Somogyi Néplap, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-31 / 306. szám

1985. december 31., kedd Somogyi Néplap 7 KÖZELKÉPEK A sztaniolpapír is zenél FEJES ŐKELME MEG A TÖBBIEK Együtt a stáb Hír: A Petőfi adó műso­rának jobb vételét szolgáló gerincadó ' hálózat rekonst­rukciója keretében új, két­szer 500 kilowatt teljesítmé­nyű nagyadó épül Marcali körzetében. A Dunántúl kö­zépső részén jelenleg csak a bailatonszabadi adó sugároz­za középhullámon a Petőfi műsorát, így az több terüle­ten — főként az esti órák­ban — alig fogható. A mint­egy 500 milliós beruházással épülő, s a tervek szerint 1986 végére elkészülő mar­cali adó a. nap nagy részé­ben az egész Dunántúlon ki­fogástalan vételt biztosít majd. Az, hogy az épülő adó máris közüggyé lett a kisvá­rosban, s hogy elkészülését fokozott várakozás előzi meg, annak nemcsak a jó vételi lehetőség az oka. Így beszélt erről dr. Ress Zoltán, a városi tanács elnöke: — Az adó ismertté teszi majd Marcali nevét. Fonto­sabbnak tartjuk azonban en­nél, hogy az állomást mű­ködtető, az ország különbö­ző részéből válogatott, spe­ciálisan képzett szakember- stáb jön Marcaliba. Olyan fiatal műszaki értelmiségiek, akik nálunk telepednek le, s akiknek jelenléte — lega­lábbis ezt reméljük — pezs- dülést hoz a város szellemi és közéletébe. Szeretnénk például, ha bekapcsolódná­nak a művelődési házban működő számítástechnikai klub munkájába. Letelepíté­sük persze sok gondot okoz. Lakásokra van szükség, a feleségek elhelyezkedési le­hetőségére, óvodai, iskolai helyekre a gyerekeknek ... Mindezt mégis örömteli gondnak érezzük. — Szovjet és magyar szak­emberek közösen szerelik a berendezéseket, s már együtt van a leendő állomást mű­ködtető műszaki gárda és a biztonsági személyzet — tá­jékoztatott Wirth Gyula ki­rendeltségvezető. — Egyelőre senkinek sincs beosztása. Most az a dolgunk, hogy minden feladatra felkészül­jünk. Itt az elektromérnök­nek szükség esetén a vízve­zeték- vagy a fűtésszerelés­hez is értenie kell. A sok­oldalúságnak ez a követel­ménye adja az adóállomás munkájának nehézségét, s ebben rejlik szépsége is. Mesterházi Tibor Faragó Lajos 28 éves, ve- zetéknéllküli-távközlési üzem­mérnök a szentesi tv-adótól jött a családjával együtt Marcaliba. — A mindenre való felké­szülés a gyakorlatban annyit jelent, hogy naphosszat téb- lábolunk műszaki rajzokkal meg hibalajstromokkal a ke­zünkben. Dolgozni jöttem, de a tanultakból egyelőre sem­mit sem hasznosíthattam. A beszélgetésből kiderült: szó sincs arról, hogy Faragó Lajos elégedetlenkedő, pesz- szimista ember. Megszállott­ja a technikának, szenvedé­lyesen szereti a munkáját, de ezt semmiképp sem mondta volna ki. Idegenke­dik a nagy szavaktól, inkább vállalja a tüskésség látsza­tát. Az általános iskola ne­gyedik osztályába járt, ami­kor megépítette első rádió­ját. Most szinte restaurátori műgonddal dolgozik egy 1937-ben gyártott készülék felújításán,. — Amikor tévét nézők vagy rádiót hallgatok, gyak­ran rajtakapom magam, hogy nem is tudom, milyen műsor megy: csak az adást figyelem. Számomra a mo­noszkóp a legizgalmasabb. Egy apró villanásból tudom, mi történt az adónál. Örü­lök, hogy Marcaliban az ed­diginél jobb lakást kaptunk, de tanál nem is jöttem vol­na el Szentesről, ha nem remélném, hogy ennél a nagyadónál újat tapasztalha­tok. Szíjártó Ferenc a siófoki adótól jött. Ö is szakmai le­hetőségeket vár új munka­helyétől. — Az adó berendezései­nek kezeléséhez elég volna Faragó Lajos szakközépiskolai végzettsé­gem, de nem elégszem meg azzal, hogy tudom, melyik kapcsolóhoz kell nyúlni. Le­het, csak egy százalék az esély, hogy valaha is részt kell vennem egy nagyobb műszaki hiba elhárításában; de ha mégis bekövetkezik, roppant nagy az itt dolgozók felelőssége. Ezért szeretnék a munka mellett továbbta­nulni a műszaki főiskolán. Mesterházi Tibor gyerek­kora óta adóállomásokon él. Édesapja, aki még a laki­hegyi adónál kezdte, régi rá­diós szakember. — Híradásipari és gépé­szeti szakközépiskolát végez­tem, az adó azonban ennél többet kíván ... Máris jó itt a közösség. Jól érzem ma­gam, és alig várom, hogy végre megmutassuk, mit je­lent az 500 kilowatt. (Az adókapacitás másik fele tartalék lesz.) Egy ilyen teljesítményű adó környékén még a szta­niolpapír is zenélni kezd ... — Ha nem lennének más adók, öt kilowatt is elég volna ahhoz, hogy az egész országban kifogástalan vételt biztosítson. Csakhogy az éterben más országok óriás- adóival kell versenyeznünk. Wirth Gyula 1957 óta volt a siófoki adóállomás vezető­je. Viszonylag kis teljesít­ménnyel adtak 1251 kiloher- zen. Ha elkészül a 126 mé­ter magas marcali adótorony, átveszi ezt a hullámhosszat és több mint ötmillió em­ber számára biztosít élveze­tes rádióvételt. Bíró Ferenc — Az idén ilyen kicsi volt ez a mesterség — ajánlja fi­gyelembe a pici hordót Ko­vács Feri bátyánk. Értjük a képes beszédet: a szőlőre rossz idő járt, ilyen szüretek előtt legföljebb ja­vítanivalót hoznak a mester­nek, újat nem rendelnek a kéthelyi emberek. Ezt a kis mesterremeket meg „kelet­német” fiának készíti aján­dékba: várják haza a gye­reket feleségestül, kisuno- kástul. — Hárman voltunk férfi testvérek, és nekem is há­rom fiam lett — így nem minden büszkeség nélkül Kovács úr. — A bátyámnál szereztem szakmát: kádárfa- mília volt. Hetvenegy évéből letagad­hatna tízet: igaz, az arcát, mélyen barázdálták az évek, hogy — a mesterségből köl­csönözzem a hasonlatot — olyan lett, mintha dongák­ból állna. A keze erős mun­káskéz: nem kisasszony­szakma ez! Mégis; a több száz literes hordókon, szü­retelőkádakon kívül sok fi­nom munkát is elvégzett. Ezek ott sorakoznak dísz­ként a kéthelyi ház legked­vesebb falán, ahová bejut a napfény is. Ebben a kis előszóba-irodafélében min­den az ő keze munkáját di­cséri: a nemes egyszerűségű íróasztalért, a rafinált hor- dó-bárszekrényért, a három­negyed deciliteres díszhor­dócskáért, az apró rokkáért, a kedves sajtárocskáért, a nagy bugyiiért, a szilváid kupáért. A műhelyben kádárszer­számok hallgatják a csön­det: a saját készítésű elekt­romos gyalugép mintha any­ja volna a többinek. A fű­részgépnek, a köszörű ma- lomlkőnyi kerekének, a vonó- padnak, melyet errefelé a parasztportákon — hiszen minden házban akadt haj­danában ilyen — fejes őkéi­mének hívták. Ha a nagy­ság a mérce, akadnak itt szerszámunokák is: vonóké­sek — ezeket meg szíjóké- sefcnek is mondják —, idom- gyalu, völgyeid gyalu, csín­vágó, ikörgyalu, görbe és egyenes kések körcikkek. Olyan mesterség ez is, hogy az inas először németül ta­nulta meg a nevüket: én meg most úgy írom ide, ahogy hallottam, s nem a helyesírás szerint: módéi, grótejzni, klumbejzni, cúg ... — Ha nincs pénzed, le­gyen eszed — emeli fel mu­tatóujját a mester, ez volt az én elgondolásom egész életemben. Megcsináltam a szerszámokat magam, nem vártam meg amíg összeku- porgathatom az árukat. Hogy ez mennyire így volt, azt a nagykanizsai sör­gyárban töltött évek idején készült újságcikk igazolja, amelyben mint. jeles újító szerepel. A fej embere, nem­csak a kézé. Az volt a bu­dafoki hordóüzemben töltött időben is, amikor száz-két­száz hektós ászokhordókat csináltak. — Olyan kétlaki ember vált belőlem — avat be éle­tébe. — Kanizsán lakom az asszonnyal, de megtartottuk a kis portát, műhelyt, sző- lőcskét itthon, Kéthelyen is. Itt dolgozgatom a hordósze­kutya feje jelent meg az aj­tó résében. Szelíden a tud­tunkra adta: csak gazdájá­nak halk, utasító szavai után léphetünk be. Miután eleget marad ? tett „ajtónállói” kötelességé­nek, méltóséigteljesen vonult vackába és engedelmessége bizonyítékául melegbama szeme ráhunyorított a ház urára, Siszler Istvánra. A f a­lakon trófeák: értékes agan­csok, vaddisiznóagyamafc; a barátságos férfi hobbijának, egyik munkaterületének bi­zonyítékai. Beszélgetésünk során többször szó esett az élet árnyékos oldaláról, a küzdelem gyötrő nehézségei­ről, de Siszler István tekin­tetéből egy pillanatra sem tűnt el a mosoly, a veleszü­letett bizakodás. Fiatalosan fénylő, barna szeme világgá sugározza: érdemes küzdeni. Hatvan, éve született Bala- tonszentgyörgyön; 1945-dig gazdasági cseléd volt Baty- tyánipusiztán. A felszabadulás után földosizitó volt, malmot ótUamiosátotit, szervezte a föld­művesszövetkezeteket. Színes, tartalmas, szinte túlzsúfolt életútja van. Tanfolyamokon, politikai és szakiskolákon ta­nult ... — Ahányszor új munka­körbe kerültem — elég gyakran előfordult — és a politikai vagy szákmai vég­zettségem nem volt megfele­lő, képeztem magam. Ha a tanulásra fordított időt ösz- szeadnák, kitenne negyedszá­zadot. — Egész életében, tanult — szólt közbe a felesége, aki csaknem negyven éve oszto­zik férje örömében és bána­tában, tanúja sikereinek, ku­darcainak. Szemvillanásból is értik egymást. — Éjjel a könyveket bújta, nappal dol­gozott — folytatta az asz- szony. — Gyakran előfordult, hogy 48 órát vollt talpon egy­folytában, majd tíz perc al­vással „kipihente magát”. Nem emlékszem rá, hogy va­laha két napot itthon töltött volna. Siszller István így folytatta: — Sok munkákörben dol­goztam : vaLtam telepvezető a terményfomgalmi vállalatnál, a siófoki járásiban a begyűj­tési miniszter megbízottja. Voltaim a barcsi földmű vés- sízövetkezet étkezdevezetője, ügyintéző a népi ellenőrzési bizottságnál, és vb-elnökhe- lyettes a barcsi járási ta­nácsnál. Feladatainak megoldásához mindig volt energiája, csak a nap 24 órája volt kevés. Sisiz- ler István néhány hete még az Agroker barcsi telepveze­tője vélt. Most nyugdíjas. — Örülök, hogy megértem ezt a kort, de annak nem, hogy aibba kell hagynom a munkát. Nem is hagyom ab­ba! Négyórásként szeretnék tovább dolgozni. Talán a kis birtokunkra is jut idő. Felesége lemondóan ingat­ja a fejét. Mindketten tud­ják: a kiskert alighanem ga­zos marad. — A felszabadulás után a Balatontól a Dráváig számos vadásztársaságnak voltam az elnöke, A természetr szépsé­gét, az erdő nyugalmát sem­mi sem tudja pótolni. Több mint negyven év el­ismeréséül az úttalan utak járhatóvá tételéért, a zakla­tott években való helytállá­sért 1985. november 7-én a Munka Érdemrend bronz fo­kozatával tüntették ki. Tamási Rita zonban. Már Kanizsán len­nék, ha nem marasztalt vol­na itt ez az áldott decembe­ri napocska. A hordókról faggatom. Azt mondja, hogy bár ma az akác a divat, régebben csak tölgyből mestereitek a bor tartóit. — A tölgyfában is van csersav, a borban is. Mindig megadtam a receptet a ve­vőimnek, hogyan kezeljék a hordókat: hideg, sós vizet kell benne tartani négy-öt napig, aztán trisóval, sóval kiforrázni. A jó kádár már amikor vágja a fát, akkor tudja, milyen erősségű mele­gen fogja hajlítani a dongá­kat. Nem mindegy, milyen talajban gyökerezik a tölgy. Ez is közrejátszik abban, könnyen törik-e vagy állja a hajlítást. A szálsűrűséget is megszabja a talajfajta. Szinte. belemelegszik a magyarázatba. Fekete baszk­sapkáját előbb feltolja a homlokán, azután le is ve­szi. Kérdem, nem unatko- zik-e esténként egyedül a kéthelyi házban. Grafikákat, karikatúrákat mutat: mind ő rajzolta. Dumas, Móricz, Rejtő, Hemingway köny­vek sorakoznak a polcon. — Életemben sohasem unatkoztam. Leskó László A kiskert gazos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents