Somogyi Néplap, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-01 / 51. szám
8 Somogyi Néplap 1986. március 1., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Túlfokozott, látomásos festészet Oskar Kokoschka centenáriumára Önarckép Századunk legnagyobb osztrák festője. De mit tudunk róla? Százéves lenne most március elsején. Első jelentős festményei között az 1908 .körül született magyar tájat emlegetjük. Igen szép képét, a Veronika kendőjét a Szépművészeti Múzeum őrzi. Együtt dolgozott az expresszionisták folyóiratába, a Der Strumba Kassák Lajossal, Móricz Zsigmond- dal, Moholy Nagy László-, val, Déryvel. Nemcsak festő — de grafikus, drámaíró, költő, prózaíró, díszlet- és Félelem kosztümtenvező, s 1955-től a látás iskolája tanára. Közünk van hozzá. Művészi szemlélete rokon Tihanyi Lajoséval, Berény Róbertéval,, Holló Lászlóéval, de mégsincsenek magyar tanítványai. Lázas, túlfokozott, látomásos világ Kokoschkálé, melyben a mi tapasztalati mértékeink, színek és formák, szerkezet, egyensúly, szabálytalanná válnak, s csak a kimondás szenvedélye uralkodik. Olyan korban, az első világháborút megelőző és követő években, amikor az érzékenyebbekben valóban kérdésessé vált az emberi élet értelme, álom'és valóság határán kerestek menekülésit. Kokoschka .gyermek akart maradni; hitte, hogy „feltámadhat önmagában”. Megtalálta magát, a XX. századi piktora egyéni és őszinte kdfejezésformáját, de olyan nagy gyermek maradt, aki túlságosan is átlát a felnőtteken, s ugyanakkor elvesztette az embert, akitől félt, akivel küszködött, s akinek igazi arcát szinte páratlan portréfestészetóben felismerte. Mondják, hogy sajátos sugallat és megérzés vezette. 1909-ben festette Auguste Forel természettudós képét. „Ez,nem a mi apánk, ő nem vak, és nincs görcsös keze” — mondták gyermekei. Forel háttal ült Kokoschkának, míg festette. Két óv múlva megbénult Forel jobb oldala, szeme és keze is ... Valaki számon kérte Kokoschkától, hogy miért festi egy fiatal lány portréját tele fekete folttal? „Mert ilyen a belső arca, zilált egyénisége” — válaszolta a festő. Sohasem állította, hogy a látszatViilág azonos azzal, amilyennek látja, a látszat mögöttivel. Kokoschka első nagy sikerei idején Van Gogh már húsz éve halott volt. Amit Van Gogh saját kínja árán élt meg, az a piktorában természetessé vált. A festészet klasszikus törvényei elvesztik egyedüli érvényüket, s egyetlen szempont válik aktuálissá: kimondani, kifejezni, kikiáltani a világba az ember vélt igazát. A száReménység zadeleji művészet kettőssége ez: a polgári társadalomiban a talaját vesztett, bizonytalanná vált ÉN egyetlen biztonságát, a mértéket önmagában ismeri föl. A természettudomány felfedezi, hogy a jelenségek számára nem a f öldünk az egyedüli leolvasási pont, vagyis: a dolgok relatívak. A lélektan felismeri, hogy az ember tudatalatti világa mást is tartalmazhat, mint ami a tudatunkban megjelenik. A művészetek pedig a kitapintható valóság mögött keresik az összefüggéséket, hogyan lehetne ebben az elidegenedett világban embertől emberig megtalálni az utat. Mint ahogy a népművészet valamikori gazdag tartalmú jelképei számunkra már csak díszítések, úgy vesztette el eredeti tartalmát s mondanivalóját Kokoschka művészete. S még lázasabb világunkban megszoktuk az ő lázadását, de él szépségesen gazdag színvilága, grafikáinak dinamikája, erőteljes mozgalmassága, az emberi jellem, s érzelemvilág mesteri kifejezése. K. Á. Békés József HŐSÁV A kanyarban még nem érzett veszélyt. Fékezett, s oldalra rántotta a kocsit. A nő sikoltva zuhant a szélvédőnek. Nem tudott rá figyelni; mint mindig, csak a produkció érdekelte. Biztos volt . benne, hogy megússza, és most is ő kerül ki győztesen a játékból. Középre csúszik a kocsival, esetleg pördül egyet, de semmiképpen sem landol az árokban.. A nő majd . nem talál szavakat, rémülten kapaszkodik a csendbe. A feszültség nyelvet teremt, amit ő ért majd a legjobban, szokás szerint, míg a nőt épp a szükséges közlekedés és a megértés szintje nyugtatja meg. De nem középre csúszott ... — Nekem szólt? — kérdezte tőle. — Bocsánat — dadogta ő. A nő kilépett a pult mögül. Máskor biztos rögtön a lábára nézett volna, most képtelen volt újítani, találóan kezdeni. Az lesz a legjobb, ha tökfejnek látszom, ez minden nőnél beválik, gondolta. — A Magyar élet kiadásában? — kérdezte a lány. — V-ikár-féle Kalevalát — mondta ő. — A Rácz-fordítást tudom adni. — Már ebben a válaszban is kóros adag jóindulat rejtőzött. — Egy törzsvevőt veszítenek el — próbált jópofás- kodni. Aznap nem ismerkedtek meg, de amikor újra jött, a lány már visszaköszönt. Ga- binak hívták. (Egy alkalommal így szólította valaki az irodába.) Eztán kétnaponta járt oda. Mindig a lányhoz ment, és sohasem vásárolt. Sejtetni engedte, hogy a sportból él, és lassú adagolásban szellemi fölényét is biztosította. Amikor a lány elmondta, hogy látta a tévében a meccsét, már közel állt a győzelemhez. Régóta nem fogta el ennél hitványabb érzés. Az út szélére csúszott, de még. kellő időben gázt adott, s így nyílsebesen repült az árók mentén. Ha belecsúszom, az sem lehet veszélyes, csak nehogy valamiben elakadjak... Nem tudott eltávolodni az útszéltől, bár kétszer is balra rántotta a kormányt. Még akármi középre dobhat, gondolta. Átvillantotta a szemét a nőre, de ebből nem tudott erőt meríteni. Ügy tűnt neki, mintha az a megbántottak büszkeségével. akarná visszatornázni magát előrebukott helyzetéből az ülésre. Mint aki éppcsakhogy megpróbálja! Szeretne újra ellenfél lenni. A kocsi megbillent, és ő nem tudta elkerülni a bukást. A lány albérletében kezdték. .0 akkoriban egyik csapattársával lakott együtt, egy jóravaló vidéki sráccal. Nem akart mítoszt rombolni. Rádiós lányokra sporthivatali osztályvezetőnőre, neves manikűrösre beszélték rá. Nem illett volna a képbe egy mélyfekete, csendesen izzó könyvesbolti lány. Idétlennek látszott volna, ha nem holmi sztárokkal látják. A lány praktikus, kedves átmenetnek bizonyult az „eset” és a barátnő között. Öt a dolog atlétikus volta a legtöbbször untatta, de megkönnyebbült attól, hogy partnere élvezi. Aszerint fogta föl, hogy az élet edzések sorozata, s az ember lépten-nyomon eredménytelenségekbe ütközik. Emiatt aztán kimért és végletes az örömfelszabadítás is. Tudott szeretni, de nem hitte el, hogy az az érzés nem az önzést, a magánérdeket szolgálja. Bekebelezte a lányt a fontosságával, s lenyűgözte azzal, hogy ő elérhető. Boldogok voltak, míg a lány ki nem találta, hogy utazzanak. A nagybátyjához jártak, egy parányi faluba, ahová kunkori, útttalan-uta- kon jutottak el. Életelemükké vált az utazás. Mire megérkeztek, már lezajlott az örömérzésük; fénytelen estéket ültek együtt az idős báttyal, majd egy rideg és hatalmas szobában töltötték az értelmetlen éjszakát. Neki egyre rosszabbul ment; lassú lett, körülményes. Csapatemberré vált. Semmi több! Kényelmetlen kezdett lenni, hogy szürke porszem, mint régen. Akkor már hetek óta nem érintkeztek. Hétvégén kocsiba vágták magúikat, s bizonytalanul kelték útra. Az utazás köny- nyített fájdalmukon. Olyan volt az egész, mintha közösen néztek volna végig egy rémséges gonosztettet, s most összeköti, egymáshoz menekíti őket a legyűrhetetlen féléi eim. A kocsi felborult, a szélvédő hatalmas robajjal repült el. Villámsebesen fú- ródtak-csúsztak az árok havába. A nő így az út felől került, s szinte csak egy hir- telenül zúduló hóe'sést kapott az arcába. Öt azonban szinte szétlapította a betóduló hósáv. Nem vesztett; mosolyával megbocsátott a sikerületlen rendezésnek. A lány a kesztyűtartóból előcsúszott könyvre nézett. A Kalevala volt, az ötödik kiadás. Az ablakvédőn mászott ki, s amikor kocsit fogott, a könyvet nem vitte magával. Bedobta a bezúzott ablakon. KOROK ÉS KULISSZÁK Tizenöt évad magyar drámái A magyar dráma történetében a hatvanas évek vége, a hetvenes évek eleje fordulópont. Ekkor indul meg az a napjainkban is tartó folyamat, amely a műfaj stílusbeli gazdagodását és kétségtelen népszerűségét hozza magával. A Magvető Kiadó ünnepi kiadványa Korok és kulisszák címmel arra vállalkozik, hogy ennek a tizenöt évnek (pontosabban évadnak) a drámater- mését gyűjtse kötetbe. Természetesen csak a legjavát. Mint minden válogatás, ez is kelt hiányérzetet. Ezt próbálja kivédeni az előszóban Vinkó József azzal, hogy a névsor bővíthető lett volna. A huszonnégy drámaírót tartalmazó névsorral azonban nemigen van vitánk, hiszen minden jelentős alkotó benne van Bereményi Gézától Weöres Sándorig. (Egyetlen név hiányzik: az 1982^ben elhunyt Maróti Lajosé, akinek Az utolsó utáni éjszáka című műve mindenképpen helyet érdemel a kortárs drámairodalomban!) Vitánk inkább a drámákkal van, mert meglepő módon a szerzők nem a legjobb műveikkel szerepelnek az antológiában. Ez annál is inkább érthetetlen, hiszen az eltelt tizenöt év egy-egy írói életművön belül is távlatot ad, s ma már nagyjából láthatók egy-egy ouevre kiemelkedő csúcsai. Páskándi Géza Vendégsége például nemcsak az író életművében, hanem az egész magyar drámairodalomban és színházművészetben jelentős esemény volt. (Ehelyett a szerzőtől A diákbolondító szerepel.) Vagy Szakonyi Károly Adáshibája, amely a groteszk drámai vonulat egyik előfutárának tekinthető. (Helyette a Hongkongi paróka képviseli az életművet.) Ugyanígy nem hagyható ki Székely János Galigula helytartója című drámája, amely — színházi megvalósításával együtt — a hetvenes évek egyik nagy revelációja volt. (Helyette a Protestánsok szerepel a kötetben.) Ezek az érthetetlen jelenségek nem magyarázhatók azzal, hogy az említett művek többször is napvilágot láttak. Hiszen az antológia számos más kötettel is mutat átfedéseket, mindenekelőtt az évenként megjelenő Rivaldával, és a jócskán elszaporodott életmű-sorozatokkal és szerzői drámakötetekkel. Dehát az ilyen természetű kiadvány esetén ez elkerülhetetlen. Ami a válogatás javára szolgál: kellő mértékben kapott helyet benne a fiatal drámaíró generáció, annak is legígéretesebb képviselői (Bereményi Géza, Spiró György, Nádas Péter, Kornis Mihály). Tematikailag és sti- lárisan egyaránt sokszínű az antológia, megmutatja a magyar dráma fejlődésének lehetséges útjait. Mindegyik mű színpadon is szerepelt, így a kötet a kortárs drámai körképen kívül színházi keresztmetszetet is ad. Kivitelezése formailag nem szerencsés: a huszonnégy művet tartalmazó könyv túl vaskosra sikerült, nehezen forgatható és kezelhető. (Két kötetben jobb lett volna megjelentetni.) Nem túl frappáns a semleges Korok és kulisszák cím sem. Fontos és hasznos viszont a kötet végén található bibliográfia, amely olyan friss dátumokat és információkat tartalmaz, amelyek eddig semmilyen lexikonban nem láttak napvilágot. Ézsiás Erzsébet--------------------------------------------------------------------------------------------------------------— Szirmay Endre F Esz és igazság Berzsenyire emlékezve Újra csak hallom, hallom a muzsikát, zúg a viharban gránit szikla-szavad, de nem zeng vissza senkitől, sehonnan válasz a csöndből. lthaka partja — hazaérkezésünk, űzött hajónk majd ringatózva pihen, és lázadásod sorsunkban megbékél szelíd hullámon. Értelem, erkölcs tiszta ragyogása hívja népünket most is Nikla felől; fergeteg múltán eszményünk újra csak Ész és Igazság. ■ Fodor András FELHŐ Felhő kék-szürke árnya alatt remeg a.város. Hegyen ülök, homlokomon egymást üti a nap, a szél. Följebb a hó bújkál, de már a völgyben gyűl a zöld. Túl a torony mögött a ház, ahol kínlódtam, száműzött. Megváltott örömöm talán a pára hűs ernyője lenn. A vízszintes halál, a reggel volt leggyötrelmesebb, mikor az álom rése közt kinyílt az irgalmatlan ég. Mindig az istállóba zárt fogolyra gondoltam, kinek egy rozsdás lánc jutott csak, hogy felhúzza magát. Az ablakból a hegycsúcs is jeges közönybe fagyva állt. Igaz, egy asszony biztatott, kísérjem el az Arany-hidakig. Most vígan érte küdeném eszméletem kék szőnyegét de tegnap mikor ráköszöntem, már nem emlékezett rám. v
