Somogyi Néplap, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-22 / 248. szám

Somogyi Néplap 1985. október 22., kedd H SPORTS Úszás Népes mezőny az Adorján József emlékversenyen Szabó Péter nyerte a kupát A megyei szakszövetség szombaton rendezte meg Ka­posváron a Csík Ferenc uszo­dában az Adorján József em­lékversenyt. Az egykori ki­váló és mindenki által elis­mert sportszakember emlé­kének tisztelegve hat város kilenc egyesületének csak­nem kétszáz versenyzője gyülekezett ez alkalomból Kaposváron. A vándorkupát Adorján József azóta elhunyt özvegye ajánlotta föl a min­denkori verseny legeredmé­nyesebb résztvevőjének. Ez az idén is méltó helyre ke­rült. A kaposvári úszósport utóbbi évtizedekben legte­hetségesebb versenyzője, a Szabó Péter már fővárosi színekben indu­ló ifjúsági Európa-bajnok, Szabó Péter vihette haza vit­rinébe. A BVSC kitűnősége két versenyszámban győzött, különösen a száz méteres mellúszásban elért 1:05,5 ide­je értékes. Jól szerepeltek a megyénket képviselő Rákóczi úszói is. Kanizsai, a 200 mé­teres mellúszásban, Gimesi pedig a 100 m-es hátúszás­ban ért el ifjúsági arany B minősítésű szintet. Figyel­met érdemel Kardos Erika pillangózó ideje is. A verseny győztesei és ka­posvári dobogós helyezettjei: Férfiak 100 m delfin gyors (27 induló): 1. Stefcsik (Álba Volán) 1:15,4 ... 3. Kardos G. (Rákóczi) 1:19,9. 200 m delfin Kanizsai Zsolt hát (20 ind.): 1. Tischer (PMSC) 3:14,3, 2. Kardos G. (R.) 3:14,8. 200 m gyermek mell (16 ind.): 1. Kanizsai (R.) 2:43,1... 3. Zaccomer (R.) 2:57,1. 100 m gyermek hát (13 ind.): 1. Gimesi (R.) 1:08,5. 100 m úttörő pillangó (16 ind.): 1. Szalmásy (Pécsi TÁSI) 1:15,1. 400 m serdülő gyors (17 ind.): 1. Mecseki (Szekszárdi 4:39,9. 100 m fel­nőtt mell (11 ind.): 1. Szabó P. (BVSC) 1:05,5, 2. Csordás (R.) 1:13,7. 4x50 m felnőtt vegyes (7 ind.): 1. PMSC 1:58,6, 2. Rákóczi 2:01,5. Nők: 100 m delfin mell (27 ind.): 1. Miszlay (Dombóvár) 1:36,7. 100 m gyermek hát 20 ind.): 1. Végh (Szekszárdi 1:11,6, 2. Tamás K. (R.) 1:13,7. 100 m úttörő pillan­gó (16 ind.): 1. Kardos E. (R.) 1:19,4. 200 m úttörő ve­gyes (19 ind.): 1. Lengvári (Pécsi TÁSI) 2:48,3, 2. Kar­dos E. (R.) 2:53,9. 100 <m ser­dülő gyors (28 ind.): 1. Mis- kovits (Álba Volán) 1:04,9. 200 m serdülő vegyes (18 ind.): 1. Miskovits (Alba V.) 2:30,3. 4x50 m úttörő vegyes (9 ind.): 1. Pécsi TÁSI 2:33,5, 2. Rákóczi 2:36,8. A 16 arany­érmen hét csapat osztozott. Kézilabda nb n 1 Záró forduló vereségekkel Záró fordulóra került sor a kézilabda NB II-ben. A Nagyatád férfi és a Csurgói Spartacus női együttese ide­genben, míg a Siófoki Bá­nyász odahaza hagyta el ve­reséggel a játékteret. Győri ÁÉV—Nagyatádi VSE 28:19 (14:12) Nagyatád: Papp — Kara­ja, Schuck, Csernela, Jüng­ling, Plangár, Mcyer. Csere: Takács, Boros, Végh, Né­meth. Edző: Kolossá Károly. Bár lelkesen játszott az atádi csapat, a két együttes közötti különbség gólokban is megmutatkozott. A vere­ség ellenére az atádiak az 5. helyen zárták az évet. Gól­dobók: Schuck 7, Plangár 6, Boros 4, Csernela, Karafa 1— 1. Jó: Boros. Székesfehérvári MÁV Elő­re—Siófoki Bányász 26:25 (15:13) Siófok: Palotás — Krasz- nai, Pintér, Kulimár, Varga, Papp, Szappanos. Csere: Gei­ger, Gerbely, Fodor. Edző: Pál László. Nagy akarással és helyen­ként jól is játszott a dobo­gós helyen álló fehérváriak ellen a Siófok. Szünet után három góllal is vezetett, de a rutinosabb ellenfele végül felülkerekedett. Góldobók: Szappanos 9, Kulimár 5, Pin­tér, Papp 4—4, Geiger 2. Krasznai 1. Jók: Pintér, Ku­limár, Szappanos. Női mérkőzés: Tolnai VL—Csurgói Spar­tacus 22:18 (12:12) Csurgó: Bodor — Murányi, Szanyi, Simics, Kovács, Filó, Lőrincz. Csere: Toldi, Kocsis, Fekete. Edző: Kátai Ferenc. Fegyelmezetten játszott a csurgói csapat és a szabad- dobásait szinte száz százalé­kosan értékesítő hazaiak nem tudtak előnyhöz jutni. Az utolsó 5 percben techni­kai hibákat követett el a csurgói együttes, s ez dön­tőnek bizonyult. A csapat így is éves teljesítményével meg­tette a magáét, 27 bajnoki pontjával az 5. helyen vég­zett. Góldobók: Simics 8, Szanyi, Murányi 3, Filó, Ko­vács 1—1. Jók: Murányi, Szanyi, Simics. MEGYEI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Meglepetések nélküli forduló Papírforma eredmények születtek a megyei labda­rúgó-bajnokság 11. forduló­jában. A két éllovas közül a Marcali 4-0-ra győzött az egykor szebb napokat látott VBKM Vasas ellen. A Csur­gó 6-1 arányban hengerelte le az újonc Balatonszárszót. Helyet cserélt a táblázaton a Kaposgép és a K. Gaz- dász. Utóbbi erejéből csak döntetlenre telt Somogysár- don, míg a Kaposgép VL to­vább súlyosbította 2-0-ás győzelmével a zimányiak helyzetét. Döntetlent hozott a forduló az egyik legna­gyobb érdeklődéssel kísért mérkőzése, a Nagybajom és a K. Univerzum összecsapá­sa. A tabella végén álló csapatok: a Fonyód, a Bala­tonszárszó és a Latinca is vereséget szenvedtek. Marcali—VBKM Vasas 4-0 (1-0) Marcali, 500 néző. V.: Au- rnann. A hazai csapat 2. félidei játéka alapján megérdemel­ten győzött az időnként szikrázó találkozón. Góllö­vők: Hadászi (2), Takács, Varga L., Hajdú I., illetve Rétsági, Tóth F., Czeiibert. Kiállítva: Balassa (Vasas) a 71. percben utánrúgásért. Marcali ifi—Vasas ifi 2-3 Beke Sándor Csurgó—Balatonszárszó 6-1 (1-1) Csurgó, 200 néző. V.: Csuti. Az elgondolás nélkül ját­szó hazaiak ellen 70 percen keresztül, 1-1-es állásig, győzelmi reményük volt a lelkesen játszó vendégeknek. Az utolsó 20 percben azon­ban erőnlétileg mélyponrta jutottak, s ekkor a csur­góiak már tetszés szerint ér­ték el góljaikat. Góllövők: Derne (3-at, egyet 11-esből), Dékány (2), Bódis, illetve Tóth. Jók: Deme, Békés, C. Kovács, Horváth, illetve Fiatfh, Tóth, Bolla, Kiss F. Csurgó ifi—Balatonszárszó ifi 4-1 Kiss Béla Kaposgép VL—Zimány 2-0 (2-0) Zimány, 150 néző. V.: Valkó. Alacsony színvonalú mér­kőzésen megérdemelt ven­déggyőzelem született. Gól­lövők: Posta /(11-eSből), Kiss. Jók: Posta, Kiss, Bicző, il­letve Palkovics, Fekete. Zimány ifi—Kaposgép ifi 3-2 Gulyás Lajos Somogysárd—K. Gazdász 1-1 (1-1) Somogysárd, 200 néző. V.: Pápai. Kiegyenlített játék után igazságos döntetlent hozott a mérkőzés. Góllövők: Du­schák, illetve Kersák. Jók: Máli, Maries, Sági Gy„ il­letve Fehér (a mezőny leg­jobbja), Kelemen, Jezeri. Somogysárd ifi—K. Gaz­dász ifi 0-2 Vancsura Vilmos H. Kiss J. SE—H. Latinca SE 3-0 (3-0) Kapoly, 100 néző. V.: Si­mon L. Az első félidőben nyújtott játéka alapján megérdemel­ten szerezte meg a két pon­tot a Honvéd együttesek rangadóján a Kiss J. SE. A második 45 percben mind­két oldalon kimaradtak a helyzetek. Góllövők: Ander­mann (2), Samu. Jók: Papp, Mukli, Andermann, Samu, illetve Deme, Szefoei, Urányi. Kálmán Ferenc Nagybajom—K. Univerzum 0-0 Nagybajom, 250 néző. V.: Vajda S. Jó iramú, izgalmas mér­kőzésen mindkét csapat tá­madói elhibázták a kapu előtt a gólszerzési lehetősé­geket. Jók: Balogh, Kovács I., Wedninger, Sós, illetve Győrkő, Sovák, Balázs, Var­ga. Nagybajom ifi—K. Univer­zum ifi 2-2 Halász Ferenc Barcs—Fonyód 2-1 (1-1) Fonyód, 100 néző. V.: Csa­pó. Gyenge színvonalú mér­kőzésen nem férhetett két­ség a vendégek győzelmé­hez. Góllövők: Kovács A., Kiss, illetve Pitonya. Jók: Kovács, Otártics, Hegedűs, Radics, illetve a hazaiaknál nem volt jó teljesítmény. Fonyód ifi—Barcs ifi 3-3 Tolnai Attila Karád—Tab 2-2 (2-0) Karád, 200 néző. V.: Hor­váth. A hazai csapat 75 percig 2-0-ra vezetett. Ezt követően érthetetlenül, visszaesett já­téka és a vendégek a 90. percben lőtt góllal megsze­rezték az egyik pontot. Gól­lövők: Takács B., Takács L„ illetve Balázs (2). Jók: Sóstai, Mester, Károlyi, il­letve Kovács Gy., Reichert Z., Győrke. Karád ifi—Tab ifi 1-1 1. Marcali 11 9 Váczl Béla 2 — 34- ( M z. Csurgó 11 7 1 3 33-14 U 3. Kaposgép 11 7 — 4 22-1» 14 4. K, Gazdász 11 4 5 2 27-23 13 5. H. KlssJ. SE 11 1 1 4 22-13 13 6. Nagybajom 11 € 1 4 17-17 13 7, Barcs 11 5 2 4 14-15 12 8. Tab 11 4 4 3 17-13 12 S. Univerzum 11 4 3 4 22-24 11 10. Karád 11 5 1 3 13-21 n 11. Vasas 11 3 4 4 15-17 13 2. S.-sárd 11 3 3 5 18-22 3 13. Fonyód 11 3 1 7 24-31 7 14. B.- szárszó 11 2 3 3 12-23 7 15. Latinca SE 11 3 — 8 14-23 3 16. zimány 11 1 1 3 13-33 3 Röplabda NB II Hat forduló után is veretlen a K. Dózsa Űjabb mérkőzésekre ke­rült sor a röplabda NB II- ben. Bizony ez a hétvége nem éppen a legsikeresebb volt a somogyi csapatok szá­mára. Megyénk együttesei közül ma már csak a K. Dó­zsa legénysége büszkélkedhet veretlenségével. Legutolsó mérkőzését is megnyerte. A Sáévet idehaza késztette megadásra a jó erőkből álló Nógrádi SE, a Győri Dózsa pedig a tabiakat fektette két vállra. A győri lila-fehérek női együttese pedig a kapos­vári sportiskolásokat győz­te le. A B. Hajózás is túl erős ellenfelet fogott ki. K. Dózsa—Mezőfi SE 3:0 (7, 12, 2) K. Dózsa: Gelencsér, Ka- ragity, Stefik, Gál, Búzás, Horváth. Csere: Vidák, An­gyal, Fehér, Kun. Edző: Gás­pár István. Sok hiba és pontatlan nyi­tásfogadás jellemezte a Dó­Védekezett a Sáév, de... zsa hazai játékát. A csapat­ból ezúttal hiányzott a fris­seség. Ennek ellenére csak a második játszmában volt szoros a küzdelem. Jó: Kara- gity. Győri Dózsa—Tahi Video­ton 3:2 (15, —6, 12, —11, 8) Tabi V.: Nagy, Barczi, Sternóczki, Szabó, Máté, La­katos. Csere: Takács. Edző: Nagy Károly. A győri mérkőzésen alacsony színvonalú összecsapást láthatott a közönség, a tabi- ak rossz napot fogtak ki, fő­leg a támadások befejezésé­nél voltak határozatlanok. Így is sokáig kétségessé tet­ték a mérkőzés kimenetelét. Jó: Nagy. Nógrádi SE—Sáév SC 3:1 (11, —14, 10, 5) Sáév: Farkas, Horváth, Károly, Németh, Torma, Tö­rök. Csere: Méng, Bogár, De­ák, Balogh. 'Edző: Török Ta­más. A hazai pálya előnye is ke­vés volt az építősöknek, a volt NB I-es csapat ellen. Bár lelkesen játszott a Sáév, a nagyobb ütőerő a vendé­gek részéről mutatkozott. Jók: Farkas, Károly, Török. ZTE—Balatoni Hajózás 3:0 (8, 7, 8) B. Hajózás: Sudár P., Su­dár L., Szilasi, Horváth, Ko­vács A. Csere: Tóth A., Tóth J. Edző: Székely Miklósné. A tavasszal még az élvo­nalban szereplő ZTE minden megerőltetés nélkül nyert, minden tekintetben jobb volt a somogyiaknál. ZTE ifi—B. Hajózás ifi 3:0 Női mérkőzés: Győri Dózsa—KASI 3:1 (—14, 11, 13, 12) KASI: Monok, Botka, Pásztor, Halász, Balogh, Hor­váth. Csere: Rónai, Vermes, Élő Zs. Edző: Kökényesy Pé­ter. Szoros mérkőzésen veszí­tett a fiatal kaposvári csapat a jól ütő győriekkel szem­ben. A sportiskolások me­zőnymunkája megfelelő volt, de ez most kevésnek bizo­nyult a meglepetéshez. Győri Dózsa ifi—KASI ifi 3:0. A kosárlabda NB I B csoport állása 1. Sáév 3 — 311-261 6 2. Dombóvár 3 — 273-243 3 3. PVSK 2 1 243-271 3 4. Oroszlány 2 1 263-233 5 5. Alföldi Olajb. 2 1 255-233 5 6. BSE 1 2 277-254 4 7. Ganz-Mávag 1 2 254-237 4 8. AB Építők 1 2 268-233 4 9. Sopron — 3 245-333 3 10. Eger — 3 226-279 3

Next

/
Thumbnails
Contents