Somogyi Néplap, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-06 / 4. szám

1986. január 6., hétfő Somogyi Néplap 5 Bemutatjuk a Kecskeméti Galériát ,,... meggyőződésem, hogy a magyar művészet csak nagyszabású decentralisaitio mellett teljesítheti azokat a fontos feladatokat, melyek a magyar népművelés körül erre a nemzedékre háramla- nak... s decentralisatió megvalósításának első lépésé vidéki múzeumok alapítása kell hogy legyen. Honorálni kívánván Kecskemét város ama nagylelkű és minden követésre méltó bölcs elha­tározását, hogy falai között a magyar művészek részére művésztelepet létesített és műteremházakat emelt, az első ilyen helyi múzeumot Kecskemét városában kíván­nám leállítani...” — Ne­mes Marcellnak, az ismert műgyűjtőnek, műkereskedő­nek, műbarátnak a sorai ezek 1911^ből. Kecskemétnek akkor már volt múzeuma (1898-ban alapították jelentős népraj­zi, történeti gyűjteménnyel). Képzőművészeti anyaga csak a Nemes Marcell által ado­mányozott 79 képpel váll számottevővé. Kada Elek művészetpárto­ló polgármester nevéhez fű­ződik a kecskeméti művész­telep megalapítása 1909-ben. Iványi Grünwald vezetésével a nagybányai művésztelep­ből kivált fiatal festők és szobrászok telepedtek le a műkerti villákban. Miután Kecskemétre ke­rült Nemes Marcell hagya­téka, s egyéb műtárgyakkal is egyre bővült a múzeum anyaga, elhatározták, hogy nagyszabású múzeumot épí-* tenek a városban. Az első világháború, a nehéz gazda­sági helyzet miatt azonban elodázódott a terv. S csak 1924-ben nyílt meg a Váro­si Múzeum a régi Kaszinó helyén, a vasút melletti parkban. Ma ez a Katona József Múzeum már megle­hetősen szűk, korszerűtlen épülete, amelyben nincs mód kiállítani a gazdag nép­rajzi és régészeti anyagot. A távolabbi tervekben persze szerepel az Ökollégium (je­lenleg iskola!) múzeumi cél­ra történő megszerzése. A háborúk, a pusztítások nem kímélték Kecskemét műgyűjteményét sem. A Ne­mes Marcell-féle hagyaték egy része szétszóródott, el­pusztult, mára 40 mű ma­Farkas István: önarckép radt belőle. S csak 1983-ban tudta a város teljesíteni az adakozó elvárását — hogy tudniillik a gyűjtemény együtt tartandó ,— amikoris a felújított „cifra palotá”- ban megnyílt a Kecskeméti Galéria állandó kiállítása. A magyar szecessziónak az 1920-as években Márkus Géza által tervezett repre­zentatív épülete szinte ma­ga is kiállítási mű. Színes Zsolnay-ma jól lkával díszí­tett homlokzata, plasztikus párkányzata a városkép de­koratív eleme. Három eme­Tóth Menyhért: Ágrólszakadt létén a múzeum képzőművé­szeti anyagát állították ki; a már említett Nemes Mar­cell-féle gyűjteményből Lotz Károly, Székely Bertalan, Jakobey Károly, Molnár Jó­zsef, Munkácsy Mihály vász­nait, a nagybányaiak köré­ből Thorma János, Ferenczy Károly, Glatz Oszkár fest­ményeit, Rippl-Rónai, Va- szary, Gulácsy néhány mun­káját. A Nyolcak-csoportját képviselik Czigány Dezső, Kemstok Károly, Czóbel Béla, Márffy Ödön, Pór Ber­talan képei, s a kecskeméti A cifra palota szecessziós épülete művésztelep induló éveit reprezentálják Iványi Grün- wald Béla, Perlott Csaba Vilmos, Bornemissza Géza, Hermann Lipót művei. A képtár másik fontos al­kotóeleme a nemrég köztu­lajdonba került (Wolfner) Glücks-gyűjtemény. A 278 festményből, szoborból, gra­fikából álló kollekció a szá­zadforduló és a XX. század számos művészétől tartalmaz alkotásokat. Különösen gaz­dagon van képviselve Med- nyánszky László, Nagy Ist­ván és Farkas István művé­szete. Az épület földszintjén he­lyezték el a közeli Miskén élt, Kecskeméthez ezernyi szállal kötődő Tóth Meny­hért életműkiállítását. A kortárs művészetet az 1960- as évek közepéig követi a múzeum kiállítása — Bar- csay, Kohán, Kondor Béla, Korniss Dezső, Medgyessy Ferenc és Borsos Miklós egy-egy művével. Grafikai műhely címmel fiatal művé­szeknek nyújt bemutatkozá­si lehetőséget a Galéria. Kádár Márta Az ötvenesek nemzedékéről Ösztöndíjas költő Huszonöt éves volt, ami­kor első verseskötete, a Vir- raszt a kéz a Kozmosz Köny­vek sorában megjelent. Fel­tűnést nemcsak fiatalsága, hanem a kötete is keltett. Az indulás óta eltelt időszakban gyakran találkoztunk versei­vel folyóiratok, heti- és na­pilapok oldalain. De nemcsak azért kerestük fel, hogy meg­kérdezzük, mi történt 1979 óta, amikor az első mű nap­világot látott. — Ügy értesültünk, hogy pályázaton nyert ösztöndíjat. Mi volt ez a pályázat? — Valóban megpályáztam a Magyar Tudományos Aka­démia és Soros György kö­zös alapítványának ösztöndí­ját. A figyelmemet úgy hív­ták fel az országos lapokban és a kulturális hetilapokban megjelent lehetőségre. Soros György amerikai magyar művészet- és társadalomtu­domány-pártoló személyiség, úgy tudom, hogy az Egye­sült Államok legmódosabb embereit számontartó listáján a hatvanegyedik helyen sze­repel. Az említett két terü­letre hirdették meg ösztöndí­ját, mégpedig úgy, hogy két neves ajánló, vagy ha úgy tetszik: „kezes” jótállása is kellett a pályázó kérelméhez. Az én ajánlóm Kalász Már­ton költő és Tüskés Tibor irodalomtörténész volt. — Milyen mű létrehozásá­ra kérte a Soros-alapítvány ösztöndíját? — Én nem tartottam azt etikusnak, hogy új kötetet ígérjek be az Akadémia ál­tal kijelölt ■bírálóbizottság­nak. Viszont régóta foglal­koztat az ötvenes költőgene­ráció eddigi pályája, életmű­ve. Ezt szeretném esszéiszti- kus formában, de a szemé­lyesség igényével feldolgozni. Megkeresni, miért nem váll egységessé a nemzedék, miért csak sejtszerűek a csoport­jaik. Vagy: miért indulha­tott egyikük-másikuk már kamaszfővel, s miért csak a hetvenes években futottak be mások. Rendkívül izgalmas téma ez. És nagyon sók al­kotói arcot szeretnék kiraj­zolni ebben a munkámban, noha nem valamiféle en­ciklopédiát akarok készíteni. De gondoljuk csak végig: olyan költők vannak a mai ötvenesek között, mint Ka­lász Márton, Orbán Ottó, Csoóri Sándor, Bihari Sán­dor, Ágh István, Bisztray Ádám, Berták László, Tan- dori Dezső és folytathat­nám ... Nem névsorolvasást akarok tartani, de úgy ter­vezem, hogy az értékterem­tők valamennyien benne lesz­nek ebben a műben. Mind- ézt jeleztem a pályázatom­hoz csatolt tematikában. Mint kiderült, a százhetve­nedik pályázó voltam. Sem­mi esélyt nem adtam ma­gamnak, így váratlanul ért az értesítés, hogy egy év idő­tartamra, havi ötezer forint ösztöndíjat kapok. Somogy­bán a Soros-alapítvány ked- vezettje lett tavaly a Csiky Gergely Színház is. — A kadarkúti időst) Ka- poli Antal Körzeti Művelődé­si Házat vezeti. Jelent-e az ösztöndíj valami változást munkájában? — Ügy tervezem, hogy semmit, és tanulmányaimat is folytatom a pécsi egyete­men. Emellett dolgozom majd a vállalt munkán. — Oj kötet mikorra vár­ható Kelemen Lajostól? — A Magvető kiadóhoz ad­tam be. Most kaptam az ér­tesítést Parancs János fele­lős szerkesztőtől, hogy a ter­vek szerint 1986 elején jele­nik még. L. L. ÓV OD A-ISKOLAK A TÁVOL-KELETEN A habarovszki terület északi részén fekvő kis falu­ban, Vlagyimirovkában . a gyerekek háromesztendős korukban kezdik az iskolát — négy teljes évvel hama­rabb, mint a többiek. — Vlagyimirovkában a Szovjetunió úgynevezett kis népeinek fiai élnek, mint például az evenkek, akik az 1979-es népszámláláskor ti­zenkét és fél ezren voltak. Szarvastenyésztéssel, vadá­szattal, halászattal foglalkoz­nak, ezért a családok fel­nőtt tagjai hoszabb ideig távol vannak otthonuktól — mondja Pavel Akimov, a Habarovszki Területi Ta­nács Végrehajtó Bizottságá­nak közoktatási osztályveze­tője. — Ennek az iskolának a létrehozásával segíteni igyekeztünk nekik. Különle­gessége abban áll, hogy egy épületben van az óvoda és az iskola, közös a tantestü­let is. Az óvónők és a taná- ' rok között szoros kapcsolat van. Az óvoda „tanulói” számá­ra az oktatási program cél­ja elsősorban az esztérikai nevelés. Pontosabban az, hogy kifejlődjék bennük a zene hallgatásának és meg­értésének képessége, megis­merkedjenek a népmesékkel, legendákkal, az orosz és a külföldi írók gyerekeknek szóló munkáival. A tanrend­ben népművészeti órák is szerepelnek, amelyeken a kicsik színes mintákat hí­meznek a szőrmékbe, kesz­A vlagyimirovkai óvoda-is­kolában a nanáj gyerekek anyanyelvűkén írott ábécés­könyvből tanulnak tyűket, papucsokat varrnak. Nagy gondot fordítanak itt testi fejlődésükre is: a fan- rend szerint minden nap van tornaóra, sportjátékokat játszanak, sítúrákat tesznek. Az ilyen óvoda-iskolákban az építészek nem csak osz­tálytermeket terveztek, ' ha­nem háló- és játszószobákat, ebédlőt, mozit, könyvtárat. Mindezek egy épületben vannak, ilyenformán a gye­rekek háborítatlanul tanul­hatnák, függetlehül az itt hat hónapig tartó hideg északi tél szeszélyeitől. Hét évig vannak a gyere­kek — teljes ellátásukat az állam fedezi — az óvoda-is­kola falai között. Azután a területi központba mennek tanulni az északi népek gyermekeinek iskolai kollé­giumába. Jurij Smakov Popvilág 1985-ben A fiatal fecskék szárnyai­kat próbálgatják, s gyakran néhány sikeres csapás után lezuhannak, a nagy zenét to­vábbra is az „öregek” műve­lik, kihalóban van a disco, a fülhasogató heavy metal, újra polgárjogot kapott a dallam: így összegezhető a popvilág helyzete 1985 el­múltával. Júliusban a londoni és a philadelphiai „Live Aid” kon­certen — amelyet a legna­gyobb popzenei világese­ménynek neveztek Woodstock óta — igazi niosztalgiaműsor- nak lehettünk tanúi. A mai sztárok mellett egész sor olyan muzsikus lépett föl, akik már 15—20 éve világhí­rűek vagy korábban azok voltaik. Többen pocalkot eresztettek, hangjuk sem volt a régi, de nem voltak keve­sen azok sem, akik bebizo­nyították: 30 felettinek lenni ma már a popzenében is leg­feljebb tapasztaltságot jelent. Az év lemezkínáiata is ezt mutatta. Gyönyörű korong­gal jelentkezett a súlyos be­tegségéből felépült Eric Clap­ton, néhány évi meddő kí­sérletezés után visszahozta a legszebb oountryt Neil Young, „tehalkult” a legamerikaibb dalnok, Bruce Springsteen, tiszta költészetet kínálva egy szál gitárral és szájharmoni­kával. . A „komolyabb” műfaj ked­velői sem csalódtak: Vange- lis „Maszk” című lemeze Orff „Carmina Burana”-já- hoz mérhető. Frank Zappa groteszk musicalt írt „Izéhal” címmel, készített barodk-le- mezt, és folytatta kortársi zenei kísérleteit, • ezúttal olyan rangos komolyzenész - szel közösen, mint Pienre Boulez. Az „év embere” két­ségkívül Phil Collins volt. A Genesis kutyaarcú énekes- dobosa kitűnő szólólemezt készített, ezenkívül zenész­ként, énekesiként, producer­ként tucatnyi sikeres leme­zen segítette ki kollégáit, (ö volt az egyetlen, aki a „live aid” mindkét koncertjén részt vett, néhány óra alatt átre­pülve az óceánt.) Az év meg­lepetése Sting volt, aki a dzses sz-sza x o ionos fenomén Branford Mairsalissal szövet­kezve szokatlanul szépívű dallamokat, tökéletes hang­szereléseket valósított meg. Az év tartogatott néhány meglepő visszatérést is: John Fogerty, az egykori country-rock szuperbanda, a Creedence Clearwater Revival kockásinges gitárosa leporol­ta jó öreg hangszerét és mindjárt a lemezlisták élére került. Az Immár 41 éves nagy blues-gdtártékerő, Jeff Bedk újra fölfedezte egykori énekesét, az azóta „diszkósí- tott” Rod Stewartot és fe­lejthetetlen duót adtak elő. A fiatalok között megje­lent néhány .érdékes stílusú zenékar is, mint például a Waterboys, a Colorfiéld vagy az Alarm, s már a legna­gyobbak közé küzdötte ma­gát a Mariidon. A többi in­kább „csak” sikeres, de meg­lehetősen kevés bennük az ötlet, és nem valószínű, hogy hallhatjuk őket tíz év múlva is. Az üvöltő rockerek egyre kevésbé kellenek. Az olyan eredeti hangzásvilágú ban­dák, mint az Ultravox, a Smiths vagy az Alpha vilié megtorpantak. Üj hang in­kább az olyan szólóéneke­sektől jön, mint Paul Young, Sade, bár a nagy sztár egye­lőre a kevéssé szűzies Ma­donna. Prince tavaly nem tudta megismételni 1984-es kirobbanó sikerét, Michael Jackson pedig határozottan lefelé ment már; úgy tűnik, a funky műfajban Stevie Wonder mindkettőjüket túl fogja élni. Ahogyan elterjedt a video­clip műfaja, úgy fordultak a zenészek egymás után a mo­zifilm felé is. Az Oscar-dí­jas Vangelis1, az iskolát te­remtő Pink Floyd és Fritz .Lang „Metropolis'”-át bravú­ros szemtelenséggel moder­nizáló Goirgio Maroder után beírta nevét a filmzeneszer­zők aranykönyvébe. Mike Oldfield a „Vesztőhelyek”- kel, a Dire Straits a „Helyi hős”-sel, Sting a „2010, az Ünodüsszeia folytatódik " -kai (ő egyébként több filmben is játszott prózai szerepeket), de az új fiúk is sikeresek voltak a filmvásznon: a Simple Minds jegyezte a „Reggeli klub” című kedves kamaszfilim zenéjét, és a Duran Duran szolgáltatta a legutóbbi James Bond-film hátterét. A jóslás veszélyes dolog, különösen az olyan gyorsan változó világban, mint a popzene. Az azonban látha­tó, hogy a műfaj végérvé­nyesen visszatér a dallam­hoz, s elképzelhető, hogy egyre jobban funkcionális zenévé válik a film, a szín­pad, a video szolgálatában. Göbölyös László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents