Somogyi Néplap, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-16 / 88. szám

2 Somogyi Néplap 1986. április 15., kedd A szövetségesek nem támogatják Reagan terveit Riadókészültség a szíriai csapatoknál Moszkvába érkezett a svéd kormányfő Benazir feltámadása Líbia nem törekszik konf­rontációra az Egyesült Ál- lamökkail — szögezte le nyi­latkozataiban a Líbiai kül­ügyminisztérium. Tripoli,ban közölték azt is, hogy a lí­biai haderők csak abban az esetben bocsátkoznak harc­ba az amerikaiakkal, ha azok tüzet nyitnak rájuk. A nyilatkozat egyúttal Líbia támogatására szólította fel az arab államokat, beleért­ve ebbe a Washington elle­ni gazdasági és politikai lé­péseket is, ha az Egyesült Államok valóban katonai támadást hajt végre az or­szág ellen. A külügyminisztérium nyilatkozata hangsúlyozza, hogy Líbia ellenzi a terro­rizmus valamennyi formaiját és cáfolja azokat az ameri­kai vádakat, amelyek sze­rint a tripoli kormánynak köze lenne a kői elmúltban végrehajtott terrorista ak­ciókhoz. Maamer el-Kadhafi, a lí­biai forradalom vezetője fo­gadta a villámlátogatáson Tripoliiban járt Mohamed Serif Meszadiját, az algériai Nemzeti Felszabadítási Front KB állandó titkársá­gának vezetőjét. A megbe­szélésen a térségben kiala­kult feszült helyzetről volt szó. A találkozón részt vett Abdelszalem Dzsallud, Líbia második számú vezetője is. Ugyanerről tárgyalt az amerikai és a szovjet nagy­követtel Algírban Ahmed Talab Iibrahiimi algériai kül­ügyminiszter. Az eszmecse­rékről részleteket nem kö­zölték. Szíria teljes riadőkészült- ségbe helyezte csapatait, mert izraeli támadásra szá­mít. Riasztották az összes szíriai kórházat és a súlyos esetek kivételével mindenkit eltávoLítpttak a gyógyinté­zetekből. A Libanoniból Szí­riába érkező autókat a ha­tárállomáson alapos vizsgá­latnak vetik alá. A fenti hí­rek a libanoni keresztény rádióállomásoktól származ­nak — de az Abu Dzabiban megjelenő A1 Ittihad című lap abszolút megbízható for­rásokra hivatkozva megerő­sítette őket. Bejrúti megfigyelők sze­rint a szíriai hadsereg ké­szenléti állapotát a Líbia körül' zajló eseményék is in­dokolják. Damaszkusz már közölte, hogy Líbia oldalán bármilyen agresszióval szembeszállni. A vasárnap váratlan da­maszkuszi látogatásra érke­zett Kamel Haszan el-Man- szur líbiai külügyminiszter szíriai kollégáján kí­vül tárgyalt Abdel Halim Haddam szíriai alelnökkel és a tervék szerint fogadja őt Háfez Asszad államfő is. A közös piaci országok külügyminisztereinek szer­dára esedékes tanácskozá­sát két nappal előrehozták, és a tárgyalás már hétfőn délután megkezdődött Há­gában Hans van den Broek holland külügyminiszter el­nökletével. A miniszterek tanácsának sürgős összehívását Olasz­ország és Spanyolország kérte, hogy megvitassák a Líbia és az Egyesült Álla­mok között kialakult fe­szültséget. A tanácskozásról mind­össze annyi szivárgott ki, hogy — amint azt a hol­land külügyminiszter, a ta­nácskozás soros elnöke Washingtonban már előző­leg Shultz amerikai külügy­miniszter tudomására hozta — a Közös Piac országait nyugtalanítja az amerikai erőfitogtatás és ellenzik az Egyesült Államok tervezett katonai akcióját. Elítélik a terrorizmust, de éppúgy helytelenítenek minden olyan lépést, amely súlyos­bítaná a válságot és belát­hatatlan következményekre vezethet a Földközi-tenger térségében. Több jelentés utalt arra, hogy az Egyesült Államok nyugat-európai szövetsége­sei — bár általában támo­gatják Reagant a Líbia el­leni propagandaakcióban — közölték Washingtonnal: nem értenek egyet a kato­nai lépésekkel. A szovjet kormány meg­hívására hétfőn feleségével hivatalos látogatásra Moszk­vába érkezett Ingvar Carl- sson svéd miniszterelnök. A svéd kormányfőt a re­pülőtéren Nyikolaj Rizskov, Zágrábban, a Zrínyi-parki körzeti bíróságon hétfőn megkezdődött dr. Andrija Artukovicsnak, a horvát usztasa terrorállam egykori belügyminiszterének a bűn­pere. Artukavicsot az Egyesült Államok hatóságai ez év február 12-én adták ki, a jugoszláv kormány kérésé­nek eleget téve, hogy súlyos bűntetteiért azok elkövetésé­nek helyén feleljen. Azóta a zágrábi Simon ureai bör­tönkórházban állt állandó orvosi és rendőri felügyelet alatt, majd február 28. és március 6. között sor került bírósági kihallgatására. . A jugoszláv kormány elő­ször több mint három éviti­zeddel ezelőtt kérte a hábo­az SZKP KB Politikai Bi­zottságának tagja, a Szovjet­unió Minisztertanácsának el­nöke és felesége, valamint Nyikolaj Talizin, az SZKP KB PB póttagja, a Minisz­tertanács elnökének első he­lyettese fogadta. rú után az Egyesült Álla­mokba menekült dr. A-rtu- koivics. kiadatását, de az amerikai hatósálgok akkor — és később még néhányszor — elutasították a kérés tel­jesítését. A bírósági per vádirata megállapítja, hogy dr. And­rija Artukovics a háborús bűnös Ante Paveliccsal együtt, a német és az olasz fasiszta megszállók szolgá­latában és védőszárnyai alatt megalapította az úgy­nevezett Független Horvát Államot. Belügy- és igaz- ságügymindsizterkónt töme­ges népirtást és üldözést hajtott végre: rendeletéi alapján megkínoziták és megölték Horvátország és Bosznia-Hercegovina több Amit nem is olyan régen még nehéz lett volna elkép­zelni, ma valóság: Pakisz­tán — és nemcsak Pakisztán — újra a Bhutto-névtől hangos. Benazir Bhutto és a ma is illegálisnak számí­tó pakisztáni néppárt (an­golnyelvű rövidítéssel: (PPP) a Laboréhoz közeli Gudzs- ranvála városban hatalmas tömeggyűlést tartott. E ele­ve bizonyság arra, hogy — Ziaul fiakk elnök állításá­val szemben — a PPP leg­feljebb tetszhalott volt, és vezérének megjelenése is elég volt látványos feltáma­dásához. A tábornok-elnök korábban „politikailag ha­lottnak” minősítette magát a harminchárom esztendős politikuanőt is, akinek a személyére legalább annyira érvényes a feltámadás je­lensége, mint pártjára. A megfigyelők eddig is sejtet­ték, ihogy a történtek elle­nére valószínűleg tovább­ra is Benazir Bhutto a Pa­kisztáni Iszlám Köztársaság legnépszerűbb személyisé­ge. Ha valakinek eddig ne­tán kétségei lettek volna eziránt, a hétvége igencsak sajátos történései méltó vá­laszt adhattak ezekre. Nem kevesebb történt ugyanis, mint hogy Gudzs- ranválában meghirdetett tömeggyűlés sok-sok ezer százezer lakóját, köztük sok nőt és gyermeket. Artukovics utasítására, a nemzetközi háborús jogok­kal ellentétben, kivégezték a jugoszláv népfelszabadító hadsereg foglyul ejtett tag­jait és a partizánokat. Bár a háború befejezése óta eltelt 41 év alatt a ta­núk közül sokan már nem élnek, a még élők és a meg­maradt dokumentumok egy­értelműen bizonyítják a vádlott bűnösségét. A várhatóan április 30-ig tartó perben 41 tanút hall­gatnak ki, s valamivel több­nek a vallomását felolvas­sák. Részleteket vetítenek le egykori filmhíradókból, szá­mos eredeti fényképeit, ok­mányt ismertetnek. résztvevője egy teljes napol várt Benazirra, és ez a lény önmagáért beszél. Legalább ilyen fontos azonban az az ok, amiért a szónok ennyit késett. A hírügynökségek egybehangzó jelentései sze­rint az ellenzéki pártvezér- nőnek tizenhárom kerek órára volt szüksége ahhoz, hogy megtegye a Laborétól Gudzsranváláig vezető mindössze hetven kilométe­res utat. Ez azt út ugyanis Pakisztán modern történe­tének egyik kiemelkedő dia- dalútja volt — hívei min­denütt megállították és ra­jongó szeretettel valósággal feltartóztatták a régen várt vendéget. Olyan jelenség ez, amely — tekintettel a mos­tani pakisztáni körülmé­nyekre — hatással lehet az ország közeljövőjének ala­kulására. Nézzük a koordinátákat Benazir apja, Zulfikar Ali Bhutto, a PPP vezére az or­szág miniszterelnöke volt. Hatalmát 1977-ben Zia tá­bornok döntötte meg, aki nem sokkal később ki is vé­geztette legyőzött polgári ellenfelét, katonai rend­szert vezetett be az ország­ban, betiltotta a pártokat, és gyakorlatilag rendeletek­kel kormányzott. Benazir sorsa előbb háziőrizet, majd londoni száműzetés volt. Ha­zai és némi külföldi nyo­másra Zia január elsején megszüntette a katonai kor­mányzást, de úgy, hogy nem oldotta fel a hagyományos pártok betiltását. Az elnök valószínűleg éppen ezért re­mélte, hogy Benazirt nyu­godtan hazaengedheti. Az eddigi jelek szerint azonban tévedett. Az elnök ezt ha­mar felismerte, és már a múlt héten fenyegető nyi­latkozatban szólította fel a hazatért politikusnőt, hogy gyűlései „ne kerüljenek ki az ellenőrzés alól”, mert ami őt, Zia tábornokot _illeti, k ész „minden eszközzel a rend megvédésére”. Ha ez sem lett volna elég világos beszéd, kapott Benazir a hatalomtól világosabb üze­netet is: szombatra virradó­ra merényletet kísérelt meg ellene egy őrnagy, akiről a hatóságok sietve kijelen­tették, hogy „nem beszámít­ható" ... H. E. Az Egyesült Államokban tárgyal Nakaszone Jaszuhiro ja­pán kormányfő, akit a képen Reagan elnök fogad Camp Davidben. A megbeszélések témája: Japán csatlakozása a esillagháborús programhoz. CTelefotó — AP—MTI—KS) Megkezdődött Artukovics bűnpere Bíróság előtt a volt usztasa belügyminiszter Társbérlet — francia módra Aki először elalszik... ... két szék, az egyikben Mitterrand ül ... Néhány nappal ezelőtt a Le Figaro találó karikatúrát kö­zölt. A rajz egy szobát áb­rázol, amelyben két ágy van. Az egyikben Chirac, a má­sikban Mitterrand fekszik. Természetesen nem alszanak, sőt nagyon is éberek. Chirac egyszercsak kimondja, amit gondol: játsszuk azt — szól a köztársasági elnökéhez —, hogy aki először elalszik, az vesztett... Nehezen lehetne jobban érzékeltetni a hatalmi hely­zetet Franciaországban. Mert igaz ugyan, hogy a márciusi választásokon a jobboldal többséget szerzett s az új gaulleista RPR elnöke, Jacques Chirac alakított kor­mányt, de az is igaz, hogy ez a többség nagyon törékeny. Akár egy influenzajárvány megbuktathatja a kormányt. A jobboldali kettős, az RPR —UDF szövetsége csupán két mandátummal szerzett többet, mint ami az egysze­rű többséghez szükséges, ezért a helyzet sokkal ked­vezőbben alakult a szocialis­ta párt színeiben elhökké választott Mitterrand szá­mára, mint ahogy azt a vá­lasztások előtt sokan gondol­ták. Ha ugyanis a jobboldal március 16-án abszolút több­séget kap, úgy nincs szük­ség arra, hogy a miniszter- elnök békés egymás mellett élésre törekedjen az Elysée­palotával. A köztársasági el­nök akkor aligha tehetett volna többet, mint hogy szí­vós utóvéd harcot vív 1988- ig, vagyis az új elnökválasz­tásig. De mivel Chirac hely­zete nem sziklaszilárd, Mit­terrand manőverezési felüle­te is lényegesen nagyobb. A szocialista párti elnök és a jobboldali kormányfő együttműködése ennek meg­felelően alakul. Mindenkép­pen nőtt a mosoly-diplomá­cia szerepe. Ennek nagysze­rű példája volt a kormány- alakítás. Chirac olyan politi­kusokat szánt a külügyi és a hadügyi tárca élére, akikkel Mitterrand nehezen értett volna szót. Mivel kifogást emelt, Chirac azonnal meg­változtatta elképzelését. A politikai társbérlet működé­sére természetesen van olyan példa is, amikor Mitterrand engedett. A fontos nemzetkö­zi eseményeken Párizst álta­lában az elnök képviseli. A miniszterelnök „felségterüle­te” inkább a belpolitika és a gazdasági élet. Mitterrand ennek ellenére tudomásul vette, hogy a fejlett tőkés országok májusi csúcsérte­kezletén Chirac is ott akar lenni Tokibóban. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy Mitterrand az en­gedmények terén nem haj­landó végletekig elmenni. Chirac miniszterelnök éppen a bizonytalan parlamenti többségre gondolva arra a következtetesre jutott, hogy törvények helyett rendeietek- kel kormányoz. Ehhez elő­ször parlamenti felhatalma­zásra van szükség, utána pe­dig arra, hogy a kormány rendeletéit az elnök aláírja. Hogy a parlamenti jobboldalt megnyugtassa és a terv elfo­gadására bírja, Chirac közöl­te: a rendeleti úton való kormányzást az állami szek­tor felszámolásána, a több­ségi választási rendszer visz- szaállítására, illetve a mun­kavállalói szerződések meg­változtatására kívánja hasz­nálni. Mitterrand azonban ében volt és kijelentette: nem fogad el minden rende­letet. Később pontosította: a többi közt nem hajlandó olyan rendeleteket aláírni, amelyek a magántőkének ad­nák át az 1981 előtt állami tulajdonba vett pénzintézete­ket biztosítási társaságokat és iparvállalatokat. Tehát a csata a Matignon- és az Elysée-palota között lényegé­ben elkezdődött. Hasonló figyelmet érde­melnek a jobboldal egysége körüli kérdőjelek. Az UDF nem felejti el, hogy Chirac a kulcspozíciókat az új- gaulleistáknak adta, nem szűnt meg a régi ellentét Giscard d’Estaing és Chirac közt sem, végül teljesen ki­számíthatatlan, hogy Ray­mond Barre meddig támogat­ja Chirac kormányát. Chirac mindezzel nyil­vánvalóan tisztában van, ezért igyekszik gyorsítani a fejleményeket. Az a prog­ram, amelyet a parlament elé terjesztett, a gyorsaságra, a határozottságra alapoz és nagyon pontosan céloz. Az eszme, amelyet követni vél, a liberalizmus. Ám azok az elképzelések, amelyeket fel­vázolt, végeredményben azt a meggyőződést keltik, hogy Chirac az egyén szabadságán valójában a magántőke sza­badságát érti. Gazdasági programja min­denképpen ezt támasztja alá. Nemcsak az állami szektor felszámolását vette tervbe, s nemcsak a nagy vagyonokra kirótt adót kívánja megszün­tetni, de a szabadáras rend­szer bevezetéséről beszél, másrészt programjába vette a külföldi tőke mozgásának megkönnyítését is, a valuta­átváltás teljes szabadságával együtt. Természetesen ez a prog­ram sem tud varázsírt aján­lani a munkanélküliségre, sőt az a rendelet, amelyet az alkalmazottak elbocsátá­sának megkönnyítésére ter­vez, lényegében egyfajta zsi­lipet húz fel. Ugyanakkor — és ez is a képhez tartozik — nagyon aggasztónak látja, hogy Franciaországban min­den negyedik fiatal állás és kereset nélkül van. Ezen az aggodalmon és magán a problémán is úgy gondol úr­rá lenni, hogy eleve elhárít­ja a felelősséget, amikor köz­li: az új munkahelyek te­remtése a vállalatok, nem pedig az állam feladata. Chirac programja egyben tudatos és elszánt terv azok­nak az intézkedéseknek a megszüntetésére, amelyek a szocialista párt ötéves kor­mányzása idején születtek. Mindezt egyik párizsi lap ... a másikban Chirac úgy értékelte, hogy Chirac eltemeti a szocializmust Franciaországban. A kor­mányprogram külpolitikai ré­sze alig mutat eltérést az elődök irányvonalától, mint ahogy azoké is többé-kevés- bé megegyezett azzal, amit még De Gaulle fogalmazott meg. Hogy Chirac eddigi kor­mányfői ténykedése milyen fogadtatásra talált Francia- országban, azt a program fe­letti bizarr szavazás mutat­ja. Egyetlen képviselő akadt csak, aki a jobboldallal együtt szavazott. így nem két, hanem három szavaza- tos többséggel kapott bizal­mat. Mindez magyarázza is Chirac türelmetlenségét, siet­ségét. Az új-gaulleista mi­niszterelnök addig akar min­dent elintézni, elrendezni, visszafordíthatatlanná tenni, amíg tart az új többség fe­gyelme, az új varázsa. Ónody György

Next

/
Thumbnails
Contents