Somogyi Néplap, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-04 / 3. szám
Nyugdíjasok fóruma a pécsi tévében Postaláda a városi tanácsházán Somogyi Néplap I XLII. évfolyam, 3. szám 1986. január 4., szombat A pécsi tévé körzeti műsora egyórás adásidővel jelentkezik minden kedden. A kialakulóban lévő műsorszerkezetben kéthavonta fórum szerepel. Márciusiban a fiatalok, májusban a kisiparosok helyzetéről, életéről, gondjairól. Az első fórum január 21- én jelentkezik Mohácsról Nyugdíjasok fóruma címmel. Az -idős emberek mindennapi életével, gyarapodó gondjaival, problémáival foglalkozik a műsor, amelyben szó esik egyebek közt a nyugdíjasokkal kapcsolatos (1986. január 1-én életbe lépett) jogszabályokról, a rendszeres szociális járadék és az átmeneti járadék közötti különbségekről, az idős emberek házi szociális gondozásáról. Foglalkoznak azzal, hogyan lehet a szociális otthoniba bejutni, s arról is beszélnek, hogy miiként segítik az öregek étkeztetésének megoldáséit. Bemutatják a „családi főzőihelyet”, amelyet a Baranya megyei Liptódan és Iván-váirdén már állami támogatással megvalósítottak. Szó esik sóik egyébről is. Az MTV Pécsi Körzeti Stúdiója kérd az érdekeltekét, hogy válaszra váró kérdésüket írják meg (Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiója, 7621 Pécs, Sörház u. 8.). A borítékra írják rá: „Nyugdíjasok fóruma”. Kérdéseiket, észrevételeiket bedobhatják Somogy valamennyi városában a városi tanács épületének főportája közelében elhelyezett urnába isi és elmondhatják telefonon a Pécs 72/10-533-as számon. A kérdéseket január 15-ig várják a fórum munkatársai Az1 adás időpontjában a helyszínre is lelhet majd telefonálni. A kérdésekre a Baranya Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság képviselői, valamint a hámom megye tanácsának illetékes szociálpolitikai csoportvezetői válaszolnak. ITT AZ ÓLOMMENTES BENZIN Megkezdődött az ólommentes benzin árusítása. A képen: Tankolás a budaörsi benzinkútnál. Wm Tehetséggondozás és hagyományőrzés Magyar—holland gyorsposta Új jogszabály a személyi igazolványról A személyi igazolványról szóló új belügyminiszteri rendelet január 1-én lépett hatályba. A korábbi rendelkezések többségét meghagyó rendelet egyszerűsíti, gyorsítja a személyi igazolványokkal kapcsolatos ügyintézést, csökkenti a személyes megjelenési kötelezettséget. A rendelet a többi között újra szabályozza a személyi igazolvány érvényességi idejét. Ennek megfelelően az állampolgároknak 14 és 50 éves komik között a korábbi hat helyett csak négy allka- llamimaili — 14, 20, 35 és 50 éves korukban — kell megjelenniük a rendőrségen személyi • igazolványuk kiváltása, érvényesítése vagy kicserélése végett. A személyi igazolvány kiállításának díja az eddigi 20 forintról 30- ra emelkedett. Ha az új személyi igazolvány kiállításét a tulajdonos gondatlansága ■teszi szükségessé — megrongálja, illetve elveszti igazolványát —, a 30 forinton felül 50 forint különdíjat is kell fizetnie. Ugyanakkor július 1-től díjmentesen válthatják ki első személyi igazolványukat a 14. életévüket betöltő fiatalok. Az új szabályok előírják a mun'kállítatóknak, hogy értesítsék a rendőrkapitányságot, ha a dolgozó munkahelyéről kilép és munkaviszonyának megszűnését nem jegyezteti be személyt igazolványába. Elkészültek azoknak a tá- malóhelyisógéknek az átalakításával, melyeket a Somogy Megyei Művelődési Központ béréi Kaposváron a 48-as ifjúság útja 42—44. számú ház lakóitól, a lakásszövetkezettől!. Két műhely berendezésének előkészületei kezdődtek meg az új éviben ezekben a helyiségekben. A vizuális műhely kenetében grafikai, festő, szobrász szakköröket indítanak az általános iskolásoknak. Hetente két alkalommal tartanak foglalkozást, havonta egyszer összehívják a megye tehetséges fiataljait, akiket képzőművészek irányítanak, elősegítve a pályaválasztást, a felvételire való felkészülésit A málsik műhelyben égetőkemence lesz, szövőszék, itt a fazekassággal, a bőrösmunkákkal, a hímzéssel, a szövéssel és a fafaragással ismerkedhetnék meg a gyerekek. E műhely keretében népművészeti stúdiót szervez a megyei művelődési központ — mondta Szabados Péter igazgató. A somogyi népművészek összegyűjtik a hagyományokat, a feldolgozás után kiállítást rendeznék. A korszerű audiovdzuállis eszközökkel jól fölszerelt intézményiben nyelviskola indítását is tervezik. Decemberitől a szabadidő- klubot ismét látogathatják az érdeklődőik szomba ton és vasárnap is. Változni fog a klub programja, ha átadják az új műheLyeket Máris berendezték ikét helyiségét, ahol a kiS csoportok, a tanfolyamok működnek, A klubban gyerekeknek, szülőknek közös programokat szerveznék. Pedagógus Irányításával a felnőttek azt is megtanulhatják, hogyan keli játszani A Magyar Posta 1986. január 1-től a Hollandiával való kölcsönös forgalomban is bevezette a gyorsposta (ÉMS) szolgálatot. A szolgáltatást Hollandia valamennyi európai helységébe igénybe lehet venni. A küldeményéket a holland posta a feladási naptól és- a rendeltetési helytől függően a feladást követő Visszaeső tolvajt ítélt el a közelmúltban a Marcali Városi Bíróság. Léránt István több alkalommal állt már bíróság előtt, s hosz- szabb időt töltött börtönben is. Egy év és hat hónap tartamú szabadságvesztéséből 1985. február 4-én szabadult, de továbbra sem volt hajlandó változtatni életmódján. Mágusban édesanyja lakásából ellopta, majd eladta testvére televízióját, júliusban egy ismerőse figyelmetlenségét kihasználva emelt el a szekrényről egy kvarcórát, később egy nőismerősével Badacsonyban szórakozott, s annak táskájából lopott el 15 400 forintot. Testvére a büntetőeljárás során visszakapta ellopott televízióját, erre Léránt István augusztusban ismételten eladta, ezúttal a Bizományi Áruháznak. A hónap végén Zalakaroson szórakozott, s elfogyott a 24—72 óráin belül kézbesíti. Budapesten a 4-es, 62-es és 72-eS, vidéken pedig Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs városok 1-es számú positáhiva- ta'lában, Győrben a 2-es számú positahivaita libáin lehet a küldeményeket feladni. Részletes tájékoztatást az érdekelt postahivatalokban kapnak az ügyfelek. pénze. Az üzletvezetőt megtévesztve kicsalt tőle háromszáz forintot. Azt állította, hogy ő kamionsofőr, s csak pillanatnyi pénzzavarán kíván a kölcsönnel enyhíteni. Szeptember 8-án éjszaka több bűncselekményt is elkövetett. A balatonberényi Siotour kirendeltség ablakát betörve rádiót, zsebszámológépet, gázöngyújtót és 1600 forintot vágott zsebre. Ezután ugyancsak Balaton- berényben egy lángossütő- pavilonba tört be, ahol 130 forinttal lett gazdagabb. Meglátogatott az éjszaka során még egy büfét is, ott azonban semmi érdemleges dolgot nem talált. A bíróság a marcali Léránt Istvánt mindezekért — mint többszörös visszaesőt — 2 évi és 5 hónapi légy- házra ítélte, s 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet jogerős. a kicsikikel. MOCSÁRVÉDELEM A Hortobágyi Nemzeti Parik szakembereinek a tervei alapján elkészítették a puszta egyik legféltettebb részének, a kunkápolnási mocsárnak a rekonstrukciós tervét. Ha az időjárás megfelelő ilesz, akkor januárban hozzá is kezdenek a munkálatokhoz a vízügyi építő vállalatok szakemberei, s a tervek szerint 1986-ban be is fejezik a rekonstrukciót. A kunkápolnási mocsár 3000 hektárnyi területe magába foglalja mindazokat az élőhely típusokat, amelyek valaha jellemzőek voltak a Hortóbágyra. A hatalmas kiterjedésű nádasok között néhol vízfelületek csillannak meg, de ezeket többnyiire teljesen beborítja a buja vízinövényzet. A mocsarat széles gyűrűként réti zóna öleli körül, átmenetet alkotva a vízivilág és a száraz puszta között. Kétszer lopott el egy televíziót Újévtől újra három műszakban December 21-től leltár és árukiszállítás miatt leállt a Pa- mutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára. Az idén teljes kapacitással, három műszakban kezdte meg a termelést a gyár. Olcsó Zalahússzaláml Hosszú szavatosságú szalámi gyártására rendezkedik be a Zala Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat. Az új termék íze hasonlít a téliszalámira, az ára viszont lényegesen olcsóbb lesz. Nagyrészt abból a jó minőségű, de formai okok miatt már nem exportálható nye- sedékihúsból készítik, amelyet jelenleg kényszerűségből még alacsonyabb értékű áruk előállításánál használnak fel. Az újfajta szalámi az év második felében jelenik meg az üzletekben. Gyártására az Állami Fejlesztési Bank támogatásával évi 600 tonna teljesítményű, ki imát i- zált érielőtereket magába foglaló részleget építenek és szerelnek föl Zalaegerszegen. Tarka sorok Orvosság Az idős hölgy belekortyol élete első whiis- kyjébe és összerázkódik: — Brrr! Ennek ugyanolyan íze van, mint annak az orvosságnak, amelyből szegény megboldogult uramnak az elmúlt húsz évben naponta meg kellett innia egy pohárral! Vendéglőben — Pincér, mi ez: őzvagy szarvassült? — Ha nem tudja őket megkülönböztetni egymástól, akkor magának úgyis mindegy! Spekuláció — Az önök háztartási gépei igen olcsók. Van belőlük egyáltalán hasznúk? — Az eladásból nincs. Csak a javításiból! Fogékony Szülői értekezlet az iskolában. — Egy valamit nem értek, Meierné: hol tanulja a maga Robikája azokat a csúnya káromkodásokat? — Tudja, tanító úr, kérem, az adóhivatal mellett lakunk! Távoliét Vezetői vizsgán kérdezik: — Md az, ami gépko- csibaleset közben még a lélekjellenlétnél is fontosabb? — A fizikai távoliét! Taps Teljes bukás, a közönség kifütyüli a darabot. Csak Szabó veri össze lelkesen a tenyerét. — Hát maga kinek tapsol? — kérdezi a szomszédja. — Azoknak, akik fütyülnek ... Kalap Az egyik londoni kalapos a kirakatába tett egy kalapot, elé pedig egy reklámtáblát a következő szöveggel: „A mii kalapjaink a legjobbak a világon! Ilyet hordott Charlie Chaplin is, a film koronázatlan királya!” Éjszaka a szomszéd kalapos papírszalagot ragasztott a kirakatüvegre, ilyen szöveggel: „És ezért röhögött raj- ita az egész világ!” Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János _ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató