Somogyi Néplap, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-20 / 67. szám
4 Somogyi Néplap 1986. március 20., csütörtök Szakszerűen, jó színvonalon Bulgária nagy események, ünnepek előtt A legjobban dolgozó területi KBT Somogy legeredményesebben működő aktívahálózatával a Marcali Területi Közlekedésbiztonsági Tanács dolgozik. A testület a múlt évre tervezett feladatait javuló színvonalon, szakszerűen végezte el. Minek köszönhető, hogy Marcaliban ilyen eredményes „csapat” jött össze? A rendőri államányon kívül a párt, az állami és a társadalmi szervek is rendkívül nagy gondot fordítottak a nagyarányú motorizációból adódó feladatok megoldására, a balesetek csökkentésére, illetve megelőzésére. Alapvető célként tűzték ki a megelőző munka folyamatosságát a különféle intézményeknél, vállalatoknál és az egyének felfogásában, közlekedési moráljában is. A körzetben az eltelt időszakban a közúti forgalom összességében kiegyensúlyozott, megfelelően biztosított volt. Főként, hogy mindez a hazai és nemzetközi gépjárműforgalom növekedése mellett történt! A TKBT a közelmúltban plenáris ülésen adott számot a múlt eredményeiről és vázolta a jövő feladatait. Parrag János őrnagy, a TKBT ügyvezető elnöke örömmel hangsúlyozta, hogy számadatok bizonyítják munkájuk eredményességét. Ugyanis a területen az 1984-évihez képest 16,6 százalékkal csökkent a balesetek száma akkor, amikor a megyéiben 4,5 százalékos emelkedés tapasztalható! A balesetek megelőzésének érdekében igyekeztek szervezettebbé tenni a jogszabálymagyarázó, felvilágosító-ne- velő munkát. A rendőrök körültekintő szolgálatszervezéssel, differenciált intézkedésekkel járultak hozzá a közlekedési fegyelem javulásához. Tervszerűbbé és hatékonyabbá vált az önkéntes rendőrök és más aktívák közreműködése. Természetesen továbbra is akadnak hiányosságok. Egyes gazdálkodó szervek nem foglalkoznak megfelelően a közúti balesetek megelőzésével. Nem alakították ki szervezett forgalombiztonsági tevékenységüket. Mindezen a TKBT úgy próbált javítani, hogy tizenhét nagyobb járműparkkal rendelkező vállalattal és gazdasággal szerződést kötött. Ezek keretéiben propagandaGyémántélű szerszámok Galvanizáló berendezések Csurgóról a legfejlettebb műszaki színvonalon Százmillió forintos termelési értékről, tizenhárom és fél millió forintos nyereségről szólhattak a napokban tartott közgyűlésükön a csurgói Metallux Ipari Szövetkezet dolgozói. Hazánkban egyedül itt készülnek galvanizáló berendezések a legkorszerűbb műszaki megoldásokkal, így érthetően nagy a kereslet termékeik iránt. A szövetkezet négy évvel ezelőtt jött létre az egykori csurgói Napsugár Ruhaipari Szövetkezet kettéválásával. A szétválás használt — állapította meg beszámolójában Hofferka Gyula elnök, aki egyebek között elmondta, hogy az elmúlt három évben folyamatosan emelkedett a termelési értékük és a nyereségük. A leglátványosabb fejlődést tavaly érték el, amikor az előző évi hetven millió forint helyett száznégymillió forint értéket állítottak elő. Ebben a piac kényszerítő hatása játszott szerepet. Üjabb kooperációs szerződésekkel, szakcsoportok alakításával, a termelékenység és a munkaszervezés jobbításával igyekeztek eleget tenni a követelményeknek. Az elmúlt három évben tíz új berendezés prototípusát állították elő, melyeket ma már sorozatban gyártanak. A következő években továbbra is előtérben marad a műszaki színvonal fejlesztése, hogy megfelelhessenek a piaci követelményeknek. A fejlett műszaki színvonalra bizonyíték egy új készülékük, melyet az országos műszaki fejlesztési bizottság támogatásával állítottak elő. Európában is újszerű módon a csavaranya alátéteket kád- nium és horgany helyett speciális centrifugában festik, így korrózió-ellenálló képességüket megháromszorozhatják. Az új berendezés sorozatgyártását jövőre kezdik meg. A szövetkezet 1983- ban új vállalkozásba is kezdett. Az osztrák Friedli cég számára bérmunkában ipari gyémántot csiszolnak. A kapcsolat az idén tovább bővül, megkezdik a gyémántélű szerszámok gyártását, s így évente várhatóan húszmillió forinttal növelhetik árbevételüket. A szövetkezet egyre inkább kinövi a telephelyét és szükségszerű, hogy újabb fejlesztésekbe fogjanak. A hetedik ötéves tervidőszakban egyebek között korszerűen felszerelt festőműhelyt építenek, s új gépeket vásárolnak, illetve modern gépek behozatalára kötnek lizing-szerződé- seket. Ehhez tizenhárom-ti- zennégy millió forintot kell beruházniuk, és az elkövetkezendő öt évben harminc- nyolc százalékkal kell növelniük a termelést. Mindez miként érinti a dolgozókat? Az elmúlt évek fejlődésének köszönhetően húsz százalékkal nőttek a bérek, ma az éves átlagkereset hatvanegyezer forint. Az év végére pedig szeretnék elérni a hatvannégyezret. A nyereség azt is lehetővé tette, hogy a küldöttgyűlés után boríték kerüljön a dolgozók kezébe. Mindenki egy heti bérét vihette haza. N. J. előadásokat, filmvetítéssel egybekötött kresz-oktatá- sokat és vetélkedőket tartottak, valamint rendszeresen ellátták őket az OKBT és az MKBT által kiadott propa- gandaaniya gokkal. Óvodában 19, általános iskolában 52, közép- és szakmunkásképző iskolában 9 alkalommal szerveztek filmvetítéssel színesített előadást. Hatszor általános iskolai szülői értekezleten tartottak föl- világosítást. Tizenkét általános és középiskolában szerveztek segédmotorkerékpár- vezetői tanfolyamot az MHSZ-szel. közösen, s ezeken 225-en vettek részt Nemcsak a fiatalok ismereteit igyekeztek bővíteni. A Vöröskereszttel és a helyi tanácsokkal karöltve összesen 12 előadást tartottak öregek napközi otthonában, illetve mozgássérülteknek Minden tavasszal megrendezik a kerékpáros és segéd- motorkerékpáros iskolai versenysorozatokat, amelyek megyei döntőin a marcali csapatok rendre igen eredményesen szerepelnek. A TKBT munkája az iskolai szünidőben sem szünetel. A fonyódligeti úttörőtáborban nyaranta több ezer úttörő hallhat színes előadást és vesz részt közlekedési vetélkedőn. A tárgyi föltételek javítása érdekében elkészült Marcaliban a közlekedési park. amelyet a közelmúltban avattak fel. A területen hat ifjúgárda-szakasz és egy raj működik, ők szintén segítik a balesetmegelőző munkát. Az elért eredmények ellenére még mindig nagyon sokan vesztik életüket, vagy szenvednek balesetet a közutakon. A javulás érdekében növelni kell a szigort, de ennél is fontosabb a tudati átformálás, a közlekedési morál javítása. A járművezetők egy részénél felerősödtek a durva, agresszív megnyilvánulások, s ez ellen közösen kell föllépni. A TKBT valamennyi érdekelt társszervvel közösen tovább dolgozik a balesetek megelőzéséért. Gy. G. Új utak keresése A bolgár gazdasági életet, a munka termelékenységében elért kiemelkedő eredményeket néhány fontos gazdasági döntés ismerete nélkül aligha lehetne megérteni. Bulgáriában 1979-ben történt nagy fordulat az 1963-ban bevezetett új gazdasági mechanizmusban. A korábbi trösztösített nagy mezőgazdasági szervezeteket (agrár-ipari komplexumokat) decentralizálták, s ma 274 működik már az országban. A mezőgazdaság irányítását tehát 1979-től új alapokra fektették, bevezették a társadalmi-állami irányítási elvet: megszűnt a mezőgazdasági minisztérium, s az agráripari komplexumok önkéntes társulás alapján az Országos Agráripari Szövetségbe tömörültek. 1981-től aztán csökkentették a központi tervmutatókat, s bevezették az ellenterveket, amelyekben az üzemek dolgozói csak a munkatermelékenység révén emelhetik a központi tervek által megadott termelési célokat. A gazdasági reform aztán fokozatosan kiterjedt az iparra is, és ma már a bolgár népgazdaság minden ágazatában jelen van. Az elmúlt öt évben — különösen a tervidőszak elején — dinamikus fejlődést mutatott a bolgár népgazdaság, de a három esztendeje tartó aszály, és a tavalyi zord tél — különösen a mezőgazdaságban — meghiúsítani látszott a terveket, s gondokat okozott az energiaellátásban is. A gyors fejlődésnek az elmúlt, 1985-ös esztendőben a külpiaci feltételek szigorodása is határt szabott. A párt és állami vezetés felismerte azt is — a bolgár sajtóban szinte nap mint nap cikkeznek arról —, hogy a megtorpanó gazdasági fejlődés csak úgy lendíthető fel ismét, ha a gazdaság áttér az intenzív fejlődésre, ha a tudományos-technikai eredményeket minél gyorsabban alkalmazzák a gyakorlatban, s ha a társadalmi-politikai rendszert is tökéletesítik. A Bolgár Kommunista Párt XIII. kongresszusán ez év áprilisában éppen ezek lesznek a központi kérdések. A pártkongresszusra készülve a gazdasági szakemberek a minőség, a hatékonyság és a tudományos-technikai eredmények bevezetésének, fejlesztésének új formáit kutatják. Vitára bocsátják az elmélet és a gyakorlati megvalósítás között jelentkező problémákat is. Az eredményekre alapozva már az idei esztendőre is komoly fejlődést irányoztak elő a népgazdaság különböző ágazataiban. A Bolgár Kommunista Párt 4 százalékos nemzeti jövedelemgyarapodást tervez, a társadalmi munka termelékenységének növekedésében 4,5 százalékot, a külkereskedelemben 5 százalékos fejlődést. A lakosság reáljövedelme 2 százalékkal nő, az egy főre jutó fogyasztási alapot Ünnep előtti sorbaállás a Blagoev könyvesbolt előtt pedig 6 százalékkal többre tervezik. Igen nagy ugrásnak számít a lakossági szolgáltatások 9,5 százalékos növekedése, és figyelemre méltó, hogy tudományos fejlesztésekre és alkalmazási tevékenységre a nemzeti jövedelem 3,1 százalékát szánják. A dinamikusan fejlődő bolgár ipar elé ebben az esztendőben is nagy célokat tűztek ki, hiszen a 4,5 százalékos gyarapodáson belül a gépiparnak 9,2 százalékos növekedést kell elérnie, a fejlett elektronikai iparnak pedig 11,3 százalékot. (Az elektronikán belül — a bolgár ipar egyik erősségének számító — mikroelektronikában 40! százalékos növekedést irányoztak elő.) Az aszály sújtotta mező- gazdaság számára is igen megerőltető feladat ' lesz 1986-ban a tervezett 7,4 százalékos növekedés. És végül a szociálpolitikai tervek. Bulgáriában idén 57 ezer 400 lakás építését tervezik, s az átlagfizetést havi 220 levára, az átlagnyugdíjat pedig 99 levára kívánják emelni. Ha mindezt sikerül megvalósítani, reális lehetőség lesz az állami költségvetésben tervezett 15 millió levás többlet teljesítésére. B. Sajti Emese (Folytatjuk) Kalandok — viking módra Nem mindennapi hírt röpítettek világgá a hírügynökségek: a Szingapúrból keltezett jelentés, amely arról számolt be, hogy egy bálna csaknem szétzúzott egy vitorlást, önmagában még nem keltett volna szenzációt, csakhogy ez a vízijármű egy viking hajó volt! Egy héttagú, bátor fiatalokA bátor utasok partra szállnak az isztambuli kikötőben ból álló expedíció ugyanis nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy a középkori viking hajók mintájára épített vitorlásukkal hajózzák körbe a Földet. Norvégiából indultak el a „Saga Singlar” fedélzetén, s már több hónapja úton voltak, amikor a Csendes-óceánon egy túlságosan közel merészkedő cethal majdnem felborította a törékeny alkotmányt. Hajmeresztő, egyedülálló kísérlet — hitetlenkedhetnénk, ha nem akadna példa néhány más, hasonló esetre. Tizenegy svéd utazó Erik Nylén professzor vezetésével például rövidebb, de legalább ilyen kalandos utat választott, ök Isztambult jelölték ki célpontként, csakhogy folyók, tavak és csatornák kacskaringás vonalán keresztiül. Emiatt néha — más megoldás nem lévén — ki kellett emelniük a járművet a vízből, hogy egy másik, továbbvezető fo- lyóig (éppen úgy, ahogy hajdani viking elődeik azt tették) fatörzseken gördítették a szárazföldön. Az egykori ősök utazása vezeti a Kyrenia II. leendő u/tasait is. E vízi járművet — helyesebben eredetijét — Ciprus partjaitól nem mesz- sze találták meg, a vizsgálatok szerint hozzávetőleg az időszámítás előtti harmadik század táján süllyedt húllám- sírba, a jelek szerint egy kalóztámadás nyomán. Helyreállítása 1982-ben kezdődött meg. A munka — annak ellenére, hogy a hajótörzs a finom homokágyban viszonylag sértetlen maradt — páratlan türelmet igényelt: a szakértőknek a roncs több, mint ötezer darabjából kellett szó szerint „ösz- szetákolni” a halót. MéeoeA viking hajók a skandináv múzeumok félteit kincsei dig szögek használata nélkül, hiszen a legkisebb részleteikben is ragaszkodni akartak a korhűséghez! Sok nehézséget okozott az is, hogy az egykori szállítmánynak pontosan megfelelő amforákat (olajtároló edényeket) elkészíttessék — emellett mandula, bor, valamint vas rudak és malomkövek teszik ki majd a terhet. Az indulást a tavaszi hónapokra tűztek ki. Igaz, a biztonság kedvéért a görög flotta egy hadihajója is elkíséri a Kyrenia II-í —nehogy a történelmi nosztalgia jegyében valakik a két ezredévvel ezelőtti kalózok szerepét is korhűen el akarják játszani... Sz. G