Somogyi Néplap, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-12 / 36. szám
2 Somogyi Néplap 1986. február 12., szerda Tanácskozás az Akadémián Kun Béla centenárumán Kongresszusi sajtóközpont Moszkvában (Folytatás az 1. oldalról) Béla életútja tanulságos több nemzedék számára. Alig élt többet 50 évnél, mégis nagy ívű pályát járt be. Hatalmas erejű forradalmi megmozdulások, világháború, történelmi méretű átalakulások jellemzik a kort, amelyben élt és küzdött. Ez a kor az imperializmus kialakulásának és egyben a történelem első diadalmas szocialista forradalmának "időszaka volt, Kun Béla pedig korának szülötte, aki nemcsak megértette a társadalmi folyamatok lényegét, hanem teljes erejével vállalta a küzdelmet is. Az előadás a továbbiakban emlékeztetett arra, hogy Kun Béla tudatos életének már a legelején elkötelezte magát a haladás ügye mellett. Tevékenységére felfigyelt az államhatalom is és 21 éves korában a szegedi Csillag börtönbe zárták. A harcot itt sem adta fel: május 1-én tüntetést szervezett a különböző nemzetiségű foglyok között. A magyar munkásmozgalomhoz való korai csatlakozás és a sok- nemzetiségű erdélyi környezet kitűnő iskolának bizonyult Kun Béla számára. Mozgalmi tevékenységének felfelé ívelő szakaszában érte az első világháború kitörése. Osztozott népe sorsában. A kolozsvári 21-es gyalogezred katonájaként az orosz frontra került, itt közvetlen közelről megismerte a háború borzalmait. Miikor 1916 nyarán hadifogságba esett, újabb lehetősége nyílt a cselekvésre. Már a hadifogoly táborban megkezdte társai felkészítését a további harcokra. Behatóan tanulmányozta Lenin írásait, beszélt a háború kitörésének közvetett okairól, az imperializmus törekvéseiről, az eljövendő magyar forradalomról. Az Októberi forradalom újabb mérföldkő voilt Kun Béla életében — állapította meg az ülésszak szónoka. Pályájának egyik legfontosabb mozzanata volt találkozása Leninnel, Ettől a naptól kezdve Lenin személyes tanítványának és harcostársának tartotta magát. Hamarosan az oroszországi nemzetközi hadifogoly-mozgalom elismert vezetőjének, sodró lendületű agitátornak tekintették Kun Bélát. Elnöke lett annak a szervezetnek, amelyet a bolsevik párt a külföldi munkások közötti forradalmi tevékenység szervezésére hozott létre. Az őszirózsás forradalom diadala lehetővé tette a szovjet-oroszországban szervezkedő magyar kommunisták hazatérését. Kun Béla hazatérte után a rá jellemző dinamizmussal látott hozzá a Kommunisták Magyarországi Pártjának megszervezéséhez. Történelmi érdeme, hogy felismerte az újtípusú forradalmi munkáspárt megalakításának szükségességét. Meglátta, hogy az adott történelmi helyzetben nem a munkásmozgalom egységének mindenáron való fenntartása a legfontosabb, hanem a forradalmi cél érdekében vállalni kell a szakítást is az opportunistákkal. Nagy érdemei vannak abban is, hogy az 1918. november 24-én megalakult párt nem szűk szekta lett, hanem igazi munkáspárt, amely tömöríteni tudta az öntudatos munkásokat, és nyitott volt a szegényparasztság és a haladó gondolkodású értelmiség előtt is. Óvári Miklós ezután arról szólt, hogy Kun Béla a magyarországi Tanácsköztársaság tényleges vezetőjeként hallatlanul sokirányú tevékenységet fejtett ki. Legnagyobb aktivitást a Tanács- köztársaság külügyeinek irányításában tanúsított, hiszen Magyarország sorsát az első világháború utáni helyzetben elsősorban a nemzetközi erőviszonyok alakulása határozta meg. Mindent megtett azért, hogy kihasználja az imperialisták egymás közötti ellentéteit a Tanácsköztársaság javára. Sokat fáradozott a Szovjet-Oroszországgal való kapcsolatok kiépítésén. Üj politikai vonalát a béke- politika és a nemzetközi önrendelkezési jogának határozott képviselete jellemezte. A külügyi és a hadügyi kérdések mellett sokat foglalkozott gazdasági szervező munkával is. A gazdasági nehézségeket egyebek között a szakszervezeteknek a termelésirányításába való minél szélesebb körű bevonásával és a régi, valamint az újtípusú bürokráoia elleni küzdelemmel kívánta ellensúlyozni. A munkásegység megteremtéséért és fenntartásáért Kun Béla igen sokat tett, mert tudatában vol.t annak, hogy a Tanácsköztársaság léte a nemzetközi politikai tényezők mellett ezen áll vagy bukik. Energiája nem kis részét az egységet jobbról, de néha a balról is fenyegető támadások elhárítására fordította. A szó igaz értelmében kétfrontos harcot folytatott, s ennek néhány vonatkozása mindmáig nagyon tanulságos. A Tanácsköztársaság leverését követően Kun Bélának el kellett hagynia a forrón szeretett hazáját — mondotta a Központi Bizottság titkára. — 1921 elejétől hallatlanul sokirányú tevékenységet folytatott _ a Kommunista I n temaci onálé- ban. Munkáját olykor forradalmi türelmetlenség jellemezte, de a róla alkotott képhez az is hozzátartozik, hogy 1921 őszétől sorra jelenték meg írásai a nemzetközi munkásmozalomban mutatkozó szektásság ellen. Nemzetközi tevékenységével egyidőben Kun Béla az illegalitásba szorított Kommunisták Magyarországi Pártjának vezetője maradt. A párt mély illegalitása és a kényszerű távolság a magyar dolgozó tömegektől közrejátszott abban, hogy az 1930-as években Kun Béla csupán vívódások után jutott el a népfrontpolitika elfogadásához. Levelei és cikkei azonban egyre inkább tükrözték azt a felismerést, hogy a fasizmus elleni közös harc érdekében nemzetközi viszonylatban és a magyar munkásmozgalomban is felül kell emelkedni a kommunisták és a szociáldemokraták közötti valódi ellentéteken, az indokolatlan kölcsönös vádaskodásokon, és a helyzet követelményeinek megfelelő szövetségi politikát kell folytatni. Kun Béla politikai pályája sajnálatos módon ketté tört. Koholt vádak alapján 1937-ben letartóztatták, majd két évvel később a börtönben meghalt. A személyi kultusz elítélése során 1956- ban teljes mértékben rehabilitálták. Neve azóta tisztán él a kommunisták, a haladó emberek, népünk emlékében. Politikai hagyatékának feldolgozása azonban részben még előttünk áll, és ezt szolgálja a mostani tanácskozás is — mondotta befejezésül Óvári Miklós. Kirill Guszev, az SZKP KB Marxizmus—Lendnizmus Intézetének igazgatóhelyettese „Kun Béla, a lánglelkű in- ternacoinalista, a szovjetek országának új barátja” című előadásában egyebek közt arról szólt: a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakja nagy elismerést vívott ki a Kominternben. Ennek köszönhette, hogy 1928 és 35 között az elnökség tagja lehetett. A harcos internacionalista elkötelezettje volt a lenini eszméknek, aktív szerepet vállalt a nagy októberi szocalista forradalom eseményeiben, a polgárháborúban és a szocialista építőmunkában. Mindig Lenin tanítványa maradt, publikációiban gyakran utalt a bolsevik párt vezetőjének elméleti útmutatásaira. A gyakorlatban alkotó módon alkalmazta a lenini eszméket. Elméleti tevékenységével kapcsolatban az előadó kiemelte: Kun Béla 1918-ban megírta a „Mit akarnak a Kommunisták?” című bros- súráját, s e munkájában népszerű formában fejtette ki a marxizmus—leninizmus alapelveit. A 20-as évek végén előkészítette Lenin műveinek európai és ázsiai nyelveken történő kiadását. Kun Béla — aki nemcsak az orosz, hanem a nemzetközi munkásmozgalom ügye mellett is teljes szívvel kiállt — sokban hozzájárult a szovjet hatalom megerősítéséhez Szibériában, irányította a Vrangel tábornok ellen küzdő Déli Front politikai munkáját. A polgárháborút követően szerepet vállalt az üzemek, a közoktatás, az egészségügyi ellátás helyre- állításában, számos cikket publikált a Pravdában, az Izvesztyijában és az Uráli Munkás című újságokban. Személyiségét a humanitás, az energikusság, az életöröm jellemezte. Jó taktikus volt, értett az emberek nyelvén, széles körű kultúrájával mély benyomást tett munkatársaira. Azzal együtt, hogy hivatásos forradalmár volt, aki sok erőt és energiát fordított a történelem első munkás—paraszt államának segítésére, Kun Béla mindig és mindenben megmaradt magyar hazafinak — mondotta végezetül Kirill Guszev. Az ülésszak első napjának érdekes epizódja volt, hogy Herbert Steiner, az Osztrák Ellenállási Anchdvum nyugalmazott igazgatója a tanácskozás programján kívül szót kért. Magyar nyelven emlékezett meg Kun Béla és az osztrák munkásmozgalom kapcsolatáról, majd a magyarországi Tanácsköztársaság három eredeti plakátját nyújtotta át Huszár Istvánnak, ezzel az ajándékkal is adózva a 100 esztendeje született internacionalista, Kun Béla emlékének. A tanácskozás délelőtti részében Milei György, az MSZMP KB Párttörténeti Intézetének tudományos főmunkatársa is előadást tartott „Kun Béla a lenini eszmék első magyar- országi terjesztője” címmel, majd három korreferátum következett. A szakemberek bemutatták, hogyan járult hozzá Kun Béla a lenini eszmék magyarországi terjesztéséhez, milyen szerepet játszott a század eleji progresszió balszárnyán. A konferencia délután újabb előadással folytatódott. Liptai Ervin, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka az első magyar munkáshatalom vezéralakjának portréját rajzolta meg. Az ezt követő korreferátumokban csehszlovákiai, szovjetunióbeli, romániai, illetve hazai szakemberek ismertették Kun Bélával kapcsolatos vizsgálódásaik legújabb eredményeit. A kutatók megvilágították egyebek között, milyen nézeteket vallott a párt és a szakszervezet kérdésében Kun Béla 1918—19-ben, felvázolták a Tanácsköztársaság, valamint a breszt-litovszki, a bukaresti és a párizsi béketárgyalások közötti összefüggéseket. Bemutatták Kun Béla alakját a Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyveinek tükrében, képet adtak forradalmi küldetéstudatáról, a nemzetiségi kérdésben hangoztatott állásfoglalásáról. A történészek több adalékkal járultak hozzá a Kun Béla-'kérdés histográfi- ájához, bemutatták Kun Bélának az első csehszlovákiai munkáshatalommal való kapcsolatát, és szóltak a román—magyar forradalmi szolidaritási hagyományokról. A nemzetközi tudományos ülésszak szerdán újobb kor- referátumokkal folytatja munkáját. A szovjet szakszervezetek két pártkongresszus között végzett tevékenységével foglalkozó sajótértékezlettel kezdte meg működését kedPillanatnyilag úgy tűnik, Marcos végül is felülkerekedik a fülöp-szigeteki elnök- választás után kialakult politikai válságban. A színfalak mögötti alkudozás folytatódik Maniláiban és Washingtonban, miközben a parlament viharos üléseken azon vitatkozik, miként fogjanak hozzá a hivatalos szavazatszámláláshoz. A fővárosban és környékén folytatódnak a különböző irányzatú tüntetések, de véres ösz- szecsapások eddig nem voltak. Az elnök győztesen látszik kikerülni 20 éves hivatali idejének eddigi legmélyebb válságából is — vélekedik a manilai megfigyelők többsége. Marcos kedd délutáni sajtóértekezletén azt mondta: ,,a számok azt mutatják, hogy mi nyerünk”. Ezúttal azonban tartózkodott az egyesült ellenzék elnökjelöltje, Corazon Aquino elleni támadásoktól. Más szempontból is hangnemet váltott: „nemzeti megbékélésre van szükség a közös ellenség, a kommunizmus ellen. Együttes erőfeszítések kellenek a súlyos gazdasági gondok enyhítésére, és azért is, hogy országunk megfelelő részt vállaljon az ázsiai katonai egyensúly biztosításában, a legfőbb szövetséges, az Egyesiéit Államok oldalán.” — je- lé”ntette ki. A manilai kormánylap szerint Washington „meggyőződött arról, hogy a Fü- löp-szigeteken szilárd demokrácia van. Amerika úgy véli, Marcos nyert, s továbbra is fenntartja az erős baráti viszonyt Manilával. Az USA-ban figyelmeztették az ellenzéket: álljon el attól a tervétől, miszerint nap mint nap tömegakciókat szervez. Amerika felszólította az ellenzéket, hogy működjön együtt a kormánnyal... Aquino asszony hétfőn még kemény hangú beszédben jelentette ki, hogy ha a kormánypárt erőszakkal Folytatódnak a heves harcok az iraki—iráni front déli szakaszán. A szembenálló felek mindegyike — mint korábban is — saját sikereiről ad hírt, s cáfolja a másik fél hadijelentéseit. Kedden reggel az ÍRNA iráni hírügynökség azt közölte, hogy az iráni csapatok megsemmisítették az iraki védelmi vonalakat a déli frontszakaszon, a Satt el- Arab folyó térségében, s lényegében elvágták Irakot a tengertől. A teheráni rádió szerint a Satt el-Arab folyón átkelő iráni egységek elvágták azt az utat, amely összeköti Bászrát a Perzsa (Arab)- öböl partján fekvő Fao kikötővárossal. Az iráni erők csaknem elérték a kuvaiti határt és ostrom alá vették Fao városát. Irán vasárnap az éjszakai órákban indította el nagyszabású támadását a Satt el- Arab térségében. Irak ezzel szemben közle ményt tett közzé, amelyben bejelentette: csapatai ellen- támadást kezdtek, s sikerült elvágniuk a támadó iráni egységek utánpótlási vonalait. Irak közlése szerint a Bászra városa elleni iráni előrenyomulást az iraki egyden Moszkvában az SZKP XXVII. kongresszusának sajtóközpontja. Hatnyelvű s zinkr ontolmá cs - berendezés - sei felszerelt nagy konfevagy csalással elveszi tőle a győzelmet, akkor mindennap személyesen fog tüntetéseket vezetni. Személy szerint támadta Marcost, egyebek között azzal, hogy annak 20 éves kormányzása tízmil- liárd dolláros kárt okozott az országnak. A keddi amerikai állásfoglalások láttán Aquino — érthetően — csalódottnak látszott, de nem nyilatkozott. Eddig az ellenzék nem válaszolt Marcos keddi ajánlatára sem, hogy vezetői vegyenek részt a megalakítandó államtanács munkájában. ségek megállították, s az Umm er-Raszász sziget elfoglalása sem felel meg a valóságnak. A hivatalos bejelentés szerint az iráni csapatok több ezer főt vesztettek, az iraki egységek folytatják az ellenség utánpótlási vonalainak elvágását és a támadó erők megsemmisítését. Irán kedden bejelentette, hogy csapatai elfoglalták az iraki Fao kikötővárost, Irak azonban negyven perc múlva cáfolta a hírt. Az iraki—iráni háború miatt rendkívüli ülésre hívják össze az Arab Liga keretében működő „hetek bizottságát”, amely a konfliktus rendezésével foglalkozik. Ezt Tárik Aziz közölte, miután telefonon tárgyalt Sedli Klibivel, az Arab Liga főtitkárával. Irán figyelmeztette Kuvai- tot: fegyveresen beavatkozik, ha Irak hadicélokra használja fel az öbölbeli, Kuvaithoz tartozó Bobian szigetet, amelyet csak egy szűk tengersáv választ el El-Fao kikötőtől. Ali Hamenei iráni államfő a kuvaiti uralkodóhoz intézett üzenetében fenyegetőzött fegyveres erők alkalmazásával, amennyiben Kuvait „nem védi meg” a szigeteket Iraktól. renciaterem, írógépek, telexek, a világ bármely fővárosával rövid idő alatt kapcsolatot teremtő telefon- központ áll itt az újságírók rend elkezésére. Két héttel a tanácskozás előtt már több mint hatvan ország hírügynökségeinek, napilapjainak, folyóiratainak, rádió és televíziós állomásainak ezernél is több tudósítója adta be akkreditálási kérelmét a szovjet külügyminisztérium sajtó- osztályára. Az állandóan Moszkvában tartózkodó és a kongresszusra érkező tudósítók a sajtóközpontból zártláncú televíziós adás segítségével nyomon követhetik majd a szovjet kommunisták tanácskozását, sajtóértekezleteken találkozhatnak a kongresszus küldötteivel, külföldi vendégeivel. Állandó ügyeletet tart számukra az APN sajtóügynökség cikk- szolgálata, a TASZSZ hír- ügynökség fotórészlege, szabadidejük eltöltéséhez pedig az Inituriszt kihelyezett irodájának munkatársai nyújtanak segítséget. Kuvait — amely előzőleg elítélte az iráni offenzívát — az ultimátumot követően kérte az arab államokat, hogy alkalmazzák az Arab Liga keretében létrejött védelmi megállapodást, valamint az iraki—iráni háborúval kapcsolatban hozott fezi határozatokat. (A fezi arat csúcson 1982 szeptemberéber az arab országok támogatásukról biztosították Irakol arra az esetre, ha az iráni egységek behatolnának Irat területére.) Nyugtalanságát fejezte ki t kiújult harci cselekményekkel kapcsolatban és a konfliktus békés megoldását sürgette felhívásában a marokkói kormány és az egyiptom külügyminisztérium is. A bagdadi rádió kedder adását megszakítva jelentet te be, hogy az iraki csapatot visszafoglalták Umm er-Raszász szigetét. Korábban a: iraki tájékoztatási minisztei cáfolta azt a teheráni hadijelentést, hogy az iráni had erők elfoglalták volna a Sat el-Arab folyó szigetét. Bag dadi források arról számol nak be, hogy az iraki hadse reg ura a helyzetnek a folyi körzetében^ visszaverte a; iráni támadást. Választás a Fülöp-szigeteken Marcos másként beszél Szállodatűz Japánban. Az atagavai téli üdülőhelyen kigyulladt egy hotel. (Telefotó — AP—MTI—KS) Harcok az iraki—iráni fronton