Somogyi Néplap, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-21 / 92. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek ! Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLII. évfolyam, 92. szám Ára: 2,20 Ft 1986. április 19., szombat Mihail Gorbacsov felszólalt a NSZEP XL kongresszusán Üj szovjet leszerelési javaslat A Német Szocialista Egységpárt XI. kongresz- szusán résztvevő küldöttek pénteken folytatták a központi bizottság beszámolójának megvitatását. A külföldi vendégek közül pénteken délelőtt el­sőnek Mihail Gorbacsov, az SZKP Központi Bi­zottságának főtitkára üdvözölte a kongresszust, tolmácsolta pártja központi bizottságának jókí­vánságait. Az NESZP Berlinben fo­lyó XI. kongresszusán pén­teken felszólalt Mihail Gor­bacsov, az SZKP KB főtit­kára, az SZKP küldöttségé­nek vezetője. Mihail Gor­bacsov az SZKP Központi Bizottsága nevében üdvözöl­te az NSZEP XI. kongresz- szusát, majd kijelentette: A XI. kongresszuson vá­zolt elképzelések nagyszabá­súak, de reálisak, hiszen a köztársaság fennállása óta és az elmúlt években elért hatalmas eredményekre épülnek. Az intenzív mód­szerek lehetővé tették a népgazdaság tartós növeke­dési ütemének biztosítását. Mindenképpen elismerés il­leti a tudomány és a ter­melés összekapcsolásában, az anyagi- és munkatartalé­kok ésszerű felhasználásá­ban, a tudományos-műszaki haladás eredményeinek szé­les körű alkalmazásában szerzett tapasztalatokat. Az SZKP KB főtitkára felszólalásában hangsúlyoz­ta, hogy a szocialista világ sajátos időszakot, a változás időszakát éli át. A történe­lem parancsa az új társa­dalmi rend előnyeinek még teljesebb kihasználása, a tu­dományos-műszaki, gazda­sági és társadalmi haladás meggyorsítása, a szocialista életforma további gazdagí­tása. Ettől döntő mértékben függ a szocializmus vonzere­je, nemzetközi pozícióinak megszilárdítása. A testvérpártok kongresz- szusainak határozatai meg­adják a választ a kor kihí­vásaira. Nyilvánvaló, hogy ez a válasz a testvéri or­szágok sajátosságait tükrözi és ezért konkrét megjelené­sében sokszínű. Elvi alapja azonban ugyanaz, hiszen a célok közösek, a testvérpár­tok egy világnézetet valla­nak — a kommunista világ­nézetet. Mihail Gorbacsov meg­elégedéssel szólt arról, hogy az SZKP XXVII. kongresz- szusának határozatai széles körű és kedvező visszhang­AZ MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYE a Kongresszusi Zászlók és Oklevelek adományozásáról Az MSZMP XIII. kong­resszusának és fel.szaba­dulásunk 40. évfordulójá­nak tiszteletére az éLervjá- ró kollektívák által kezde­ményezett szocialista mun- kavenseny befejeződött. A munfaaiversenyben részt ve­vő nagyüzemi kollektívák és szocialista brigádok tel­jesítménye meghatározó módon jánult hozzá társa­dalmi, gazdasági eredmé­nyeink eléréséihez. A mun- kavenseny kifejezte a párt iránti bizalmat, a politika támogatását, a dolgozók tenni akarását a közösségi célok megvalósításáért. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága köszönetét és elis­merését nyilvánítja a mun­kaverseny kezdeménye­zőinek, minden résztvevő­jének. A Központi Bizottság a mubkaversenyben kiemel­kedő eredményeket elért 25 vállalatnak, szövetke­zetnek, intézménynek Kongresszusi Zászlót, 80 szocialista brigádnak Kongresszusi Oklevelet adományoz. Kdngresszusi Zászló ki­tüntetésben részesülnek: Videoton Elektronikai Vállalat, Duna Kőolajipa­ri Vállalat, Rába Magyar Vagon- és Gépgyár, Veszp­rémi Szénbányák, GRABO­PLAST Győri Pamutszö­vő és Műbőrgyár, Papír­ipari Vállalat, Herendi Porcelángyár, Villanysze­relőipari Vállalat, Főváro­si Közterület-fenntartó Vállalat, Bábolnai Mező- gazdasági Kombinát, Nö- vényolajipari és Mosószer- gyártó Vállalat, Nyugat­magyarországi Fagazdasá­gi Kombinát, MÁV Üzem- igazgatóság, Záhony, Hiun- garocamion Nemzetközi Autóközlekedési Vállalat, Soproni Postaigazgatóság, Centrum Áruházak, Buda­pest, Mineralimpex Ma­gyar Olaj- és Bányater­mék Külkereskedelmi Vál­lalat, Közép-tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság, Szol­nok, Országos Mentőszol­gálat, Barker Kereskedel­mi Vállalat, az MTA Köz­ponti Fizikai Kutató Inté­zete, Vörös Csillag Mező- gazdasági Termelőszövet­kezet, Nádudvar, Szőlős­kert Mezőigazdasági Ter­melőszövetkezet, Nagyréde, Híradástechnika Szövet­kezet, Budapest, Gyöngy- szöv Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, Gyöngyös. A kitüntetések átadásá­ra május elseje, a mun­kásosztály nemzetközi ün­nepe alkalmából kerüli soir. A Központi Bizottság nagyra értékeli a kitünte­tésiben részesült kolléktí- vák munkáját. Meggyőző­dése, hogy a kongresszusi mumkaversenyben meg­nyilvánult felelősségérzet 'és 'tenni ákarás előmozdít­ja ez évi feladataink tel­jesítését és a VII. ötéves tervben megfogalmazott céljaink elérését. Az MSZMP Központi Bizottsága ra találtak a testvérpártok­ban és országokban. — Ba­rátaink, közös céljainkért küzdő harcostársaink reagá­lása egyrészt megerősíti a választott út helyességét, másrészt lelkesítő erővel hat ránk. Természetesen a történe­lem feladata valamely ese­mény jelentőségének kimerí­tő elemzése — mondotta a felszólaló. Az viszont már most világos, hogy az SZKP XXVII. kongresszusa nem szokványos esemény volt a Szovjetunió életében. A kongresszust nagyfokú igé­nyesség jellemezte. Nyíltan beszéltek a meglévő problé­mákról és hiányosságokról, és ami a legfontosabb, a munka gyökeres megjavítá­sának útjairól. Számos objektív és szub­jektív ok miatt a Szovjetunió előrehaladása az elmúlt idő­szakban lelassult, kedvezőt­len irányzatok kezdtek hat­ni. Nagy történelmi távlat­ban a gazdasági, a társadal­mi és a szellemi életben el­ért eredmények mindenki ál­tal elismert tények. Most azonban másról van szó. Ne­vezetesen arról, hogy az el­ért eredményekre támaszkod- val jóval gyorsabban kell el'őrahalladni, le kall küzdeni (Folytatás a 2. oldalon) Közvéleményünk elítéli a Líbia elleni agressziót Országszerte mély felhá­borodást keltettek az Egye­sült Államok katonai akciói a független líbiai nép elllen — tűnik ki az Országos Bé­ketanácshoz ezekben a na­pokban érkező táviratokból. A Borsodi Vegyi Kombinát hat és félezer dolgozója ne­vében írott távirat hangoz­tatja: az akció veszélybe sodorta a világbékét. Az emberi jogok e megsértését, az erő ilyen fitoigtatását mé­lyen elítélik a miskolci dol­gozók. „Meggyőződésünk, hogy az ilyen erőszakos ka­tonai akcióik, melyek sem­mibe veszik a nemzetközi jog normáit, nem megfelelő eszközök a terrorizmus fel­számolására” — írják a Ha­zafias Népfront pécsi városi bizottságának levelében, s hasonlóképpen tiltakoznak az encsi Kállai Éva szocia­lista brigád tagjai, az MSZMP Bonsod-iAbaúj­Zemplén megyei oktatási igazgatóságának tanárai és dolgozói. A táviratok egyszersmind tiltakozást fejeznek ki az Egyesült Államok újabb kí­sérleti atom robbantásai el­len is. Szinte valamennyi táviratban, levélben a Rea- gan-kormányzat felelőtlen lépésének minősítik az atomfcísérleteket. Erről ta­núskodnak többek közt a Diósgyőri Gépgyárból és a kazincbarcikai népfromtibi- zottiságtól érkezett vélemé­nyek. Huszonnégy óra leforgása alatt imlmár másodszor je­lent meg a líbiai televízió­ban Moamer el-Kaidhafi: a líbiai vezető egy tripoli kór­házat keresett fel, ahol az amerikai tárna dás sebestült áldozatait ápolják. A rövid televíziós tudósí­tást követően a líbiai fölvá­rosban ismét megszűnt az áramszolgáltatás, elsötétí­tették a várost és újabb lé­giriadót rendeltek el. Hely­színi beszámolók szerint rö­vid időre működésibe léptek a TripoM védő légvédelmi ütegek. A feszültség csitllapodásá- nak első jele, hogy csütörtö­kön az esti órákban megér­kezett Rómába a líbiai légi- táirsiasiág utasszállító gépe. fedélzetén 109 utassal.. Új­ságírók kérdéseire Válaszol­va az utasok elmondták, hogy Tripoliban az élet nor­mális és minden- jel arra utal, hogy Kadhafi ezredes ura a helyzetnek. Szaúid-Arábia és Jordánia támogatja az arab csúcsér­tekezlet összehívását a Lí­biát ért amerikai agresszió ügyében — közölték hivata­losan. Hasonló értelmű nyi­latkozatot tett Irak, azzal a kikötéssel, hogy a csúcsérte­kezlet vitassa meg Irán Irak el leírni agresszióját is. Líbia pénteken arra kiér­te a Közös Piac onszáigait, hogy fejtsenek ki jószolgáía­(Folytatás a 2. oldalon) Pártközi megbeszélések A Román Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására április 17—18- án magyar pántmunkáslkül- döttség tartózkodott Buka­restben, élén Őszi Istvánnal, a KB külügyi osztályának helyettes vezetőjével. A meg­beszéléseken áttekintették a két párt együttműködésének kérdéseit és egyeztették az MSZMP, valamint az RKP 1986—87. évi együttműködé­sére vonatkozó munkatervet. A magyar küldöttséget fo­gadta Ion Stoian, az RKP PVB póttagja, a KB titkára. A találkozón jelen volt Szűts Pál, hazánk bukaresti nagykövete. Propagandistákat tüntettek ki Nagyüzem van a barcsi Vörös Csillag Termelőszövetkezet földjein. A darányi kerületben megkezdték a pétisó kiszállítását a földekre. Naponta háromszáz mázsányit szállítanak ki azokra a területekre, ahova a kukorica és a burgonya ikerül majd Vlagyimir Iljics Lenin születésének 116. évfordulója alkalmából agitátorokat és propaigandisitákat tüntettek ki pénteken az MSZMP Központi Bizottságának székiházában. A kitüntetési ünnepség einöikiséigáben he­lyet foglaltak Övári Miklós, a Központi Bizottság titká­ra és Grósz Károly, az MSZMP Budapesti Bizottsá­gának első titkára, a Politi­kai Bizottság tagjai is Lakatos Ernőnek, a KB Agitációs és Propaganda Osztálya vezetőjének meg­nyitó szavai után Pál Lé- nárd, a Központi Bizottság titkára mondott ünnepi be­szédet. Emlékeztetett arra: szép, mindig új tartalom­mal telítődő hagyomány, hogy Lenin születésnapján köszöntik a párt agitátorait, propagandistáit. Ezt követően Berecz Já­nos, a KB titkára kitünteté­seket nyújtott át. A Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa huszonöt propagandis­tának és agitátornak ítélte oda az April-is 4. Érdemren­det, valamint a Munka Ér­demrend különböző fokoza­tait. A Központi Bizottság Lenin emiiékplakettjét száz­kilencvenen kapták meg. Az ünnepségét baráti ta­lálkozó követte, amelyen megjelent Kádár János, az MSZMP főtitkára, és kötet­len beszélgetést folytatott a 'kitüntetettékkel.

Next

/
Thumbnails
Contents