Somogyi Néplap, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-17 / 115. szám
Somogyi Néplap XLII. évfolyam, 115. szám 1986. május 17., szombat Könyvutalvány és kerámia a nyerteseknek Vasárnap túraverseny Csütörtökön még érkeztek megfejtések a túrarejtvényünkre. Azok között sorsol- tu ki a díjakat, akik mind a három forduló kérdéseire helyes választ adtak. Sok értékes választ kaptunk olvasóinktól, s ez arról győzött meg bennünket, hogy érdeklődnek a helytörténet iránt, szeretnek kirándulni. Különösen örültünk a természetbarát-csapatok jelentkezésének, amelyek az általános iskolában vagy középiskolában váltak a turistamozgalom lelkes híveivé. lálkozó a Jókai-ligetben. Tö- röcskéről öt fős ifi- és- fel- nőlttcsapatok indulnak tovább a Gyertyánosba. A túraverseny során megismerkedhetnek a kirándulók a szépséges Zselíccel. Körülbelül délelőtt tizenegy órakor kerül sor a díjak, jutalmak átadására, ezt követően fórumot rendezünk a természet- járásról, annak lehetőségeiről, gondjairól. A szervezők büféről is gondoskodtak; lesz virsli, lacipecsenye és üdítőital. Ebéd után játékmesterek gondoskodnak a gyerekek szórakoztatásáról, de aki inkább családi barangolásra szánja el magát, azt nem tartóztatja kötött program. Találkozunk tehát vasárnap reggel nyolc órakor, a Jókai-ligetben! Várjuk kedves olvasóinkait Gyennekrajzkiállitás nyílt Kaposváron A BUDAVÁRI SIKLÓ A legfontosabb munka a 24 személyes kocsik futásának beszabályozása és iá villamos szerelések. A korhű szerelvények 45 másodperc alaitt teszik majd meg a 101 méter hosszú, 30 fokos emelkedőt A Természetbarát Turistaegyesület és a Somogyi Néplap vasárnap kirándulást szervez Töröcskére, onnan pedig a Gyergyános-völgyi turistaházhoz. Vasárnap reggel nyolc órakor lesz a taFakitermelő tanulók vetélkedője A vendéglátók nyerték a versenyt Tegnap elméleti versenyt követő ünnepélyes eredményhirdetéssel ért véget az erdőművelő-fa'kitermelő szakmunkástanulók országos versenye, amelynek házigazdája a somogyzsi'tfa-szőcsénypusz- tai szakmunkásképző intézet volt. A vendéglátók nemcsak vendégszeretetből vizsgáztak jelesre, hanem mind az egyéni, mind a csapatverseny első díját is otthon tartották. A szőcsénypusztai csapat mögött a második helyen a mátrafürediek végezitek, a harmadik a barcsi, a negyedik az ásotthalmi csapat lett. Az egyéni verseny első hat helyezettje soron kívül kezébe vehette a jeles szakmunkás-bizonyítványt. A versenyt Krieg Antal szőcsénypusztai tanuló nyerte. Ót követte: Pásztor Károly, Mátrafüred; Hegyháti László, Mátrafüred; Juhász Balázs, Szőcsénypuszta; Vuk- man Levente, Szőcsénypuszta és Rupai Róbert, Barcs. A vetélkedő öt gyakorlati munkahelyén a legjobbak különdíjat kaptak. Két év múlva Mátrafüreden rendezik meg a tanulók országos versenyét. Ecsettel az alkoholizmus ellen Hazánk mezőgazdasága diákszemmel KIÁLLÍTÁS A MAGYAR MEZŐGAZDASÁGI MŰZEUMBAN Általános iskolás diákok képzőművészeti alkotásaiból nyílik ma kiállítás Budapesten a városligeti VajdahuTanulságos balesetek Két kísértetiesen hasonló közlekedési baleset történt csütörtökön. Mindkettőnek a „főszereplője” gyerek volt. Zimányban a hatéves Kaposi Agnes kiszaladt egy álló busz mögül és nekirohant egy szabályosan közlekedő autónak. Kaposmérőben ugyanezt tette a kilencéves Nagy László. Mindkét kisgyerek, szerencsére, csak könnyebben sérült meg. Nem lehet elégszer ismételni: tanítsuk meg gyerekeinket, hogy álló busz elől, mögül kiszaladni nagyon veszélyes. Elkerülhető lett volna az a baleset is, amely tegnap történt Kaposváron. A Füredi utcában Füred felől érkezve balra, a Nádor utcába akart bekanyarodni Wartburgjával a 29 éves, kaposvári Novák Nándor. Vele szemben egy, a városközpont felől érkező teherautó ugyancsak balra akart kanyarodni, a Toldi-lakótelepre. A négysávos úton a szembejövőkre váró teherautótól Novák nem láthatta, hogy a szélső sávon egy Trabant igyetc- szik Füred felé, ám ennek ellenére bekanyarodott a Nádor utcába; közben azonban „találkozott” a szabályosan közlekedő Trabanttal. Ez fölbarult, és nagyon ösz- szetört... A szerencsének köszönhető, hogy a balesetnek csak egy könnyebb sérültje lett. nyad-várban a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A minden évben megrendezett Hazánk mezőgazdasága diákszemmel című pályázatra az idén beérkezett legjobb munkákat állítják ki. Rendkívül népszerű ez a pályázat, 1986. március 1-jéig csaknem háromezer kisdiák küldött be pályamunkát. A zsűri 139 munkát díjazott, Ezek között 63 írásos dolgozat van a mezőgazdaságról, a többi rajz, kisplasztika és textilből készült alkotás. A kisdiákokon kívül középiskolások is pályázhattak, tőlük elemzéseket, dolgozatokat várt a zsűri, számukra nem rendeztek képzőművészeti versenyt. Háromszáznegyven dolgozat közül 118-at részesítettek jutalomban. Somogyi kisdiákok is kaptak díjat a pályázaton. Magyarhoni István és Vastagh Zsolt — a fonyódi általános iskola tanulói — van a díjazottak között és még több fonyódi gyerek alkotását tartották alkalmasnak arra, hogy a kiállításon bemutassák. Szerepel a tárlaton két kaposvári tanuló pályaműve is. A dolgozatok közül jutalmat kapott a balatonszentgyörgyi Budai Katalin és László István közös munkája. A középiskolásak közt első díjat kapott Honfi Csaba, a kaposvári mezőgazdasági szakközépiskola tanulója. A mértéktelen alkoholfogyasztás legnagyobb károsultjai a gyerekek. Hogyan látják ők az alkoholizmust? Milyen érzéseket kelt bennük egy ittas felnőtt, esetleg szülő közelsége? A megyei alkoholizmus elleni bizottság „Ecsettel az alkoholizmus ellen” címmel hirdetett gyer- mekrajzpályázatot. A megye általános iskoláiból összesen 276 pályamunka érkezett, s a leg#bb 74-et mutatják be kiállításon, a Kilián György Városi Művelődési Központban. A gyerekek élénk színekkel dolgozták föl a komor témát, nem egyszer az alkoholizmus ellenes plakátokat megszégyenítő ötletességgei. Döbbenetes élmény gyermekszemmel látni az asztalra borult férfialakot, a kép sarkában síró családot! A kaposvári Horváth Andrea rajzának címe: „Már megint ittál ..Kollázsok, festmények, krétarajzok: „Rémes esték; Retteg a család; Inkább az üveget temessük! Az utolsó pohár...” A színvonalas anyagból a zsűri hatot díjazott. Első helyezést ért el Cselik Iván, a kaposvári Zrínyi iskola hetedikes és Samu Erika, a marcali Noszlopy iskola nyolcadikos tanulója. Második díjjal jutalmazták Bozsoki Ágnest, a marcali Mikszáth iskola hetedik osztályosát és a pályázat legfiatalabb résztvevőjét, a harmadikos Vajai Tündét a labi Virág utcai iskolából. Harmadik helyezést ért el Gelencsér Péter kaposvári és Nagy Zoltán somogy- udvarhélyi tanuló. Mindketten nyolcadik osztályosok. A díjakat a kiállítás teg- napelőttá megnyitáskor dr. Balassa Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese, a megyei alkoholizmus elleni bizottság elnöke adta át. A kiállítás május 25-ig tekinthető meg. Cserenap éremgyűjtőknek Numizmatikai csereközvetítésre és cserenapra készülnek az éremgyűjtők. Vasárnap délelőtt 10-kor találkoznak Kaposváron — a Kilián művelődés.! központ nagytermében — a MÉE Somogy megyei csoportjának tagjai és a numizmatika iránt érdeklődők. Az idei második találkozó csereanyagában is tekintélyes helyet foglalnak Uj gyermekmedencét építettek a kaposvári fürdőben. A régi mészburkolat helyett korszerű műanyag burkolattal látták el a pancsolói el a római érmék. A leggazdagabb azonban a régi és újabbkori magyar pénz- anyag: Szent István dénárjától Károly Róbert liliomos garasán át a Magyar Nép- köztársaság pénzvereteiig több száz tételt mutatnak be. A külföldi érmék sora is rendkívül változatos: Miska régi (1618-ból való) tallérjától az equadori suc- réig vagy a San Marino-i 1985-ös fizetési sorig válogathatnak a gyűjtők. Érmek, kitüntetéseik sora egészíti ki e gazdag kínálatot. A csereközvetítés anyagát reggel fél 9-től lehet megtekinteni. Tisztelet a magyar tipográfiának címmel kiállítás nyílik június 24-én az Országos Széchenyi Könyvtárban. Az 1473-tól napjainkig ívelő korszak könyvművészetét bemutató kiállítás megrendezését Szántó Tibor, a hazai tipográfia külföldön is elismert szaktekintélye kezdeményezte. A tárlaton számos érdekesség szerepel majd. Közöttük lesz az 1473- ban nyomtatott Hess-féle Budai Krónika, valamint az 1590-ben napvilágot látott. Károlyi Gáspár fordította Vizsolyi Biblia eredeti példánya. Tarka sorok Vizsgák idején — Kire vár, fiam? — A tanársegéd úrnál kelllett volna beszámolnom. de úgy látom, már nem jön. — Mióta várja? — Kilencre voltam berendelve ... — És most rögtön dél? Disznóság! Jöjjön be hozzám! — Azért annyira nem sürgős, professzor úr ... Kevésbé buzgó — Csak azt sajnálom, hogy nem Makedón iái Nagy Sándor idejében születtem... — Miért? — Rövidebb volt a történelem. Találós kérdés — Mi a különbség az ösztöndíj és a koporsó között? — No? — Semmi. Egyikből sem lehet kijönni. A hét vicce Ágika az érettségire készül, és megkérdezi az apjától: — Apu! Mi az a könyvdráma ? A papának fogalma sincs róla, de kivágja magát: — Könyvdráma az, ha egy fiatal író ír egy ■könyvet, és nem talál rá kiadót... Gond Két atya beszélget. — Rettenetes — mondja az egyik —, a fiám borzasztó gondokat okoz nekem. Iszik, dohányzik, állandóan lányok után jár. — No, én — szól a másik — e tekintetben boldog vagyok. Az én fiam csak tejet iszik, nem dohányzik, nők •után sem fut. egy fillért sem költ. — Hogy lehet az? — Ügy, hogy az én fiam még csak kéthónapos. Az életből hoztam ... — Kartársak, ne szövegeljenek itt nekem észszerűségről, megfontoltságról meg efféle szamárságokról. Takarékoskodnunk kell, tehát takarékoskodni fogunk! Kerül, amibe kerül! 9 m 9 Tavaly Spanyolországban nem voltam nyaralni, az idén, azt hiszem, Bulgáriába nem megyek... Somogyi Nm ap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510. 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató