Somogyi Néplap, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-15 / 63. szám

1986. március 15., szombat 5 RÁDIÓ JEGYZET • • ESTE A KASTÉLYBAN Sötétek a somogytarnócai Széchenyi-kastély ablaksze­mei. Csak az egyik kis szo­bából szűrődik ki fény. Az­után énekhangok is kibújnak az udvarra. Népdalok. Mu­latnak tán odabent? Nem­igen. Férfihang egy sem dör- mög, az is gyanús, hogy nem hamisan és nagyon együtt szól az a kórus, nem mint akkor, amikor borosán elbődül az ember. Kerüljünk csak beljebb ... A sötét elő­csarnokban visszhangosan koppan a lépés. Egy résből kiszűrődő fénycsík mutatja az utat. S ahogy kinyílik a bolthajtásos szobácska ajta­ja, mintha valami zsilipet húznának föl, kiömlik, ki­árad az ének, nekizúdul a kitágult tér falainak és csön­des hullámokban visszave­rődve zeng még másodperce­kig: „Tarnócai kertek alatt...” A KIRÁNDULÁS Három éve országjáró ki­rándulásra ment néhány tar­nócai asszony. A Dél-somo­gyi Állami Gazdaság dolgo­zói voltak mind. Velük tar­tott az ifjúsági klub vezető­je is. Hazafelé, ahogy az ilyen kirándulásokon lenni szokott, megvacsoráztak egy vendé'glőben, néhány pohár­ka bor is elfogyott. Aztán a buszban dalolni kezdtek az asszonyok. A klubvezető, akinek jó füle van, egy da­rabig hallgatta őket, majd megkérdezte: — Miért nem énekelnek többször is együtt? Olyan szépen szól a kórus, mintha összetanultak volna. — Ha éppen az kell, hát énekelhetünk máskor is — mondták az asszonyok. S ez­zel tulajdonképpen meg is alakult a somogytarnócai asszonykórus. Színjátszóköre, ilyen-olyan egylete hosszú ideig volt a ialunak, de a hetvenes évek­re mind megszűnt. Nemigen jártak össze az emberek az mmár Barcs városrészévé .serdült” településen. 4 TANÍTÓ NÉNI Antal Terézia ötvenhét éve Jomogytarnóca tanító né- úje; régóta nyugdíjas már, le tekintélye csorbítatlan. Nyolcvanháromban is útra ;elt, sorra járta a házakat, ábeszélte az asszonyokat: nenjenek a kórusba. Ä mag nár megvan, de még kelle- le néhány jó hangú me- lyecske. — Azóta is eljárok a pró- ákra. Hallgatom az énekü- :et és testben, lélekben föl­dülök. Szinte mindegyiküket n tanítottam, csak azokat nem, akik nem őshonosak itt, Tarnócán. — Hej, de szigorú volt a tanító néni! Emlékszem az ajtóközben térdepeltünk, ha rossz fát tettünk a tűzre. És még most is ránkszól, ha helytelenkedünk — mondja nevetve egy nagymama. — Szépen énekelnek. Én meg csak örülök neki! Min­dig volt valamilyen csopor­tom. Népszínműveket tanul­tunk meg és színházat csi­náltunk itt. Kell, hogy va­lahol találikozzamaik a falube­liek. S a tanító néni több mint háromnegyed századnyi év­vel a vállán most is neki­indul, ha kell. Ő a fő ügy­intéző, a mindenes. Eljár a gazdaságnál a kórus érdeké­ben. Intézi, hogy ruhát kap­janak, buszt kapjanak ... A NÉGY TESTVÉR Van a tizenhárom tagú együttesben négy testvér. Büszkék rájuk, mutogatják őket. Azt is mondják: nélkü­lük tán már nem lenne együtt a kórus. Ok voltak a fő rábeszélők akkor is, ami­kor ilyesmi kérdésekkel lep­ték meg az „okosabb” falu­beliek az asszonyokat: — Bolond vagy, hogy kor- nyikálni jársz? A férjek is kivették a ré­szüket az ellenpropagandá­ból. Az egyik kórustag er­ről: — Morgott nagyon az em- be.r. Azt mondta, hogy el­ment az eszem. Én meg ak­kor is eljöttem. És most már csütörtökönként, ha kicsit késve indulok a próbára, ő unszol: „No, mi az? Nem mész? Várnak!” — Egyszer meghívtuk őket. Csak a férjeket. Közönség­nek. Hát azóta nem berzen­kednek, mert tetszett nekik, ahogy énekelünk. A négy testvérnek van még négy fivére is. Azt mondják: náluk mindig szólt az ének. Hol az édesanyjuk kezdte, hol az édesapjuk, hol a gyerekek ... A FALU Sok gúnyolódó volt kezdet­ben. Ma már több a kórus­párti. Az asszonyok föllép­nek itt is, ott is. Hírnevet szereztek. Először ezüst, majd arany fokozatot hoztak haza a minősítő versenyről. A szakemberek azt mondták: különösen friss hangú társa­ság a tarnócai, szépen, erő­sen zeng az énekük. Bár úgy hallottam: nem a jelvényekért énekelnek, ha­nem főképp azért, mert jó együtt lenni. Énekelni, be­szélgetni. Szívesebben marad a faluban így az ember. Nem vágyik el, ha még a közösség is ide köti. — Csak a pletyka, az van kizárva innen. Minden más­ról lehet beszélni. Előkerül­nek az örömök, gondok, de pletykálni nem szabad. Mert ha azt csinálnánk, akkor már rég nem volnánk együtt. Ma már inkább úgy van, hogy néhányan még szeret­nének bekerülni a kórusba. Így történt ez az együttes állandó sofőrjének, Smolcz Istvánnak a feleségével is, aki kezdetben ódzkodott a dologtól, de január óta ő is részt vesz a próbákon. Azt mondta: nem bánta meg, hogy jelentkezett. — Pedig úgy festett, hogy csak a Pistit akarod ellen­őrizni — ugratták a többiek. Bele is pirult. De mások is a nevetésbe. A VEZETŐ — Jó lenne egy szakem­ber. Gondolták az együtt énekelgető asszonyok. Hívták maguk közé Péter hajosnét, aki Barcson tanít. Meghall­gatta őket, és rögtön köztük is ragadt. Vezeti a kórust és együtt énekel velük. Általa újabb „kültaggal” és állandó segítővel is gazdagodtak: a tanárnő férje is velük tart — ha esik, ha fúj. — Jó fülű emberek van­nak itt, Tarnócáiy Vélelten-e vagy nem, azt nem tudom. Tény, hogy a barcsi zeneis­kolába is több tehetséges tar­nócai gyerek jár. Persze a kórustagok gyerekei közül is néhány. Remélem, hogy ma­rad is a városrészben fiatal, nem költöznek el, mert egy­szer majd kell az utánpót­lás. Szép volna, ha ez a kó­rus hosszú évtizedekig meg­maradna. Valóban szép volna. Hi­szen tagjai által a települést is gyarapítja. Csudálatos erő a zene ... — Régen kikapcsoltam a tévét, ha opera ment. Most már egy egészet is végig­hallgatok. Szeretem — mond­ja az- egyik asszony mélysé­ges komolysággal. S ahogy kérdéseim elfogy­ván hallgatok, ők fölveszik a foeeeélgetéshez alkalmatos fonalat. Röpködnek a tévé­nézés és a rádióhallgatás él­ményei. „Kocsis Zoltán, az nagyszerű volt, Pitti Kata­lint szeretem ... Nem jól tu­dod; az operaénekes, csak szokott operettet is meg nó­tát is énekelni...” Ha már a neveknél tar­tunk. Íme, a kórus névsora: Fülöp Jánosné, Hosszú Ist- vánné, Kamondi Lajosné, Kiss Jenöné, Kiss Józsefné, Kótai Jánosné, Milkovics Györgyné, Papp Lajosné, Pé­ter Lajosné, Petrákovics Ká- rolyné, Smolcz Istvánná, Tóthné Horváth Margit, Vucskics Józsefné. HAZAFELÉ Vége a próbának Már csak a cserépkályhában vidámko- dó tűz énekelget. Szedelőz- ködnek az asszonyok. V.dá- mak, nyugodtak, kiénekelték magukból a mindennapi fá­radozás nyűgét. Együtt vol­tak. Számukra nem szűnik meg a világ a ház kerítésén kívül, s így tán még az ott­hon is melegebb, ha van mi­ről mesélni a férjüknek, a gyereküknek, az unokájuk­nak. Elsötétül a kastély utolsó ablaka is, már mind vakon néz a világba. De a falak közt még némán is ott buj­kál a sok énekhang, ott is marad a következő csütörtök estéig. S akkor újra föl­hangzik. Félszáz népdalt éne­kelnek már, és sorra tanul­ják az újabbakat. Ropog a hó a távolodó lép­tek alatt. Fölberreg a motor, aztán csöndesedik. Az ék­szíj kicsit cöcög. Mintha az is azt zenélné: „Kicsi madár bujdosni jár ...” Luthár Péter Próbál a kis-Boróka táncegyüttes a barcsi művelődési központban. Takács László vezetésé­vel. A közel ötven fel­ső tagozatosból álló utánpótlás csoport he­tente egyszer közösen, egyszer-egyszer pedig két részre osztva gya­korolja a táncokat. Rajtuk kívül az I. szá­mú általános iskolában, tantervi keretekben harminc elsős és ötven­hat negyedikes ismer­kedik a népi tánccal. Takácsné Békási Mar­git irányítása alatt. Budapesti Tavaszi Fesztivál Színes programok a megnyitón Ötből kettő Ha egy öt darabból álló sorozat sugárzására szánja rá magát a rádió, általában annak lefutása után szok­tuk értékelni az adásokat. Oka ennek az, hogy ekkor nyílik a legnagyobb mód ar­ra, hogy megfelelő adatok birtokában értékeljük. Eb­ben az . esetben azonban azzal a nem« titkolt szándék­kal teszünk kivételt, s nyom­ban az első két darab után részletesebb fejtegetésbe bo­csátkozunk, hogy a hátralé­vő adásokra fölhívjuk a rá­diót, s ezen belül is irodal­mat szeretők figyelmét, öt magyar hangjátékot ígér ugyanis beharangozójában a Rádiószínház, olyanokat, amiket mai irodalmunk újabb nemzedékéhez tarto­zó képviselői írtak. Hétfőn késő este hallhat­tuk Gothár Péter rendezésé­ben Békés Pál Holtvágány című darabját, amelyben a rendezőn kívül még három kaposvári is szerepéit: Po­gány Jtidit, Cserna Csaba és Máthé Gábor. A darab, mintha csak a szürkébbnél is szürkébbnek ígérkező hétköznapok egy szeletét mutatná be, közön­séges, kisstílű figuráival egy holtvágányra állított szerel­vény fülkéjében. Az una­loműző párbeszédekből azon­ban egyre inkább izgalmas történet kerekedik. Ügy köti le érdeklődésünket — s itt a színészeket is dicséret il­leti —, hogy közben meg­feledkezünk arról, hogy a rádióba vitt színháznak le kell mondania azokról a vi­zuális eszközök alkalmazá­sáról, amik a színháznak évezredek óta egyik legfon­tosabb jellemzői. A - feszes dialógusok itt azonban nem hagytak annyi időt sem, hogy minderre a darab hall­gatása közben gondoljunk. Meg kell említenünk a szer­zőnek is azt a hangulatte­remtő képességét, amit ta­lán csak Bereményi Gézánál érhetünk tetten. Nem is vé­letlen bizonyára, hogy Go­thár választása ezúttal Bé­késre esett. Ügy ágyazódik a párbeszédekbe a feszült­ség, hogy szikrázóvá, plasz­tikussá formálódik általa a történet. A mai irodalomat kedve­lők ezek után érdeklődéssel hallgathatták a szerdán su­gárzott Szavak, kék alkony, szavak című hangjátékot is. Szerzője, Zalán Tibor, a mai harmincasok egyik legmar­kánsabb képviselője, ezúttal is átmenekítette prózájába költészetének megszokott, sajátos, egyéni, erősen ab­szurdba, esetenként szürrea- lisztikusba hajló hangját. Mint ahogy Gothár Péter is kirándulást tett a rádióban, úgy áll ez a darab rendező­jére, Fodor Tamásra is. Ha eddig lettek volna il­lúzióink, hogy a rádió és a televízió eszközei megközelí­tően egyformák, akkor eze­ken most túl kell adnunk. A rádió óriási előnye ugyan­is, hogy a három adó lehe­tővé teszi, hogy rétegműso­rokat is nagy számban ad­jon. Nem tagadhatjuk ugyan­is, hogy ezek a rádióműso­rok nem alkalmasak egyfaj­ta irodalmi tömegigény ki­elégítésére. Megkockáztatjuk azt is, hogy amennyiben a televízióban kerültek volna adásba, bizonyára fölhábo- rodást, nemegyszer vegyes érzelmeket, ellenérzéseket szült volna. Mint ahogy let­tek volna lelkes hívei is a sorozatnak. Így azonban, a megfelelő helyre téve, ügyel­ve az adásba kerülés idő­pontjára is, csak azokhoz jut el, akiket érdekel. Szó sincs itt valamiféle vájtfülüségről, arisztokratiz­musról, csupán arról, hogy ezek a hangjátékok mé­lyebb, és főként napraké­szebb irodalmi ismereteket igényelnek, mint az úgyne­vezett nagyközönség számá­ra írt darabok. Ez természe­tesen nem jelent esztétikai kategóriát, más minőséget. S talán joggal hihetjük azt, egyre többen lesznek a következő három hangjá­téknak — Baranyai László, Tamás Menyhért és Balázs Attila darabjainak is — ér­tő hallgatói. Varga István Bár még itt ott hófoltokat áthatunk a fővárosban, teg- ap óta mégis tavaszi a angulat Budapesten. A emzeti ünnepet jelző zász- ák ezúttal a Budapesti Ta- aszi Fesztivált is köszöntik, fég a kirakatok is megszé- ültek. Annál is inkább, íert az elmúlt évekhez ha- onlóan idén is külön ver- enyt hirdetett a Magyar eklámszövetség dekoratőr lakosztálya. A felhívásra 58 ruház és bolt nevezett be, azai és külföldi kirakat- endezők mérték össze tu- ásukat. Tegnap délelőtt a una Intercontinentál Szál­fában vehették át a győz­lek a díjakat. Első helye- ■st két belvárosi Azúr üz- t, illetve egy Rákóczi úti irfibolt dekoratőrei értek Az első napon már meg­lehetősen. sok és színes program bizonyította: érde­mes volt a hazai és külföldi vendégeknek fölkeresni fő­városunkat. Tegna/p délelőtt a kőbá­nyai vásárvárosban dr. Ju­hár Zoltán belkereskedelmi miniszter megnyitotta az Utazás ’86 idegenforgalmi kiállítást, s ezzel hivatalo­san is megkezdődött a Ta­vaszi Fesztivál rendezvény- sorozata. A bemutatóra a tájékoztató, szerint 20 or­szágból érkeztek kiállító cé­gek csaknem 140-en. Az utazni vágyóknak érdemes lesz felkeresni a kiállítást, hiszen hazánk utazási irodái több mint 3000 hazai és kül­földi túraajánlattal várják őket. Több száz ezek közül kedvezménnyel köthető meg az Utazás '86 kiállítás idő­tartama alatt. S nem egy olyan is akad a kínálatban, amelyhez fél áron juthatnak az érdeklődők. Külön hang­súlyt kap ez a terület ak­kor, ha figyelembe vesszük, hogy hazánk a múlt évben 15,1 millió beutazót látott vendégül és 5 millió volt azon honfitársaink száma, akik valamelyik külföldi or­szágot keresték fijj. Az Utazás ’86-ra egyéb­ként 100 ezer látogatót vár­nak, bepillanthatnak az ér­deklődők a turizmusba is betört számítógépes rend­szerbe is. A bemutató ideje alatt megrendezik az első mikroszámítógépes országos találkozót. A kiállítás törté­netében először hétfőn szak­mai napot tartanak. Az Or­szágos Idegenforgalmi Hiva­tal és Ausztria idegenforgal­mi szerveinek együttes ren­dezésében tartják a Duna menti országok napjának szakmai találkozóját Az első nap délutánján több kulturális rendezvény­nek is színhelye volt a fő­város. A tíz napon át 100 helyen tartandó 1000 rendez­vény közül a Budapesti Kongresszusi Központban a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara adott hangversenyt. A Zeneakadémián a Bu­dapesti Filharmóniai Társa­ság zenekara játszott, de rangos zenei eseményt kí­nált a Pesti Vigadó, a Má­tyás templom és a Bartók Emlékház is. A kiállítások közül tegnap nyílt meg a Magyar Nemzeti Galériában A lélek és forrna című kiál­lítás. V. I.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents