Somogyi Néplap, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-03 / 283. szám

Somogyi Néplap 1985. december 3., kedd SPORT Véget ért a röplabda NB II őszi idénye A hétvégi 11. fordulóval elbúcsúztak az idei évtől a röplabda NB II résztvevői. Az utolsó fordulóra is ma­radt egy nagy érdeklődéssel vart, izgalmasnak ígérkező somogyi és egyben kaposvári rangadó. Sokan várták kí­váncsian, hogy a feltártóz- tathatatlanul menetelő K. Dózsát a Sáév SC esetleg meg tudja-e állítani e dia- daiútján. Nos nem sikerült, a Dózsa magabiztos játékkal nyerte a rangadót, s így az első helyen várja a tavaszi folytatást. A tizenegy Dózsa- győzelem mell'lett azt is meg kéll említeni, hogy a csapat az ősszel csupán három játszmát veszített. A Sáév SC őszi szereplése is sikeresnek mondható, hisz hét győze­lemmel és négy vereséggel fordul. A Tabi Videoton a szombathelyi ellenfelét na­gyon izgalmas, öt játszimás mérkőzésén győzte le, s ezzel a Dózsa mögött a második legeredményesebb csapatnák bizonyult. A B. Hajózás szá­máré túl kemény dió volt a győri Dózsa. Újább vereség következett, Immár a nyolca­dik. Csupán három győzelme akadt az ősszel a hajós le­génységnek. A sportiskolás lányok a nemrég még NB I- es Haladás ellen csák tisz­tes helytállásra számíthattak, ez be is következett, a csa­pat öt győzelemmel és hat vereséggel fejezte be az őszt. K. Dózsa—SAÉV SC 3:1 (8, 11, -8, 5) K. Dózsa: Vidák, Horváth, Gelencsér, ,Stefik, Búzás, Ka- ragity. Csere: Fehér, Kun. Edző: Gáspár István. SÁÉV SC: ,Károly, .Török, Németh Gy., Torma, Farkas, Méng. Csere: Balogh. Edző: Török Tamás. A K. Dózsa érte e(l a mérkőzésen az első pontot, majd 4:2-es előnyhöz jutott. Ezt a SÁÉV kiegyenlítette, s jobb összpontosítással 7:4-re fordított. Ettől kezdve azon­ban csak a Dózsa ütött, s 15:8-ra megnyerte az első játszmát. A folytatásban fej­fej mellett haladt a két együttes, a szett végén azon­ban Stefik könyörtelenül be- bomibázfa a labdákat. így 15:11 -es győzelmével már 2:0 lett a K. Dózsa együtte­se javára. A harmadik szett­ben nem várt fordulat követ­kezett be. Az addig remekül sáncoló dózSások mintha csak lézengtek volna a pá­lyán, s megingásaikat kihasz­nálva 15:8-as játszmianye- réssel 2:l-re szépített a pá­lyaválasztó csapat. Követke­zett a negyedik játszma, s amire a nézők tapsra emel­hették volna tenyerüket már véa" is lett. A bajnokságra esélyes Dózsa pillanatok alatt 15:5-re lelépte az építősöket. Presztízsmérkőzést, jó szín­vonalú találkozót láthatott a Vörös Hadsereg úti iskola tornacsarnokába zsúfolódó kétszáz néző. Komolyan vet­te mindkét együttes az ösz- szecsapást, s ezt mutatja az is, hogy a két edző csak a legszükségesebb esetekben cserélt, a legjobb hatost igye­keztek végig játszatni. Ko­rántsem NB I-es játékkal nyert a Dózsa, de az utolsó játszmában „elsőosztályú” megmozdulásaik voltak. Stefik. Vlidák, Horváth és Karagity tolta a csapat sze­kerét, míg az építősöktől csak Károly teljesítményét lehet dicsérni Tabi Videoton—Szombat­hely! Styl Spartacus 3:2 (6 -8 -12 16 12) Tabi V.: Nagy. Szabó, Bar­est, Sárai, Lakatos, Máté. Csere: Lukács, Sternóczki. Edző: Nagy Károly. Jól kezdett a tabi együttes. A sima első játszma után ki­engedett, ezután feljavult a Szombathely és kemény ütés­váltások után nyerte a kö­Nem éppen a legprecízebb ez a Dózsa sánc, de a győ­zelmet nem veszélyeztette vetkező két játszmát. Ster­nóczki pályára lépése változ­tatott a hazaiak felfogásán. Különösen a 4. szettben ala­kult izgalmasan az ered­mény: a vendégek már 11:3- ra vezettek, onnan fordított a Tab. Ez a remek fegyver­tény letörte a vasiakat, így az 5. játszma már magabiz­tos tabi síikért hozott. A csa­patból Nagy. Barczi és La­katos játéka dicsérhető. Tabi Videoton ifi—Szom­bathelyi Styl S. ifi 3:0 Győri Dózsa—Balatoni Hajózás 3:0 (4 8 5) B. Hajózás: Sudár L., Su­dár P., Kovács, Marton, Szi- lasy, Horváth. Csere: Beeze. Edző: Székely Miklósné. Mint a játszmákból is ki­derül, számottevő ellenállásit csak a 2. játszmában tudott kifejteni a siófoki csapat, amely tartalékosán s így esélytelenül állt szembe a győriekkel. A nagyobb ütő­erő és a jobb mezőnymunka a hazaiakat jellemezte. Győri Dózsa Ifi—B. Hajó­zás ifi 3:0 Női mérkőzés Szombathelyi Haladás— KASI 3:0 (13 12 12) KASI: .Monok, Balogh, Ha­lász, Pásztor, Botka, ÉlőZs. Csere: Vermes, Rónai, Rúzsa, Élő A. Edző: Kökényesy Pé­ter. A bajinokesélyes szombat­helyieket csák megszorítani tudta a fiatal kaposvári együttes. A vendégek nem­csak magassági fölényben voltak hanem nagyobb ütő­erővel is rendelkeztek. Jók: Monoik, Balogh, Vermes. Szombathelyi Haladás ifi— KASI ifi 3:0 KOSÁRLABDA NB II A Siófoki ÁG Medosz legyőzte az éllovast A kosárlabda NB II nyol­cadik fordulójában a legna­gyobb érdeklődés az élen álló és veretlen Paks siófoki vendégjátékát kísérte. Az idén nagyszerűen szereplő ÁG Medosz legénysége ezút­tal sem okozott csalódást, nekik sikerült először nagy küzdelemben, de 22 pontos fölénnyel legyőznie az atom­város bajnokságra törő együttesét. Ötödik győzelme volt ez a somogyiaknak. A K. Gazdász Szigetváron vendég­szerepeit, s az eddig szeszé­lyesen szereplő együttes nagy harcot vívott. A rendes já­tékidő nem hozott döntést, de a hosszabbításban le­gyűrte ellenfelét. Kissé vá­ratlan volt a Táncsics sárbo­gárdi veresége, ez a mérkő­zés helyosztónak is számí­tott, hisz a 2—3. hely sorsa függött pillanatnyilag tőle. A változatlanul élen álló Paks mellett ennek a két együttes­nek van még esélye az első­ség megszerzésére. Bár hivatalos tabella nem látott .napvilágot, házi számí­tások szerint a Paks és a Sárbogárd mögött a Táncsics a 3., a Siófok 5., és a Gaz­dász a 7. helyen tanyázik. Kellemes meglepetéssel szolgált a Tanítóképző női együttese, Szigetvárról hoz­ta el a bajnoki pontokat, megszerezve ezzel 4. győzel­mét. Szereplése így eddig öt­venszázalékos. Siófoki ÁG Medosz—Paks 102:80 (60:39) Siófok: Pomucz 16, Kele­men 10, iGyörfi 23, Antal 14, Kersák 11. Csere: Pálvölgyi 18, Horváth 1, Nagy 9, Dula. Edző: Vojtkó Pál. Húsz pontig fej-fej mellett haladt a két csapat, ekkor Antal rövid idő alatt három­szor ért el hárompontos ko­sarat. s ezzel elhúzott a sió­foki csapat. A félidő hajrá­jában már 21 pontra nőtt az előnye. A 2. félidő elején feljött a Paks és 6 pontra megközelítette ellenfelét. A siófokiak néhány jól sikerült cserével azonban ismét felja­vultak, nagy akarással küzd­ve, a közönség lelkes buzdí­tásától kísérve érték el meg­érdemelt győzelmüket. Az egész csapat nagyon jó telje­sítményt nyújtott, de Po­mucz, Györfi és Pálvölgyi külön is dicsérhető. K. Gazdász—Szigetvár 98:92 (83:83, 35:44) K. Gazdász: Déri 12, Hei­zer 15, iStickel 11, Magyarfi 13, Szita. Csere: Szabó T. 23, Szabó iG. 22, Kőszegi 2. Edző: Klenovics Endre. A szigetvári csapat már a mérkőzés elején magához ra­gadta a kezdeményezést, az első félidőben 9 pontos előnyt szerzett. Szünet után fokozatosan javult fel a Gaz­dász. a 19. percben már 3 ponttal vezetett. Hét másod­perccel a befejezés előtt egy hárompontos dobással egyen­lített a Szigetvár. Az izgal­mas hosszabbításban elhú­zott a Gazdász és előnyét tartva nyerte a mérkőzést. Jók: Magyarfi, Szabó G., Szabó T. Sárbogárd—Táncsics SE 81:73 (40:38) Táncsics: Fűzi 9, Bodnár 19, Bodor 9, Sebestyén 11, Bognár 19. Csere: Lendvai 4, Bokor 2, Peres. Edző: Magyar András. Az idény leggyengébb já­tékát nyújtotta a Táncsics, nagyon gyengén védekezett, elsősorban kulcsjátékosai mondtak csődöt ezen a hely­osztó találkozón. A hazaiak megérdemelték a győzelmet. A csapatból egyedül Bodnár játszott jól. Női mérkőzés Tanítóképző ,Főiskola Szigetvári VSZSE 57:51 (33:26) Tanítóképző: Kurdi 6, Schreck 7, Olsovszky 3, Czimbó 19, Maráz B. 7. Cse­re: Vigh 6, Pajor 9, Hajdú, Visnyei, Maráz K. Edző: Ékes Tamás. Alacsony színvonalú, de rendkívül küzdelmes mérkő­zésen végig vezetett a főis­kolás csapat, a cserejátéko­sok is új színt vittek a játék­ba. A kaposváriak elsősorban jobb dobóteljesítményüknek köszönhetik sikerüket. Jók: Czimbó, Pajor, Vigh. Uszonyos és búvárúszó utánpótlás OB Remek kaposvári sikerek Petófalvi és Koczka országos csúcsot úszott Fűzfő volt vasárnap szín­helye a könnyűbúvár uszo­nyos és búvárúszó országos bajnokság gyermek korcso­portjának. A 180 részt­vevő között a Kapos­vári Könnyűbúvár Klub 34 fiatallal képviselte magát. Bebizonyosodott, hogy ígé­retes a legfiatalabb után­pótlás is Somogybán. A lá­nyok közül Petőfalvi Tímea négy egyeni számban és egy váltó úszásban állhatott fel a dobogó legtetejére. A 200 méteres uszonyos úszásban új országos csúcsot" ért el, de bajnoki címet szerzett a 15 méteres búvárúszásban, a 100, a 200 és a 400 méte­res uszonyos úszásban is. A 4x100-as uszonyos úszó vál­tó ugyancsak megnyerte az OB-t, ennek tagjai Puska Erzsébet, Schiszler Helén, Lelovics Zsuzsa és Petőfalvi Tímea. A fiúk közül Koczka Zsolt a 15 méteres búvárúszásban szerzett új csúcsával bajno­ki aranyat, ö a 100 méteres uszonyos úszásban még egy Petőfalvi Tímea 5. helyet is elcsípett. A 100 méteres búvárúszásban Mó- ga került a 2. helyre. A 100 méteres uszonyos úszásban pedig Szlavicsek előzte meg Koczkát. Szlavicsek egy­aránt bronzérmet nyert a 200 és a 400 méteres uszo­nyos úszásban. Üj országos csúccsal nyert bajnoki cí­met a 4x100 méteres fiú uszonyos váltó is. Tagjai Szlavicsek Szabolcs, Hajdú Gábor, Móga Zsolt és Kocz­ka Zsolt. A tíz OB-helvezésből a Koczka Zsolt kaposváriak hetet hoztak haza. Ezzel az eredménysor­ral a Kaposvári Könnyűbú­vár Klub eddigi legeredmé­nyesebb versenyévadát zár­ta. Még egy kellemes hírrel szolgáltak a búvárok Fűzfő­ről. Mohácsi Ferenc az or­szágos szakszövetség főtitká­ra eddigi eredményei alap­ján Petőfalvi Timeát a Gár­donyi iskola 7. osztályos (egyben kitűnő) tanulóját meghívta a magyar ifjúsági válogatott keretbe. Sok a telitalálat a totón A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 48. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: A 13 plusz 1 találatos szelvény 592 darab, nyere­ményük egyenként 8550 fo­rint.' A 13-asok 2632, a 12- esek 126, a 11-esek 51 forin­tot fizetnek. A 10 találatos szelvények nyereménye nem érte el a 20 forintot, nyereményük a 11 találatos szelvények kö­zött kerül felosztásra. Háromnapos nyitvatartás után vasárnap este bezárta kapuit az I. .magyar verseny­autó kiállítás, amelynek a Budapest Sportcsarnok és környéke adott otthont. A jól sikerült hazai premier­ről Tábor István, a Buda­pest Sportcsarnok igazgató­ja, a szervező bizottság el­nöke adott gyorsmérleget. — A közönség és a ver­senyzők örültek a találkozá­si lehetőségnek, a három nap alatt csaknem 35 ezren láto­gattak ki a BS-be — mond­ta. — Rosberg jó „nézőfogó” volt? — Feltétlenül. Sokfelé be­harangoztuk, hogy szomba­ton látjuk vendégül a finn Forma—4-es világbajnokot, s ez bevált. Időlegesen be kellett zárni a pénztárakat is... — Lesz folytatás? — Itthon is rohamléptek­ben nőtt meg a technikai sportágak iránt az érdek­lődés. Bebizonyosodott: ilyen vagy ehhez hasonló kiállítások szükségesek. Megvitatjuk, hogy minden évben vagy ritkábban vál­lalkozzunk ilyen rendezvé­nyekre. Kérdéses viszont, hogy a következő találkozó­ra újból a Budapest Sport­csarnokban, vagy egy má­sik, tágasabb helyszínen ke­rüljön sor — mondta befe­jezésül az igazgató. Téli sporteszközök börzéje Kaposváron A kaposvári városi sport felügyelőség a sport- csarnokkal közösen meg­rendezi a téli sportfelsze­relések börzéjét. A két éve is faagy sikert areftott csere-bere, adás-vétel ak­ción p havas és jeges sportok valamennyi esz­közét, felszerelését tetszé­sük szerint eladhatják és cserélhetik az .érdeklődök. A börzét két alkalommal rendezik meg. December 4-én szerdán és 9-én (jö- vőz hétfőn), mindkét al­kalommal 16—19 óra kö­zött. Helyszín a sport­csarnok földszinti edző- csarnoka. Csaknem 35 ezer látogató

Next

/
Thumbnails
Contents