Somogyi Néplap, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-19 / 66. szám
2 Somogyi Néplap 1986. március 19., szerdo Chimera várva EGY SZŰK KÖR ÉRDEKEI Mitterrand köztársasági elnök tegnap délután 17.30 órakor fogadta Jacques Chi- racot, a választásokon győztes jobboldali pártszövetség nagyobbik pártja, agaulleista RPR elnökét. Chirac előtte nem nyilatkozott a palota udvarán várakozó újságírók kérdéseire. Az általános várakozás: Chirac kapja meg az új miniszterelnöki kinevezést. Arhipovot fogadta Csao Ce-jang Csao Ce-jang, a Kínai Államtanács elnöke kedden fogadta í van Arhipovot, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettesét, aki a Kínai—Szovjet Gazdasági, Kereskedelmi, Műszaki-Tudományos Együttműködési Vegyesbizottság első ülésszakán vesz részt Pekin gben. Csao Ce-jang szívélyesen üdvözölte Arhipovot, mint a kínai nép régi barátját, és kijelentette, hogy véleménye szerint az együttműködési bizottság sikeres ülésszaka lendületet adhat a két ország együttműködésének a gazda- sáig, a kereskedelem, a tudomány és a technológia területein. A kínai miniszterelnök ugyanakkor rámutatott, hogy az utóbbi években nem következett be lényeges haladás a két ország politikai kapcsolataiban, annak ellenére, hogy gazdasági, tudományos és műszaki együttműködésük kielégítően fejlődött. Csao Ce-jang kijelentette, Kína és a Szovjetunió szomszédok, s a kínai és a szovjet népet hagyományos barátság fűzi egymáshoz. „Mi kínaiak, nagy súlyt helyezünk az ilyen barátságra” — tette hozzá. Arhipov válaszul meggyőződését fejezte ki, hogy ha mindkét fél teljesíti az elért megállapodást, ez fontos tényező lesz a két ország közötti kapcsolatok javulásában. Mint mondotta, a Szovjetunió nagy fontosságot tulajdonít a szovjet—kínai kapcsolatok javításának. Híve a jelenlegi együttműködés erősítésének és fejlesztésének, valamint különféle személyes érintkezések kiterjesztésének. A találkozón jelen volt Li Peng kínai miniszterelnökhelyettes, a kínai tárgyaló- küldöttség vezetője is. Csao Ce-jang és Arhipov találkozójáról kedden este beszámolt híradójában a pekingi televízió. Arhipov és a szovjet küldöttség kedden Dél-Kínába utazott, ahol látogatást tesz Nankingban és a festői szépségű Vuhsziban. A Palme-ügy gyanúsítottja Lennart Viktor Gunnars- sonnak hívják azt a férfit, akit a Palme-gyilkosságban való részvétellel vádolnak — közölte kedden a stockholmi ügyészség. A 32 éves gyanúsítottnak az ügyben játszott szerepéről nem közöltek részleteket. A svéd sajtó értesülései szerint a fiatalember tagja a szélsőjobboldali Európai Munkáspárt nevű politikai tömörülésnek. A Svédország „megmentését” zászlajára tűző, néhány éve alakult párt szerint az országnak be kellene lépnie a NATO-ba. A párt ellenzi a kapcsolatok fenntartását a Szovjetunióval. Szovjet jegyzék Az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének tiltakozó jegyzéket juttattak el annak kapcsán, hogy amerikai hadihajók ez év március 13-án megsértették a Szovjetunió felségvizeinek határát a Fekete-tengeren, a Krim-félsziget déli partjainál. A szovjet külügyminisztérium jegyzékében felhívták a nagykövetség figyelmét arra, hogy az akció demonstratív, kihívó jellegű és nyilvánvalóan provokatív célzatú volt. Hangsúlyozták, hogy nem ez az első eset, amikor az Egyesült Államok haditengerészetének egységei szándékosan figyelmen kívül hagyják a területi vizekre vonatkozó szovjet törvényeket és rendszabályokat. Ennek megengedhetetlensé- gére már több ízben felhívták az amerikai fél figyelmét. Az ilyen határsértések — mutat rá a jegyzék — komoly következményeket vonhatnak maguk után, amelyekért az Egyesült Államokra hárul a teljes felelősség. A szovjet külügyminisztérium követelte, hogy az amerikai fél tegyen megfelelő intézkedéseket, amelyek kizárják hasonló provokációk lehetőségét. A Pentagon és a washingtoni külügyminisztérium kedden egyaránt „a nemzetközi hajózási jognak megfelelő” lépésnek ' minősítette azt, hogy két amerikai hadihajó, a Yorktown és a Caron megsértette a Krim-félsziget térségében a Szovjetunió tengeri határait. A Pentagon képviselője azt mondotta, hogy ez „vétlen áthaladásnak” minősül, amire a hajóknak joguk van. Amerikai fegyverkezés Egy nemrégiben napvilágot látott tudósítás szerint lassan, de biztosan, egyre süly- lyed az amerikai hadügyminisztérium ötszögletű betonkolosszusa. Hogy miért? A magyarázat egyszerű: A Potomac folyó partján emfelke- dő hatalmas épület altalaja vizenyős, mocsaras, így hát nem csoda, ha az irdatlan súly alatt kissé megrogy- gyant az alapzat. A szakértők úgy mondják, az elmozdulás nem számottevő, az utóbbi 40 esztendőben mindössze tíz centiméternyi volt. Csábító lenne eljátszadozni azzal a gondolattal, hogy amíg a tábornokoknak ez a fellegvára négy évtized alatt folyamatosan milliméterről milliméterre süllyedt, addig az Egyesült Államok katonai költségvetése sohasem ment lejjebb, sőt mind me- redekebben ívelt felfelé. De hát a valóság jóval elkomo- rítóbb annál, semhogy valamiféle csattanós poénnal elintézhetnénk. Nem kell túl messzire kalandoznunk a múltban. Vegyük csak Reagan elnökségének eddigi öt évét. Az 1980 és 1985 közti időszakban a hadügyi kiadások szinte már csillagászati rekordot értek el, és meghaladták az 1400 milliárd (!) dollárt. Az 1980-as 160 milliárdos „induló” pénzügyi keretet összehasonlítva az 1986—1987-es 313,7 milliárdos előirányzattal, azonnal bárkinek a szemébe tűnhet, hogy a kormányzat csaknem kétszeresére tornászta fel a katonai felkészülésre szánt összegeket. És ha hinni lehet az előrejelzéseknek — márpedig, sajnos, hinni lehet —, akkor ez 1988-ra jóval túllépheti a 400 milliárdos szintet. Azt az amerikai építészek szakszerűen meg tudják indokolni, mitől süllyed a Pentagon. Arra a kérdésre azonban az óceánon túlról nincs elfogadható és meggyőző válasz, miért van szükség ilyen gyors ütemű fegyverkezésre, amikor a Szovjetunió a következő évezred kezdetéig teljes leszerelést javasol minden hatalomnak. Az Egyesült Államok világelsőségének, azaz abszolút hadászati fölényének kiharcolását célzó nagyravágyó elképzelés némiképpen magyarázatot adhatna Washington erőfeszítéseinek meghatvá- nyozódására. Vajon ez lenne a legfőbb vezérlő motí„Ágyút vagy vajat” — veti fel a kérdést a hadügyminisztériumhoz közel álló US. News and World Report. A Reagan-kormány választása természetesen nem a vajra esik.. . A Pentagon — amely süly- lyed — felülnézetben vum? Avagy ezenkívül még más is? Amerikában a katonai tényező aránytalan felértékelődése szoros kölcsönhatásban van a mind agresszí- vabbá váló külpolitikai törekvésekkel, az erőszak alkalmazására való képességgel bárhol és bármikor. Amennyiben ennek a képességnek megszerzésekor akadályba ütköznek — ilyennek tekintik a szovjet béképrog- ramot —, azt minden módon igyekeznek megkerülni, vagy félrelökni az útból. Ezért van az, hogy az enyhülést ellenző szélsőséges körök nyíltan és burkoltan támadják Genf szellemét, erkölcstelennek, károsnak bélyegzik a fegyverzetkorlátozási megállapodásokat, s a legkevésbé sem kívánják a múlt év novemberi szovjet—amerikai csúcstalálkozón megfogalmazott fontos elvi tételek gyakorlati érvényesítését. A legkeményebb mag, a katonai- hadiipari hatalmi csoportok képviselői attól félnek, ha a tárgyalások a gorbacsovi javaslatoknak megfelelően mérsékelnék a konfrontációt, sőt, egy idő után tényleges leszerelési intézkedések kidolgozásához vezetnének, úgy nemcsak az amerikai katonai nézetrendszer alól húznák ki a gyékényt, hanem egyúttal a sok- milliárdos nyereséggel kecsegtető üzleteknek is véget vethetnének. Nos, éppen itt rejtőzik a helyzet megértésének kulcsa, itt van az a mélyebben gyökerező ok, amiért a feszültség nem csökken, amiért az emberekben állandósul a veszélyérzet. Az SZKP XXVII. kongresszusán szovjet részről nyíltan, kendőzetlenül feltárták a háborús fenyegeAz amerikai katonai—hadiipari komplexum „szekere” a köztársasági párt elefántjával tés forrását: „A fegyvereket gyártó monopóliumok, a tábornoki kar, az állami bürokrácia, az ideológiai gépezet, a hadiipari ágazatokba bevont militarista tudomány, miután katonai-ipari komplexummá olvadtak össze, a kalandorság és az agresszió politikájának legodaadóbb kiszolgálóivá és szervezőivé váltak.” Ebben a szerteágazó, rendkívül befolyásos komplexumban azok az erőik egyesülnek, amelyeknek elsőrendű érdekük fűződik a kiélezett nemzetközi légkör fenntartásához, mert csakis így biztosíthatják — mint vélik — a legkedvezőbb táptalajt az újabb és újabb katonai programok beindításához. A Pentagon megrendeléseit teljesítő mammut-monopóliu- mok számára valóságos kincsesbánya a fegyverkezés. A folyamatos megrendelésekben és a halálgyárak zökkenőmentes működtetésében a sajátos személyi összefonódások jelentik a legfontosabb láncszemeket. Példaként említhetjük meg: a kormányban, a kormányzati szervekben se szeri, se száma azoknak az embereknek, akik hivatalba lépésük előtt nagy konszerneknél vezető pozíciókat töltöttek be. Érthető, ha ezek egy húron pendülnek egykori kenyéradóikkal. Az áramlás azonban nemcsak a politikai hatalom csúcsai felé, hanem ellentétes irányban is megfigyelhető. Az utóbbi három évben a hadügyminisztériumból legalább 2200 magas beosztású katonai és polgári személy került azokhoz a nagyvállalatokhoz, amelyek most a leghúsosabb falatokat jelentő hadimegrendeléseket kapják. Ennek a „váltógazdálkodásnak” köszönhetően a ranglista élén álló 12 amerikai hadiipari cég közül a McDonnel Douglas 1984-ben 7,7, a Rockwell International 6,2, a General Dinamics 6, a Lockheed 5, a Boeing pedig 4,6 milliárd dolláros tiszta haszonra tett szert. Hosszabb távon legalább ilyen vagy még busásabb nyereséget ígérnek a Reagan- kormány űrháborús tervei, amelyeknek megvalósításában az október 1-jén záródó idei pénzügyi évben 2,7 milliárd dollárt irányoztak elő, 1987-ben viszont már 4,8 m,i Mérd ot. Ahogyan az SDI- vel kapcsolatos kutatásifejlesztési költségek emelkednek úgy növekednek a program végrehajtásába bevont társaságok profitjai. Nem nehéz tehát felfedezni a közvetlen kapcsolatot a SALT—1 és a SALT—2 elleni heves kirohanások, és az „aranyesővel” felérő háborús előkészületek között. Erről szólva egy alkalommal A. Haig, Reagan azóta lemondott első külügyminisztere, a NATO európai fegyveres erőinek volt főparancsnoka azt mondotta: „Vannak fontosabb dolgok a békénél...' Legalábbis az amerikai uralkodó elit szemszögéből. Serfőző László
