Somogyi Néplap, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-27 / 22. szám
Somogyi Néplap 1986. január 27., hétfő 19SPORT E3 Asztalitenisz egyéni bajnokság a papírforma jegyében Női egyes: Bajnok: Alkonyi Szilvia, 2. Garbóczi Tünde, 3. Rák Szilvia és Alkonyi Kriszta (valamennyi Kaposplast). Döntő: Alkonyi Sz.—Garbóczi 2:1. A döntő játszmában 28:26- ra nyert a bajnok. Férfi páros: Bajnok: Hayden, Gyura. 2. Kovács, Varga (K. Rákóczi). 3. Krausz, Lommiczi (Balatonszárszó, Rákóczi) és Balogh I., Balogh II. (Balatonszárszó). A döntő: Hayden, Gyura — Kovács, Varga Vasárnap Kaposváron a Kaposplast asztalitenisz- csarnoka adott otthont a pingpongozok első idei bajnokságának, az egyéni küzdelmeknek. A névsor olvasásakor kiderült, hogy például az NB III-as Marcali és Somogysárd nem küldte el férfi versenyzőit a bajnoki nyitányra. A K. Rákóczi férfi, illetve a Kaposplast női versenyzői mellett 5 bala- tonszárszói, 4—4 lengyeltóti, illetve siófoki asztaliteniszező jelent meg az év első nagyobb szabású megyei versenyén. Szép számú érdeklődő várta a sportág idei nyitányát. Többen talán arra számítottak, hogy az ilyenkor szokásos meglepetés most sem marad el. Igazában azonban ez alkalommal a papírforma érvényesült. A férfiaknál teljes Asztalnál a vegyes párosok egészében. A nőknél némileg meglepetésnek számít, hogy Rák Szilvia az elődöntőben kikapott klubtársnőjé- től, Alkonyi Szilviától. Nem született meglepetés a párosok csatáiban sem. A férfi egyéni döntő legjobbjai Férfi egyes: Bajnok: Hayden Zsolt, 2. Gyura, 3. Kovács és Varga (valamennyi K. Rákóczi). A döntő Hayden—Gyura 2:0. Előkészületi labdarúgó-mérkőzés Női páros: Siófoki Bányász— Dunaújvárosi Kohász 3-0 (1-0) Siófok, 200 néző, vezette Szaibó Tamás. Siófok: Kovács (Horváth 11.) — Brettner, Nagy M., Olajos, Kiss P. — Szajcz, Zsadányi, Jankovics — Nagy T., Horváth 1., Arky. Vlízbócsálkkal tarkított pályán, szeles időben a Bányász lendületes támadásokkal veszélyeztette a vendégek kapuját. A sorozatos rohamok után a 20. percben Horváth I. tört kapura, lövését előbb a védők hárították, de a visszapattanó labdát már okosan a jobb alsó sarokba gurította. 1-0. Ezután alábbhagyott a siófoki csapat lendülete, a vendégek is szóhoz jutottak és több formás és veszélyes támadást is vezettek. Ezen a mérkőzésen a Bányász már jobban és tervszerűbben játszott, mint az előkészületi mérkőzésen. Meglátszik a csapaton, hogy jó erőben van. A vendégcsapat igen jó edzőtársnak bizonyult, csak a végére kissé elfáradtak. Molnár József Bajnok: Rák, Garbóczi (Kaposplast). 2. Alkonyi Sz., Marosi (Kaposplast), 3. Alkonyi K., Seregélyi (Kaposplast) és Picz, Gecse (Balatonszárszó). A döntők: Rák, Garbóczi — Alkonyi Sz., Marosi 2:0. Vegyes páros: Bajnok: Hayden, Garbóczi, 2. Gyura, Marosi, 3. Varga, Rák és Kovács, Alkonyi Sz. (valamennyi K. Rákóczi — Kaposplast). A döntő: Hayden, Garbóczi — Gyura — Marosi 2:0. KOSÁRLABDA NB I. SÁÉV SC—AR Építők 100:80 (63:35) Szünet után a dunaújvárosiak már nem bírták úgy erőnlétileg, mint az első félidőben és így a 80. percben Árky a félpályáról indulva két védőt és a kapust is kicselezve lőtt a kapu közepébe. 2-0. 3 perc múlva Horváth I. csapott rá egy védőről visszapattanó labdára és a kifutó kapus fölött a kapu bal felső sarkába emelt. 3:0. Csiburdanidze átvette a vezetést Jajoéban, a nemzetközi női saikkverseny 12. fordulójában a Mádl—Verőci játszma döntetlenül végződött. Mádl elvesztette a íüggőjátszmáját és az első helyét is. Az állás: Csiburdanidze 9, Mádl 8,5, Veróczi 8, Ahmi- lqvszikalja 7,5, emaesko és Puljek 6-6, Nutu, Voiszka és Stadler 5,5—5,5. TOTÓ A totó 4. heti teliitalátatos szelvénye: x, x, 1, 1, 1, x, 1, x, x, 1, 2, 1, x, + 1 Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 800 néző. V.: Dr. PáLi, Major L. SÁÉV: Kovács (31), Pesta- lity (19), Monok (16), Kos- tencki (13), Gosztonyi (6). Csere: Lestár (5), Juhos (4), Frolow (3), Nagy (3). Edző: Simon Károly. A vendég székesfehérváriak nyitották meg a kosarak sorát, Fekete gyönyörű ho- rogdofoásával. A következő percekben azltán ezen kívül nem is jutott nékik más szerep. Csöndben asszisztáltak a kaposvári játékosok mellett, akik hat perc elteltével már tizennégy ponttal elhúztak. Taktikusan, néha szemre tetszetősen szőtte támadásait az építős legénység, s tehette ezt nyugodtan, hiszen a vendégek „nagyon udvariasan” nem zavarták őket. Néha emelkedett csak meg a közönség hangulata, egy-egy házán hárompontos kosár után. A tizedik percet mutatta a sportcsamök eredményjelző táblája, mikor 28:9-re vezetett a SÁÉV együttese. A kezdeményezést továbbra sem engedték ki kezükből, s 63:35-ös vezetéssel térhették pár perc pihenőre. Fordulós után minden maradt a régiben. Az Aliba Ré- gia megpróbált ugyan felzárkózni, de tizenöt—húsz pont különbség mindlig maradt a két együttes között. A tét csupán egy dolog volt a hazaiak számára: sikerül-e elérni a bűvös százpontos határt. Sikerült, s Pestality kosara után vastaps köszöntötte a biztosan győző hazai legénységet. Nem sok idegeskedésre adott okott ezúttal a hazai nézőknek a SÁÉV, akik már az első percek után elkönyvelték a biztos hazai győzelmet, s joggal tették. Az az Álba Régia, aki sokáig „mumusnak”, nagy ellenfélnék számított, most juniorcsaipat- nak tűnt a hazaiak mellett. Monokék nyugodtan, felszabadultan játszhattak, végig magabiztosan vezetve nyerték a mérkőzést. Pár ziccer azonban így is kimaradt, s ez a furcsa kettősség végig jellemezte a csapat játékát, hogy bravúros megoldások után könnyebb helyzeteket rontottak le. Így, aztán az igazán jó játékkal tulajdonképpen adósak maradtak, csupán a győzelemnek örülÁ vártnál nehezebben nyert az Izzó K. Vasas Izzó— Szolnok 3 Kaposvár, 300 néző. V.: Szekér, Huszti. Az ifjúságiak mérkőzése bizony eléggé elhúzódott (ezen 3:l-re nyert a kaposvári csapat), ezért aztán jó félórás késéssel került sor az összecsapásra. Az Izzó kezdő hatosa a következő volt: Varga K., Pintér, Bó- dis, Novák, Simonné, Marek Gy. Cserék: Kristály, Fekete, Marek A. Edző: Laszczik Iván. Egy-lkettőre 3:0-ra vezetett a kaposvári csapat. Aztán a vendégek percei következtek 6:4-re, majd 9:6-ra elhúztak. 10:10-nél érte utol a Szolnokot az egyre jobban belelendülő Izzó. Noha 11:11, majd 13:13-ra alakult az első játszma, 20 1 (13, -14, hetőség azonban kimaradt. Mint ahogy 14:10-nél háromszor volt a kaposváriak kezében a játszmanyerés lehetősége, de ekkor sem sikerült a befejezés. Sőt a hajrában a vendégek fordítani tudtak. A harmadik szettben nagyon rákapcsolt az Izzó. A 4:3-as kaposvári vezetés után tetszetősen — és ekkor jól is — játszott a kaposvári együttes. A végén nem volt vita. A negyedik játszmában kezdetben a Szolnok bizony megijesztette a mieinket. Simonné és társai csak 9-mél érték utol a nagy akarással küzdő ellenfeleket. ll:ll-nél 7,12) Vasas Izzó elég sima győzelmet aratott, a jó erőkből álló, de elég rutintalan szolnoki együttes otthonában. Ezek után győzelemre éhesen várták a hazai röplabdabarátok a jó folytatást. Mi tagadás, ez alkalommal nem brillírozott a kaposvári gárda, amelyben több játékos nem egészen egészségesen küzdötte végig a mérkőzést. Ezért volt tapasztalható némi bizonytalanság a mieink játékában és született meg a vártnál nehezebben a kaposvári győzelem, amely oly fontos volt a Vasas Izzó számára. Kitűnt: Simonné, Novák, Bódis, illetve Fésűs. K. S. Hárít a Marek Gy. (11) és Pintér (5) kaposvári sánc perc befejeztével azonban a kaposváriaké volt a szett. A második játszmában a vendégek kezdtek jobban, de 5:2-es vezetésük után úgy tűnt, hogy simán nyer a kaposvári csapat, amelynek 14:6-os állásnál már játszmalabdája volt. A lehettünk maradéktalanul. A kaposvári csapatból Kovács a mezőny legeredményesebb játékosaiként érdemel említést, Pestality pedig — ahogy azt tőle megszoktuk — az irányítás mellett most sem feledkezett meg a játék sava-borsáról, a kosár szer zésről. Kostencki a második játékrésziben volit meghatározó, Monoknak felvillanásai voltak. A vendégék közül némi bonyodalmat keltett, hogy a kaposváriak által jónak ítélt szervát a bírók nem adták meg, hanem új labda következett. 14:12 után aztán bejött a mérkőzéslabda és nyert a kaposvári csapat. Pénteken Szolnokon a K. Kiss J. (29) és Fekete (25) dicsérhető. A csoport további mérkőzései közül élre kívánkozik a Dombóvár szolnoki botlása. Az eredmény: Alföldi Olajbányász—Dombóvár 111:86 (63:34). A Soproni SE idegenben nyert az Egri Tanép ellen, 92:81-re (39:46). Oroszlányi Bányász—BSE 105:81 (48:47). Berzeviczy Zsolt Katarba repült a magyar válogatott Szombaton délután tartotta utolsó edzését a spanyol- országi Benidormban a magyar labdarúgó-válogtott. Este az edzőtáborban záró- értekezleten Mezey György szövetségi kapitány egyénileg értékelte a felkészülést és a játékosokat is egyaránt. — Mindenkivel elégedett vagyok, a fiúk maximumot nyújtottak mind a hozzáállásban, mind a magatartás terén. Kétségtelen; hogy nagyon kemény volt ez az erőltetett menet. A tréningek próbára tették a keret tagjait, úgy érzem a holtponton minden játékost átsegített. Sajnos rossz hír is akadt a válogatott házatáján. Korábban Nagy és Mészáros kényezerült sérülés miatt hazautazni. Most a pécsiek kitűnősége, Róth búcsúzott el Frankfurtban társaitól. A hátvédnek továbbra is fájdalmai vannak, s nem javult a dereka. Alapos kivizsgálásra van szüksége, ezért Frankfurtból ő Budapestre repült. A jövő héten orvosi konzílium dönti el, hogy milyen gyógyekezelésre van szüksége. Róthot tehát nélkülözni fogjuk az Ázsia elleni. mérkőzéseken — mondta a szövetségi kapitány. Benidornból Alicante és Madrid érintésével Frankfurtba repült a válogatott keret. Az együttes hétfőn Athén érintésével érkezik a tervek szerint Katar fővárosába, Dohába. Itt szerdán és szombaton válogatottunk két mérkőzést játszik Ázsia csapatával.