Somogyi Néplap, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-18 / 15. szám
1986. január 18., szombat Somogyi Néplap nyiek ősi családi fészkéből, Nagycenkiről jött kis kézilánnyal, aki nem is ment többet haza. Itt maradt a pálmaházhoz ragasztott apró cselédlakásban hites urával, Józsi bácsival. Férje közben rangban emelkedett, s az ifjú gróf, Széchenyi Márton inasa lett. Ma ő e régi időknek egyedüli, kifogyhatatlan emlékezetű krónikása. — Amikor közeledett a front, három vagonba raktuk be az értékeket, vadászfegyvert, bútort, képeket — meséli. — S útnak indítottuk Szombathelyre. A németek azonban megszimatolták mi van a szerelvényen, és tovább irányították a kocsikat Deutch- landba. Azóta se került elő semmi se. A sok szép bútor, drágaság — ami megmaradt — mind tönkrement a háborúban és a felszabadulás után. Józsi bácsi hamar fölmérte, hogy az addig rendíthetetlennek látszó világ végképp összeomlott. Tagja lett a földigénylő bizottságnak, megkapta a nagy, erődszerű négyszobás pálmaházat, s hozzá tizenkét hold jóféle földet. Ezt dolgozgatták két tehénnel, s közben Se- gesden termelési felelősként intézte az ügyeket. Ipari és a népgazdaságnak szükséges más növények termelésére agitált, s kötötte a szerződéseket a segesdiekkel. Mint sokat látott, tapasztalt ember 1956 után fölvásárló lett a fmsz-nél. Ekkortájt jegyezték el magukat a málnával a segesdiek: — Ezer, kétezer tövenként vették, s ültették. Négy gyerekünk van, de mindegyik tele van málnával. Józsi bácsi hét évitized súlyával a vállán sem nyugszik. Gondnokságot vállalt a nagyatádi tanács segesdi pihenőházában. Csak a pálmaháztól tudna szabadulni! Hiába fűzi ide fiatalságának minden emléke, kettejüknek már nagy a négyszobás épület. A két öregnek jobb lenne valamelyik gyereküknél. Segesd anyagi tehetőssége nyomán egyre inkább a községre simul az a ruha, ami évszázadokig hol szűk, hol lötyögősen bő volt. A lélekszám már nem fogy, minden családnak van biztos megélhetése és minden harmadik házban autó áll. Látszik ez a faluképen is, sok az új ház, a tágas, egészséges lakás. A tanács évtizedes, szívós fejlesztő munkája mára hozta meg a gyümölcseit igazán. Bencze Imre tanácselnöktől tudom, hogy a faluban elkészült az összes alapellátást szolgáló intézmény; óvoda, iskola, orvosi rendelők, művelődési ház, kisáruház, posta, gyógyszertár, falurészenként vegyesboltok. A harminc utcát — kettő kivételével — lekövezték, s a 28-ból csak négy nem kapott aszfaltot. A faluban vízmű és — a faluhoz közelebb — új vasútállomás is épült. Néhány éve megélénkült az építési kedv, s azóta változatlan lendülettel tart. Üj utcát — a neve Rózsadomb! — nyitottak. Az itt kimért 24 házhelyből 14 elfogyott, s 8 épület már áll. Átlagosan tíz házat emelnek évente Segesden: a mai lakosság hosszú távú terveit már a falu jelenlegi viszonyaira alapozza. S ehhez a tanács ígéri, hogy a következő tervidőszakban befejezi a hátralevő utak, járdák kiépítését. A királynő gyöngyhímes topánja nyomán ötszáz év múlva más, új élet sarjadt. A köznapi Segesdé, a belső-somogyi falué, öntudatának alapozásául szolgálnak a nyári régészeti ásatások, amelyek föltárták az egykori város építkezésének gótikus nyomait. Csupor Tibor A királynő gyöngyhímes topánja erők nem itt, hanem Felső-Segesden szerveződtek. A katolikusok lakta falurészben a túlnépesedett porták lakosságának 1920 után, a Nagyatádi-féle földreform hasított le a grófi birtokból keskeny parcellákat. Házat építettek az újgazdák — tömésfallal — s kialakult Máriatelep. A túlnépesedett falunak azonban ez alig volt több a semminél. A zsúfolt (általában katolikus) porták lakóinak rengett lábuk alatt a föld, utódaik darabolták valami hihetetlen vehemenciával. Nemigen volt miből megélni. A királynők egykori büszke városa égyre csak szegényedett, bár határa még mindig terjedelmes: a harmadik legnagyobb a megyében. Fogyott a középgazdák száma, s nőtt a néhány holdas kisbirtokosoké és szapora a nincstelenek rétege is. Ez az örökség határozta meg a község életét a felszabadulás utáni években. A Ratkó- korszakban, 1954-ben a falu lélekszáma megközelítette az ötezret. Ha nem is fogalmazták meg, teljesen világossá vált: ez a falu nem tud ennyi népet eltartani. Az emberek figyelme az ország ezer munkahelyet kínáló új lehetőségei felé fordult. A tsz-szervezések utáni években rengetegen föl kerekedtek, a munkaképes korú férfiaknak legalább a fele máshol hagyta a két kezével megtermelt értéket. Dunaújvárostól Nagykanizsáig, Kaposvártól Nagyatádig jártak gyárba, üzembe, bányába az emberek. Sokan megtelepedtek a munkát adó ipari üzem mellett, a városban, elvitték családjukat, s a nagyszülőket is. Aztán néhány év múlva hozták haza az öregeket — temetni. A lakosság gyorsan apadt. Ma mintegy 2800-an laknak Segesden. Munkaképes lakóinak többsége helyben talál munkát. Háromszáznál is több embert foglalkoztat a termelőszövetkezet, sokan dolgoznak a tanácsi intézményeknél, tucatnyian állnak az áfész és a Széchenyi kastélyban berendezett szociális otthon alkalmazásában. A hajnali buszok jelenleg 218 eljárót visznek a távolabbi munkahelyekre. (Leginkább Nagyatádra és Marcaliba.) Mindezek mellett a segesdiek megtalálták a megélhetésnek egy jellemző helyi módját. A málnatermesztést. Udvarokon, kertekben, zártkertekben, szőlőhegyen mindenütt zöldell ez a kellemes gyümölcsű nyári növény. Szinte minden falubeli foglalkozik vele. S ha eljön a szedés ideje, benépesíti a málnásokat a rokonság: mert ez a legnehezebb, az apró gyümölcsök szakszerű leszedése. Mondják, nyáron 100 vagonnyit vittek el a faluból exportra, hűtőházakba. Akadt család, akinek a bevétele 65 000 forint volt málnából. A még mindig létező foglalkoztatás gondjait — remélik — hosszú távon is megoldja a tsz most elkészült tűzihorganyozó üzeme. A falu szélén, a kastély mögötti utcában lakik kétszintes régi házában Merkei József. Pálmaháznak épült ez a ma lakóépületnek használt kúria, maga a házigazda is hordta a téglát a kőművesek keze alá. Mindenesként dolgozott Széchenyi Bertalan főrendiházi tag kastélyában. Itt ismerkedett meg a SzécheA falu hosszú utcáján zetorok araszolnak, zsinatoló óvodás csoport vonul, nyaranta kamionok falánk gyomrát tömik málnával tonnaszám. A böhönye—nagyatádi úton autók suhannak távoli, ismeretlen céljuk felé. Segesd — szemre — átlagos magyar falu, átlagos belső-somogyi település. Hiszen a legtöbb faluképet ma is a templomtorony uralja, kastély is épült csaknem mindegyik somogyi községben, ha nem is ekkora. S a tsz, a falu fejlesztésén szorgoskodó tanács, a mai megújulás ezer jele minden valamirevaló községben látható. Segesden is. Mégis, miben több, miben más? Senki által meg nem ismételhető egyediségét a megkövült tényeket magyarázó keletkezéstörténete adja. Nem úgy persze, mint sok segesdi következtet faluja nevének eredetére a középkor úriszékének gyakori deresen végződő ítéleteiből. (Següsd = Seggüsd.) A régi magyar nyelvben a „ség” és a „seg” dombot jelentett, s ehhez gyakran társult „s” vagy „d” képző. Innen a Seges(tum), Segesd(inum) alak. A történelem ennél sokkal mélyebben szán- totta-barázdálta a falu népének életét, akaratát. Hajdan királynők gyöngyhímes topánja tapodta a „seg” zöld füvét. Híres, neves település volt Segesd. Országnagyok járták lovas bandériumaikkal útjait, várának falai között koronás fők hajtották álomra nemzet- nyi. gondoktól és a jó óbortól elnehezült fejüket. Segesd valaha királyi birtok, királynői központ és a középkori egyházi közigazgatás egyik székhelye volt. Főesperességéhez 72 plébánia tartozott a Balatontól a Dráváig. Rangját az Árpád-házi és az Anjou uralkodók alatt végig megtartotta, hogy aztán Zsig- mond alatt váratlanul elveszítse azt. 1417- ben 8020 forintnyi zálogdíj fejében jutott a Marczali-család kezére. S a büszke királynői székhely oppidummá, mezővárossá lön. Attól kezdve fogytak, fogyatkoztak energiái... Megmaradt féltucatnyi temploma, ferences barátoknak otthont adó kolostora és az oppi- dumot félkaréjban övező hajdani szolgáló falvak (Nagyszakácsi, Pusztakovácsi, ötvöskó- nyi) gyűrűje. A magas jogállás elveszítése végzetes csapás volt a településre. A XV. században még mindig 500—600, javarészt francia-vallon eredetű polgár lakott falai között, de a távoli országok kereskedői már elkerülték. Királyi udvartartás híján nem maradt fizetőképes kereslet... S akkor jött a török. A várat megvívta és hódoltsági területéhez csatolta. Az évtizedes, embert, kultúrát emésztő fölmorzsoló csatákban szétolvadt az oppidum. Házainak építőanyagát az utolsó tégláig a vár erősítéséhez használták föl az új hódítók. Az erősségben csaknem ötszáz kontyos zengte Allah dicsőségét és sarcolt, portyázott, lest vetett, pusztított. A város megmaradt magyar népe délre húzódott, új településnek — Alsó-Segesd- nek — vetvén meg az alapjait. Köztük hamarosan gyökeret vert az új, helvéciai vallás. Máig zömmel reformátusok lakják a mai falu e részét. A várdomb melletti oppidumból faluvá süllyedt — bár városi rangja még évszázadokig kísértett — Felső-Segesdre hor- vátok szivárogtak, s az összeírások még a XIX. század elején is döntően horvát mezővárosnak jelölték a települést. Az újjáépült ferences kolostor lakói is a horvát többségű ladiszlaita rendtartományból érkeztek. Ma csak a segesdi családi nevek őrzik a szláv ősök nyomát, a település a múlt század közepére elmagyarosodott. A falu életében „benne van” a kétszázötven éves grófi jelenlét is. Hatalmas birtokot kaptak itt a Széchenyiek, ama Nagycenkről valók. S a környező puszták népessége folytonosan duzzadt, dagadt, ide jöttek szerencsét próbálni minden rendű és rangú szegény emberek, zsellérnek, cselédnek a gróf javain. S e „puszták népének” mindenkor példa lett Segesd, a beköltözés a faluba egyet jelentett a rangban való emelkedéssel. Alsó-Segesden a kálvinista világszemlélet más karaktert érlelt, mint a falu túlfelén. A birtok megőrzésére ösztönző mérsékelt gyerekáldás, a fölhalmozásra tekintés kemény kényszere másfél évszázadig érvényesült tartósan. Ha nem is fogyott, de nem is nőtt számottevően a létszám ott. A falurészben ma sincs telefon, a kiadásokat százszor is megfontoló takarékos szemlélet nem bírt el egy szabót, egy fodrászt. A falu életét pezsdítő SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK
