Somogyi Néplap, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-28 / 98. szám
1986. április 26., szombat Somogyi Néplap 7 SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK Volt egyszer, egy orosz tengerésztiszt: „mellesleg”, — de mem mellékesen,! — zeneszerző-óriás. Világot járt, művelt, sok nyelven beszélő, eredeti intellektus, aki azt tűzte ki élete legfontosabb céljául, hogy hazájának ősi népzenéjét a polgári Nyugat muzsikájának leghaladóbb áramlataival elegyítse új minőséggé. Századiunk kezdetén növendékévé fogadott egy ifjú olaszt: világot járt, sok nyelven beszélő, eredeti intellektust. Negyedszázaddal később pedig ez az itáliai komponista fogadott tanítványává egy viHágot akkor még nem járt, de ném kevésbé művelt és tehetséges magyart. — önt is ugyanaz a szándék irányította és irányítja, amely Nyikolaj Rimszkij-Kor- szakovot és Ottorino Resipighit: szerves egységgé ötvözni a nemzetit,, pontosabban a népit az európaisággal? — Igen. Ezért kaptam 1979-ben Herderdíjat. A Kossuth-díjat még nem említi Farkas Ferenc. De ne vágjunk a dolgok elébe: dal, opera, kamiaramű, filmzene sem kezdődik „in médiás ras”! Azaz, talán helyesebb lett volna wagneri méretű zenedrólmát, mahleri szabású szimfóniát említenem, oly sok téma és variát,ió „fért belle” ennek a töfoib mint nyolcvanéves, hallatlanul szívélyes, és hihetetlenül friss gondolkodású -öregembernek az eddigi életébe. Kellemes harmóniákkal kezdődött: az édesanyja zongorázásával, a katonatiszt édesapa cimbalom játékával a. délnyugat- d'unántúli otthonban. Elíélejtettem megkérdezni, milyen szerepet játszott az apa foglalkozása abban, hogy Farkas Ferenc később oly gyakran nyúlt „katonás” témákhoz, így a török kori, a kuruc kori, a, negyvennyolcas küzdelmekhez. Ezt az összefüggést tehát csupán afféle hipotézis ként merem közzé tenni. Tény viszont, hogy ötéves korától a' fővárosiban nevelkedett, hogy — a kor ízlésvilágának megfelelően — Chopin, Grieg, Dvorak műveit játszotta legszívesebben a Nemzeti Zenede növendékeként. S hogy ... Nos, nem lett belőle pianista, Néhai tanára emlékét tiszteletben tartva nem áruljuk él, miért. Hála azonban a Zeneakadémia két feledhetetlen tanárának, Weiner Leónak-és Siklós Albertnak, a lelki diszharmónia hamarosan feloldódott, a tehetséges fiatalember nyugodtan végezhette tanulmányait abban az intézményben, amelyben,— hogy csupán a két legvégletesebb példáit említsük —, egyaránt nagy te-, kintélyre tett szert a konzervatív Hubay Jenő és a népi-nemzeti mivoltában is polgári-európai Bartók Béla. Az erdélyi magyarság gyűjtésének anyagát élvezettel tanulmányozó,. Bartók ás Dahnányi zongorakoncertjein, Basil.ides Mária és Székelyhiidy A „kismester” téved Ferenc dalestjein rendszeresen „fülelő”, és már — 14 éves kora óta — ígéretesen, koim- ponálgató ifjú aligha gondolta volna akkor,, hogy nemsokára másféllé idők következnék, egy — Verditől kölcsönzött — kifejezéssel: „a rabszolgaság élvei”. Unalmas, lélékölő korrepetítori miunka a Városi Színiházban, robot a puszta megélhetésért. A sivatagban a párizsi Gyagilev-balett 1927. évi vendégszereplése volt az egyik oázis. A kétheti közös munka, a Prokofljev- ék a de Fallla- bemutatók, a francia „hatok” művei nyomán nyílt rá Farkas Ferenc szeme a mérhetetlenül tágas európai látóhatárra. Sóvárgással elegy düh: „Hej! Ha én is, én is köztelek lehetnék!” És — mit tesz a szükségszerűség — nyúlfarknyi idő múlva ott is van az istenített Latin-Európáiban. Űjabb állások, barátság Vaszy Viktorral, kísérőzenék aiz első mlagyar hamgosfi Írnek- hez, Fejős Pál rendező munkáihoz., részint már "Berliniben és Koppenhágában szerzett „filmes” tapasztalatok alapján ... — ... a látvány, s a vers mindig ihletet adott, amelyet természetesen kontrollálni kell... . . . kísérőzenék több Shakes,peare-darafo színházi előadásához, dalok — akkor és azóta — szinte valamennyi jellesi magyar poéta költeményeire, s 1940-ibeni az első hatalmas színpadi siker: A bűvös szekrény című opera bérmutatója. Tóth Aladár, Jemnitz Sándor és a magyar zenekritika színe-java ünnepel: az Ezeregyéjszaka meséje nyomán ezerszínű, mégis egységes stílusú remekmű Róma! Tanóra Respighi, a bámulatos dal - laminvencióval megáldott, a hangszerelésben felülmúlhatatlan Mester, de a képzelt Artus-as.zta! körül ott ül Pizzetti és Malli- piero, Casella és a.z évfolyamtárs-jó barát Goiffrado Petrassi. Műhelymunka, viták, kísérletek. A rádióban a Duce szónokolt, Respighi pedig Mussolini-viioceket mesélt a Szent Cecília Akadémia tantermében. Hazatérés két év után, az első szerzői estek. A kritikák csodálatosak, a .pengő azonban csak csurran-cseppen, újabb „rabszolgaság” tehát, zenekari zongoristaként szinte valamennyi budaipesti színházban. Közben hajóút a Földközi-tengeren: ismerkedés a spanyol népzenével. Ám — s itt érdemes megáillnumk — a somogyi folklór hatása erősebbnek bizonyult, mint a fia men- oo-énekes bravúros koloratúrái vagy a Barcelonáiban hallott katalán dallamok. — Rettenetesen szégyelltem, hogy — miközben a dél-európai folklórt már megismertem —, saját népem zenéjében nem voltam igazán járatos. Élve hát azzal a lehetőséggel, hogy egy barátom. Arany Sándor unokafivére a Somogy megyei Szabáson ta- nítóskodott, kétszer is odautaztam1 gyűjteni. Másodszor már fonográffal, hála Lajtha Lászlónak, aki — mert nem tűrte a dilettáns munkát, az álnépies epigonizmust — könyörtelenül „bevasalta” rajtam az alapos néprajzi, népzenei ismereteket. Jól emlékszem: meg kellett látogatnom ott Somogybán a földesurat is, aki meglehetősen lekezelt, mint afféle gyüttmemt, „guberáló” zenészt. Nekem azonban nem az ő elismerése volt a fontos .'. . Itt egy szép Farkas-népdálffeltíiolgozás jut az eszembe arról, mi történt „a lábodi hegy alatt”. S van ' természetesem a somogyi ku- tatóutaknak több más, partitúrában megörökített emléke is. De álljunk meg az életút többi állomásán is! Csak egy-egy pillanatra, mert elképesztően sok a stáció. született, benne frappáns népi mondókák- kal, ariózus részekkel, zenekari zsánerképekkel, ötletes recitatívókkal. A bírálók a Falstaff-oit, a Gianni Sdhicohi-t emlegetik... Ezután Kolozsvár következett. Boldog három év operai karigazgatással és konzerva- tóriumi tanítással, később operaigazgatói tevékenységgel, no meg Tamási Áron, Jé- kely Zoltán, Szabó T. Attila ' és a később tragikus körülmények között elköltözött Szabédi László barátságával. Ismerkedés a román népzenével, s azután újra Budapest; ostrom, rettegési, felszabadulás. Az utóbbi negyven esztendő során sam^ voltak „vargabetűk” Farkas Ferenc pályáján. A zeneszerző stiliánis fejlődésében akkor sem keletkezett törés, ha magánéletiében igen. Egyszóval: a fejlődés szakadatlan, a népiség és az európaiság aránya alig változott, az inga szerény amplitúdóval lengett ide vagy oda. Farkas Ferenc csak a jó ízlés határain belül írt tömegdalqkat; a sarkan tyús-páintliikás nép leskedést nem vállalta, de a valódi nópiséget igen. Bizonyság rá Csínom Palkó című népszerű daljátéka, a Furfangos diákok című — egy Jókai-no- vella alapján készített' — táncjátéka, s a ..népies klasszicizmust” a legmagasabb színvonalon megtestesítő operája, a Vidróczki. Ugyancsak a magyar történelem iránti érdeklődésének, nemzeti elkötelezettségének bizonyítékai a Tinódi Lantos Sebestyén egervári krónikája és a Janus Pannonius költeményei ihletésére keletkezett oratori- kus alkotások. A sok szimfonikus- és kamaraiművet említeni ils szinte lehetetlen. De ne. ismernie az olyan kitűnő történelmi illírnek kísérőzenéjét, mint a Rákóczi hadnagya, A kőszívű ember fiai, az Egy magyar ná’bob, a Kárjpáthy Zoltán. Melyik gyermek ne élvezte volna a Puskák és galambok, a Csutak és a szürke ló da lila mait,, melyikünk ne dúdolnál olykor a Talpalatnyi föld, a Hintán járó szerelem, a Dandin György, a Simon Menyhért születése, a Két félidő a pokoliban egy-egy melódiáját? És ki ne. csodálkozott volna a Homoki Nagy István-terimészetftlmek muzsikájának hallatáin? A szerző a bokor zizegését, a nád su- sogását, a tücsök ciripelését, a rigó csivite- lését, a szarvas bőgésiét egyaránt bravúros hanghatásokkal képes visszaadni! — Mert nem vagyok „urbánus". A fővárosban — bár a munkáim ideköt — sohasem éreztem magamat igazán otthonosan: az én hazáim a természet, a falu, a kisváros. Baja, Eger,, Nagykanizsa, Mecsekná- dásd. És Kőröshegy. Az ottani művelődési bizottság kérésére írtaim másfél évtizede a Kőrösihegyi betlelhemes című oratorikus művemet, és szívesen találkozom Somogy megye, Kaposvár szellemi nagyjaival. Csonka maradna a kép. ha nem szólnék Farkas Ferenc pedagógus tevékenységéről.. Mert tanítványa volt a m^ világhírű Ligeti György, mesterét tiszteli benne Kurtqg György és Szokolay Sándor, Durkó Zsolt, Petrovics Emil, Vass Lajos és Bozay Attila. Valamennyien a nemzeti és az egyetemes zene egyensúlyozó művészei —. amint a Bornemissza Péter mondásai, a Mózes, a SzéCihenyi-oratórium vagy a Csongor és Tünde — opera nagyszerűsége bizonyítja. — Tudja, én sohasem voltam újító: nem is akartaim az lenni. Még a dodekafóniát is hagyományos környezetben alkalmazóim. Csupán arra törekedtem, aimit Rainer Maria Rilke így foigalmazotf meg: „Bármilyen álarcot, ruházatot viseljek is, csak az igazat mondjam!” Egyébként pedig tisztelem a kismestereket, hallatlanul vonzódom a szerzeményeikhez. Respighi, Poulenc, Jacques libert jó művei szerintem elérik a legkiemelkedőbb komponistáik átlagos alkotásainak színvonalát. Mintha azt a basszbarintont hallanám, amely így inti a nürnbergi főtéren, Wagner zenedirámáljárnak harmadik felvonásában a tömeget: „Ne vessétek meg a kismestereket!” És azt gyanítom az ízléses, dte csöppnyire sem hivalkodóan berendezett budai lakásában: Farikas Ferenc, számos kamaraímű, dal és dalciklus, opera, oratorikus alkotás, daljáték és nyolcvan filmzene szerzője is ilyen kismesternek „könyveli el” önmagát. A kötelező tárgyilagosságot sutba hajítva hadd kockáztassam meg a kijelentést: ebben tévéd! Lengyel András
