Somogyi Néplap, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-22 / 248. szám
2 Somogyi Néplap 1985. október 22., kedd Losonczi Pál felszólalása az ENSZ jubileumi ülésszakán (Folytatás az 1. oldalról) mérten erősíteni a tárgyalások szellemét. A Magyar Népköztársaság az ENSZ-ben folyó sokoldalú vélemény- cseréket és a kétoldalú kapcsolatokat egyaránt a nemzetközi dialógus fontos, nélkülözhetetlen elemének tekinti, s elhatározott szándéka, hogy az ENSZ-ben is megpróbálja a maga eszközeivel elősegíteni egészségesebb nemzetközi légkör, biztonságosabb világ kialakítását. A Magyar Népköztársaság, népünk teljes egyetértésével, széles körű, kiegyensúlyozott külpolitikai tevékenységével arra törekszik, hogy hazánk, népünk érdekeit kifejezve biztosítsa nemzetünk függetlenségét, társadalmunk fejlődését, s egyben hozzájáruljon az emberiség megmentését és előrehaladását szolgáló felelős erőfeszítésekhez. Az alapokmányban lefektetett, ma is érvényes elvekkel és célokkal összhangban, szövetségeseinkkel együttműködve, a jövőben is erőfeszítéseket teszünk a különböző társadalmi berendezkedésű országok közötti bárbeszéd fenntartására, a nemzetközi együttműködés szélesítésére, a feszültséggócok politikai úton való rendezése módozatainak keresésére, a békés egymás mellett élés szellemének és gyakorlatának erősítésére. A tapasztalatok minden józanul mérlegelő politikus számára azt kell hogy igazolják: hosszú távon a korlátozás és a diszkrimináció,, különösen pedig az erőszak elhibázott út, amely nem vezethet el egyes országok, régiók, sőt az egész világ gondjainak, problémáinak rendezéséhez. Meggyőződésünk, hogy a nemzetközi kapcsolatok ápolásának és bővítésének, a nemzeti szuverenitás feltétlen tiszteletének, a kölcsönös előnyökre épülő együttműködésnek, a problémák, viták tárgyalásos rendezésének nincs az emberiség számára elfogadható alternatívája. Ennek tudomásul vétele, elfogadása és alkalmazása végső soron a létezés alapfeltétele. Ennek felismerése tükröződik kontinensünk, valamint a más földrészek országaival fenntartott kapcsolatainkban, minden külpolitikai lépésünkben. Az elmúlt évtizedek nem szűkölködtek válságokban, fegyveres konfliktusokban sem, de az utóbbi negyven év alatt született és felnevelkedett generációknak — szerencsére — legalább nem kellett átélniük világháború okozta pusztításokat. A magyar nép nevében mondom, amelynek sokévszázados szenvedéseit, de egyben hitét a jövőben nemzeti himnusza is szenvedélyes szavakkal fogalmazza meg: azt szeretnénk, ha a jövőben nemcsak Európa, de az egész világ népei tartós békében élhetnének. Ezért döntő fordulatra van szükség a kérdések kérdésében, a leszerelés ügyében. Napjainkra immár a világűrt is fenyegető fegyverkezési verseny túllépett minden józan emberi ésszel felfogható mértéket. Minden újabb fegyverrendszer megjelenése tovább növelné a bizonytalanságot, az emberiség teljes pusztulásának veszélyét, ezt ma már szinte felesleges bizonyítani, annyi tény és adat, tudományos érv ismert erről a világban. A földgolyó szocialista fele az elmúlt években is átfogó és részkezdeményezések egész sorát tette a nukleáris és hagyományos fegyverzet korlátozásának előmozdítására, a katonai szembenállás lehető legalacsonyabb szintjének kialákítására, az egyenlő biztonság következetes figyelembe vételével. Ebből a szempontból igen nagy jelentőségűek a legutóbbi — többek között itt az ENSZ- palotában elhangzott — szovjet kezdeményezések is, amelyeket teljes mértékben támogatunk. Reméljük, hogy a józanságot sugalló javaslatok józan feleletekre és követésre találnak a másik oldalon is. Aggódva látjuk azt is, hogy napjainkban a kedvezőtlen irányzatok felerősödését jelzi a konfrontációra, a válsághelyzetek kiélezésére törekvő szélsőséges 'körök nagy befolyása és hatása a világpolitika alakulására. A Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok viszonya ebből a szempontból nézve is meghatározó a nemzetiközi kapcsolatok rendszerében. Ezért természetes, hogy — másokkal együtt — a magyar kormány bizakodó várakozással tekint a novemberi szovjet—amerikai csúcs- találkozóra, amelynek résztvevőitől nem kis felelősséget vár el a nemzetközi közösség. Szilárd meggyőződésünk: az egyetlen járható útnak az enyhülési irányzat minden lehetséges elemének erősítését, a válsággócok felszámolását, újabb konfliktusok kialakulásának megelőzését, a nemzetközi légkör megtisztítását, a bizalomra épülő alkotó együttműködést tekintjük a világ számára. Erre kell felhasználni az ENSZ testületéit, minden lehetséges nemzetközi fórumot, a két- és sokoldalú érintkezések minden formáját. Engedjék meg, hogy e helyről újból Magyarország támogatásáról biztosítsam az Egyesült Nemzeteket és tisztelt főtitkárát, akinek tevékenységét hazánkban megbecsülés övezi. Bízom benne, hogy a 40. jubileumi közgyűlés építő, előretekintő szellemben folytatja munkáját, hatékony lépéseket tesz a fegyverkezési hajsza megállítására, az együttműködés elmélyítésére, a nemzetközi béke és biztonság fokozására. Ehhez kíván hozzájárulni továbbra is a Magyar Népköztársaság. A világszervezet közgyűlésének üléseit a hét első négy . napján az évfordulónak szentelik, csütörtökön külön ünnepi ülést is tartanak, ahol a tagállamok nyilatkozatot fogadnak majd el a jubileum alkalmából. Hétfőn délelőtt a szónokok sorát Daniel Ortega, Nicaragua elnöke nyitotta meg. A délelőtti ülésen szólalt fel Abdou Diouf szenegáli, Amin Dzsemajel libanoni elnök, II. Moshoeshoe Motlotlehi, Lesotho királya, Steingrimur Hermannsson izlandi és Simon Peresz izraeli miniszterelnök, Hans-Dietrich. Genscher, az NSZK és Mochtar Kusumaatmadja, Indonézia kü'lügynrnisztere. A — közép-európai idő szerint este kezdődött — délutáni ülésen újabb kilenc állam vezető képviselőije mondott beszédet. * * * Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke hétfőn az ENSZ székházában találkozott és megbeszélést .folytatott Daniéi Ortega nicaraguai elnökkel. A baráti légkörű megbeszélésen eszmecserét folytattak a két ország kapcsolatainak időszerű kérdéseiről, a nemzetközi helyzetről. Losonczi Pál kifejezésre juttatta a magyar nép szolidaritását Nicaragua népének az ország függetlensége és nemzeti fel- emelkedése érdekében kifejtett erőfeszítéseivel. Hétfő esti kommentár Nicaraguái „contrák“: No pasaran! A Varsói Szerződés csúcsértekezletén M. Gorbacsov vezeti a szovjet küldöttséget A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének ülésére hétfőn Moszkvából Szófiába utazott az ülésen résztvevő szovjet küldöttség. A delegációt Mihail Gorbacsov, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára vezeti. A küldöttség tagja Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke, Nyikolaj Rizskov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, Eduard Sevardnadze, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió külügyminisztere, Szergej Szokolov, a Szovjetunió marsa 11 ja, az SZKP KB PB póttagja, honvédelmi miniszter, Konsztantyin Ruszakov, az SZKP Központi Bizottságának titkára és Borisz Arisz- tov külkereskedelmi miniszter. A küldöttséget az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai és póttagjai, a Központi Bizottság titkárai búcsúztatták a repülőtéren. Rómában ismét Bcttino Craxi szocialista párti politikus kapott megbízatást Cossiga köztársasági elnöktől az új kormány megalakítására (Telefotó — AP—MTI—KS) Nicaraguában csak úgy emlegetik őket: „las beslias” — az állatok. Ronald Reagan elnök a latin-amerikai szabadsághőshöz, Simon Bolivárhoz és az észak-amerikai államokat alajpító atyákhoz hasonlítja őket. Ök a „contrák” a nicaraguai ellenforradalmárok, akik Hondurasból, Costa1 Ricából kiindulva, Nicaragua határvidékein harcolnak a sandinista kormány ellen. A hírügynökségekben, katonai jelentésekben gyakran csak „somozistáknak” emlegetik őket. Valójában kikből állnak és mit akarnak ezek az ellenforradalmi osztagok? Kezdetben az ellenforradalmárok parancsnokai és tisztjei többségükben Somoza egykori hírhedt nemzeti gárdájából kerültek ki, olyanok, akik valóban esküdt ellenségei a sandinista forradalomnak. A „közlegények” azonban többnyire egyszerű parasztok, akiket kisebb-nagyobb sérelmek sodortak a „contrók- hoz” (ilyenek voltak a kényszerű áttelepítések és nem mindenki támogatta a kormány mezőgazdasági kollek- tivizálási terveit sem) valamint sok, zavaros gondolkodású fiatal Vannak közöttük olyanok, akik állítólag azért szöknek el Managuából, hogy ne kelljen teljesíteni a kötelező katonai szolgálatot. A határ túlsó oldalán létrehozott menekülttáborból azonban rendszerint csak a „contrákhoz" vezet az út, és az egyik oldalon megta,gadott fegyvert a másik oldalon megragadják. Másokat „kötéllel verbuválták” — egyszerűen elraboltak. A „contrák” egyik legnagyobb kiképzőközpontja Hondurasban van, a nicaraguai határ közelében íékvő El Paraisóban. Bár a tegu- cigalpai kormány tagadja, legalább hétezren állomásoznak ott és onnan indítják támadásaikat a sandinista erők, meg a polgári települések ellen, sőt, nem kímélik a Nicaraguában dolgozó külföldieket sem. A két legnagyobb ellenforradalmi szervezetnek, az ARDE-nak (Demokratikus Forradalmi Szövetség) és az FDN-nék (Nicaraguai Demokratikus Front) mintegy húszezer harcosa van. A „contrák” a „demokratikus Nicaragua harcosainak” mondják magukat és azt bizonygatják, hogy soraikban több a volt sandinista, mint a somozista. Persze jöbbára csak Eden Pastorára hivatkozhatnak, aki mint „Zero parancsnok” valamikor valóban a sandinista forradalom hőse volt, ám később szembefordult a mozgalom baloldalával és átállt a „contrákhoz”. Az FDN ipéldául sosem jött volna létre, ha nem kap jelentős anyagi és erkölcsi támogatást Washingtonból. A CIA római irodájának egykori vezetője, fedőnevén „Maroni” 1981-től két év alatt előbb egyesítette az egymás sál marakodó ellenforradalmi bandákat, (közben rábeszélte őket, hogy szabaduljanak meg a „szalonképtelen” somozistáktól), majd hamarosan olyan erővé fejlesztette őket, amely már komolyan veszélyeztette katonai és szabotázs-akcióival Nicaragua biztonságát. A nicaraguai kikötők 1984-iben történt eláknásítása miatt kitört nemzetközi botrány után Maronit „érdemei elismerése mellett” kinevezték a CIA európai osztályának élére, a washingtoni kongresszus pedig hivatalosan leállította a „contráknak” nyújtandó segélyeket. Ennek ellenére a tilalom évében is jócskán kaptak támogatást a sandinista kormány ellenségei. Az emberi jogokra egyes esetekben oly kényes kongresszus ezúttal szemet hunyt a hadműveletnek nem nevezhető gyilkosságok és más erőszakos cselekmények felett. Hiába morzsolódtak le a somozisták, a „demokratikusak” módszerei semmivel sem jobbak. Egyes komman • dóik Grenada térképét tűzik kocsijaikra. „Managua a következő” felirattal: szinte nyíltan beválva, mire számítanak — amerikai beavatkozásra. A sandinista kormány azonban nem várja őket ölhetett kézzel: a mozgósítás, a rendkívüli állapot bevezetése határozott lépés a „no pasaran”hoz. G. L. Á brüsszeli kiáltás Murabak kijelentette: Az Egyesült Államok és Tunézia „összejátszott” Valóságos szökőár öntötte el egy NATO-ország fővárosának központját: Brüsszel utcáin vasárnap Belgium történetének egyik leghatalmasabb tüntetése hömpölygőit. A hírügynökségek egybehangzó jelentései szerint legalább kétszázezer tüntető követelte a belgiumi Floren- nesben már telepített tizenhat amerikai robotrepülőgép leszerelését, és minden további nukleáris fegyvertelepítés leállítását. A több órán keresztül vonuló menet mind a szó fizikai, mind átvittebb, politikai értelmében rendkívül, mondhatnánk tanulságosan sokszínű volt. Voltak csoportok, amelyek radikális jelszavak transzparensei, és voltak olyanok is, amelyek feszület alatt haladtak — a legkülönbözőbb pártállású és felfogású menetelöket egy irányba sodró cél felé. A brüsszeli menet éppen a sokféleség és az egység szép szintézise miatt lesz maradandó politikai tett. A sokszínűség ráadásul még a nemzeti hovatartozásra is vonatkozott: népes delegációk érkeztek a belga fővárosba más NATO-államok- ból, a Német Szövetségi Köztársaságból, Olaszországból, Angliából és abból a Hollandiából is, ahol még nem dőlt el, telepíthetik-e területükre a Pentagon veszélyes „ajándékait”. Jelképes jelentőségű az is, hogy a brüsszeli tüntetéssel szinte egyidöben a holland szomszédságban kerek hárommillió aláírás bizonyította, hányán követelik ugyanazt Hollandiában, mint amit a brüsszeli vonulók. Azok a belga — és nem belga — százezrek, akik vasárnapjukat erre a messze- hangzó figyelmeztető kiáltásra szánták, nemcsak azt tudták, hogy mit kiáltsanak, hanem azt is, hogy mikor tegyék ezt. Elég egy pillantást vetnünk a kalendáriumra és a világsajtóra ahhoz, hogy meggyőződjünk arról: a brüsszeli kiáltás időpontja éppoly lényeges, mint a tartalma. A kiáltás akkor hangzott el, amikor utolsó, nyilvánvalóan döntő szakaszba léptek a genfi csúcs előkészületei. Ami pedig a világsajtót illeti, csak néhány tény a sok közül: Ahromejev marsall figyelmeztető cikke a Pravdában („a Szovjetunió már megtette a megállapodáshoz vezető út ráeső részét”), amerikai tudósok — köztük No- bel-díjasok — kampánya az űrfegyverkezés ellen, ugyancsak amerikai tömegtiltakozás a túlparti nokleáris kísérletek fellegvárában, Nevada államban, japán közéleti személyiségek drámai levele Nakaszone kormányfőhöz ugyanilyen előjellel. Ismételjük: ez csak néhány jelentés a brüsszeli tüntetés világhátteréről. Annak sokadik bizonyságaként, hogy amit a belga fővárosban követeltek vasárnap százezrek, azt világszerte százmilliók követelik. És nemcsak vasárnap. Harmat Endre Mubarak egyiptomi elnök kijelentette: az Egyesült Államok és Tunézia „összejátszott” az Achille Lauro olasz hajó eltérítőinek kézrekerí- tésére s Washington Tunéziától előre értesült arról, hogy a hajóeltérítők egy egyiptomi repülőgépen pontosan mikor indulnak Tunisz felé. Ez tette lehetővé, hogy az amerikai harci repülőgépek olaszországi leszállásira kényszerítsék az egyiptomi gépet. Az elnök ezt a CBS televízió egyik vasárnapi műsorának adott nyilatkozatéiban jelentette ki. A CBS a vasárnap este sugárzott interjú előtt felvilágosítást kért a Fehér Háztól, annak képviselői azonban visszautasították Mubarak állítását. Az egyiptomi elnök azt mondotta, hogy a hajót eltérítő palesztinokat már korábban útnak indította egy másik, meg nem nevezett arab ország felé, amikor azonban értesült arról, hogy ott nincs olyan felelős képviselője a PFSZ-nek, aki őrizetbe vehetné őket, visszahozatta a négy személyt s ezt követően akarta Tuniszba, a PFSZ központjába küldeni őket. „Tunézia összejátszott az Egyesült Államokkal” — mondotta. Mubarak szerint egyébként sokkal jobb lett volna, ha a hajóeltérítők a PFSZ bírósága elé kerültek volna, mert akkor „elkerülhettük volna a várható megtorlást, a bosz- szút, a terrorcselekményeket”. Az elnök kijelentette, hogy nem ragaszkodik formális bocsánatkéréshez, de az Egyesült Álamoknak meg kell találnia a módot, hogy „más úton” tegyen ezzel egyenértékű lépést. Mint ismeretes, az elnök hétfőn fogadja az amerikai kormány különmegbízott ját, John Whitehead külügyminiszter- helyettest. Ellenzéki vezetők pere Dél-Afrikában Tizenhat ellenzéki vezető pere kezdődött hétfőn a Délafrikai Köztársaságban. Va- lamennyiüket hazaárulással vádolják, és a dél-afrikai törvények értelmében halál- büntetést is kiszabhatnak rájuk. A tizenhat vádlott között van a hatszáz apartheid-ellenes szervezetet tömörítő Egyesült Demokratikus Front több vezető személyisége is. A per a Natal tartománybeli Pietermai-itzburg bíróságán folyik majd. Tizenötezren vettek részt vasárnap a Pretoria melletti Atteridgeville-ben annak a fekete bőrű gyermeknek a temetésén, akit:—szülei állítása szerint — egy fehér rendőr vert agyon. A temetésről visszatérő tömeg és a rendőrök közötti összecsapásban szemtanúk szerint két fiatal meghalt. A rendőrség 40 személyt őrizetbe vett. Oliver Tambo, az apartheid-rendszer ellen fegyveres harcot vívó Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) elnöke vasárnap Lisszabonban újólag felszólította a világ országait, hozzanak szigorú intézkedéseket Pretoria elszigetelésére. Benjamin Moloise kivégzése is megmutatta, hogy a dél-afrikai kormány semmibe veszi a nemzetközi közvélemény követeléseit — hangsúlyozta Oliver Tambo. Az úgynevezett Római szerződés, valamint a KGST-vel való kapcsolatfelvételről tárgyaltak Luxembourgban a Közös Piac tagállamainak külügyminiszterei. A képen a résztvevők egy csoportja (Telefotó: AP—MTI—KS)
