Somogyi Néplap, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-26 / 252. szám

1985. október 26., szombat 5 A bán dicshimnusza — önmagáról RÁDIÓSZEMLE ZENÉS DÉLELŐTTÖK Tizenöt tanulmánnyal je­lent meg a levéltári év­könyv idei kötete. A koráb­biaknál valamivel több a dolgozatok között a nem so­mogyi, de országos érdeklő­désre számot tartó anyag. Kanyar József szerkesztő kö­vetkezetesen közre adja a magyar historiográfia jelen­kori érdekes fejezeteit író történészek munkáit. Van­nak, kik azt mondják, ez a somogyi kutatók elől vésziéi a helyet. E kérdésben nem könnyű állást foglalni. Még­is úgy vélem, e tanulmá­nyoknak helyük van az év­könyvben. Nemcsak azért, mert így állandó a kapcso­lat a magyar történettudo­mány élvonalával,hanem azért is, mert ez a helyi ku­tatók számára ösztönzés le­het. E munkák nemcsak ér­tékesek. hanem érdekesek, a szélesebb olvasóközönség fi­gyelmére is számot tartók. A helyes arányok betartása azonban rendkívül fontos ... Elsőként Magyar Kálmán­nak a segesdi királynői is- pánság történetéről Írott dol­gozatáról^: ólok. A szerző az idei évkönyvben hatodik al­kalommal. Segesdi ásatásai­nak e edményét és a, forrá­sokban föllelhető „hátterét” adja közre. A munka érde­Meg/e/enf a levéltári évkönyv kessége, hogy megtalálta a középkori civitas gótikus építkezéseinek nyomait.' Az évkönyvben most is ol­vashatók Komjáthy Miklóstól a somogyi konverrtnék az országos levéltárban talál­ható, II. Ulászló-korabeli ok­levelei. Ugyancsak folytató­dik a szenyéri uradalom XVI. századi forrásainak köz­lése, közreadja Borsa Iván. Az urbáriumok névsorai ta­nulságosak lehetnek egy kö­zépkori névadást kutató tör­ténésznek. Csak egy adalék: a listákban sok székelyes tí­pusú név akad. Fontosnak tartanám a csaknem 150 ol­dalas latin forrásközléshez egy magyar nyelvű rezümét mellékelni. Kanyar József folytatja népiskola-történeti kutatá­sait. Ezúttal az egyházláto­gatási jegyzőkönyvek 1810— 49. közötti forrásait tekinti át. Évtizedekkel ezelőtt szin­te megrendült a magyar köz­vélemény a kékicsi pap, Kiss Géza komor, szociográfikus indulatú ormánsági helyzet- jelentésétől. Mai névrokona, a pécsi egyetemi docens ugyanennek a tájnak a XVIII—XIX. századi történe­Szekerce se csattog Ami a napnál jobban melegít Addig jó, amíg lenéz rám a nap. De most már jönnek a hosszú éjszakák, lopakod­va. Van időm, felgondolni sok mindent; az életemet; hová tűntek az évek... Sze­retek itt tanyázni a lányo- méknál. Üldögélek, a botot a vállamra kampolom. Haj­danában úgy volt, hogy fel­váltva őriztük a jószágot, aztán úgy nézze meg: ezt a botot akkor hajlítottam két­ágú gyertyán között, majd láng fölé tartottam. Jó ihar- husáng volt. Minden napom a favai kezdődött és a fával végző­dött. Ácsmester voltam; jó, kenyeret nyújtó szakmát adott a kezembe a kaposvá­ri Csöndes mester. Kitartott velem a tavaszig a mester­ség, csak akkor hagyott el: a lábam nem bírt megtar­tani. Nyolcvankét év, nyolc­vankét ácsolt gerenda nyom­ja a vadamat, tudja-e? Innen, a szomszédból, Zsehekislakról vitt a lábam Kapósba, a mesterhez. Az­óta olyanok nekem a szer­számok, mint a kezesbárá­nyok: szekeree, fejsze,^ kö- rösztfűrész, bárd, kisfűrész, balta, tisztítóvas, szögletvas. véső. Nem is sorolom... A zsinór, ez volt a fő, enélkül nem lehetett tetőt szabni. A szögletvas megadta az egye­nes vonalat. Az ácsnak olyan szeme kellett legyen, mint a sasnak: nem téved­hetett. Huszonnégyben a búcsúi bálon megfogott magának a simonfai Kiflik Julcsa. Jó asszonyom lett; fájlalom, hogy elment már jó tíz esz­tendeje; úgy van ez, hogy fával kezdjük, fával végez­zük. Fa a bölcsőnk, fa a. koporsónk. A fa kiszolgál bennünket. A falusi mester olyan em­ber, aki egyszerre iparos és paraszt. Nekünk volt föl­dünk, s hogy megtakarítot­tunk közeli rokont, ránkha­gyományozta az is. Volt dől - log elég. Lett egy fiunk meg egy lányunk. Terebé­lyesedett az a fa. Hat unoka, öt dédunoka, így ágazik-bo- gazik. Elvitt engem a mesterség sokfelé: végig a zselici fal­vakon, be Kapósba, föl Pestre. Egyszer elajánlott engem egy kaposvári kő­műves egy pesti mérnöknek. Megcíináltuk a házát, hát mire elkészült, éppen el­váltak egymástól az asszony­nyal. Megestek ilyenek, gyarló az ember. Telik a nap. Pihengetek. Az idei ősz nem volt rossz hozzánk; jó képet mutatott. Csak a vetésre nem volt biztató. Bl-elbeszélgetünk er­ről Orsós Györggyel; át szo­kott jönni hozzám az öreg a portára, megül egy sarok­ban a kétszáz éves gerenda- mennyezet alatt. Én meg ide telepszem az óra alá. Lát­ja-e, tányér formája volt, most meg alig van pereme. Letöredezett; olyan mint az emberélet, egyre fogy . .. Mondom is magamnak: Má­té János, megöregedtél, ko­mám. De ami kikerült a ke­zedből, azt nem kell szé­gyellned. Az állja az időt. Még ez a régi klumpa is, még ezek a hosszú téli es­téken font kosarak is. Te csináltad, Máté János a szennai iskola ácsmunkáját, meg a hajmási templomét is. Ha a vöm végigvisz a fa­lun, megsimogatom a pillan­tásommal a házakat: a leg­több az én ácsmunkámmal készült. És ez jobban fel­melegít, mint a télire hűlő nap. L. L. télből dolgoz föl száz eszten- dőnyi terminust mai, a tör­ténettudomány korszerűbb módszereivel. Spira György, az 1848-as események jeles kutatója pá­ratlan érdekességű Jellacic- önportrét publikált. A bécsi udjvar politikáját támogató ’horvát bán a negyvennyol­cas események után ugyan megkeseredett, némiképp ki­ábrándult. Még odáig is el- roerészkedett, hogy írásban tiltakozzon a német nyelv Horvátországra erőltetése el­len. Ferenc József — kien­gesztelendő — grófi címet adományozott neki. Ekkor ve­tette papírra a bán saját szolgálati minősítését. Egy HabSburg-katona ritka érde­kes írása ez, a monarchia vezető elitjének meglehető­sen korlátolt szellemű képvi­selőjéé. i Andrássy Antal dolgozata is e kor eseményeire utal. Kedvelt történelmi alakjá­nak, Noszlopy Gáspárnak Dél-Dunántúli kormánybiz­tosaként végzett tevékenysé­gét tárja föl. Munkájának egyik erénye, hogy kutatásait kiterjesztette az országos és a Veszprém megyei levéltá­rak forrásaira. Takáts Gyula folytatja értékes, korábbi néprajzi gyűjtéseinek közre­adását. Ezúttal a somogyi pásztoréletről közöl doku­mentumokban gazdag elem­zést. örömmel olvastam Bősze Sándor munkáját, amely a megye egyesületeinek dualiz­muskori történetét foglalja össze, s közreadja azok ka­taszterét is. Szili Ferenc rövid ipartör­téneti dolgozatot publikált, amelyben a répaföldolgozás, a cukorgyártás technológiáját és a gyári infrastruktúrát mutatja be. Tilkovszky Ló­ránt írásaival nem először találkozunk az évkönyv lap­jain. Most Bajcsy-Zsilinszky Endre 1943-ban írott Kossuth párti programját közli, amely befejezetlen, s eddig kiadat­lan maradt. A csonka prog­ramtervezet megjelenése jó alkalom lehet a kutatóknak, hogy a fölszabadulás utáni pártprogramokkal összevet­ve keressék azok előzmé­nyeit. A imái történeti irodalom kedvelt témája a két világ­háború közötti nemzetközi kapcsolatok alakulása. Meny­nyiben volt eleve meghatá­rozott, hogy a kis dunai ál­lamok a harmincas évektől erőteljesen, előbb gazdasági­lag, majd 'politikailag is kö­zeledjenek Németországhoz? Ehhez ad fontos szemponto­kat Stier Miklós, aki a két világháború közötti magyar politika merkantil érdekei érvényesülésének esélyeit boncolgatja. Már régebben hallhattuk Karsai Elek új kutatásairól. Sok dokumentumot ismert meg és hozott haza másolat­ban angol és amerikai levél­tárakból. Ezek árnyalják, gazdagabbá teszik a második világháborús események megítélését. Az évkönyvben Magyarország 1944-es bom­bázásait mutatja be, ameri­kai levéltári fondok alapján. Bognár Tibor a szuloki né­metek második világháború utáni kitelepítéséről ír. Örömmel olvasnánk a követ­kező évkönyvben erről a je­lenleginél többet. Szintén gazdagabb elemzést várunk Somogy településhálózatának 1950—80. közötti fejlődéséről. Ez sok mai, napi gondunk­ra is választ adó kérdés. Az idei levéltári évkönyv tehát ha színvonalában, mon­danivalójában, tudományos erényeiben nem egységes és egyenletes színvonalú is. mégis jól szolgálhatja a ku­tatást és a közművelődést. Csupor Tibor A természet festője Muray Róbert kiállítása Kaposváron „iHiszék abban, hogy fon­tos beszélnem a természet szépségeiről, de arról a ve­szélyről is, ami napjainkban mindannyiunkat fenyegeti.” — e szavakkal mutatkozik be Muray Róbert festő- és és grafikusművész a So­mogy Megyei Múzeum kiál­lítására szóló meghívón. Élet­rajza is mutatja: gyermek­korától kezdve vonzódott az állatvilág iránt, eredetileg zoológusnak is készült. Vé­gül a Képzőművészeti Főis­kolát végezte el, de festőként is hű maradt eredeti elkép­zeléséhez: az élővilágnak és a természet szépségeinek el­hivatott tolmácsolóija lett. A múzeum kiállítása Mu­ray Róbert grafikusi és fes­tői tevékenységét egyaránt felölei. Az előbbit talán nem is kell bemutatni, hiszen az itt látottak alapján bizonyá­ra sokan ráismernek, külö­nösen a gyerekek közül, hi­szen ő illusztrálta többek kö­zött a Móra Kiadó népsze­rű Búvár zsebkönyv soroza­tát. Színes, élethű rajzai a háziállatokról, madarakról és más élőlényekről a legki­sebbek számára is érthetően mutatják be élő környezetü­ket. Hasonlóan ismeretter­jesztő célzattal, de már ko­molyabb tudományos igény­nyel, felnőttek számára ké­szültek a Vadászható mada­raink című füzet illusztrációi, az Országos Természetvédel­mi Hivatal és a Magyar Va­dászok Országos Szövetsége megbízásából. A színes táo- lákon részletesen tanulmá­nyozhatjuk az egyes fajok ihím és tojó, fiatal és öreg példányait, őszi és tavaszi tollazatát. A jobb felismerést segíták a szárnyait, a röpké- pet külön kiemelő ábrák. A művész igazán szívügyé­nek tekinti természeti érté­keink védelmét. Ezt mutat­ják az egyik falon kiállított plakátok is, melyeket a Ma­gyar Madártani Egyesület alapító tagjaként és titkára­ként propagandisztikus cél­zattal készített. Ezeken a ki­nagyított, figyelemfelkeltő munkákon sem sikkadnak el a részletek, sőt éppen azt szolgálják, hogy az erdőn, mezőn járó ember, ha nem is hozzáértő, ráismerjen a ha­zánkban fészkelő értékes ma­dárfajokra: a fekete harkály piros sapkájára, a vándorsó­lyom barnás pöttyeire, a sza­lakóta türkizkék fej tollaza­tára. A tárolókban a művész által tervezett jelvények, naptárak, publikációk mellett azt is megfigyelhetjük, mi­lyenné válik a sokszorosított munkákban az eredeti gra­fika másolata. A kiállított olajfestmények hangulati, érzelmi aláfestésül szolgálnak a grafikákon lá­tottakhoz. Ilyen a táj a va­dászó ember szemével. Nyu­godt, csendes, olykor nem ke­véssé romantikus. Az erdőt holdfény ezüstözi be, a tó tükrén aranyhíd csillog. De ennyi elfogultság talán meg­bocsátható a szenvedélyes vadásznak, a természet sze­relmesének. Inkább arra kell odafigyelnünk, hogy ezek a Nem tudom elfogultság nélkül kezdeni a Petőfi rá­dió délelőtti Napközben cí­mű műsoráról írt szem­lét, mivel néhány perc­cel ezelőtt éppen ezt a műsort hallgatva értesül­tem: ezen a héten is rossz számokat húztak -ki a lot­tón, így meggazdagodásom újabb héttel eltolódott. He­lyette kárpóltásul Bach mű­veinek könnyed átiratait hallgathatom, világslágerek csendülnek zenekari feldol­gozásban, Chopin-keringők feledtetik velem csalódáso­mat. Köziben a hallgatók te­lefonon feltett kérdéseire válaszolnak a stúdióban ülő illetékesek, sokakat érdeklő és érintő riportok hangza­nak el. Az egészségügyi re­habilitációról van szó ugyanis, a Napközben pén­teki adása a tematika köré csoportosul. A rövid felso­rolásból is látszik, mennyi mindent vállal magára a műsor. A csaknem három­órás műsoridő elegéndő ah­hoz, hogy időbeli korlátok ne szorítsák egy-egy téma kifejtését, így aztán oldódik a rádió más műsoraira jel­lemző feszültség, közvetle­nebb, ezzel egyidejűleg könyebb is lesz. Nem von le semmit a Napköben érté­keiből az, ha elmondjuk, hogy háttérrádiózásra is re­mekül alkalmas. A kiemelt téma mellett ezekben na­gyon sok aktuális problémát fölvet a műsor. Az ilyen típusú műsorok esetében azonban nem sza­bad elfeledkeznünk arról, hogy a hét öt napján egész délelőttön át a hallgatói fi­gyelmet ébren tar tani nem képes egyetlen műsor sem. Ezért, más megoldással él­hetnek csupán a szerkesz­tők, egy kiemelt témában bi­zonyos rétegekhez szólnak, és nekik közölnek ismerete­ket, információkat. A si­ker záloga az lehet, hogy a témák mennyire napraké­szék, úgy is mondhatjuk, mennyire lógnak a levegő­ben. Az eheti témák között például a bauxit-beton há­zak jövőjéről hallhattunk, aztán gerontológiai kérdé­sekkel ismerkedhettek a hallgatók, e két témánál bi­zonyára jelentősebb érdek­lődésre tarthatott számot a válás utáni kapcsolatokról szóló műsor, vagy a cseh­szlovák téli turizmus leg­újabb fejleményeit bemu­tató adás. A kínálatot szem­lélve arra a következtetésre juthatunk, hogy kishíján kizárt az, hogy egyetlen hallgató érdeklődéssel hall­gassa valamennyi Napköz­ben műsort. Nem valószínű Ugyanis, hogy a bauxitházak jövőjét taglaló adás találjon olyan Tátrába síelni készülő turistát, aki válás után ép­pen tartós egészségkároso­dást szenvedve ott akar re­generálódni. Az ilyen tarka témájú egyveleg műsornak azonban van egy nagy előnye. Aka­ratlanul is megismertet ben­nünket embertársaink prob­lémáival. Egy-egy telefonon föltett kérdés, például a vá­lás utáni élethelyzettel kap­csolatban ugyanis jobban jellemzi a sikertelen házas­ság után bekövetkezett szi­tuációt, mint az e témában készült filmek, könyvek mesterkélt történetei, kita­lált szereplőinek jellemei. Az pedig kevés műsor jel­lemzője, hogy kérje a hall­gató véleményét, sőt szá­mítson is arra. Pedig éppen az ilyen típusú adások segí­tenek ahhoz, hogy ne foko­zódjék az elidegenedés és távolodás a befogadók és a tömegkommunikációs esz­közök között. Ha pedig olyan témát for­szíroz a műsor, amely nem érdekli a hallgatót, egyben mégis biztos lehet: dél­előttje zenés lesz és vidám. Néha pedig ez sem mellékes körülmény. Varga István Muray Róbert: Du vadak képek is inkább a fénykép- szerű precizitásra töreksze­nek, mint művészi bravúr­ra. Még a növényzet, az er­dő, a nádas képe is szinte tudományosan pontos, az ál­latok pedig nem hiányoznak egyikről sem. Havas táj fe­lett repülő fácán, áldozatára lecsapó ragadozó, erdőszélén legelésző őzek. Mind vadá­szatok emlékét őrzik, neme- - lyiken maguk a fegyveres alakok, vagy kiürült tölté­nyek is utalnak erre. Néhány kép azonban a nem erdő­járó ember előtt is ismerős: az esti tükröződéseket finom színekkel visszaadó Alkony, vagy a Kultúrtáj gyakran lá­tott jelenete: amikor a var­jak meglepik a behavazott vetést. Muray Róbert grafikusmű­vésznek és állatfestőnek vallja magát. Bár a tárlat arányai erre nem utalnak egyértelműen, igazi jelentősé­ge grafikusi, tudományos igényű munkásságában rej­lik. Abban a törekvésében, hogy kicsik és nagyok, szak­emberek és laikusok, hazai­ak és külföldiek előtt egy­aránt megismertesse Magyar- ország állatfajait. És eléren­dő célját is ezzel szolgálja legjobban. Hiszen a termé­szetvédelem az ismeretter­jesztéssel kezdődik: azzal, hogy tudjuk, milyen értékek birtokosai vagyunk, mi az, aminek védelme, megőrzése mindannyiunk közös érdeke.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents