Somogyi Néplap, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-15 / 63. szám
6 Somogyi Néplap 1986. március 15., szombat r Olvadó március AZ IFJÚSÁG ELETE TÍZÉVESEK POLITIZÁLNAK rónapjáról. Mike Csaba a A nagy költök, miként Petöji iSándor is, soha inem véletlenül születnek. Ily- lyés Gyula indítja nagy költőnkről írt szép könyvét e megfigyeléssel, s mondhatjuk bátran: így vain lez fi forradalmakkal is. Hiszen egy nép vajúdik előtte, hosszan viselve súlyos terhét, <s mikor már elviselhetetlenné válik a fájdalom, gyönyörű kísérletet tesz arra, hogy megszülje édes magzatát: önnön szabadságát. Mint a történelemböngészö tudományunkból értesülhetünk, ez 'aztán lehet sikeres, születhetnek új világok, de íné áltassuk magunkat különösebben. Jól cselekszünk, ha belátjuk: többnyire tarkón ütött forradalmakat adatik meg számon tartanunk, megannyi biztatónak indult felkelés fojtcdott vérbe, maga rután hozva még szo- morúságosabb időket, mint annak előtte voltak. Ám tévedtek mindenkor a fegyveres vérbefojtók: az emberek emlékezetéből, hiába is minden trükkös manőver, kiverni nem lehet a forradalmak emlékét, ha meg némelykor már-már ez is sikerült, mindig akadtak emberek, akik bizonyították, hogy nekik /még mélyebbre van belevésve az a becses emlék, ,talán éppen egyma- gasságban a szivükkel, hogy icsak íők hívhassák elő. Történelmünknek, a magyarság történelmének a legnagyszerűbb kísérletei közé tartozik, március tizenötödike is. Egy olyan kísérlet kezdetét jelentette ugyanis az az esős nap, amikor valami egészen másként történt, mint addig volt. Tankönyveink jól elemzik a forradalmi célokat, eredményeket, térképeken megrajzolható a márciusi ifjak ünnepeivé lett útvonala, megmosolyoghatják a cenzort, amint tudomásul kellett vennie: hatalma megszűnt, maguk elé képzelhetik a tanulók Táncsicsot, aki végre iszabaddá lett. Így ünneptájt szokás mégis .megkongatni ama vészt jelző harangokat, hogy baj van az ifjúság magyarság- és nemzettudatával, hézagosak ismereteik arról is, egyáltalán mit ünnepelünk. Fölemli- tödnek zsebre tett kézzel végigrágógumizott himnuszok is. A szélsőségekből kiinduló sommázott nézetek azonban ? helyt is hamisak. És nemcsak az ilyenkor ísziv fölé került kokárdákat licitáljuk ide bizonyságul. Személyes emlékeim között keresem a március tizenötödikéket, hogyan is ünnepeltük annak idején. Máig nem feledtem el azt az irodalom órát, amit E Petőfi ’73 című film után tartottunk, s jutott íidö — ez az igazi ünneplés *—, hogy mindannyian elmondjuk, hogyan is képzeljük a forradalmat. A sok felsorakoztatott verzió pedig egy saját történetté állt össze. Tudom, hogy ma is vannak tanárok, akik legszebb feladatuknak tekintik, hogy tanítványaikkal megértessék és '•megéreztessék valamennyi ünnep jelentőségét. Kissé meghatódva olvasok egy írásos emléket éppen it íz évvel ezelöttröl. amikor megadatott az a megtiszteltetés, hogy az iskola újságában emlékezzek március tizenötödikéről. Az idő azóta elöreló- dult egy évtizedet, mégis nagyon sok olyan dolgot olvashatok az ünnephez fűzött megjegyzéshez, ami keveset változott. Már akkor megfigyelhettük azt a furcsa ellentmondást, hogy mindennapjaink korában elszaporodtak a még kimondatlan valóságok. Igaz, bővült a kimondottak köre is, ugyanakkor bénítóan hat a „már mindent kimondták előttünk” ténye. Nehéz manapság ünnepelni — hallottuk társaimmal a lapban, pedig a történelem nem az Embereken kívül, kitüntetett fórumokon zajló folyamat, hanem általunk jön létre és bennünk van jelen: gondolatainkban, tetteinkben, de még látszatra, legszubjeklívebb gesztusainkban is. Ezért kísérli meg az emlékezet, valá- hányszor történelmi korokat idéz, felkutatni és kirajzolni az adott korok tipikus személyiségeinek arculatát, .mert a múlt csak emberalakokban elevenedik meg előttünk — idéztük Ancsel Évát. Mert március úgy a sajátosan. magyar ünnepek hava, hogy egyben a „világ izzása hőmérsékletem” tanúsága, fejlődésünk át- élhetöségének hiteles bizonyítéka. és egyben emlékezete is. Azokban az évtizedekben. amiket átélnünk adatik. néha több minden történik, mint régi századokban együttvéve. Jelenünkben olyan világot élünk, amikor múltunkra kérdezve fogalmazódik a jövő, a múlt értelmezése a jelen viszonyítási pontja a társadalmi és egyéni önismeret alapján való történelmi szerep vállalásának értelmében. Van Tóth Erzsébetnek egy nagyon szép verse, Üzenet Testvérének címmel éppen az idő tájt jelent meg. Emlékszem, mikor először olvastam, milyen nagy hatással volt rám. A2Óta is minden márciusban, a forradalmak ünnepeinek havában előveszem és újraolvasom a sorokat: „. . ■ Az asztalon nagyon ott van a kenyér. Eljön ide Jane Fonda és Angela Davis, de Petőfi Sándor csizmáját nem húzta föl senki. / Én szőke lovai, szőke országot látok a hajnal cementjébe. ' de utoljára neki hittem el a Világszabadságot. „Magyarország messzire van.” S mert tudod, hogy benned van a leghosszabb út, még mormolhatod is magad elé: ne félj, ne félj. ne félj. Ha a nép uralkodni fog a politikában, közel áll ahhoz, hogy a költészetben is uralkodjék”. Bizonyíték ez a vers számomra, hogy a forra- dalmiság átértelmezödé- sének korában sem lehet hiábavaló az 1848-as és 1919-es forradalmak erőterébe való fiktív behelyez kedés, hiszen érzelmi- értelmi átélésükkel megtanuljuk saját világunkat is építeni általa. Talán ennek tudatában lehet reményünk, hogy mindig lesznek arra érdemes kezek, akik koszorút tesznek nagy elődeink sírjára, emlékköveire. Lesznek, akik fölismerik, hogy egy történelmileg folyamatos létnek vagyunk részei. S tudják: az olvadásra fordult márciusban akadnak langyos szellők is, meglengetni ünnepet jelző zászlóinkat. Varga István Manapság, amikor a pedagógusok túlterheltségéről szokás beszélni, és az öt— hatszáz gyerekre tervezett iskolákban ezer gyerek zsibong az osztálytermekben, és folyosókon, amikor szűkre szabott osztálytermekben délelőtt-délután váltják egymást a gyerekek, azt mondják, kevés tanár vállalkozik a gyerekekkel való csoportmunkára. Sok szervezést, előzetes fölkészülést igénylő oktatási forma ez. amely lehet akármilyen modern, de a megfáradt tanítók, akik óra előtt pár percnyi nyugalomért fohászkodnak, inkább vállalják a régi, de jól bevált formát. A kaposvári Kinizsi, vagy ismertebb nevén lila iskolában Bogiári Tamás, a negyedik A osztályfőnöke fiatal és vállalkozó szellemű ember. Nem mintha ő kevésbé lenne meghajszolt, mint negyven, ugyanabban az iskolában tanító tanártársa. de úgy véli. megéri a fáradtságot a csoportmunkát megszervezni, ha eredményeket tud felmutatni. Az osztályfőnöki óra különösen alkalmas erre, s most, a három tavasz ünnepén jó alkalom nyílik, hogy a tízéves nebulókkal a hazaszeretetről. az országunkról, azaz a hazánkról beszélgessen. A zöld táblán, kövér betűkkel, idézőjelbe téve, ahogy kell, az osztályfőnöki óra jellegét meghatározó mondat: „Itt élned, és halnod kell”. Kicsit izgulósan indul az óra, a gyerekek fél szemmel a vendégekre sandítanak, az első válaszok elvékonyodó hangon. bizonytalan megfogalmazással hangzanak el. Aztán oldódik a zavar. Gerhath Zsófi hajának vörös színe 'későbbi izgalmas ígéret, orrán a szemüveg. komolykodó arckifejezést kölcsönöz arcának. mintegy aláhúzva mondandóját. A múlt hét fontosabb politikai eseményeiről beszél, az SZKP zö iskola tavaly óta ifjú- gárda századdal büszkélkedhet. Negyvenen tartoznak ma a csapathoz, akik Kiss László szakoktató irányításával egyre-másra gyűjtik be az elismeréseket. — Ma már fogalom az 503-as Ifjú Gárda csapata — bejrúti esemenyeket taglalja. kicsit küzd a szóval: Tel Aviv, de azért kimondja. S magasba lendülnek a kezek, amikor a svéd miniszterelnök haláláról kérdez a tanár. a válaszokban érződik a sajtó, a televízió ereje. Nincs önállóan megszerkesztett mondat. a tájékozottság azonban meglepő. Az osztályfőnöki órára külön füzetbe házi feladatok sorakoznak. Ki a példaképem. mit szoktam otthon segíteni, mi leszek, ha nagy leszek. A gyerekek most öt csoportra oszlanak, s a kapott feladatot oldják meg közösen, a könyvtárból kölcsönzött irodalom segítségével, van hát idő belepislan- tani a füzetekbe. Az utolsó feladat: mit jelent számomra a haza, a hazaszeretet? Kis Juhász Eszter: Magyarország az én hazám. A többi országhoz képest nagyon kicsi, de szép tájai vannak. Szerintem minden ember szereti a hazáját, jobban, mint más országoEmlékszem. milyen torokszorító ünnep volt. amikor felvehettem végre a sötétkék rakott szoknyát, a fehér blúzzal, s a gallér alá vörös nyakkendőt kötöttem. Mire a negyedik emeletről a földszintre értem, a fehér térdzokni a bokám köré csavarodott, s a Kossuth Lajos utcáig, ahol az iskola volt, éppen ötször kellett megáll- nom. hogy megigazítsam. A rakott szoknyához nem illett a gyűrűsödő zokni, s büszkeségem. hogy ünnepélyre vagyok hivatalos, nem tűrt semmilyen lazaságot. Párban vonultunk a díszterembe, ahol részesei lehettünk az ünnep örömének. Büszikén néztünk fel a hámondja nem kis büszkeséggel a szakoktató —. minden városi seregszemlén ott vagyunk, sőt, évek óta mi rendezzük a forradalmi ifjúsági napok keretében zajló Sző- nyi Márton emlékversenyt is. A városi ifjúgárdisták rangadója ez, tizenhat kilométer hosszú útszakaszon kát. Mike Csaba füzetén, a borítón a Modern Talking és az Opus együtteseik nevei. „férfiasán" szálkás írással így vall: A haza: ahol születtem. A hazaszeretet számomra, hogy nem hagyom el soha. Balogh Alexandra rövidre, de velősre fogta mondandóját: Mindenki azt a nyelvet beszéli, amire az édesanyja tanította. A haza a szülőföldet jelenti. Vannak emberek. akik aehéz körülmények között élnek, s mégsem hagyják el a hazájukat. Knipli Attila azt írja: szeretem Kaposvárt. mert itt születtem, de azért is, mert itt járok iskolába. Sőt. óvodába is itt jártam. Balint Mária a múzeumról ír, ahol megismerte, hogyan éltek a környéken az emberek, Fehérvári Zita pedig arról, hogy akkor alakul ki a hazaszeretet, ha az ember szereti azt az országot, ahol született. S számára ez az érzés akkor a legfontosabb. ha a televízióban meghallja a magyar Himnuszt. Árk Csaba füzetéből: a haza ott van. ahol egy nyelvet beszélünk, és egyék a szokásaink. Hazámnak tekintem azt is, ahol kisebb romszínű lobogóra, s amikor felhangzott a Himnusz, combközépig érő kezem ökölbe szorítva pihent az oldalamon, s vékonyka hangomon énekeltem a többiekkel: Isten áldd meg a magyart. Tudtam az összes versszakot. Ma már nem tudom. Legalábbis elmondani nem tudnám. Erre akkor jöttem rá. amikor évekkel ezelőtt a Király-dombon, az István a király rockopera előadásán voltam. Farmerben és trikóban ámultam, és büszke voltam a történelmünkre, s arraf hogy magyar vagyok. Az előadás végén állt, vi- gyázban a több ezer ember, s áradt, körülölelt bennünnyolc akadállyal nehezítve kell a győzelemért harcolniuk a fiataloknak. Nálunk, tekintettel arra, hogy zömmel fiúk tanulnak, a technika iránt érdeklődnek. A munkásőrség segít bennünket, most éppen a rádiózás rejtelmeivel ismerkedünk. Az elméleti tudnivalókat a honvédelmi ismeretek könyvből merítik a srácok, s nem egyszer parázs vita kerekedik köztük. Kötetlen beszélgetések formájában zajlanak a foglalkozások, s általában az éppen időszerű politikai kérdésekről beszélgetünk. Természetesen nem könnyű az érdeklődésüket fölkelteni, de mint minden kisebb kö* zösségben, itt is akadnak lelkes emberek, akiket érdekel a magyar történelem, koromban éltem. Ott él a nagyanyám. Nyáron hazamegyek a mamához. Közben elkészültek á csoportok a feladatokkal. A közös munka örömével, egymást váltva olvassák jegyzeteiket á negyedikesek. Bihari Sári Petőfi Naplójából idéz. március 15-re emlékszik. A második csoport verséket gyűjtött a hazaszeretetről. egymás után sorolják a címeket. Köteles Gyöngyvér válaszába hiba csúszik: Fellázadt a tenger — mondja. — Feltámadott a tenger — javít a tanár úr, és a kislányon látszik, az előző fogalmazást már elfogadta. átélte, el is tudta képzelni, hogy a forradalomban a tenger is fellázadt, most ezzel az új fogalommal barátkozik. Szó esik a hősökről, Petőfiről, Kos- suthról, Bem tábornokról. S a tiszteletről, az utókor tiszteletéről. A Himnuszról, a piros-<fehér-zöld zászlóról, a címerünkről. Tájékozottak, magabiztosak a negyedikesek. S ha még pontosan nem is tudják megfogalmazni gondolataikat. érzéseik jó felé két a zene, felhangzott a Himnusz. Az első verssza- kót még biztosan énekeltem, a másodikat is, de aztán a körülöttem álló. szemüket a láthatatlanra függesztő . idősebbek szájáról olvastam le a kezdő sorokat. Ök tudták az összes versszakot. Nemrégiben hiába jártam a könyvesboltokat, keresve a p i r os -f éhé r- z öl d csíkkal díszített lemezt, amelyen a Himnusz és a Szózat hangzik fel. Hiánycikk" volt. Kazettán is. Igazán nem is értettem a dolgot, mert azt hiszem. ez az a lemez, amely sohasem fogyhat ki az üzletekből, amelynek mindig szem előtt' kellene lennie. Hogy megvásárolhassák az emberek, még akkor is. ha eredeti terveikben nem szerepelt, csak éppen meglátták. s eszükbe jutott. s ők aktivizálják a többieket. Érdekes jelenségnek tartom viszont azt. hogy az Ifjú Gárdában az elsősök és a harmadikosok a legtevékenyebbek. Másodikban kicsit visszaesik a lelkesedés, sőt. mintha az egyenruhát is szégyellnék. Nem tudtam még rájönni az okára, miért. Talán, hogy ebben a korban kezdenek nagyfiúkká válni, és szégyellnek minden olyat, ami a többiekhez hasonlóvá teszi őket. Szeretnének kitűnni, egyéniségekké válni, s erre a mi közösségünk alkalmas. A versenyeken az egyéni teljesítmény nagyon fontos, s nemcsak a fizikai ügyességről, rátermettségről kell számot adniuk. Lemaradni, meg természetesen. senki sem szeretne. XXVII. kongresszusának záVersenyeznek az ifjúgárdisták Az 503-as szakmunkásképvezétik őket. Klie Agnes Zászlónk színe
