Somogyi Néplap, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-22 / 248. szám

Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, DU. BODA BÉLÁNE életének 84. évében, hosszú szenve­dés után október 18-án elhunyt. Te­metése október 25-én 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyá­szoló család. Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel köszönöm mindazok­nak, akik drága férjem MÉSZÁROS GÉZA temetésén részt vettek, elhunyta al­kalmából távirataikkal, virágaikkal gyászunkban osztoztak. Mészáros Gé- záné és családja. * * * Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, a városi tanácsi igazgatási osztálya dolgozói­nak, akik felejthetetlen férjem, édes­apám, BORBÉLY GYULA temetésén részt vettek, fájdalmunk­ban osztoztak. Gyászoló felesége és leánya • • • Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, barátok­nak, szomszédoknak, akik felejthetet­len halottunk, BERNACZKI JÓZSEF volt kadarkúti lakos temetésén részt vettek, virágokkal, koszorúkkal fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. Bá­natos felesége, három gyermeke és unokája • * • Köszönjük mindazoknak, akik sze­retett édesanyám, nagyanyánk, déd- mamánk, ÖZV. SZIRA JÖZSEFNE temetésén részt vettek és részvétük­kel fájdalmunkat enyhítették. A gyá­szoló család * * • Köszönetét mondunk a Délviép vál­lalat dolgozóinak és mindazoknak, akik bercsényi janosnet utolsó útjára kísérték, virágaikkal, koszorúikkal, részvétükkel fájdal­munkat enyhiteték. A gyászoló család INGATLAN Balatonfenyvesen 260 n-öles telek épí­tési lehetőséggel, sok gyümölcsfával, be­kerítve eladó. Fodor István, Keszthely, Honvéd utca 4/C 8360 (134360) Eladó 273 n-öles telek Bogláron, az állomástól 20 percre. Érdeklődni lehet: Markó, Boglár, Ar- pád u. 3. (97044) Beépíthető ház­hely eladó. Kapos­vár, Kis-Róma-he- gyi u. 29. (Nyár ut­ca 103. sz. kereszte­ződéséből nyílik.) (5964) Befejezés előtt ál­ló ikerház központi fűtéssel, nagy telek­kel, melléképületek­kel eladó. Három­szobás lakást beszá­mítok. Toponár, Be- nyó János u. 29. De. 8 órától du. 5 óráig a helyszínen. ________________(5984) B alatonbogláron a műút közvetlen kö­zelében 3000 n-öl ve­gyes, jól termő, kor­donművelésű szőlő egy darabban eladó. Víz, villany megold­ható. Érdeklődni: Balatonboglár, Zrí­nyi u. 1. Bankovits. ________________(5976) L ellén a kishegyen szőlő-gyümölcsös (750 n-öl) egyben vagy megosztva, borpincével. teljes fölszereléssel eladó. Érdeklődni: Boglár- lelle, Rákóczi u. 209. (97043) Marcali szőlőhe­gyén 750 n-öl, egy- harmad rész szőlő­lugassal, kis beton­épülettel eladó. Ér­deklődni: Csoszó Ist­ván, Marcali, Katona József u. 13. (97047) Kétszobás lakó­ház eladó 2000 n-öles telekkel, megoszt­va is. Érdeklődni a helyszínen: Öreg­lak, Nagy-hegy 26 sz. alatt Szira Jó- zsefnénél, szombat— vasárnap. (97133) Somogyszobon két­szobás családi ház 250 ezer Ft-ért el­adó. Érdeklődni le­het mindennap: Nagyatád, Honvéd u. 8. sz. alatt. Setét Istvánné. (97118) Kétszobás lakás téglaépületben (gá­zos, garázsos) eladó. Siófokon a Kandó utcában. Érdeklőd­ni : a ll-571-es tele- fonon lehet. (97145) Nagyatádon a bod- vicai szőlőben szőlő présházzal eladó. Ér­deklődni : Nagyatád, Bajcsy-Zsilinszky u. 46. (97163) Kaposváron a Munkácsy M. u. 24. szám alatt, 2231 m2 házhely eladó. Ér­deklődni : Kapos­vár, Bajcsy-Zsi­linszky utca 16—18. III 7. ajtó. (147094) Pécsi 3 szobás la­kásomat kaposvári­ra cserélném. Aján­latokat a 146813. számra, a kaposvári hirdetőbe kérek. ______________(146813) V enni szeretnék kisebb villát vagy felújításra szoruló nyaralót főútvona­lon vagy vízközei­ben, közművesítve, Zamárditól Fonyó­dig. Levélcím: 1225 Budapest, Nagyté­tényi u. 327. Füzes­réti. (87282) EXPRESSZ HIRDETÉSEK Négylakásos tár­sasházban I. emeleti kétszobás, étkezős lakás garázzsal, kerttel Kaposváron a Tóth A. u. 18. sz. alatt eladó. Érdek­lődni 17 óra után, Kovácsné. (5965) A Balatontól 13 km-re, Visz község­ben kétszobás, kony- hás családi ház nagy telekkel, melléképü­letekkel eladó. Ér­deklődni lehet: Visz, Rákóczi u, 6. (97393) Nagyatádon más­félszobás OTP-s öröklakás sürgősen eladó. Érdeklődni: Nagyatád, Hunyadi u. 10/A, IX. 33. Este 17 óra után. (97389) Kaposváron a Fo­dor József utcában 500 n-öles telek épí­tési anyagokkal (a hegyi tanárnál) el­adó. Érdeklődni: Közúti Építőválla­lat, Császárrét, Fó- nai Nándorné. Hét­végén : Fonó, Petőfi S. U. 74. (120329) Telek, 135 n-öles, eladó Kaposváron a Pálóczi Horváth Adám utcában. Ér­deklődni : Mernye, Lenin u. 96/b, Ta­kács _________(120346) L ada 1300—S (16 ezer km-t futott) friss műszakival el­adó. Balatonboglár. Platán sor 6. Tele- fon: 12-64. (97391) Eladnám vagy el­cserélném 1,5 szobás házrészemet külön­álló kétszobásért — megegyezéssel. Ér­deklődni : Kaposvár, Iszák u. 21. egész nap. (120363) Eladó 3 szoba-hal­los, komfortos csa­ládi ház, a húskom­bináthoz közel, Ka­posvár, Nyírfa u. 7. szám alatt. Érdek­lődni: a 13-861-es te­lefonon, Galambos- né. (120351) 44 m'-'-es, egyszoba- hallos OTP-t örökla­kás eladó vagy el­cserélném két és fél szobás garázsos lakásra, első emele­tig. Érdeklődni le­het: hétfőn és szer­dán 16 órától, Ka­posvár, Búzavirág u. 5. fszt. 1. (120430) 2 szobás családi ház, nagy telekkel eladó. Kadarkút, Hodospuszta 1. Ér­deklődni a szom­szédban, Novákék- nál lehet. (120382) Boglarlellen az Üszó u. 11. szám alatti készintes, té­liesített villa eladó. Telefon: Kaposvár, 14-519. ________(120390) A z igali szőlőhe­gyen, műút mellett szőlő-gyümölcsös új pincével, fizetési Könnyítéssel eladó. Érdeklődni: Kapos­vár, 12-549-es telefo­non, hétköznap. ______________(120385) E lcserélném buda­pesti XIX. kerületi 2 szobás családi háza­mat kaposvári 2—3 szobás, kertes csa­ládi házra. Érdek­lődni : Budapest XIX., Jókai u. 244. _______________(120386) Takarítónőt felve­szek 8 órás munka­körbe. Fizetés meg­egyezés szerint. Je­lentkezés: Kaposvár, Buzsáki u. 48. _______________(120364) ARO 4x4-es — pla­tós, 3 éves — eladó. Tab, Zichy Mihály u. 2. Tóth Isvtán. _______________(97350) K U-s piros Dácia eladó. Bogdán Lász­ló, Andocs, Táncsics u. 9.__________(97387) J avításra szoruló 750-es Zastava eladó. Érdeklődni: Moldo­ván Zoltán, Kapos­vár, 48-as ifjúság út­ja 44._________(120436) K aposvárra és környékére elhelyez­kedne vendéglátó­eladó. Ajánlatokat a 120344. számra, a hir- detőbe kér. (120344) Vállalkozó szelle­mű három nő 17 óra után munkát vállal. Ajánlatokat ..Bedol­gozást is” jeligére a 120377. számra, a hirdetőbe kérnek. (120377) Vállalnék 4—6 órás munkát kiskereske­dőnél, vagy bedolgo­zást. Minden meg­oldás érdekel. Aján­latokat ,.Megbízható jeligére a 120361. számra, a hirdetőbe kérek. (120361) MZ 150-es 3000 km- rel, bukósisakokkal eladó. Marcali, Ka- posvári u. 31. (97405) Mérlegképes köny­velői végzettséggel, 20 éves pénzügyi és számviteli gyakor­lattal állást változ­tatnék, költségvetési szervhez is. Ajánla­tokat ,,Költségve­tés” jeligére a 120388. számra, a hirdetőbe kérek. ________(120388) L akásomon gépe­lést vállalok. Kapos­vár, Honvéd u. 26. Balogh. (120437) Külön bejáratú üres szoba-konyha (komfort nélküli) ki­adó. Vegyes tüzelésű kisebb kazán eladó. Érdeklődni: Kapos­vár, Nyár u. 37. _______________(147389) Nadrágok, dzsekik vagy bármilyen ru­haneműk varrását vállalják női szabók. „Sürgős” jeligére le­veleket a bogiári hirdetőbe: Erzsébet u. 42. (97392) Bontásból szárma­zó nagyméretű tég­la, nyílászárók, sza­rufa, gerendák, desz­ka, tetőléc, parketta, cserépkályha eladó. Érdeklődni: Kapos­vár, Hegyalja u. 50. vagy a helyszínen a Berzsenyi utcában, a tüzép-teleppel szemben az udvar- ban. (5892) Kerti traktor el­adó. Horváth János, Somogyjád, Toldi u. 3. (120347) MARABU IV-es ikerkazán bontott állapotban eladó. Érdeklődni Kapos­vár, Csokonai u. 6. sz. alatt, este 5—6 óráig. (5966) Fajtiszta tacskó kölykek eladók. Ka- posmérő, Berzsenyi u. 6. Tóth István 17.30-tól, mindennap. (120360) Eladó női 48-as meggypiros bőrka­bát. Kaposvár, Géza u. 32. _________(120389) K étszobás összkom­fortos lakást bérel­nék hosszabb időre Kaposváron. Címe­ket „Két év garan­cia 5957” jeligére a kiadóba. (5957) Beépíthető telkek eladók, kb. 240 n-öl. Kaposvár, Nagy- váthy u. 17. (Kecel- hegy 69.) Miha Jó­zsef. (146814) Kaposváron a Bar­tók Béla utca végén ikerház építésére al­kalmas, közművesí­tett építési telek el­adó. Érdeklődni: Bartók B. u. 81. 17 órától. (146957) Ráksiban a Dózsa u. 42. sz. alatti 3 szoba-konyhás, csa­ládi ház melléképü­letekkel, 400 n-öles telekkel eladó. Ér­deklődni : a helyszí­nen, a déli órákban. ______________(146951) N égylakásos tár­sasházban eladó két­szobás lakás, kerttel. Érdeklődni: Nagy­atád, Ságvári u. 3. fszt.___________(97301) T abon a Dózsa Gy. utcában régi típusú családi ház — gaz­dálkodásra alkal­mas — eladó. Érdek­lődni : Dózsa Gy. u. 82. (97294) Fiatal házaspár élet járadékot fizet­ne idős néninek vagy idős bácsinak nyara­lóért vagy kis csalá­di házért Balaton- földvártól Balaton- berényig. Levélcím: Vörös Endre, 8630 Boglárlelle. Attila u. 26. __________(97288) P arasztház eladó Sávolyon. Állattar­tásra alkalmas, nagy gazdasági épületek­kel, 10 ezer négyzet- méteres telekkel. Ve­zetékes víz és vil­lany a házban. A Balaton és Zalakaros 14 km-re. Érdeklőd­ni : Tóthné, Sávoly, Petőfi u. 2. vagy Budapest, 135-512-es telefon. (6288) Kőröshegyen, a Petőfi S. u. 9. szám alatti ház 57 m2 alap­területtel két szoba + melléképületek­kel, 157 n-öles telek­kel eladó. Gáz folya­matban. (97328) Négylakásos tár­sasházban kétszobás lakás különálló ud­varral, kis kerttel el­adó. Kaposvár, Fü­redi út 132., bal fszt. Bogdánná. (5622) Ságvár községben két és fél szobás, előszobás, konyhás, fürdőszobás, kam­rás ház gyümölcsös- kerttel eladó. Érdek­lődni : Újtelep, Első u. 49. sz. alatt. (97327) Kaposváron az Ivánfa-hegyen zárt­kertben 960 n-öles földterület eladó, megosztva is. Ér­deklődni: Sárdi, Ka­posvár, Buzsáki u. 39. (5851) JÁRMŰ öreg, de használ­ható 125 cm-i-es MZ-t vennék olcsón rend­számmal. Ajánlato­kat: Rádli, Kapos­vár, Kisfaludy u. 42. címre kérek. (5948) UAZ-sebességvál- tó eladó. Bábonyme- gyer, Petőfi u. 104. Gálfi fazekas. (97326) EGYÉB Körfűrész 220 vág/ 380-as villanymotor ral eladó. Kaposvár, Kertész u. 4/a. (5567) K—25-ös Zetor 700- as szalagfűrésszel el­adó. Marcali, Ko- dály Z. u. 49. (97107) Fiatal házaspár ha­vi életjáradékot fi­zetne a lakáshoz ju­tás reményében — egyedülálló néninek, összeköltözés esetén gondozást is vállal­nánk. Ajánlatokat „Nagymama” jeligé­re a 146795. számra, a hirdetőbe kérnek. (146795) Skót juhászköly- kek ezüst, tricolor. vörös színben el­adók díjnyertes szü­lőktől. Balázs Gá- borné, 7172 Szentgál- puszta 72. Szekszárd- tól 10 km-re, a sió­foki úton. (97149) Stabil szalagfűrész eladó. Kaposvár, Er- dösor u. 6. (146844) Pannónia kerti kistraktor, pótkocsi­val, rendszámmal, 1000 MB Skoda sár­védők, féltengely el­adók. Kadarkút, Árpád u. 52. (146941) Adok-veszek! Mo­dern és antik búto­rokat, lakásfelsze­relési tárgyakat, mű­szaki árut, régiséget. Kis bútorok, szek­rénysorok állan­dóan olcsón kapha­tók. ll-es busszal a Leányotthonig. Bön­gészde. Nyitva: 10— 19 óráig. (147281) Házasságközvetítés társkeresés az ország egész területén. Kér­je ingyenes tájékoz­tatónkat! DISZKRÉ­CIÓ GMK, 7100 Szek- szárd, Pf: 167. (88254) Gyümölcsfa, szőlő, rózsatőoltványok, őszi szállítás postán utánvéttel. Árjegy­zéket küldök. Tóth, 2315 Szigethalom. Pf: 7. (7977) Kószákat és díszfa- iskolánk, valamint gyümölcsfaiskolánk összes termékeit is­mertető színes, nagy árjegyzékünket ké­résére díjmentesen megküldjük. Vidéki növény megrendelé­seket szakszerű cso­magolásban postán pontosan teljesítjük. Személyes kiszolgá­lás: Budapest III., Erdőalja út 86. alatt, (Óbuda) okóber 20- tól. Szálkái kerté­szet, Budapest VI., Népköztársaság út­ja 8. Levélcím: Pf: 206/BP. 5. 1368. (88525) 200 tonna nyomású hidraulikus présgép eladó vagy bérbe ve­hető. Balatonfüred, Déryné u. 1. (083016) Eladó egy 54 cm hosszú, 18 caratos aranylánc, valamint franciaágy betét. Wirth Barna Éva, Kaposvár, Béke u. 13. III/3. egész nap. (147165) A SOMOGY MEGYEI VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT 1986. január 1-től 1990. december 31-ig terjedő őt éves időtartamra szerződéses üzemeltetésre átadja Kaposváron a Vásárcsarnokban lévő, állandó jelleggel üzemelő PIAC ITALBOLT, PIAC PECSENYESÜTŐ IV. osztályú üzleteit. A pályázatokat legkésőbb november 25-ig lehet leadni a vállalat központjában: Kaposvár, Ady Endre u. 2. 1/2. szám alatt, ahol pályázati űrlapot is adnak. A versenytárgyalás 1985. november 26-án 9 órakor lesz a Kapos Komplexum bár helyiségében, közjegy­ző jelenlétében. A szükséges tájékoztató adatokat és bővebb felvilá­gosítást Regős Istvánné gazdasági igazgatóhelyettes és Lukács Vera közgazdasági osztályvezető ad. (89031) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Kaposvári Zrínyi Ilona Álta­lános Iskola (Pázmány Péter u. 32/b) felvesz konyhai dolgozót. (271689) A Postai Gépjárműszállitásj Üzem kaposvári üzemegysége felvételre keres: forgalmi elő­adói munkakörbe érettségizett női dolgozót, valamint időszakos munkára, gázkazánhoz fűtőt. Jelentkezés személyesen: Ka­posvár, Nagygát u. 7. (A Gyógy­szertári Központ mögött.) (271642) A TIGAZ budaörsi töltőüzeme felvételre keres palacktöltő dol­gozókat. Kezdő órabár 23 Ft/óra. Szükség esetén IBUSZ-szobát biztosítunk gyermektelen házas­párnak, egyedülállóknak! Az üzem megközelíthető a Koszto­lányi Dezső térről a 72-es autó­busszal — 8 perc — a budaörsi benzinkút mögött az M7-es autó­pálya bevezető sávjánál. Jelent­kezés: személyesen vagy telefo- non, a 668-071-es számon. (1271) A Munkácsy Mihály gimná­zium felvételre keres: 1 labo­ránst, 1 elektrotechnikust (vi­deó). Jelentkezni az intézetben lehet, fizetés megegyezés szerint. (271688) A Kaposvári ÁFÉSZ felvételre keres egy autódaru kezelőt épi- tőipari gépkezelői bizonyit- vánnyal PANTER autódarura, kiemelt bérezéssel. Jelentkezés: Kaposvár, Budai Nagy Antal u. 9. a személyzeti osztályvezetőnél. _________________________(88951) A Megyei Társadalombiztosí­tási Igazgatóság számviteli osz­tálya (Kaposvár) felvételre ke­res érettségivel rendelkező női munkaerőt folyószámla-előadói munkakörbe. Érdeklődni az osz­talyvezetőnél lehet. ________(88936) A z MN Helyőrségi Művelődési Otthon (Kaposvár, Április 4. u. 4.) felvételre keres olajtüzelésű kályhákhoz fűtőt. (Lehet nyug­díjas is.) Jelentkezés: a HEMO igazgatójánál. (89016) A városi tanács vb egészség- ügyi osztálya a felügyelete alá tartozó Időskorúak Szociális Otthonába (Kaposvár, Lenin u. 19.) felvesz egy kisegítőt. Je­lentkezés: a fenti címen. (271661) A KAPOSPLAST Kefe- és Mű- anyagipari Vállalat üzemfenn­tartási osztálya azonnali belépés­sel felvesz géplakatos szakmun­kásokat, egy- és háromműszakos munkakörbe, továbbá gépész- technikust, tmk-s munkaetrület- re. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni a vállalat üzemfenn­tartási osztályvezetőjénél lehet. ___________________________(271664) É pítészmérnököt irányító ter­vezői munkakörbe felveszünk! TERVSZtJV, Kaposvár, Május 1. u. 7. MESZÖV-székház. ____________________________(88990) A z iharosberényi November 7. Mgtsz, felvesz egy esztergályost, azonnali belépéssel. Jelentkezés: a tsz műszaki vezetőjénél. (88782) A KAPOSVÁRI CUKORGYÁR azonnali belépéssel FELVESZ 1 minta­asztalost Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés: a munkaügyi osztályon. (271668) A KAPOSVÁRI CUKORGYÁR FELVESZ / " r ww V #r I#. gepjarmueloadot Feltétel: szakirányú középiskolai végzettsség, szakmai gyakorlat. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél. (271659) A HUNOR PÉCSI KESZTYŰGYÁR megnyitotta üzletét Marcali, Széchenyi u, 26. sz. alatt. Termékeink széles választékával várjuk vásárlóinkat! (97346) TITÁN — NAPOK Kaposváron, az Ády Endre utcai vasboltban! Október 22-től 30 százalékkal olcsóbban vásárolhat szőlőprést és darálót, boroshordót, ROBI 52 kapálógépet 17 500 Ft helyett 14 000 Ft-ért, MÓRA 671 kazánt 16 500 Ft helyett 12 500 Ft-ért — amíg a készlet tart! (89028) A Csurgó és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet 1985. december 1-től 1989. november 30-ig (48 hónapig) szerződéses üzemeltetésre kiadja alábbi egységeit: 61. sz. húsbolt, Zákánytelep, Petőfi u. 12. 122. sz. presszó (III. o.) Berzenoe, Árpád tér 12. 138. sz. italbolt (IV. o.) Porrog, Fő u. 30. sz. A pályázatokat 1985. november 15-ig kérjük a szö­vetkezet, Csurgó, Széchenyi tér 18. sz. alatti központ­jának titkárságára. A versenytárgyalás — több pályázó esetén — 1985. november 22-én 9 órakor a szövetkezet központjának tanácstermében (közjegyző jelenlétében) lesz meg­tartva. Az üzletekkel kapcsolatban tájékoztató adatokat és részletes felvilágosítást, valamint pályázati űrlapot Bácsi Jenőné főkönyvelőtől és dr. Gulyás Árpád jog­tanácsostól léhet kérni. (97312) a SAEV SOMOGYGÉP LEÁNYVÁLLALATA FELVÉTELT HIRDET gépjavító üzemvezetői állás 1985. november 1-től történő betöltésére. Feltétel: szakirányú felsőfokú végzettség és 5 év gyakorlat vagy középfokú végzettség és 10 év gyakorlat. Jelentkezni írásban vagy személyesen lehet a vállalat főmérnökénél: Kaposvár, Kanizsai u. 56. II. em. 207. (88975) ►X

Next

/
Thumbnails
Contents