Somogyi Néplap, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-01 / 27. szám
1986. február 1., szombat Somogyi Néplap 7 SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK FRANCIA GYÖKEREK 1886-ban — éppen 100 esztendeje — érkezett Magyarországra Louis Fiament kertépítő mester (ma már mérnöknek, vagy művésznek neveznénk), hogy a budai Nádor-kertet felújítsa. Fiatalember volt, nőtlen, s mint a legtöbb francia, lelkes hazafi, aki nehezen tudta volna elképzelni, hogy egy idegen országban, más nemzetbéli asz- szonnyal élje le az életét. Mielőtt Magyar- országra jött, egy évig Angliáiban élt a Ver- saillesi Nemzeti Kertészeti Főiskola ösztöndíjasaként, s az albioni parkokat, díszkerteket tanulmányozta. Hamar eltelt az esztendő. Miután hazatért, s az Emerin községben lakó szüleit megcsókolta, rögtön VersaiHasba utazott, hogy tanárait üdvözölje, s illőn megköszönje a neki juttatott ösztöndíjat. Az igazgatói irodáhan ott találta a Légrádi testvéreket, akik egy jó kertépítőt szerettek volna Magyarországra hívni, s javaslatot, segítséget kértek az intézet vezetőjétől. — Éppen itt van egy nagyreményű növendékünk — mosolygott az igazgató — kérdezzük meg tőle, elmenne-e az önök hazájába? Louis Fiament nem sokáig gondolkodott. Aláírta a három évre szóló szerződést, elutazott Budapestre, és rendbe tette a Nádor-kertet. Valószínű, elégedett volt a honoráriummal, s feltehetően megtetszett neki Magyarország is, mert a három év eltelte után nem sietett vissza hazájába. Elfogadott egy meghívást az Andrássy-grófoktól, akik felvidéki birtokaikra hívták parkot építeni. Louis Fiament megnézte, fölmérte a területet, precízen megrajzolta a tervet, melyen különböző ábrákkal, színekkel jelezte a facsoportokat, cserjéket, szökőkutakat, ám mire a megvalósításihoz hozzáfogott, már sejtette, hogy egyhamar nem fog visszatérni francia földre. Hamarosan érkezett is egy levél Emerimbe, ahol a rokonság fejcsóválva vette tudomásul, hogy a Louis fiú megismerkedett egy kislánnyal Tőketerebesen (valószínű nem tudták a szót kimondani az észak-franciaországi faluban), s ezt a mademoiselle-it sokkal szebbnek, vonzóbbnak tartotta, mint bármelyik eddigi nőismerősét, következésképpen elvette feleségül. Nos,. a három évből 60, a Louis Flamamt- ből Fiament Lajos lett. — Lehetséges, hogy kezdetben tervezték a visszatelepülést... lehetséges — mondja Fiament József nyugalmazott kertépítő, az egykori Louis fia. — Idősebb testvéreim, ha élnének, többet tudnának mondani erről, hiszen ketten közülük még a múlt században születtek. Többet voltak együtt a szülőkkel, mint én. Előttem sose beszéltek ilyesmiről. Én voltam a 9 gyerek közül a legkisebb. Apám az 52-ik évében járt, amikor (1914-ben) a világra jöttem. Ha volt is valamikor olyan elképzelésük, hogy Franciaországba költöznek, csakis az eszmélésem előtt lehetett. Az ón időmben már csak rövid rokonlátogatásokról esétt szó. Francia állampolgár volt mindenki a családban (az apám sose feledte, tagadta meg szülőföldjét, nemzetét), de egyszersmind magyar. Nemcsak anyánk, s az anyanyelvűnk miatt, hanem mert francia gyökerű apánk legalább úgy szerette Magyarországot, mint az óhazát. Aki nem tudta, hogy Louisna'k született, nem mondta volna meg róla, hiszen olyan tökéletes kiejtéssel beszélt magyarul, mintha egy somogyi faluban látta volna meg a napvilágot. Pedig felnőtt fejjel érkezett Magyarországra. Sók évet élt hosszú békében (a Ferenc József-i korszakban), de mivel az élete is hosszúra, nyúlt, három háborút megért. 1862-ben született, tehát a franciák sedaini vereségékor 8, 1914-ben 52, s 1939-ben, a második világháború kitörésekor 79 éves volt... A németekkel valahogy nem volt szerencséje ... 1940-ben elhatározta, hogy meglátogatja egyik bátyámat, aki még a 20-as években költözött Párizsba. (A testvéreim közül egyedül ő élt, s halt meg Franciaországban.) Májusban tettük fel a vonatra (éppen májusban!), Olaszországon keresztül utazott, s.még mesz- sze volt a céljától, amikor az egész világot élborzasztotta a hír: a németek elindultak Párizs felé. Ilyen szerencsétlenséget! Szegény apám kénytelen volt átélni egy második, sokkal rosszabb, szégyenteljesebb „Sedan-t”, s három esztendeig haza sem jöhetett Franciaországból. Itthon aztán újra találkozott Hitler ármádiájával, mégpedig 1944 márciusában, amikor ama gyászos emlékű József napon megszállták Magyarországot. Csaknem megérte — nem sóik híja volt — a németek másodszori visszatérését is ... 1945 februárjában jöttek vissza Siófokra, s az apám 1944. december 19-én halt meg. 4—5 kilométerre volt a front. Golyók fütyültek körülöttünk, amikor temettük. Nem csekély bátorságra volt szükségük a halottvivőknek, és Wolmuth Imre plébánosnak, aki a szertartást végezte. Emlékszem, ugyanazon a napon hált meg dr. Saller Aladár siófoki körorvos is, és egy Kő Rudolf nevű idős ember. A papa 82 éves korában hagyott itt bennünket. — És mikor jött Siófokra? — 1891-ben, a fürdőtelepi részvénytársaság meghívására. Akkor épült a Hullám, a Sió, valamint a központi szálloda, tulajdonképpen akkoriban kezdték felfedezni Siófokot, mint üdülőhelyet. Apámra sok munka, s a szó szoros értelmében úttörő feladat várt. Az akkoriban még ősállapotú Balaton-parton fürdőtelepi környezetet kellett teremtenie, tágas parkokkal, gazdag díszkertekkel. A mostani Vénusz Szálló mellett volt a kertészház (ma iis áll), odaköltözött anyámmal és két legidősebb testvéremmel, akik még Budapesten születtek. Heten ebben a házban láttuk meg a napvilágot. A fürdőtelepi kertészet körülbelül 2 hektárnyi területet foglalt el, 5—6 üvegház tartozott hozzá: ezeket már apám építtette. A később Dimitrovról elnevezett parkot 8 hektáron alkotta meg, és 25 éven át gondozta. A háború utáni felújítást már én csináltam, s azóta nemrég újra átterveztem. (Remélem, á város nem sokáig késlekedik a megvalósításával.) A többi között apám ültete azt a platán sort is, amely a Rózsa-parknál kezdődik. Ma már nehéz elképzelni, milyen lehetett a Dimitrov park, a Bányász üdülő, a nagystrand környéke, mielőtt Fiament Lajos Siófokra érkezett. Mielőtt hozzákezdett a munkához, fényképeket készített az átalakítandó tájiról. Ezek közül, sajnos, a Legtöbb elpusztult a háború utolsó hónapjaiban, s gondosan megőrzött tervei is elkallódtak. De néhány helytörténeti szempontból érdekes felvételt (s több régi fénykép másolatát) ma is őriz Flamen! József. Elsárgult fotók... Mindenek előtt egy széles legelő tárul elénk: nyári melegben izzó rét, fehér gatyás parasztlegényekkel (tálán teheneket őriztek éppen); szinte el- képzelifietetlen, hogy ezen a területen épült Siófok legszebb parkja. — Volt itt egy tó is (a békás tó), amit azért kellett betemetni, mert a kaszinó csődbe ment volna miatta. A részvénytársaság sok pénzt áldozott a kaszinóra, s az első szezonban azért kongott az ürességtől, mert a békák esti koncertjét nem bírták a vendégek. Sorra elszökdöstek a monoton muzsika elől. Az egyik fényképen a kaszinó is látható. Fiament Lajos egy negyed századot töltött e részvénytársaság szolgálatában. 25 évig építette (újjáépítette), gondozta a fürdőtelep parkjait, díszkertjeit, s közben másutt is dolgozott a. parton: Keszthelyen, Füreden, Bogláron (elsősorban a Balatonpart kertésze volt), de más vidékekre is élei hívták. A 20-as évékbón már önálló volt: Siófok és Szabadi között egy 17 holdas faiskolát létesített, majd „a nehezebb időkben” (a gazdasági válság éveiben) konyha- kertet is kialakított itt, hiszen ritka népes családról kellett gondoskodnia. A gyerekeket taníttatta. A fiúik közül ketten az apa nyomdokaiba léptek. József is, a kilencedik testvér. — A székesfehérvári cisztercita atyáknál jártam gimnáziumba — mondja. — Ugyanott, ahol egykor Ányos Pál ás Viirágh Benedek. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy a padtársam volt az a Kaszap István, akit a halála után sokáig szentként tiszteltek . .. Érettségi után Franciaországba mentem, hogy ugyanabban az iskolában szerezzek képesítést, ahol az apám. 3 évet töltöttem Versaillesben, sokat tanultam, rajzoltam, s igyekeztem minél teljesebb képet kapni Franciaországról. Gyakoroltam a nyelvet, ismerősöket, barátokat szereztem. Egyszer csaknem eljutottam apám szülőfalujába is. Sajnos, a vonat, amin utaztam. nem állt meg az állomáson. Rosszul informáltak, Akkor nem nagyon bántam, mert .azt hittem, lesz még alkalmam Emerinbe menni. Sajnos, bár többször jártam azóta Franciaországban, őseim fészkét sose láttam . . . Az oklevél megszerzése után hazajöttem, és együtt dolgoztaim apámmal és a bátyámmal. Versailles! diákkoromban nem gondoltam volna, hogy pár év múltán Magyarországon is sok francia barátot szerezhetők. A háborús éviekben ugyanis Bogláron francia hadifogoly tábor volt, a katonák Ausztriából szöktek át Magyarországra kalandos úton-módon. Itt emberségesen bántak velük, tulajdonképpen szabadok voltak, csak tessék-lássék őrizték őket. Akik közülük munkát vállaltak, kint lakhattak a falvakban. Persze, mi is befogadtunk néhányat. Ha jól emlékszem, Siófokon legalább ötvenen tartózkodtak családoknál. Ismét fényképek ... Jól öltözött, erőteljes fiatal férfiak mosolyognak ... Franciák. A napsütötte lankán sziklakertet épít két fiatalember . . . Az egyik Filament József. A másik egy francia. — Ez a fiú később többször ellátogatott hozzánk... Mások is, az egykori foglyok közül. A Balaton-parton biztonságban, mondhatnám „békebeli körülmények között” éltek. Talán hihetetlennek hangzik, amit most mondók... 1945. július 14-én a Bastille lerombolásának évfordulóján ünnepséget rendeztünk a franciákkal. Beszéd hangzott el, a Marseillest énekeltük, közben az utcán SS-ek járkáltak. 1953-iban alapító tagja volt a helybeli Kertészeti Vállalatnak, később pedig a siófoki termelőszövetkezet parképítő részlegének vezetőjeként dolgozott. Innét vonult nyugalomba. 1971-ben. A kilenc testvér közül ma már csak vele beszélgethetünk. A legidősebb fiút 26 éves korában a spanyolkor vitte el. 1918-at írtak akkor. A többiek 80—90 éves korukban mondtak búcsút az életnek. Tavaly 52 nap alatt hárman mentek el közülük. (Valamennyien túl a nyolcvanon.) Flament József, akárcsak édesapja, sok parkot, kertet épített a Balaton környékén. Gyönyörűen megrajzolt terveit megőrizte, legkedvesebb kertjeiről, parkjairól filmfel- vételt készített. — Mivel apámnak egyetlen rajza sem maradt meg, a Dimitrov parkról is csak az én munkáimat mutathatom meg — mondja. Van egy régi álma. Parkot szeretne látni a régi temető helyén, ahol valaha a törökök vizivára állt, s később Vak Bottyán állhatatos erődje. Szobrot is képzelt oda, természetesen a siófoki születésű Varga Imrétől ... — A város történelmi emlékkertje lehetne — mondja. — Ha az én életemben már nem építik meg, jó lenne, ha az utódok megcsinálnák. A tervet elkészítettem. Szapudi András
