Somogyi Néplap, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-06 / 4. szám
Somogyi Néplap 1986. január 6., hétfő E3sportEI Nemzetközi kosárlabda-mérkőzések Mérlegen a megyei kézilabda-bajnokság Megtört ajég A hét végén megtört a jég. A Sáév SC NB I-es férfi-kosárlabdacsapata ugyanis szombatig négyszer mérkőzött meg a jugoszláv NB Il-es bajnokság listavezetőjével, a K. K. Osijekkel, s minden alkalommal vesztesként hagyta el a játékteret, most azonban változott a helyzet. Az 1984-es Balaton Fűszért-kupa győztese, az eszéki együttes a hét végét a Sáév SC vendégeként töltötte Kaposváron, s két mérkőzést is játszott a felkészülés jegyében. A jugo- szlávok saját bajnokságuk megnyerésére és a feljutásra „kacsintgatnak”, a kaposváriak az NB I-folytatására, az Eger elleni összecsapásra. A kaposváriak a szombat esti első találkozón kihasználták a vendégek pillanatnyi megingásait, s jó játékkal, magabiztosan nyertek. A vasárnapi visszavágón mindkét csapat visszafogottabban, fáradtabban játszott. A küzdelem ezúttal sem maradt el, az eszékiek azonban egy kosárral jobbnak bizonyultak. A két csapat közti eddigi mérkőzésarány tehát 5-1, a vendégek javára. Sáév SC—KK Osijek 101-82 (50-35) Kaposvár, 300 néző. Sáév: Kostencki (8), Gosz- tonyi (14), Monok (13), Kovács (33), Pestality (17). Csere: Frolow, Dér, Nagy (2), Juhos (4), Lestár (8), Durkó (2). Edző: Simon Károly. Jól kezdett a hazad együttes, s játékát ezúttal a fegyelmezett védekezés és az eredményes támadásvezetés jellemezte. A csapat „jugoszláv stílusban”, sok mozgással, keményen és célratörően játszott. A vendégek a második játékrész ötödik percében 6 pontnyira megközelítették a Sáévet. A haGosztonyi (sötét mezben) dob, Kovács biztosít zaiak újítani tudtak, s előnyüket növelve végülis teljesen megérdemelten nyerték meg a mérkőzést a fiatal, de magas játékosokból álló eszéki csapat ellen. Jók: Kovács, Gosztonyi, Pestality. Vasárnap délelőtt a Sáév arra készült, hogy második győzelmét is megszerezze. Ez a terve azonban nem sikerült: KIK Osijek—Sáév SC 93-91 (47-43) Kaposvár, 200 néző. Sáév: Kovács (32), Gosztonyi (11), Pestality (11), Kostencki (10), Durkó (6). Csere: Monok (4), Juhos (2), Lestár (8), Frolow (3), Nagy (2). Kovács révén a Sáév jutott előnyhöz, a vendégek azonban hamar fordítottak. Nehézkesen indult be a hazai gépezet, a védekezésben rendre hibák csúsztak, s a támadásvezetések sem sikerültek. 12-12-nél tudott egyenlíteni a csapat, majd cserék sora lépett a pályára, s ez új színt hozott a játékba. Néhány ponttal a hazaiak vezettek, de az utolsó pillanatokban 43-40-es állásnál fordított a vendégegyüttes, s így a félidőt három pontos előnnyel zárta. A második játékrész közepén Lestár és Juhos kipontozódott. Az eszékiek egy jó sorozat végén tízpontos előnyhöz jutottak, s ezt igyekeztek tartani. A Sáév hiába próbálkozott az utolsó percekben az eredmény megfordításával, a mérkőzés végét jelző dudaszónál két ponttal még mindig a vendégék voltak jobbak. A hazaiak közül Kovács és Gosztonyi játéka emelhető ki. Gy. L. A Balatonszárszó és a Csurgó az élen A labdarúgás mögött a (kézilabda a legnépszerűbb sportág megyénkben, a kosár- és röplabda előretörése ellenéire. A tárgyi feltételek is ebben a sportágban a legjobbak, hiszen kézilabdapályát szinte minden községben találni. Mindezek ellenére megyéink kézilabda- csapataival nem lehet büszkélkedni. Mindössze három együttes: a Siófok, a Nagyatád és a Csurgó női csapata szerepel az NB Il-ben, magasabb osztályban pedig egyetlen agy sem (igaz, néhány évvel ezelőtt még az NB II-bein, sem számítottak meghatározónak a somogyi csapatok). A megyei bajnokság,ban csupán a női vonal számít olyannak, amilyen egy megyei bajnokságtól elvárható. A sízanivonal megfelel az országos átlagnak, s az első négy csapat az utolsó fordulóig nagy harcot vívott. A bajnoki cím sorsa csak a rájátszáson dőlt el, addig a KV izzó és a Balatonszárszó azonos pontszámmal állt az élen,. A nőiknél 10 együttes kezdte meg a küzdelmeket, de a Boglláirlelle menet közben visszalépett. A mezőnyből ki- emöllkiedetit a Balatonszárszó, amely a korábbi évekhez hasonlóan egyre erőteljesebben fejlődik, s moist első ízben .került a dobogó legma- gasább fókára. A jórészt ifjúsági korú játékosokból álló együttes sikertelenül szerepelt az NB II-ért folyó osztály özön, de ez semmit nem von le a bajnolkságnyenés értékéből. Különösen nem, ha figyelembe vesszük, hogy az ■ifjúságiaknál is a szárszói lányok bizonyultak a legjobbnak. Az NB II-tő.1 tavally elbúcsúzott Kaposgép VL nem tudta teljesen rendezni sorait, s bár dobogón végzett, ez a -korábbi silkerékhez képest kevés. A KV Izzó a hagyományoknak megfelelően végig versenyben volt a bajnoki címért, s csak a rájátszásban maradt alul. Az egykor szebb napokat is megért Siófoki Bányász továbbra sem tud jelentősét újítani, így csupán jó középcsapatnak számit. Dicséretes az Osiztopáin-iP-usiztalkovácsi szereplése. E községi együttes bizonyítja, hogy kisebb településeken Is alakulhat eredményes szakosztály, ha vannak lelkes szervezőik, akik megteremtik a sportolás feltételeit. A dicséret az ifjúsági csapatra is vonatkozik, amely a harmadik helyen végzett, megelőzve nagy múltú együttesek utánpótlását is. A női küzdelmek érdekessége volt, hogy a megyei szövetség a Nagyatádtól két, a Fonyódtól négy, a Benz-ein- cétől hat büntetőpontot levont. Így az utóbbi együttes elvesztette egyetleni szerzett pontját is, és mínusz öft ponttal fejezte be a bajnokságot. Mindezek ellenére dicsérendő, hogy betartva a sport- szerűség szabályait legalább befejezte a bajnokságot. Nem úgy, mint a Boglárlelle! A női bajnokság végeredménye: 1. B.-szárszó Z. KV. Izzó 3. Kaposgép 4. Siófok 5. Osztopán— P.-kovácsi 6. Marcali 7. Fonyód** 8. Nagyatád* 9. Berzence*** 18 15 1 2 372-195 31 18 14 1 3 370-205 29 17 14 — 3 329-198 28 17 13 — 4 274-193 2« 17 8 — 9 288-30« 16 17 6 1 10 213-290 13 17 6 — 11 234-305 8 17 3 — 14 168-369 4 17 — 1 16 110-279 -5 •= 2 büntető pont levonva. Ifjúságiak: A férfiaknál -mindössze öt csapat versengett a bajnoki címért A több mérkőzés érdekében négyfordulós bajnokságot szervezett a szövetség. Nem kis meglepetés (és kellően nem megmagyarázható), hogy a megye- székhelyen nincs egyetlen férfi -kézilabda-csapat sem. Így tulajdoniképpen amolyan megyei „vidékibajnokság” folyt csak 1985-ben. Felnőtt és ifjúsági téren egyaránt a Csurgó bizonyult a legjobbnak, a mindkét együttes- veretlenül, százszázalékos teljesítménnyel nyerte a bajnokságot. Ennék ellenére az NB Il-es -osztái-y-ozón -nem sikerült fölkerülniük, mivel túl erős volt a csoportjuk. Továbbra is meghatározó a megye férfi-kézilabda-sport- jában a Segesd, amely ezúttal a .második helyen végzett. Sajnos, oda jutottunk: a- többi csapatot is csak dicsérni tudjuk, hogy egyáltalán vállalkozik a kézilabdaszakosztály patromálábá-ra, szerepeltetésére. Talán nem ártana félül vizsgálni e sportág helyzetét, s magasabb szinten határozni arról, hogy a megyében -még mely településékein vannak meg a feltételek egy-egy szakosztály létrehozásához. Mért a jövőben szükséges még legalább ugyanannyi csapat indítása a bajnokságban, hogy a színvonal1 is emelkedjék. A férfibajnokság végeredménye: 1. Csurgó 2. Segesd 3. Szönyi SE 4. Fonyód** 5. Lábod*** 16 16 ------ 530--287 32 1 6 11 — 5 441-378 22 16 8 — 8 364-349 16 16 3 — 13 291-404 2 16 ---16 227-428 í . b.-szárszó 1512 i 2 306-1&5 25 Férfi ifjúságiak: 2. Siófok 15 10 — 5 204-138 20 3. Oszlopán— P.-kovácsi 15 10 — 5 215-171 20 4. Fonyód 15 9 1 5 204-138 19 5. KV. Izzó 15 7 2 6 175-160 16 6. Kaposgép 15 3 1 11 128 -212 7 7. Marcali 15 3 111 142-231 7 8. Nagyatád* 15 3 — 12 125-199 4 9. Boglárlelle visszalépett 1. Csurgó 2. Siófok 3. Nagyatád 4. Fonyód 5. Segesd* 16 1«------ 498-349 32 1 6 ló 1 5 360-335 21 16 5 2 9 357-382 14 16 3 —13 341-418 6 16 2 3 11 299-356 5 Gyarmati László Újabb csúcsokat vár az edző ASZTALITENISZ NB II Győzelem, hazai pályán A magyar súlyemelő válogatott keret ma délelőtt Mátraházán új vezetőedző, Ambrus László irányításéval kezdi meg a felkészülésit. Ambrus nem teljesen új ember a válogatottnál: évek óta segítőtársa volt a nyugdíjba vonult Orvos Andrásnak, s irányította az ifjúsági Világ- és Európa-hajnoksógom sikerrel szerepelt gárdát. ■ — Nagy megtiszteltetés és szép feladat a megbízatás — mondta Ambrus László. — A nagyszerű eredményeikkel szolgált 1985-ös esztendő után vettem át a válogatottat, s nem is lehet mási a cél, mint a csúcsok, a jó eredmények, a sikerék folytatása. Bizakodással látok munkához. Ambrus László az elmúit napokban már találkozott a versenyzőkkel és a Magyar Súlyemelő Szövetség vezetőinek jelenlétében ismertette velük elképzeléseit. A lényeg: a válogatottság megtiszteltetés, s a síikerért nagyon sokat kell tenni. —■ A.z idén két jelentős eseményre időzítjük a csúcsformát : a májusiban Kari Marx StaditHban somra kerülő Európa-bajtnokságra és novemberre, a szófiai VB-re. Június 18—20. között név szerinti meghívás alapján veszünk részt Moszkvában a NOB „Jóakarat” versenyén, ott is illik helytállni. Az új vezetőedző nyakéiba mindjárt gondok szákadtak. Babarcai (52 kg) és Kerek (67,5 kg) műtéten esett át, az EB-re nem jöhetnek szóba, miként a februártól katonai szolgálatot teljesítő ifjúsági és felnőtt villáig- és Európa- bajnok Szanyi Andor. Kétséges Barsi EB-részvétele is. — Mátraházán 11 versenyző (kezdi meg a felkészülést — mondta a szakvezető. — Név szerint Messzi, Csengeni, Barsi, Kertész, Király, Ba- liázsfi, Buda, Bökfi, H lava ti, Sándor és Jacsó. Hámom hetet töltünk Mátraházán, utána 3 hetet Tatán, majd ugyanennyi időt Dumavar- sányban. Februárban Csengeni, Király, Balózsfi, Jacsó és Sándor Görögországban versenyez. A válogatott 'keret tagjai itthon először a Pannónia Kupán állnak rajthoz. Lehet, hogy a válogatott érdekében Király 90 kg-ban vállalja majd az EB-szerep- lést A válogatott felkészülésében lesznek némi változások. Néhány, úgynevezett „szaJbadoruválasztott gyakorlatot” kötelezővé teszünk. így kötelező a reggeli tonna, az edzések utáni lazítás, úszás, gyúrás. Mindenképpen növeljük az edzések intenzitását Különben a kipróbált jó úton akarunk haladni. A sorsolással, ellentétben nem idegenben, hanem hazai pályán mérte össze erejét a Kaposvári Rákóczi NB lies férfi asztalitenisz-csapata a Honvéd Szondy SE-vel. A székesfehérváriak csarnokát ugyanis korszerűsítik, s emiatt vállalták, hogy a Fehérvárra kisorsolt találkozót idegenben játsszák le. így a kaposváriak velük kétszer is Somogybán mérhetik ösz- sze erejüket. K. Rákóczi—H. Szondy SE 20-5 Győz: Gyura, dr. Szita 5—5, Varga, Hayden 4—4, Lirnbek 2. Kitűnő játékkal sikerült fölényes győzelmet elérni a jó erőkből álló vendégek elGyura István szervái len. A szép számú közönség jó néhány látványos, magas színvonalú mérkőzést is láthatott. A találkozó érdekessége volt, hogy az ellenfél sorai közt szerepelt a kaposvári Szabados Péter is, aki először játszott nevelő egyesülete ellen, s egy győzelmet szerzett a honvédcsapatnak. Az ellenfél játékerejét jelzi, hogy a bajnokság során eddig mindössze egyetlen vereséget szenvedtek. A kaposváriaknál kiemelkedő teljesítményt nyújtott Gyura és dr. Szita. Németh Kornél Pécsen Egykor Kaposvárnak szállította az elismerést a hatszoros magyar bajnok, a motocrossozó Németh Kornél. A megyétől némi bonyodalmak után vált meg, s Szekszárdon akarta bizonyítani: őt nem lehet leírni a motocross hazai élmezőnyéből. E bizonyítás azonban 1985-ben nem sikerült. A közelmúltban látott napvilágot a hír: Németh Kornél megválik Szekszárdiéi is, és Pécsre igazol. Miért? Mert Szekszárdon már nem látszott biztosnak a nemzetközi szintű versenyeztetése. A Pécsi Motocross SE ezzel szemben két új Suzuki motort és egyéb lehetőségeket ígért a ritka képességű sportolónak. Sok somogyi sportbaráttal együtt mi is kíváncsian várjuk a következő motocross- futamokat, hogy vajon Németh Kornélnak sikerül-e újra a legjobbnak, lennie? Totó A totó I. heti eredményei: x, x, 1, x, 1, 1, x, 1, x, x, 1, x, 1, -fx,