Somogyi Néplap, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-22 / 248. szám

1985. október 22., kedd Somogyi Néplap 7 SPORTÉI ASZTALITENISZ Alkonyi Szilvia bronzérmes Salgótarján volt színhelye a hét végén az I. osztályú .leány ifjúsági és serdülő or­szágos ranglista versenynek. Mind a két korcsoportban 128-an álltak asztalhoz. A Kaposplast színeit hatan képviselték. A legnagyobb meglepetést közülük Alkonyi Szilvia szolgáltatta, aki több neves versenyzőt legyőzve jutott az elődöntőig. A dön­tőbe jutásért neves ellenfél­től, Wirth Gabriellától, a Statisztika versenyzőjétől kapott ki, s igy bronzérmet nyert. Pontjainak a számát ezzel a sikerrel 32-vel sza­porította. Az ifjúsági ver­senyszámban Alkonyi és Végh a főtáblára jutásért szenvedett vereséget. A ser­dülőknél Alkonyi említett sikerén túl valamennyi Ka­posplast versenyző pontot szerzett. Mogyorósi, Varga és Marosi a főtáblára jutá­sért kapott ki, Végh Anikó­nak sikerült oda feljutnia, Alkonyi Szilvia ahol Rák Szilviától szenve­dett vereséget, aki pedig a négy közé jutásért kaipott ki Kiss Tündétől. A világ sportja sorokban Jó formában játszik, s az élcsoportba küzdötte fel ma­gát a Videoton labdarúgó UEFA-kupa ellenfele, a Le- gia Varsó. A főivárosiak va­sárnap 4:1 arányban lelépték a Zaglebie Sosnowiec csapa­tát. Az élcsoport állása: 1. Ruch Chorzow 21 pont, 2. Widzew Lodz 21, 3. Legia 20. * * * Csak nehéz l:0-ás győzel­met aratott a román bajnok­ság ilO. fordulójában a Steaua, amely szerdán a Bp. Honvéd ellen BEK-mérkőzést játszik Budapesten. Némi meglepetést okozott, hogy a fontos kupataláLkozó előtt nem halasztották el a ro­mán listavezető mérkőzését. A Steaua saját pályáján fo­gadta a bajnokság hetedik helyezettjét, a Ohiimia Rim- nicu Vilceát, s az előzetes jóslatokkal szemben csak egyetlen gólt tudott szerezni. Az élcsoportban a Steaua vezet 17 ponttal. * * * Harmadszor rendezték meg a nemzetközi női cselgáncs- tornát. A Blagoevgrád ’85 el­nevezésű versenyen a magya­rok közül a 72 kg-osok kö­zött induló Papp Éva szere­pelt a legjobban, a bolgár Milovával együtt bronzérmet szerzett. Ebben a súlycsoport­ban a nyugatnémet Hamme­ri n,g lett a győztes, míg a második hely a lengyel Dze- viczkának jutott. * * * Belgrád felszabadülásának 41. évfordulója tiszteletére rendezett súlyemelő viada­lon hét ország — Bulgária, Algéria, Egyiptom, Szovjet­unió, Olaszország, Magyaror­szág és Jugoszlávia — ver­senyzői mérték össze tudásu­kat. A magyar küldöttség a 67,5 kg-iban induló Sírok Já­nos (265 kg, 120—145), a 82,5 kilós Marton Lajos (305,140— 165) és a 100 kg-os Böklfi Já­nos (380, 170—210) révén há­rom első helyezést szerzett. * * * A 15. Szófia Kupa nemzet­közi ejtőernyős versenyen a férfiaknál a bolgár Stefano- ,vim, a nőknél honfitársnője Karakaseva győzött. A csa­patversenyben a férfiaknál Budapest válogatottja vég­zett az élen 3 hibaponttal, megelőzve Berlint (7 ) és Moszkvát (10). A nőknél a csapatversenyt Moszkva nyerte. * * * Még jóformán el sem ül­tek a viharok a dél-afrikai Forma I-es Grand Prix kö­rül, a világbajnokság szerve­zői rögtön bejelentettek, el­képzelhető, hogy a hagyomá­nyos versenyt itt utoljára rendezték meg. Sikeres volt az első hazai pénzdíjas asztalitenisz verseny A múlt hét végén a ma­gyar asztalitenisz sportban első alkalommal rendeztek pénzdíjas viadalt. A férfiak ceglédi Juhos József emlék- versenyének győztesei az ér­tékes tiszteletdíjak mellett pénzjutalmat is kaptak az egykori neves szakvezető családjától, s ezt a szövetség jelenlegi szakfelügyelője, ifj. Juhos József adta át. A rend­hagyó viadal tapasztalatairól nyilatkozott a sportvezető az MTI munkatársának: — A ceglédi sportvezetők­től, a város intézményeitől is minden segítséget megkap­tunk ahhoz, hogy valóban rangos ranglistaversenynek legyünk szemtanúi. Erőfeszí­tésünk nem volt hiábavaló, hiszen az érdeklődésre jel­lemző, hogy a jelenlegi leg­erősebb mezőny állt asztal­hoz, többen sérülten, illetve külföldi vendégjáték mellett is vállalták a játékot. A dí­jak értékének megfelelően a szokásosnál is élesebb csa­tákat vívtak a versenyzők, s a jó hangulatot csak fokozta, hogy a szép számmal össze­gyűlt ceglédi közönség hazai győzelemnek örülhetett, hi­szen a fiatal nemzedék egyik legtehetségesebb tagja, a 20 éves Harczi Zsolt — akinek nem kis büszkeségemre az ifi válogatottban az edzője vol­tam — végzett az első he­lyen a hatalmas meglepeté­seket hozó viadalon. Bátran állíthatom, hogy régen nem láttunk a múlt hétvégihez hasonlóan színvonalas, izgal­mas vetélkedést. — Mi lehetett az oka a sok meglepetésnek? — Az esélyesek közül az Ausztriából „hazalátogató” Klampár Tibor Nozicska Jó­zseftől kapott ki hatalmas csatában a legjobb négy kö­zé jutásért. Hasonló körül­mények között búcsúzott Ta­kács János is, aki klubja ETTU-kupa mérkőzésén szer­zett csomthártyagyulladását még nem heverte ki. Legyő­zője a Szeol—DÉLÉP fiatal­ja, Szosznyák Attila volt. Kriston Zsoltnak a vállsérü­lése újult ki, így a szívósan védekező Kreisz Tiborral szemben maradt alul 3:1 arányban még a legjobb nyolc közé jutásért. Végül Harczi—Molnár János döntőt láthatott a közönség, amely­ben a játékosok izgalmas, öt- játszmás küzdelmet vívtak. A sportág remek propagan­dája volt ez a döntő — fe­jezte be értékelését ifj. Ju­hos József. Megkezdődött a VIII. magyar nemzetközi sportfilmfesztivál Hétfőn este ünnepélyes külsőségek között megnyílt Zalaegerszegen a VIII. ma­gyar nemzetközi sportfilm­fesztivál. Az ünnepség részt­vevőit Üjvári Sándor, Zala megye tanácsának elnöke köszöntötte, majd Buda István államtitkár mondott beszédet. Az Ady filmcent­Sok a telitalálat a fotón A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 42. totónyeremények az il­leték levonása után a követ­kezők: 13+1 találatos szel­vény 81 darab volt, nyere­ményük egyenként 56 613 fo­rint. A 218 darab 13 .talála­tos szelvény 16 698 forintot ér. A 12-esekre 560, a 11- esekre 64, a 10-esekre 24 fo­rintot fizetnek. rumban, a fesztivál egyik színhelyén díszelőadáson mutatták be a Színe-visszá- ja lengyel, a Fel! amerikai és a Kaland a fehér vizeken című indiai filmet. Keddtől Keszthelyen, Hévízen és Za­laegerszegen vetítik a fesz­tiválfilmeket. A mostani fesztivál több szempontból is kiemelkedő: még soha ennyi ország nem küldte el filmjeit (28 ország, 155 filmmel nevezett), s el­ső alkalommal video-alko- tások is szerepelnek a prog­ramban. A nyilvános vetíté­seken a filmek java, . több mint 80 alkotás kerül a vá­szonra, főképpen olyanok, amelyek magas színvonalon képviselik a világ sportfilm­gyártását. A vetítésekhez néhány más program is tar­tozik: a sportfilfesztivál vendégei neves sportolókkal, szakemberekkel, a filmek alkotóival is találkozhatnak és sporttörténeti kiállítást is megtekinthetnek. MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház: 19 órakor: TOM JONES. Vígszín­házban Budapesten. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 3 órakor: NAPLÓ GYERMEKEIM­NEK (14), du. 5 órakor: SO­PHIE VÄLASZTASA I—II. (14). este 8 órakor: VÉGRE VASÁR­NAP (14). Szabad Ifjúság: de 10, du. 4, 6 és este 8 órakor: A SARKÁNYÖLÖ (14). Rákóczi mo­zi: du. 6 órakor: FLASHDANCE. Mozimúzeum: du. fél 6 óra kor: HARMADIK TÍPUSÚ TALÁLKO­ZÁSOK I—II. (14). Marcali: es­te 7 órakor: FEHÉR TOLL. TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.55: Tévétorna. 9.00: Iskolaté­vé. 9.50: A bábu. Lengyel film­sorozat. 10.45: Képújság. 15.35: Iskolatévé. 16.35: Hírek. 16.40: Tévéegyetem. 17.10: Ha iszol, ne vezess! 17.25: Képújság. 17.30: Beszámoló az országos Ifjú Gár­da szemléről. 18.10: Agrárvilág. 19.05: Mini-Stúdió ’85. 19.10: Té­vétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Betti néni. Csehszlovák tévéfilm. 21.25: Stú­dió *85. 22.25: Kockázat. 22.55: Tv-híradó 3. 23.05: Himnusz. Budapest 2. 17.20: Aprók tánca. 17.40: Kerek világ. 18.00: Képújság. 18.05: „Az is hozzátartozik az élethez.” 18.30: Körzeti adások. 19.05: A kardszárnyú delfinek nyomában. 19.30: Antonio Tapies. 20.00: Kép­magnósok, figyelem! 20.30: Maszk nélkül. 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Magányosan. NDK tévé­film. 22.45: Képújság. Jugoszláv tv 16.30: Videooldalak. 16.40: Mű­velődési műsor. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: Hírek. 17.35: Tv-naptár. 17.45: Kicsiny világ. 18.15: A könyv ideje. 18.45: Hogy megkérdezzelek. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este 19.30: Tv-napló. 20.00: Párbeszé­dek. 20.45: Lottóhúzás. 20.55: Cse­repek. Magyar játékfilm. 22.20: Tv-napló. Osztrák tv 1. 9.00: Hírek. 9.30: Olasz nyelv­lecke. 10.00: Iskolatelevízió. 10.30: Ausztria II. A Második Köztár­saság története filmdokumentu­mokban. 12.05: Hétfő esti sport. 13.00: Hírek. 16.30: Gyermekmű­sor. 18.00: Osztrák képek. 18.30: Mi. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Külföldi ri­port. Magazinműsor. 21.15: Dal­las. Tévéfilmsorozat. 22.00: Zenés színpad 85. 22.45: Hírek. Osztrák tv 2. 17.00: Iskolatelevízió. 17.30: Orientáció. 18.00: Bili Cosby. 18.30: A Merian-család. Tévéfilm­sorozat. 19.30: Tv-híradó 1.20.15: Tv-híradó 2. 21.35: Kulturális magazin. 21.45: Kettes klub. KOSSUTH RADIO 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Társalgó. 9.44: Száll a ma­dár ágról ágra . . . 10.00: Hírek. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Éneklő Ifjúság. 10.51: Romantikus ka­marazene. 11.40: Ádámcsutka. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Orvosi tanácsok. 14.30: örökzöld dzsesszmelódiák. 15.00: Élő világirodalom. 15.20: Hallgassuk együtt! 16.00: Hírek. 16.05 : Kérhetek valamit? 17.00 : Üjraolvasva. 17.30: Cigánydalok. 17.45: A Szabó család. 18.15: Esti mese. 18.30: Esti Magazin. 19.15: Már történelem. 19.35: Az új ma­gyar zene hónapja a rádióban. 20.20: Az Abaúj Múzeum. 21.30: Sárközy Gergely lanton játszik. 21.44: Van benne ráció... 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpoliti­ka. 22.30: Nóták. 22.50: Munkás­utánpótlás. 23.00: Évszázadok mesterművei. 24.00: Hírek. 0.10: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 8.00: Hírek. 8.08: Slágermúzeum. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.00: Hí­rek. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek németül, oroszul és ango­lul. 12.10: Versenyművek fúvós­hangszerekre. 12.30: Népdalok kóruselőadásban és népi hang­szereken. 13.00: Hírek. 13.05: Popzene sztereóban. 14.00: Zenés délután. 17.00: Hírek. 17.30: Ka­masz-panasz. 18.30: Gramofon­album. 19.00: Hírek. 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Nótacsokor, 20.34: Költőnk és kora. 21.00: Hí­rek. 21.05: Magyar anekdota­kincs. 21.35: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságaiból. 22.00: Böngészde a zenei antik­váriumban. 23.00: Hírek. 23.20: Boccaccio. 0.15: Éjfél után. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.08: Szimfonikus zene. 10.30: Ljudmila Semcsuk operaáriákat énekel. 10.50: A Shadows együttes felvételei. 11.51: Bach-művek. 13.00: Hírek. 13.05: Világhírlap. 13.20: Beetho­ven: G-dúr trió. 13.55: 80 évről fél órában. 14.30: Negyvenéves az ENSZ. 15.00: Labirintus. 15.15: Tengerészdal. 15.30: Olivér. 16.00: Dán Királyság. 16.14: A három Pinto. 17.00: Iskolarádió. 17.30: Az új magyar zene hónapja a rádióban. 18.19: Angolo Ephri- kian együttese Gesualdo-madri- gálokat énekel. 18.30: Szerb-hor- vát nyelvű nemzetiségi műsor. 19.00: Hírek. 19.05: Német nyel­vű nemzetiségi műsor. 19.35: Hangok az űrben. 20.33: Opera­est. 21.35: Kilátó. 22.20: Weiner: Csongor és Tünde. 22.52: Va­rázslatos érintés. 23.30: Hírek. HÍREK Október 22 Kedd Előd A nap 6.13 órakor kél és 16.44 órakor nyugszik, a hold 14.50 órakor kél és — órakor nyugszik. A várható időjárás: Folytatódik a csendes, az ország nagy ré­szén túlnyomósan napos, őszi idő. A főként délen, délnyugaton gyakorta megnövekvő fel­hőzetből számottevő csapadék nem valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, kedden, 10, 15 fok között lesz. Tét és sötét A hűvösre fordult őszben gyorsabban is sötétedik. Éppen emiatt vált izgalmassá a tegnap esti lapzárta. Ugyanis nem sokkal öt óra után egymást követően három alkalommal áramszünet okozott riadalmat szerkesztőségünkben. Ezt kö­vetően a Dédász ügyeletének a fölhívásához kellett nem kevés szerencse, mivel szünet nélkül csöngtek telefonjaik. Mint megtudjuk, a megyeszékhelyen és környékén többször rövid, ideig teljes áramszünet volt azért, mert a Mező Imre úti állomáson üzemzavar keletkezett. Lapzártáig azonban megmaradt a remény, hogy e rövid híradás nem két áramszünet közti időben íródott, hanem a helyreállt teljes rendben. V. I. — Propaganda előadások­kal és filmvetítésekkel is se­gíti a tűzmegelőzést a nagy­atádi tűzoltó parancsnokság. A városban évente húsz filmvetítést és harminc tá­jékoztatót tartanak, ugyan­akkor figyelemfelkeltő ki­állításokat rendeznek a na­gyobb üzemekben. — A KPVDSZ kulturális napok keretében tegnap dr. Szili Ferenc kandidátus Nagybajomban és Boglár- lellén az áfész dolgozói ré­szére tartott előadást „Le­vél a hitveshez” címmel. Az előadás történelmi háttérrel mutatta be Radnóti levele­zését 1942-től 1944-ig. — A háztartásban hasz­nálatos gázkészülékekről tart bemutatót holnap a csurgói művelődési ház. A kiállítás egy napig tekint­hető meg. Nemzetközi diáktalálkozó Nemzetközi diáktalálkozó kezdődött tegnap Miskolcon a Nehézipari Műszaki Egye­temen a magyar műszaki felsőoktatás 250 éves jubi­leuma alkalmából. Az egy­hetes rendezvénysorozatra a miskolci egyetemmel szoros kapcsolatot tartó külföldi bányászati és kohászati egyetemek, akadémiák hall- gatóinak küldöttségeit hív­ták meg. — Süsü — egész estén át. Elkészült a Magyar Televí­zióban a gyermekek köré­ben népszerű Süsü, a sár­kány című film egész estés változata. A bábfilm rende­zője Szabó Attila. — Csőtörés miatt szüne­telt a melegvízszolgáltatás tegnap a reggeli óráktól Kaposváron a Kinizsi lakó­telep jelentős részén. A víz­mű szakemberei megkezdték a hiba kijavítását, így re­mélhetőleg a többszáz csa­ládot érintő kellemetlenség nem tart sokáig. — Az olvasótáborok mun­kájáról közöl több cikket a most megjelent Olvasó Nép folyóirat. Köztük Varga Ró­bert, a múlt évi csurgói ol­vasótábor dokumentumai­ból ismertet részleteket. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-510 <2? 130 évvel ezelőtt, 1855. október 22-én született, és 61 éves korában, 1916-ban halt meg Teszársz Károly vasöntő, szociáldemokrata vezető. Fiatalon ausztriai és német- országi váudorútja során csatlakozott a szociáldemok­rata mozgalomhoz. Hazatér­ve, 1880-tól már a munkás- mozgalom egyik szervezője volt, s 1885-ben megalakí­totta a vasöntők segélyező egyletét, amely a későbbi szakmai szervezkedés magja lett. Eredményes szervezői te­vékenysége miatt újból és új­ból feketelistára helyezték, s többször be is börtönözték. 1893- tól a vasöntők szakmai szervezetének — ahogy ak­kor nevezték, szakegyleté­nek — az elnöke volt, s megalapította a vasipari szak­egyletek közös magyar—né­met nyelvű újságját, a Vas- és Fémmunkások Szaklapját. Tehetséges agitátor és kitű­nő szervező volt, akinek rendkívüli érdemei vannak a magyar szakszervezeti moz­galom kifejlesztésében. A többi között részt vett a Szakszervezeti Tanács meg­alakításában is; 1899-től halá­láig betöltötte annak elnöki tisztét, s nemzetközi kong­resszusokon képviselte a ma­gyar szervezett munkásságot. 1894- től a Szociáldemokrata Párt vzetőségi tagja volt, 1903-tól a Vas- és Fémmun­kások Szövetségének elnöke, majd 1904-től az Általános Fogyasztási Szövetkezet al- elnöke. Balesetek Nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel köz­lekedett szombaton a Barcs és Iharosberény útvonalon személygépkocsijával a 18 éves Böröcz János babócsai tanuló és megcsúszott* majd egy jobboldali telefonosz­lopnak ütközött. A gépkocsi vezetője és utasa, Borsodi Ildikó babócsai tanuló köny- nyebb sérüléseket szenve­dett. Elaludt személygépkocsi­jának vezetése közben va­sárnap Kiskorpádon a 24 éves Haskóné Zsobrák Szil­via kutasi tanárnő, és egy villanyoszlopnak ütközött. A gépkocsi vezetője súlyos, férje, a 24 éves Haskó Al­bin és a 10 hónapos Dániel könnyebben sérült meg. — Értesítjük kedves vendége­inket, hogy az igali termálfürdőn karbantartás miatt a fedett me­dence nem üzemel 1985. október 22-től. DRW Somogy Megyei Üzemigazgatóság. (271691) — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és kőzületeit, hogy október 23-án 7 órától 16 óráig a Jedlik Ányos utcában, a Zrínyi utcában, a Nyár utcában az 1-től a 22-es házszámig, a Sallai utcában a Zrínyi utcától az 55-ös, illetve a 68-as házszámig, a Hegyalja ut­cában, valamint a Szigetvári ut­cában a Zrínyi utcából a 42-es, illetve 53/b házszámig áramszü­net lesz. (89056)

Next

/
Thumbnails
Contents