaly szeptemberben megnyílt az óvoda. Először tapasztalha­tom, hogy mit jelent az óvo­dai nevelés az iskola szá­mára. Harmincegy éve tanít Ri­nyabesenyőn. Az összevont egy-három osztályban tizen­vállaiLták a kísérletet; ennek csák a nehézségeit tapasz­talják, avagy szíves-örömest dolgoznak érte? — A pedagógusok vállal­ták a többletmunkát is. Ügy- nevezett kerettantervvel dol­gozunk, a tantervi követel­mény ránk is vonatkozik, de rendszerét a pedagógusok­nak kellett kidolgozniuk. Tu­dásuk, elképzelésük itt sza­badon érvényesülhet. Nem­csak a pedagógusok, hanem a kísérlet lényegéből faka­dóan a gyerekek is többet, mást vállaltak, mint egy má­sik iskolában. — Ügy tudom, hogy az it­teni pedagógiai szabadság egyik eredménye, hogy a töb­bi iskolánál kévés ám óra­számban tanítanak a tanító*, tanárok. négy nebuló szeme nyílik rá naponta. Egy kivételével ci­gánycsaládból származnak. — Egyre többen végzik el az általános iskola nyolc osztályát. A továbbtanulók száma is nő; általában szak­iskolákba jelentkeznek. Ed­dig a fiúknál tapasztaltuk, hogy nőtt a tanulás iránti igény, az utóbbi években — A gyakorló általános is­kolákban dolgozók óraszámá­nak a kétharmada terheli a mi pedagógusainkat. A gye­rekek is kevesebb időt tölte­nek az iskolában, a cél az, hogy kisebb megterheléssel nagyobb eredményéket ér­jünk él. Módszerünknek ez is az egyik lényege. — A szülők mit szóltak mindahhoz, ami új ebben az iskolában ? — Azonosultak elképzelé­seinkkel; nemcsak a gyere­keket sikerült jobban akti­vizálni, hanem a szülőket is. Ez megnyilvánul a szülők érdeklődésében, rendezvé­nyeink látogatottságában. Jól együtt tudunk működni vélük. Közösségi iskolát te­remtettünk. H. B. ugyanezt mondhatjuk el a lá­nyokról is. — A faluban végbement változások az iskoláztatás­ra is rányomták a bélyegü­ket. — Az elhagyott falusi há­zak új gazdára találtak, s az életmódváltozás a gyere­kek tanulmányi munkájában is megmutatkozik. Szülei­ket már tanítottam, a csa­lád szerepe a nevelésben fo­lyamatosan érvényesül. A pedagógusnak ez nagy segít­ség. Korábban ilyet nem ta­pasztalhattam. — Többször is találkoz­tunk már a balatonfenyvesi olvasótáborban, ahová elhoz­ta tanulóit. Érdemes volt? — Felejthetetlen élmé­nyekben volt részük a gye­rekeknek. Sokan először utaztak vonaton ... Egész évben hasznát vettem az ol­vasótábor foglalkozásainak. A gyerekek szeme kinyílt a világra. A veszprémi tanítóképző­ben végzett Horváth György­né. Ott kapott olyan útra- valót, amelyet pályáján ka­matoztatni tudott. — A vadócba rózsát oj­tok, hogy szebb legyen a föld — olvastuk nap nap után a tanterem falán. Ezt a szép gondolatot nem le­hetett elfelejteni. Horányi (Barna — Eljött az idő, 55 éves Sz. A. Pedagógiai díj az újító törekvésekért

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents