Somogyi Néplap, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-22 / 69. szám
5 1986. -március 22., szombat RÁDIÓJEGYZET Bagauszkából Bagausz lesz TÁNCHÁZAS ímntxrn PERCEK további munkára. Ebből a társaságból megmarad egy tizenöt-húsz főnyi mag, s akkor a többi osztályokból is bevonjuk a tehetségesebbeket. — A napközis foglalkozásokat követően, délutánonként próbálnak. Nem tehér ez a gyerekeknek? — Szívesen csinálják, s úgy látom, az itt ‘tanult dolgok már beépülnek a személyiségükbe — mondja a tanítónő. — Már a szünetekben is játsszák a kergetőzőket, s a tanórán, amikor kiszámolásra került sor, örömmel tapasztaltam, hogy a műsorban szereplő rigmusokat mondták. Már az elsősök is érdeklődéssel figyelik a próbáinkat. Készül tehát az utánpótlás, a Bagauszkából idővel Bá- gausz lesz. S hogy hogyan tovább? A legidősebbek az idén már elhagyják az általános iskolát. Szilágyi János azonban már szövi az új terveket: ha önálló lesz a gimnázium, a színjátszást megpróbálják ott is meghonosítani. Tersztyánszky Krisztina Dizxosix egy műsor, jelzi azt a fölismerést, hogy a népzenéből táplálkozó művészetek mellett a szélesebb tömegek kultúrájának is egyik meghatározója a nép művészete. A hatvanas évek végén, hetvenes évek elején szinte mozgalommá lett hagyományaink fölkutatása, a régi művészeti ágak értékeinek óvása, ápolása. Abban az időben alakult a Sebő együttes, és Muzsikás akik nagy szerepet játszottak abban, hogy mind jobban kiszélesedjék és valóban- mozgalommá válhasson a kezdeményezés. A múlt évtized közepétől, ahogy egyre nagyobb méreteket öltött a diszkó-láz, talán éppen ezt a jelenséget ellensúlyozandó, mind gyakrabban csalogatták a művelődési házak, ifjúsági klubok népzenével a fiatalokat. A fiatalok pedig egyre jobban meg is töltötték a termeket, sorra alakultak népzenét játszó együttesek, s noha nem érték el soha a könnyűzenét játszó kollégáik sikereit, mégis jelenlétükkel minduntalan bizonyítják: a megváltozott értékrendet magával hozó világban is maradtak anova minőig eraemes elzarándokolni, hogy a zenei nevelésünk titkait, módszereit ellessék, addig fájdalommal kell megállapítanunk, hogy fiataljaink zenei nevelése, finoman fogalmazva is, hagy kívánnivalót maga után. A tény megcáfolhatatlan. A táncházmozgalom és a folklór általános térhódítása azonban azt bizonyítja, hogy van egyfajta belső igény a fiatalokban arra, hogy megfeleljenek a rájuk váró feladatnak. A szellemes Talp- alávaló című műsor éppen abban segít- és ez legnagyobb érdeme is — hogy az egymástól távol élő, s érintkezni nem tudó csoportok, együttesek tudomást szerezzenek egymásról, megismerjék egymás munkáját, eredményeit, gondjait. Emellett további segítséget jelent abban is, hogy a köztudatban maradjon a folklór szerepe és fontossága. Mert csak így remélhetjük, hogy az elmúlt évek fölvirágzása nem véletlenszerű, nem -divat, hanem értékeink tudatos fölismerése volt. Varga István Befejeződtek a csurgói szakmunkásnapok A tartalmasabb munkáról szólt a vita Színjátszó gyerekek Barcson Barcson, mintegy három- százötven fő részvételével tizenegy amatőr művészeti csoport dolgozik rendszeresen. Legtöbbjük már nyolctíz éves múltra tekinthet vissza. Sokan országos, sőt határainkon túli sikerekkel is dicsekedhetnek, a városban mindig nagy érdeklődéssel fogadják fellépéseiket. Tavaly ősztől az új finanszírozási rendszer jobban segíti munkájukat. Most, az eddigi közös alappal szemben az egyes együttesek jobban kötődnek a támogató vállalathoz, egy gazdálkodó szerv csak egy, vagy két csoporttal van kapcsolatban, így jobban tudják, hova megy a pénzük, szívesebben segítenek, s egyúttal sok amatőr együttes terhét levették a művelődési központ válláról. Ők most közvetlenül csak a bábcsoportot és a színjátszókat támogatják. Ha ezt a szót hallják, Ba- gauszka, sokan bizonyára valami délszláv eredetű elnevezésre gondolnak. A mozaikszó azonban nem más, mint a barcsi Gábor Andor Úttörő Színpad nevének rövidítése, s ennek kisdobos utánpótlás csoportját jelöli a kicsinyítő képző. Ahogy a népi táncosok utánpótlását az I. sz. általános iskola „termeli ki”, a színjátszók munkája a II. sz. iskolára épül. — A csoport nyolcadik éve áll fenn — meséli vezetőjük, Szilágyi János magyar-történelem szakos tanár. — Két éve_ Debrecenben, a szövetkezeti színjátszók országos fesztiváljáról a felnőtt csoportok között különdíjat hoztak el a gyerekek. Az idén is meghívást kaptunk az országos találkozóra, melyet ezúttal Hajdúböszörményben rendeznek április végén. — Hagyományőrző csoportnak, vagy színjátszóknak neveznénk őket? — A hagyományos színjátszással és a népi játékok felelevenítésével egyaránt foglalkozunk. Egyik legnagyobb sikerű műsorszámunk a Nem anyától lettél, rózsafán termettéi című folklórösz- szeállítás volt, Együd Árpád gyűjtése alapján. A Rátóti csikótojás, az Aranyszőrű bárány című műsorunk hagyományos mesefeldolgozás, de szerepel a repertoárunkban több népi komédia is, mint például a Pástétom és torta, vagy A mennyetjárt diák című darab. Persze, ezek a verses komédiák elég vaskosak, ezeket át kell „szelidíte- ni” előbb gyerekszínpadra. Ezeket a darabokat folyamatosan játsszuk, egy-két memóriapróba után bármelyiket fel tudjuk eleveníteni. — Szinte hihetetlen, hogy ilyen korú gyerekek ennyi darabot és ennyi műfajt játsszanak felváltva. Nem túlságosan sok ez? — Á fő profilnak a hagyományos színjátszást tekintjük, de én úgy érzem, hogy egyoldalúvá válik a csoport, ha csak egyfélét csinál. A gyerekek is megunják — mondja Szilágyi János. — Most például megint egy egész új műfajjal, a mimeti- kus játékkal kísérletezünk. Mivel a terveink között szerepel egy jugoszláviai fellépés is, olyan produkciót akartunk létrehozni, ahol nincsenek nyelvi akadályok, ahol pantomimszerű mozgás jeleníti meg a történetet. _Arany János: A bajusz című költeményét dolgozzuk most fel ilyen formában, rövid bevezető után tizenkét képben, Bartók és Weiner zene kíséretével. — A színjátszáshoz díszletre, jelmezre is szükség van. Ezt hogyan tudják megoldani? — A díszleteket többnyire csak jelezzük. A kosztümöket otthon szedik össze a gyerekek a szülőktől. De sokat segít a helybeli Kézműipari Vállalat is, gyakran megvarrják maradék anyagokból, amire szükségünk van. — A nagyobb fesztiválon kívül hol szoktak fellépni? — Évente átlagosan huszonöt, harminc fellépésünk van. Barcson és a környékbeli településeken mindig telt ház előtt játszunk. De szerepeltünk már Nagykanizsán, Csepelen, Csillebércen, Zánkán, Szegeden is. A megyeszékhelyre egyszer, úgy három évvel ezelőtt kaptunk meghívást. A gyerekek akkor is azt állapították meg: legyőztük a közönséget! — mivel a színpadon többen voltak mint a nézőtéren. Mint elmesélték, próba hivatalosan egyszer van egy héten, gyakorlatilag azonban „orrvérzésig”. A II. számú általános iskolában meglestük a kicsinyeket, amint éppen a Gönczy Ferenc gyűjtése alapján összeállított Aranygombolyító című műsorukat próbálták. Régi somogyi körjátékokat, kergetőzőket, kiszámolókat játszottak táncos elemekkel gazdagítva, gyönyörűen énekelve. — A második A osztály ének-zene tagozatos — magyarázza Szilágyiné Kocsis Magdolna, a Bagauszka vezetője. — Egyelőre egy osztályra épül az utánpótlás csoport, így jobb közösséget alkotnak. Bár nem kötelező, mindenki részt vesz benne. Játékokkal, verses, dalos összeállításokkal kezdünk. Negyedik osztályra már lesz fogalmuk a gyerekeknek színpadról, műfajokról, akkor kezdjük el a nagyobb mesejátékokat. Addigra eldőli, közülük ki alkalmas a Többet és jobban — leginkább ezzel a két szóval lehetne Összefoglalni azt a vitáit, amely a somogyi szakmunkástanuló-napok második napján bontakozott ki Csurgón, a szakmunkásképző itézetben és a ruhaipari szakközépiskolában. Návai Zoltán, a megyei KISZ-bj- zottság titkára vitaindítójában azokról az elképzelésekről beszélt, mélyekkel talán változtatni lehet a mozgalom helyzetén. Mert igaz ugyan, hogy a szakmunkástanulók hatvan-, a középiskolások kilencven- kilencvenöt százaléka KISZ- tag, a szervezet tömegbefolyása azonban sokkal szegényesebb. Az elmúlt években számtalan próbálkozás -tanúi lehettünk, de sem a Kilián- körök, sem az évfolyamonként vagy érdeklődésenként szervezett alapszervezetek nem vodtak képesek arra, hogy beváltsák a hozzájuk fűzött reményeket. Szükséges-e, hogy mindenki KISZ- tag legyen1? Mi 1-esz azokkal a fiatalokkal, akik kívül- Telkednek? Nem veszti-e élezzél tömegszervezeti jellegét az ifjúsági mozgalom? Miként lehetne elérni, hogy Annak előrebocsátásával írhatunk a rádió folklórműsoráról, a Talpalávaláról, hogy ez a terület korántsem olyan gyakran van jelen a műsorajánlatban, amilyet fontossága miatt elvárhatnánk. Igaz azonban az is, hogy jóval kedvezőbb a kép, mint a televízióban, s ha mégis hiányérzetünk támad, az pusztán a műsorok egymáshoz való viszonyításából adódik. A Talpailávailó kéthetente jelentkezik, alcímében pedig azt ígéri, hogy a táncházról, muzsikáról szól, - méghozzá fiataloknak. A félórás műsor szerkesztője és vezetője is egyben Alföldy Boruss István, aki igyekszik a folklór legkülönbözőbb területeiről összegyűjteni az aktualitásokat, friss információkat. Már a tény, hogy erre lehetőséget csak azok tehessenek KISZ- foigadailmat, akik meggyőződésből, s nem valamiféle érdekből kérik felvételüket? ilyen1 és ehihez hasonló kérdések vetődtek föl a vitaindítón és folytatódott a- vita az egyik szekcióülésen. A másik szekcióban Fonai Jánosnak, az SZMT munkatársának vezetésével a szak- szervezet ékről beszélgettek a fiatalok. Közismert, hogy a szakmunkásképző intézetek diákjainak javarésze tagja a szakszervezeti mozgalomnak. ám arról meglehetősen keveset tudnak. Vitát folytattak a fiatalok az -ifjúsági mozgalom kérdéseiről is. Számtalan olyan kérdés vetődött föl itt, amelyre a -közelgő KISZ- kongrasiszusnak kell majd választ adnia-. A diákok is elmondták, hogy nem egységes az ifjúsági mozgalom megítélése, van, ahol az a mérce, csinálnak-e diszkót, s -nem értik meg azokat, akik szívesen ülnek le beszélgetni, vagy netán társadalmi munkában vállalják a buszmegálló felújítását. Ugyancsak diákok beszéltek arról, hogy nem lehet általános receptet adni arra, hogy mit kell csinálni, haolya-n erők, ahol a tiszta forrás megőrződik, fölelevenedik ismét. A táncházak, bátran állíthatjuk, hogy éppen a nagyvárosokban virágzanak, hamarosan divattá vált a különböző nemzetek táncházait látogatni, például egy görög táncház már-már eseményszámba ment a fővárosban. E jelenség fontos mozzanata, a gyakran hangoztatott európaiság-igénynek is, hiszen a magunk múltjának, értékeinek megismerése mellett a szomszédos, vagy távolabb élő népek kultúrájába is bepillantást nyerhetnek a fiatalok. A szakemberek furcsa paradoxonra hívják föl minduntalan figyelműnket. Míg a nagyvilág Bartók és Kodály országának tart bennünket, nem a feladatokat a sajátos helyi körülményekhez kell igazítani. A módszerre éppen a csurgóiak válaszoltak azzal, hogy bemutatták saját életüket. Tóth Tihamér igazgató egyebek között elmondta, hogy náluk a szakmai gyakorlatokon hasznos munkát végeznek a korábban megszökött kénysizerű reszeligetések helyett. A jövedelemből -bőven futja a különböző programokra, rendezvényekre és még a diákok jutalmazására is. A holnap szabói például tetszetős ruhákat varrnak, s ezeket az iskola márkajegyével árusítják a különböző áruházak. Hogy milyenek ezek a termékek, arról meg lehetett győződni az iskola -rögtönzött butikjában. Blúzt, széldzsekit, nadrágokat kínáltak a diákzseb-hiez mért árakon. Mindemellett jut idő a szabadidő hasznos eltöltésére is. Nemcsak a videofelvételek tanúskodtak erről, hanem az is, hogy az iskola diákszínjátszói Petőfi Sándor A helység kalapácsa című darabját adták elő. A lassacskán hagyomány- nyá érő rendezvénysorozat tegnap este fejeződött be az intézetben. N. J. Eke és szántás -története címmel új állandó kiállítás nyílt meg a Mezőgazdasági Múzeumban. A kiállított tárgyak e fontos mezőgazdasági munka eszközeit mutatják be a XVIII. századtól napjainkig. (MTI-fotó: Kisbenedek Attila — KS)
