Somogyi Néplap, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-31 / 306. szám

8 Somogyi Néplap 1985. december 31., kedd IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS KAPOSVÁRI MEZŐGAZDASÁGI FŐISKOLA Eredményeire épít, környezetére támaszkodik Tanya, Szabados János olajfestménye Kuncz Aladár emlékezete Születésének századik évfordulójára A mezőgazdasági főiskolán rövid, alig negyedszázados fennállása alatt folyamato­san fejlődtek a személyi, bő­vültek a tárgyi-műszaki fel­tételek. A főiskola „története” ál­landó változásokat jelent. Egyetlen változatlan törek­vése volt a vezetésnek: az, hogy az alapfeladat, vagyis az oktatás mellett a magas szintű kutatási tevékenysé­get és az ehhez kapcsolódó termelésfej 1 esztést is egyen­rangú, egymástól el válasetha- tatlan tevékenységként ke­zelje. Az intézmény a fej­lesztés minden területén kö­vetkezetesen érvényesítette ezt a követelményrendszert, még abban a korábbi idő­szakban is, amikor a tudo­mánypolitika és az oktatás- politika a kutatást és a fej­lesztést a felsőoktatástól el­választható tevékenységi körként kezelte és az orszá­gos intézményhálózatot is ilyen irányba fejlesztette. A Kaposvári Mezőgazda- sági Főiskolán — jogelődjeit is figyelembe véve — az ál­lattenyésztés és az ehhez kapcsolódó szakterületek mű­velése volt a fő feladat. Az oktatás, a kutatás és a termelésfejlesztés hármas egysége volt az alapja a fő­iskola termelési rendszereket és társulásokat kezdeménye­ző és indító szerepének is (pl. kahyb, KSZKV, colum- ba, várjuk). A termelésfej­lesztésben elengendhetetlen innovációs folyamat meg­gyorsítása érdekében alakult meg intézményünk kezdemé­nyezésére a Kaposvári Ku­tatási és Fejlesztési Egyesü­lés. A gazdasági törvénysze­rűségek alapján természetes, hogy az új szervezetek ma kivétel nélkül önálló válla­latokként országos, sőt nem­zetközi hatókörrel tevékeny­kednek. A főiskola több szakterületen szorosan együttműködik az állatte­nyésztési profilú termelési rendszerekkel, társulások­kal, vállalatokkal. Felmérhetetlen a főiskolá­nak a mezőgazdasági, a gyógyszeripari, a vegyipari és más profilú bel- és kül­földi cégekkel, intézmények­kel kötött kutatási-fejlesz­tési szerződéseinek közvetett és közvetlen haszna. Az együttműködések révén bő­vülnek a fejlesztési források, több olyan, szakterületen in­dulhat kutatás, amely válla­lati háttér nélkül elképzel­hetetlen volna, nemcsak anyagi, hanem technikai okok miatt is. A vállalati kapcsolatrendszerek gazdag információs források: az ott­dolgozó szakemberek széles köre kapcsolható be a közös kutató-fejlesztő és oktató te­vékenységbe. E kapcsolatok révén az oktatás sokirányúén gazdagodik. A gyakorlati élet által fel­vetett kérdésekre választ ke­reső oktatóknak a gyakor­lattal lépést kell tartani, el­méleti ismeretekben pedig folyamatosan is „kényszer- pályán” kell bővíteni tudá­sukat, nemzetközi informált­ságukat. A velünk kapcsolatban le­vő mezőgazdasági vállalatok nagy segítséget nyújtanak a hallgatók gyakorlati képzésé­ben is, és részben ezek a munkaadói a nálunk végzett hallgatóknak. A főiskola ál­lami megbízásból végzett ku­tatásait folyamatosan egyez­tetjük és összehangoljuk a vállalati szféra igényeivel. Sok esetben jól megvalósít­ható az egymást kiegészítő, komplementer jelleg. Az utóbbi nagyban fokozza a hatékonyságot, növeli az eredmények gyakorlati al­kalmazásának esélyeit és a bevezetés meggyorsítását. Figyelemre méltó és tudo­mánypolitikai szempontból is tanulságos, hogy az el­múlt öt évben a vállalati megbízásból végzett kutatás eredményeképpen született hat kandidátusi és egy aka­démiai doktori értekezés. To­vábbi 5—6 kandidátusi mun­ka sikeres befejezése és vé­dése a jövő év végéig vár­ható. Az országos és a nem­zetközi tudományos diákkö­ri versenyeken díjat nyerő hallgatók többsége is válla­lati forrásokból finanszíro­zott kutatási programokban dolgozott. A vállalati kuta­tásoknak — „melléktermék­ként” — tehát nagyon sok elméletileg is érdekes ered­ménye lehet. A jövőben a főiskola fel­adatai tovább növekednek összhangban az emelkedő szakmai-gazdasági követel­ményekkel és a várható fel­sőoktatási reformmal. A személyi és tárgyi fel­tételek továbbfejlesztésekor alapelvként kívánjuk érvé­nyesíteni, hogy az oktató­kutató hálózatunk átfogjon minden olyan állattenyésztési ágazatot, amelynek számot­tevő szerepe van vagy lehet a magyar gazdaságban, fi­gyelembe véve az export le­hetőségeit is. A versenyké­pesség növelése nemzetközi kapcsolatrendszereink bőví­tését kívánja meg oktatási, kutatási és fejlesztési terü­leteken. Ezért munkatársá­nak és hallgatóinak nyelvis­meretének javítását tovább­ra is kiemelten kezeljük. A számítástechnikának mint nélkülözhetetlen segédesz­köznek be kell épülnie min­den tevékenységi területbe. Kiemelten foglalkozunk a legkülönbözőbb hagyományos és új állattenyésztési ágazat­tal — azok technológiai vál­tozataival —, azt értékelve, hogy azok milyen módon ké­pesek az adott természeti­földrajzi adottságok között (pl. Somogy) környezetkáro­sítás nélkül gazdaságosan hasznosítani meghatározott területet. S végül a jelenlegi­nél nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk az orvostudo­mányok művelőinek és az állattenyésztésben érdekelt szakembereknek közös (ge­netika, élettan, állategész­ségtan, takarmányozástan) interdiszciplináris kutatá­sokban történő együttes fog­lalkozására. A szoros együtt­működésben nagyok a tarta­lékok mindkét nagy tudo­mányterület közös céljait fi­gyelembe véve: az ember ér­dekében. A fejlesztés fő irányainak megvalósítása megköveteli a főhatóságokkal és a vállalati szférával történő további szoros együttműködést. Több területen elengedhetetlen lesz új, ma még szokatlan szer­vezeti forma kialakítása, és ezekben a különböző pénzin­tézetek szerepe is számotte­vő lehet. Munkatársaimmal együtt meggyőződéssel vallom, hogy egy olyan felsőoktatási in­tézményben, amelynek fel­adata szakemberek képzése a mezőgazdasági vállalatok számára, a vállalati jellegű gondolkodásmódnak át kell hatnia az oktatás számos diszciplínáját. Az intézményfejlesztésbe — korunkban — a központi támogatás mellé szükségsze­rűen be kell vonni más for­rásokat is a kellő ütemű fej­lődés biztosítása érdekében. Ez nemcsak nálunk, más or­szágokban is így van. (Pl. tudományos parkok Svédor­szágban, Angliában, Üj-Zé- landban, az Egyesült Álla­mokban.) Főiskolánk a jövőben sem nélkülözheti Kaposvár és Somogy lakosainak szerete- tét és. megbecsülését, a város és a megye vezetődnek tá­mogatását, biztatását és bá­torítást adva munkánk to­vábbfolytatásához. Horn Péter, az akadémia levelező tagja, a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola főigazgatója A századelő íróinak a szerkesztőség és a könyvtár volt az iskolájuk, s ahogy Párizsban az École Normale Supérieure nevelt nemzedé­keket az irodalom számára, nálunk a francia műhely mintájára épült, annak va­rázsában élő Eötvös Kollé­gium. Ott ismerkedett az irodalommal és az élettel Kuncz Aladár is, a Kolozs­vári szülői ház választékos kultúrálja, az egyetemi elő­dások tudós légköre, s fő­ként a francia gondolkodás világos szelleme oltották be­le az irodalom szeretetét. Könyvtár és előadóterem, szellemesen társalgó szalon, és vitáktól gőzölgő kávéház óvták azt a viszonylag zárt világot, amelyben Kuncz Ala­dár is élt. Életét az irodalom irányította, az alkotás azon­ban még váratott magára:a fiatal irodalmár kezdetben csak elegáns esszéket, szel­lemes kritikákat és jobbára önarcképnek sikerült no­vellákat adott ki kezéből. Az alkotás és az élmény szom- ja, a szobaitudós és a világ­fi lehetőségei között váloga­tó érdeklődés valójában egy nemzedék útkeresését fejez­te kii, azt a világot, amely­ből Proust és Thomas Mann regénybősei is születtek. Így lett Kuncz Aladár az induló Nyugat munkatársa, Ady Endre híve és barátja, Pá­rizs és a francia irodaiam szerelmese, aki fiatal tanár­ként minden nyári vakáció­ját a francia fővárosban töl­tötte. Életébe váratlan szeren­csétlenség gyanánt robbant bele az első világháború, s minthogy a hadüzenet után francia földön rekedt, esz­mény- és idegroncsoló esz­tendőket kellett lemorzsol­nia eldugott internálótáborok lakójaként. A francia kultú­rába vetett hitét mégsem veszítette el, és elkerülte a kiábrándultságot is. Sorsát a humanista értelmiségnek a háborút követő új eszmei tájékozódása alakította át: a háborús megpórbálta tások, az egész emberiséggel közös tragikus tapasztalatok hozták létre nála is a polgári hu­manizmus újfajta, morálisan elkötelezett változatát, s ez­zel Thomas Mannhoz, Ro­main Rollandhoz és Babits Mihályhoz hasonlóan a f^p- lősségvállalásban és a cse­lekvésben találta meg hiva­tását. Az életet már nem élvez­ni, hanem megismerni és alakítani akarta; ez a szán­dék állította a születő erdé­lyi magyar irodalom fontos őrhelyeire, midőn elvállalta a kolozsvári Ellenzék című napilap, majd az Erdélyi Helikon című irodalmi folyó­irat irányítását. Szerkesztő­ként és kritikusként európai távlatokat nyitott, korszerű gondolatokat és művészi igé­nyességet oltott az addig jó­részt tájékozatlanul hányódó és nem egyszer belső tor­zsalkodástól megosztott iro­dalmi életbe. Az ő munkája teremtett egy időre szövetsé­get az erdélyi magyar és ro­mán írók között is, jóaka- ratú igyekezete a kultúra néhány percnyi békéjét va­rázsolta a soknemzetiségű Közép-Európa egyik legviha­rosabb sarkába. Ennek a morális magatar­tásnak az eredményeként jött létre — már a közeli halál árnyékában — a rég­óta áhított alkotás is: a Fe­kete kolostor, a fogodysors regénye, amelyet a huszadik század egyik súlyos emberi tapasztalatának, a fogságnak a „mítoszaként” méltatott egyik francia kritikusa. Ez a remekbe szabott könyv a tárgyi valóság dokumentatív rajzából és az emlékezés lí­rai képeiből, elbeszéléséből és vallomásból, elemző lélek­tanból és anekdotákból, a kollektív regény és az em­lékirat műfaji hagyományai­ból teremtett modem epikus formát. Sajátos és korszerű írói alkotást hozott létre, a modem magyar irodalom egyik társtalanul álló reme­két, de többet is ennél: a háborúban elárult klasszikus humanizmust hirdette a mind embertelenebb erők szorításában vergődő Ma­gyarországnak, sőt túl a ha­za határain, az újabb hábo­rúba 'tántorgó Európának. Pomogáts Béla TAKATS GYULA ART BUCHWALD EMLÉKIRATOK Diófacsonk, örökzölddel öcsémé volt az egyik, enyém a másik. Hatalmas törzsük átnyúlt teraszra és a házig. Egy nap ültettük ketten és lettek óriási fák. Nagyobbak, mint a ház. Két bolygó, zöld világ. Pályájuk szemközt, de eggyé hangolva rendszerük keringtek az óriás diók, az égig nyúlva föl velünk. Ledőlt harsogva az egyik, az oszlopokra csapva le ... Váratlan, mint vihar, öcsém is ment vele. Nikláról hoztam törzsire örökzöldet... Éljen tovább a csonk, akár egy vers ... Egy Berzsenyi... s már ketten néznek ... Ök állnak ott... Ahogy elsétáltam a múlt­kor a fiam szobája előtt, gé­pelést hallottam. — Mit csinálsz? — kér­deztem. — Az emlékirataimat írom arról, milyen volt a te gye­rekednek lenni. — Remélem, csupa jó de­rül ki rólam — szóltam elé­gedetten. — Hogyne. Mondd csak, apa, mit írjak! Hányszor vit­tél ki a csűrbe, hogy nad­rágszíjjal elverjél? — Soha nem vittelek ki, és nem vertelek meg nad­rágszíjjal. Nincs is csűrünk. — A szerkesztőm tanácsa szerint: ha azt akarom, hogy a könyv jól fogyjon, sok ilyen dolgot kell írnom, hogy megvertél és bezártál a szo­bámba, amikor valami rosz- szot tettem. Bánnád, ha ke­gyetlen atyaként ábrázolná­lak? — Kénytelen vagy? — Természetesen. Tízezer dollár előleget kaptam, s ennyi pénzt csak akkor ad­nak, ha alaposan leszedem a keresztvizet a szüléimről. El kéne olvasnod a második fejezetet: abban elmesélem, hogy részegen hazatérve mindannyiunkat kivertél az ágyból és felmosattad velünk a padlót. — Soha nem tettem ilyet, ezt te is tudod! — Ugyan, apa... Ez csak egy könyv. A szerkesztőm­nek nagyon tetszik. Majd­nem annyira, mint a har­madik fejezet, amiben meg­veretem veled anyut. — Megvereted velem anyá­dat?! — Nem írom, hogy tény­leg bántottad, csak aryiyit, hogyan bújtunk be mi, gye­rekek a takaró alá, hogy ne halljuk a sikoltozását. — Hiszen soha nem emel­tem rá kezet! — De ilyet nem mondha­tok. A szerkesztőm szerint akkor senki nem fog 15 dol­lár 95 centet adni a könyv ért. — Oké. Szóval téged szíj­jal nadrágoltalak, anyádat pedig megvertem? — Mi mást csináltam még? — Épp most kezdek vala­mi szextémába a negyedik fejezetben. Ha azt írom, hogy hajnali háromkor tán­cosnőket szoktál hazahorda- itt, gondolod, hogy az Em­berek elhiszik? — Biztos vagyok benne. De nem gondolod, hogy ez azért mégis sok egy kicsit; még ha bestsellerről van is szó? '— A szerkesztőm helye­selte az ötletet. Azt mondta, hogy ez meglepetésként éri majd az olvasókat. — Miért nem írsz akkor olyat — ordítottam rá —, hogy ruhástól hideg zuhany alá dobtalak, amiért csak négyest hoztál matematiká­ból? — Ragyogó ötlet! Sőt: hoz­záteszem majd, hogy tüdő- gyulladást kaptam, s te még annyira sem törődtél velem, hogy legalább meglátogass a kórházban... Fordította: Szegő Gábor ROBERT LOWELL ÚJÉVKOR Újra s újra, az év megszületik Jégre s halálra. Bújni nem lehet Kályhatűznél, viharablak mögé; Távol postáslány fújja kürtjeleit, Árapály pattogtatja a jeget. Ne szeressünk, így ér a holnap el, S kirostálja a szándékokat. Az áldozat füstjén vett pillanat Az élet. Macskánk hátsó lába a Hóba fennakadt, mintha piszkított Volna, s fuccs. Ajándék dobozba vele, Égő gazt rá, űzni a varjakat. Odakint a kígyófarkú szél vihog: Alamizsnát! A templomzár sír bele, Szent Péterrel, e csorba kulcsra vár. Harangok alatt zúg a tengerár. Lazacbűzt sodor a sátorba, hol József, mint hárfát, hálót javít, S hallja, hogy fölzeng a „Puer natus est”. Körülmetélés, újraélt pokol, Föltartja Jézust, jajong. Kín vakít, Törvény élét nyögi az eleven test. Isteni kést edz az idő köve. Vérben szült gyermek, ó vér gyermeke. Oláh János fordítása

Next

/
Thumbnails
Contents