Somogyi Néplap, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-30 / 25. szám
1986. január 30., csütörtök Somogyi Néplap 5 CENTENÁRIUMI KÉSZÜLŐDÉS NYUGDÍJASOK Érdekes visszaemlékezések a pártarchívumban 100 óve született Latinca Sándor Gazdag ez az év a kiemelkedő somogyi munkásmozgalmi személyiségek évfordulóiban. Száz éve született Latinca Sándor, dr. Hajdú Gyula, Szalma István, kilencven éve Lengyel József, nyolcvan éve Balogh István, hetven éve Levin Tibor, hogy csak a legfontosabbakat soroljuk fel. Többségük tevékenysége a Tanácsköztársaság idejéhez kapcsolódik. Ezek a jubileumok azért mozgatnak meg sok fiatalt és felnőttet a megyében, mivel intézmények, brigádok, munkásőregységek ápolják az emléküket, viselik a nevüket. Az idei pályázatok, vetélkedők, a tudományos emlékülések jövendő résztvevői, a kiállítások rendezői a levéltárban, a párt- adhívumiban kémek tanácsot, útmutatást, kutatnak vagy készülnek föl egy-egy ünnepi beszédre, megemlékezésre. Szollár Anna, a pártarchívum vezetője mondta, hogy náluk van azoknak a névsora, akiknek kiemelkedő volt a munkás- mozgalmi tevékenységük, — Elsősorban olyan segítséget, útmutatást adunk a pártszerveknek és -szervezeteknek, hogy átadjuk a rendelkezésünkre álló anyagokat. Felajánljuk segítségünket azoknak is, akik cikkeket írnak az évforduló alkalmából. De nálunk sincs meg minden. Latinca Sándor eredeti levelei természetesen a levéltárban találhatók, nálunk őrizzük azonban azokat a visszaemlékezéseket, amelyekben szerepel. A kettőből együtt lehet megismerni az életútját. — Gazdagítható-e a Latinca Sándorról, Krénusz Jánosról, a tiöbbiekről kialakult kép? — Azt hiszem, hogy La- tincáról, Krénusz Jánosról nem nagyon rajzolhatunk az eddiginél sokkal részletesebb képet. Azt az anyagot, amely itt és a levéltáriban rendelkezésre áll, már felhasználták a kutatók. Talán a nem ennyire kiemelkedő Könyvek, cikkek Latinca Sándorról személyekről, életútjukról több megtudható, teljesebb kép alakulhat ki a helyi kutatások segítségével. Persze az, aki a több helyen lévő anyagokat összeszedi, mindenképpen pontosabban megrajzolhatja bárki tevékenységét, egyéniségét. — Egyre több helyen készülnek helytörténetek. Felhasználják-e éhhez a pártarchívumban lévő anyagokat? — Mi a párt felszabadulás utáni történetével foglalkozó iratokat őrizzük, ezek a megyei levéltárban nem találhatók meg. Amikor egy helytörténeti munka készül, feldolgozzák valamelyik somogyi város, község történetét, megírják a felszabadulás óta eltelt négy évtized eseményeit is. Szerintem ehhez mindenképpen föl kell használni az itteni iratdkat, hiszen a párt története szorosan összefonódik az ország, a megye, egy-egy település életével. Enélkül nem lehet hitelesen egy-egy település történetét megírni. — Várható-e, hogy sokan fölkeresik a pártarohívuTÍZEZER KÖTETES A KÖNYVTÁR Szakbizottság előtt a Sáév közművelődése Tegnap a SÁÉV klubtermében megtartotta első mun- kafioglalkozását a városi és városkörnyéki munkahelyi közművelődési szakbizottság, amely a megyei tanács művelődési szakbizottságának határozata alapján, jött létre. A tegnapi tanácskozás a decemberi alakuló ülést követte. A bizottság, mely a városi tanács művelődési osztályának bizottságaként működik, azt vállalja, hogy a vállalatok közművelődési tevékenységét összehangolja, együttműködési lehetőségeket javasol a vállalatok és a különböző közművelődési intézmények között, fórumot teremt a munkahelyi közművelődéssel kapcsolatos gondok, problémák megvitatására. Az első szakbizottsági ülésen a SÁÉV munkatársai tájékoztatták a résztvevőket a vállalat közművelődési tevékenységéről. Dr. Petes Elek, a vállalat oktatási és közművelődési csoportvezetője elmondta: a SÁÉV kulturális életét a vállalati művelődési bizottság irányítja, összehangolja az oktatás, a közművelődés, a sport, valamint a szabadidő hasznos eltöltésének lehetőségeit, módszereit. Irányítása alá tartozik az építők művelődési otthona és a 10 ezer kötetes könyvtár. Az 1979-ben alakult oktatási központ 1981-től Dél-dunántúli — Somogy, Zala, Tolna és Baranya megyei — építőipari oktatási központként szolgálja a szakmai képzést, illetve továbbképzést. Hetényi Tamás, a művelődési otthon vezetője arról beszélt, hogy az idén már eddig is jól működő klubok mellett a szakmunkástanulók részére is szervezett klubot, s ebben elméleti és gyakorlati foglalkozásokat tartanak. A művelődési otthon az idén is műsoros rendezvények, kiállítások és ismeret- terjesztő előadások helyszíne lesz. Nagyobb gondot fordítanak a marcali és a siófoki önálló építésvezetőség kulturális életére is. A beiskolázás problémáiról Zsálek Tibor személyzeti és oktatási osztályvezető elmondta: a technikusok száma kevés. Ezen segít majd a hamarosan beinduló építőipari szakközépiskola. mot az idei jubileumok miatt? — Azok, akik politikai főiskolai szakdolgozatukat írják, sok mindent felhasználnak nálunk. Tavaly a felszabadulás 40. évfordulója alkalmából rendezett emlékülésre szintén itt gyűjtötték az anyagot. Most kutatási témajavaslatot adtunk az Oktatási Igazgatóság tanárainak és óraadóinak. Reméljük, hogy így több lesz a nálunk megforduló kutatók száma. Megírják például minden munkásőregység történetét, ehhez is itt nézik át az anyagokat. Várjuk, hogy minél tötyben fölfedezzék: fontos és felhasználható dokumentumok találhatók a pártarohívumban a felszabadulás utáni történetíráshoz. L. G. 99 Zavarjon Hogy él a több mint 80 ezer somogyi nyugdíjas ? Hétköznapjaikban miként érzékelik, hogy mostanában egyre nagyobb hangsúlyt kap az időskorúak segítése? Három beszélgetés nem adhat választ minden ezzel kacsolatos kérdésre. A vélemények mégsem csupán három ember örömeit és gondjait tükrözik. Elek Istvánná 64 éves, hat éve nyugdíjas. Férje 1980- ban halt meg, azóta egyedül él Kaposváron, a Kandó Kálmán utcai házában. — Sok nyugdíjas csak a temetőbe jár, semmiben nem vesz részt, nem keres társaságot, csak panaszkodik. Egy ismerősömet a minap nyugdíjas-találkozóra hívták, de nem mert el. „Azért a pohár borért buszozzak?” Hiába magyaráztam neki, hogy sokkal fontosabb ennél, hogy végre emberek közé kerül. Ügy tapasztalom, hogy aki fiatalon aktív ember volt, az nyugdíjasként is jobban föltalálja magát, s belátja, hogy a lehetőségeket nem csupán várni kell, hanem elébe is menni azoknak. Én például népi ülnök vagyok, pártmunkát végzek és itthon sem zárkózom el. Így azután nem nyomaszt a magány. Nem mondok olyat, mint néhány nekikeseredett kor- társam, hogy bárcsak már meghalnék. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az idősek csak önmaguk tehetnek helyzetük javításáért. A rohanó élet, az emberi kapcsolatok felszínessé válása különösen érzékenyen érinti a nyugdíjasokat. A volt kollégáiknak legföljebb egy udvarias kérdésre van ideje. Sokan érzik úgy okkal, hogy nyugdíjazásukkal „leírták” őket. A buszraszál 1 ásná 1 nem mindig akad segítő kéz, az emberek futnák a maguk dolga után, — Mennyi a nyugdíja és hogyan tudija beosztani? — Most a 120 forintos emelés után 3155 forint. Ehhez jön még néhány forint, Fél évtizedet haladott már túl a televízió műsora, a Stúdió, ezért mérlegkészítésre kértem Érdi Sándor főszerkesztőt. A beszélgetés kezdetén azonnal kiderült, hogy ez az interjú jubileumi lesz: február 11-én lesz a Stúdió 250. adása. Hogyan is kezdődött? A televíziónak természetesen már addig is voltak különféle kulturális műsorai, a hecslések szerint mintegy háromnegyed millió nézővel. Felmerült olyan televíziós jjhetitaip”, magazinműsor szükségessége, amely sokszínűségével, rövid, kedvcsináló, igénytfelkeltő riportjaival szélesebb közönséghez szólhat. Így kapott az egyetem kezdete óta népműveléssel foglalkozó Érdi Sándor lehetőséget, hogy kitalálja, létrehozza a most jubiláló Stúdiót. Ö akkor tervezetében milliós nézőszámról beszélt. — Hogyan fogadták a tervezetet? — Hitetlenkedve — hangzik a válasz. — Hiszen a kultúra nem lakás vagy kenyér, ami milliókat érdekel — mondták. Talán elégany- nyi, hogy műsorunk nézőszáma 2-3 millió, némelykor több is. S bármilyen fontos mutató a nézettség, nem az egyetlen mérce. Fontos, hogy milyen értékeket közvetít és hogyan. Természetesen az, hogy ki mit tekint értéknek, különböző. Mi úgy érezzük, hogy bár az adósok színvonala neím egyenletes, nincs mit szégyellnünk. Hogy nemcsak (klasszikus zenével, drámák, filmek előadásaival, irodalmi művekkel foglalkozunk? Mi azt valljuk, hogy minden műfajban vannak, lehetnek értékek. Ezért nem engedünk a műfaji előítéleteknek, az arisztokratizmus- niák. Egy kulturális magazinban helye van mindennek, ami sok embert érdekel. — Nem tartanak tőle, hogy előtérbe nyomulnak a népszerű művek, műfajok? — Nem, mert főleg jelenségekkel, nem egyes művek elemzésével, kritikájával foglalkozunk. Beszéltünk giccs- ről, sci-firől, egyebekről. Ezekkel lehet milliókhoz kapcsolódni, s mert léteznek, beszélni kell róluk. Persze, igyekszünk az érdeklődést a kulturális értékek felé terelni, de ez nem jelenti azt, hogy nem tévedhetünk. — Most, több mint öt év és 250 adás után, miben szándékoznak változtatni? minél többször...” amit az alkalmanként ismerősüknek végzett ruhajavításokért, varrásért kapok. Végül is fönntartom magam, igaz ehhez beosztásra, a főzésben pedig sok leleményre van szükség. Sajnos, csak ritkán lehet olcsóbb húsfajtákat kapni, pedig talán egy nyugdíjemelésnél is többet segítene az idősek anyagi helyzetén, ha ezekből javulna az ellátás. A fiamtól, aki családjával Pécsen lakik, nem kérek támogatást, persze azért mindig hoznak valamit, ha meglátogatnak, s én is adok nekik ezt-azt a kiskertből. Az unokámnak havi 200 forintot gyűjtök ifjúsági takarékbetétben. A nyugdíjból tehát beosztással meg lehet élni, baj csak akkor van, ha váratlan kiadás adódik. A szomszédasszonyomnak például a szél be- döntötte az egyik falát. Ilyenkor azután a fillér is számít. Ahogy tudjuk, segítjük egymást. Én is adtam neki kölcsön. — Sokan panaszolják, hogy a nyugdíjas-találkozók — ha rendeznek ilyet egyáltalán — olykor formálisak ... — Valóban sokan látják így, ebben azonban talán része van a túlérzékenységnek is. Jómagam a Lady Ktsz nyugdíjasa vagyok, s évenként meghívnak találkozóra. A legutóbbin az elnök azt mondta, „ha maguk még köztünk lennének, nem volna semmi gondunk”. Ez jobban esett mint az ajándékcsomag, amit kaptunk. Vos Lajos régi pártmunkás. 1970 óta, már nyugdíjasként, a donneri körzeti pártalapszervezet titkára. Ma is többféle társadalmi munkát végez, s ennek kapcsán sok nyugdíjastársa helyzetét ismeri. — A nyugdíj összege nem mindig meghatározó. Egy családban élő, kiskerttel rendelkező idős ember helyzete alacsonyabb nyugdíjjal is jobb, mint egy, a belvárosban lakó magányosé, aki mindent a piacról szerez be. Egy hetvenéves beteges ember hajlamosabb a borúlátásra. Ez érthető, sokszor mégis vitatkozom az örök panaszkodókkal, akik meg sem próbálnak változtatni életükön. — Miben lehetne a legtöbbet segíteni a nyugdíjasoknak? — Apróságokban. A közeli kis Dorottya vendéglőből például sokáig lehetett ételhordóban ebédet hozni. Amióta szerződéses üzlet lett, már nem hozzák föl az ételt, mert a bérlőnek nem éri meg. Az ilyenfajta „ha.- szonelvűség” legnagyobb kárát ma a nyugdíjasok látják. A Táncsics utcában feleségével élő Kertész György volt gépkocsivezető 77 éves. — Három éve, amikor először vettem kézbe a botot, nagyon elkeseredtem. Ilyen helyzetben az utcán fejét elfordító régi munkatárs mély sebet tud ejteni. 3630 forint a nyugdíjam, a féleségem 1970 forint vakjáradékot kap. Addig takarózunk, amíg a takaró ér. A segíteniaka- rásnak több jelét látjuk. Ilyen például a kis rózsaszín cédula, amire feleségem Ingyen kapja meg orvosságait. Havonta ez is jelent vagy 200 forintot. Véleményem szerint a legtöbb nyugdíjasnak mégsem a juttatások hiányoznak legjobban, hanem egy kicsivel több figyelmesség és türelem. Búcsúzóban elnézést kértem a zavarásért. — Ugyan már, zavarjon csak minél többször, hiszen olyan jó egy kicsit beszélgetni. Vas Lajos mondta: Az a fiatal, aki ma munkahelyén föllép az idősebbek érdekében, aki például szorgalmazza, hogy rendezzenek régi munkatársaiknak nyugdíjastalálkozót, 20—30 évvel későbbi önmagának teremt jó hagyományokat. Bíró Ferenc STÚDIÓ ’86 — Alapfeladatainkat változatlanoknak tartom. De javítani, frissíteni mindig kell. Például a tájékoztatást. Jobban alkarunk 'kapcsolódni1 az aktualitásokhoz. Mi történt a héten, mi várható a közeli napokban? A nagy nézőszám azt mutatja, hoigy igénylik ezt. Az ismeretterjesztés is fontos feladatunk. Vannak, akik szájbarágósnak érzik. Lehet, hogy néha ezen is a lehetőség szerint javítani kell. Mi mégis valljuk, hogy egy kulturális tömeg- műsornalk sok mindenben az alapokból kell kiindulnia. Továbbá a Stúdió nem- kritikai műsor. Mégis sokan várják, és mi ils nagyon fontosnak érezzük, hogy egy- egy adásiban véleményt mondjunk a kulturális élet bizonyos jelenségeiről“. Nem egy-egy színházi vagy film- bemutatóra, megnyíló kiállításra gondolok, de olyan jelenségeikről, mint például a könywbezúzás, beszélni kell. Ezt a publicisztikai szálat erősíteni szeretnénk. A kultúrakép tágabfo értelmezésére is törékszünik. Vannak elhanyagolt műfajok, a tánc, a fotóművészet, a báb stb. Helyet kell kapniuk a Stúdióiban. De beszélni szeretnénk az oktatásról, a viselkedéskultúráról, a hétköznapok kultúrájáról is. Végül, de nem utolsósorban : állandóan figyelnünk kell, mi történik a világban, önmagunkat nemcsak önmagunkhoz, hanem a világhoz is kell mérnünk. Ha csak azt nézzük, hogy honnan indultunk, a kép túl szépre sikerül. Ha csak azt vizsgáljuk, meddig jutottunk, esetleg nem vagyunk elégedettek. Objektív képet akkor kapunk, ha tudjuk, mi van a világban. Ennek a törekvésünknek persze határt szabnak a lehetőségek. Viszonylag keveset tudunk utazni, és kulturális eseményekről külföldről sem kapunk elegendő anyagot. — És a konkrét tervek? — A kezdet óta van egy vágyam. Amikor a Stúdiót csak terveztem!, egy háttérműsor tervét is kidolgoztam, még nevet is adtam neki: Nézőpont. A Stúdió felveti a kérdéseket, a Nézőpont pedig a 2-es programban kibontaná. Tematikus adások lehetnének, a kulturális élet egy-egy területét tekinthetnék át az adott pillanatban, mondjuk havonta egyszer. Ez már rétegműsor, azoknak, akiket érdékel. Gondolom, így elesne a felületesség vádja is, amivel nemegyszer illetnek bennünket. A másik vágy: fél- vagy negyedévenként, szintén a 2-es programban egy műsor. Közvetítőkocsik mennének, mondjuk, három vidéki zenés színházba, amelyeket összekapcsolnánk nézőikkel, kritikusokkal. Másik alkalommal három vidéki folyóirattal tehetnénk, aztán képzőművészeti táborokkal stb. Élő adások lehetnének, beszélgetésekkel, telefonálókkal. Ez mozgalmas, érdekes, igazán tévészerű lenne. Nagyjából ezek a terveink. Kis csapatunk jól együtt van, és reméljük, telik erőnkből a megvalósításukra is. Hogy meddig maradunk így, nem tudom; változhat a főszerkesztő személye is. De hogy ilyen műsorra szükség van, az nem változik. Mint ahogy az sem, hogy jómagam a Stúdió főszerkesztőjeként is népművelőnek tartom magam. Erdős Márta
