Somogyi Néplap, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-06 / 31. szám
Tisztolt Szerkesztősig! Régi szokás a Kaposvári Sporthorgász Egyesületnél, hogy évenként 20—30 forinttal emelik az állami jegy árát — minden indok nélkül. Ez történt tavaly is, és az idén már 350 forintot kell fizetni. Mi, a Desedán horgászok ezt sérelmesnek tartjuk. A sporthorgász egyesület vize a Töröcskei-tó, ahova nem kapunk területi jegyet, mert betelt a létszám, s az egyesületi gyűlésre sem hívnak meg bennünket. A pénzünkre igényt tartanak, de érdekeinket nem képviseli senki. Kb. 3 ezer horgász van, aki így csak a Desedára vált területi jegyet. A sporthorgász egyesület tetemes összeget szed be tőlünk, amiért semmilyen ellenszolgáltatást nem nyújt. Somogybán 25 sporthorgász egyesület van, de mindenhol kevesebb az állami jegy ára, és ők a tagjaikért tesznek is valamit. Kérjük a tűrhetetlen állapot megszüntetését, valamint azt, hogy a többletbefizetést fordítsák a desedai haltelepítésre. Tisztelettel: Nagy József Kaposvár, Füredi u. 47. V/l. és 3 aláírás Tisztelt Szerkesztőség! Nagy József és társai levelére az alábbiakat válaszolom: A 350 forintos állami jegy árából az a 200 forint, amit nem az egyesületünk állapít meg, az országos horgászmozgalom fedezetéül szolgál, a többi egyesületünk működéséhez szükséges. Ezt az összeget ez évi küldött- gyűlésünk jóváhagyta. A Töröcskei-tó nagysága nem teszi lehetővé többéves területi jegy kiadását. Napijegyet viszont valameny- nyi horgásztársunk válthat. A haltelepítést évek óta szinte terven felül teljesítjük, ezért 1985-től felettes szervünk a tavat intenzív víznek nyilvánította, és meghatározta a kiadható területi jegyek számát. Az egyesületi ülésünkre sajnos minden sporttársunkat nem tudjuk meghívni, hisz csak felnőtt tagjaink száma több mint háromezer. Viszont szolgáltatásként irodánkban mindenki minden információt megkaphat. Tájékoztatást ad még a sportbolt kirakatában levő Horgász Híradó, és a Somogyi Néplapban is megjelennek híradások egyesületünk életéről. Ezenkívül ifi és felnőtt horgászklub is működik. A Desedán mi is csak horgászok vagyunk. A víz kezelője a Kaposvári Városi Tanács, a horgászati jogot pedig a MOHOSZ Somogy Megyei Intéző Bizottsága gyakorolja. A tározóba halat csak a felsorolt szervek telepíthetnek. A halárak emelkedése miatt a jövőben a Töröcs- kei-tóba történő haltelepítési terv végrehajtása gondot okoz egyesületünknek. Tisztelettel: Hanga János a Kaposvári Horgász Egyesület elnöke Rágyújtott és elaludt Lakóháztűz Nagyatádon Kis híján tragédiával végződött az a tűz, melynek oltásához tegnap déliben riasztották a nagyatádi tűzoltókat. Mint a Vizsgálat megállapította, a negyvenöt éves Dani József délelőtt az ágyban felkve cigarettára gyújtott, majd elaludt. Az izzó parázstól meggyulladt az ágynemű, s pillanatok alatt sűrű füst lepte az épület egyetlen szolbáját. Erre lettek figyelmesek a két szomszédos családi házban élő testvérek, akik kimentették a férfit. A percek alatt helyszínre éricező tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhetően mindössze ötezer forint kár keletkezett. Dani József a tűzoltók élső kérdéseire azt állította, hogy munkából hazaérve észlelte a füstöt, de csakhamar kiderült, hogy tegnap meg sem jelent munkahelyén a nagyatádi kórházban, hanem otthon tartózkodott, s ő okozta a csaknem végzetes lángokat, a Selmeczíbányai utca 5. szám alatt 'lévő lakóházában. Magyar hegymászók a Kilimandzsárón A Ferencvárosi TSK Excelsior hegymászó szakosztályának öt tagja január utolsó napjaiban feljutott a Kilimandzsáró csúcsára, 5895 méter magasságba. A csapat tagjai: Gráféi Károly, Leél-Ossy Szabolcs, dr. Kádas Sándor, Balaton Zoltán és Pajor István. Közülük Balaton és Pajor a nyugati oldalról mászta meg a csúcsot, ami rendkívüli nehéz, és eddig magyar sportolónak még nem sikerült. Somogyi Néplap XLII. évfolyam, 31. szám 1986. február 6., csütörtök Űj irodában a Máv-Tours Üj irodával bővült Kaposváron a Máv-Tours. A Május 1. utcai régi helyiségben a jövőben a szállítmányozási részleg működik, s a tegnap átadott Csokonai utcai iroda ezentúl is a Máv menetjegy- irodájaként tart nyitva. Nemcsak a környezet lesz új, hanem több szolgáltatással is frissült a kínálat. Ezeket mondta él Kapitány Róbert, az iroda vezetője. — A Máv-Touirs helyi egysége ezentúl belföldi és külföldi utak szervezésével is foglalkozik. Elsősorban a szocialista országokba induló csoportok utazásához, elhelyezéséhez szükséges feltételeket biztosítja. Mindezt úgy tudja ajánlani, hogy árai gyakran alulmaradnak az utazási irodák tarifáinak. Változás az is, hogy bővül a fizetővendégszolgáilat. Mód van arra, hogy aki náluk veszi meg a jegyét, azt az utazási célként megnevezett városban szoba is vár ja. — Az általunk szervezett csoportos utakra szóló menetjegyeket jelentős — húszharminc százalékos — engedménnyel árusítjuk. Magyar élelmiszerek külföldi kiállításokon A tajvani pilóta újra repülhet Huang Csi-cseng tajvani pilóta, aki, négy évvel ezelőtt gépével együtt Kínába repült, és magas pénzjutalomban, valamint előléptetésben részesült, a kínai légierő parancsnoksága engedélyével ismét gépre szállhat. Az engedély megadásával egyidejűleg megkapta a „különleges osztályú pilóta” kitüntető címet is. A tajvani pilóta, mielőtt hazatért a kínai szárazföldre, nyolc különböző típusú gépet vezetett, és repülési óráinak száma meghaladta a 2100-at. Mielőtt azonban újból gépre szállna, szigorú erőnléti edzésen kell átesnie, mert az elmúlt négy évben főleg oktatáson és értekezleteken vett részt — és jelentős súlyfelesleget szedett fel. Magyar fiümnapok kezdődtek kedden Montrealban, a Cinemathéque Qubecoise- ban, a franciaajkú Kanada legnagyobb városában. A február 12-ig tairtó vetítés- sorozaton, amelyet a Hunga- rofitm közreműködésével szerveztek, az érdeklődők megismerhetik az elmúlt harminc év magyar filmművészetének sok, immár klasz- szikussá vált alkotását: egyebek között az Árvácskát, a Szegénylegényeket, a Tízezer napot, a Szerelem című filmet. A sorozat műsorán szerepel a Hannibál tanár úr, az Így jöttem, az Álmodozások kora, az Angyalok földje, a Régi idők focija, a Mephisto, az Angi Vera és Februáriban két külföldi kiállításon is bemutatkozik a magyar élelmiszeripar. A hollandiai utrechti élelmiszervásáron február 12-től 27-ig 12 magyar vállalat és gazdasági társulás vesz részt. A legjelentősebb európai élelmiszer bemutatókon többek között mélyhűtött konyhakész fácán-, vadkacsalké- szítményeket, ivóleveket, különleges borokat, diabetikus süteményeket és savanyúság- féléket állítanak ki a magyar cégek. A magyar élelmiszeripar február 24-től március 2-ig önálló bemutatót rendez a délkelet-ázsiai Szingapúrban. A mintegy 180 négyzetméteres területen 15 vállalat isaz elmúlt három évtized több más, kiemelkedő jelentőségű alkotása. Külön vetítés-sorozatot rendeznek Mészáros Márta filmjeiből: a rendezőnő hét filmjét mutatják be a kanadai közönségnek. Ugyancsak külön sorozat ismerteti meg a nézőiket a kiváló animációs művész, Kovásznai György alkotásaival: nyolc rövidfilmjét vetítik. A magyar filminapokon kanadai meghívásra részt vesz Mészáros Márta, továbbá Szirtes András, akinek Gravitáció és Tóth János, akinek Örökmozi című filmje szerepel a bemutatásra kerülő alkotások között. merteti exportkínálatát. A Terimpex mélyhűtött csirkével, szalámifélékkel, a Debreceni Konzervgyár baromfi- készítményeivel, a DÉLKER kacsa- és pulykasonkával, továbbá tésztafélékkel vesz részt a kiállításon. A Mo- nimpex desszert- és tokaji borokat, a Transelektro ba- latonboglári üdítőiket és boraikat, a Hungarofruct gyümölcskosarakat Visz el a délkelet-ázsiai kiállításra. A Magyar Kereskedelmi Kamara vetítésekkel, videoprog- ramoklkal és előadásokkal tájékoztatja a szingapúri, illetve a térség más államaiból is odalátogató szakembereket a magyar gazdasági életrőil. A rajongó. Ma 20.00 árakor mutatja be a televízió a Starsky és Hutch című filmsorozat újabb részét Filmnapok Montrealban O. Papp Gábor festő- és szobrászművész munkáiból nyílt tegnap kiállítás a Somogy Megyei Múzeum kamaratermében. A kiállításon népi ihletésű táblaképek és festett faszobrok láthatók Ismét pályázókat várnak Az év lakóháza Tavaly szép somogyi siker született Az év lakóháza címmel meghirdetett pályázaton. A megyei fordulóból az országos versengésbe bejutott több ház is szűkebb hazánkból, s az egyik díjat nyert. Az idén újra meghirdette az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium — több más szervvel közösen — ezt a pályázatot. A korábbiakhoz hasonlóan először megyei bírálat lesz, s a megyék legjobbjai jutnak be a következő fordulóba. A családi házak, kis társasházak, sorházak tervezői, építői és tulajdonosai együtt versengenek a díjakért, s a legjobbak közel százezer forintot kaphatnak, ha a megyei és az országos fordulóban is sikerrel szerepelnek. A legszebb házak terveiből, fotóiból azután vándor- kiállítás, illetve kiadvány is készül, ezek segítségével igyekszik a minisztérium fölhívni a figyelmet a célszerű és szép lakóépületekre. A hazai építészet szép hagyományait és a korszerűségét ötvöző lakóházak „reklámozása” a közízlés fejlesztését célozza. Az 1985-ben készült házak tervdokumentációjával, valamint az épületről készült külső és belső fotókkal lehet benevezni a pályázatra. A munkákat a megyei tanács építési osztályára kell beküldeni március végéig. Tarka sorok A FILMVILÁG ANEKDOTÁIBÓL Hollywood A hangosfilm-korszak hajnala. Louis B. Mayer irodája a Metro- Goldwyn-Mayer cégnél. Egy dramaturg lép Louis B. Mayer íróasztalához: — Mr. Mayer, kézhez kaptam egy igen használhatónak tűnő forgatókönyvet. Shakespeare Hamletje Charley Lynch átdolgozásában. Mi történjen vele? — Foglalkozzon vele behatóbban, barátom. A könyvnek jónak kell lennie. Charley Lynchet már régóta ismerem. Összevetés Paul Newman később tragikus körülmények között elhunyt fia, rossz jegyekkel kezdte középiskolai tanulmányait. Olyan rosszakkal, hogy a tanárok írásban figyelmeztették a színészt, a fiú előrehaladásával problémák vannak. Newman maga elé hívta a gyereket és azt mondta: — A te korodban Abraham Lincoln már az osztály és az iskola első tanulója volt. Mire a gyerek: — A te korodban pedig Abraham Lincoln már az Egyesült Államok elnöke volt... Még mindig? Egon Erwin Kisch, a száguldó riporter, egy ízben, merő kíváncsiságból filmszerepet vállalt a Nők utcája Algírban című filmben, melyben Camilla Horn partnere lehetett. Egyi közös jelenetükben Kiseknek fel kellett, ülnie egy teve hátára, majd elindult a sivatag felé és a tevével együtt eltűnt a homokdűnék mögött, miközben Camilla Horn szerepe szerint a minaret tornyában áll és ameddig csak látta Kisoht, utána integetett. Sok-sok évvel később a száguldó riporter és a néniét színésznő Hollywoodban találkozott egymással. Camilla Horn véletlenül ismét egy arab környezetben játszódó filmben szerepelt, egy minaret erkélyén állt, ahová rablók kényszerítették. így pillantotta meg Kisch, aki meglepve kiáltott fel: — Űristen, Camilla, te még mindig odafenn állSZ? Somogyi Nef>lap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja cőszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János _ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbe- sítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató