Somogyi Néplap, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-15 / 242. szám
4 Somogyi Néplap 1985. október 15., kedd BsportE MEGYEI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Táncsics győzelem Siófokon Kapaszkodnak a kieső jelöltek Korad hajrába kezdtek a tabella végén áldó csapatok. A kiesési rangadón a Latinca biztosain győzött a Zi- mány ellen, így utóbbi három ponttal leszakadva áll a tabella végén. Döntetlenre végződött a Balatonszárszó—Fonyód találkozó, s jobb gólkülönbséggel a szár- szóiak állnak a 13. helyen. A somogysándi csapat idegenben fektette két vállra a gyenge Univerzumot, s előbbre lépett a táblázaton. Pontot vesztett a Marcali és a Csurgó is. A Gazdász feljött dobogós helyre, azonos pontszámmal követi a Ka- posgép együttese. Negatív csúcsot hozott a Vasas—H. Kiss J. SE találkozó. Három játékos jutott a kiállítás sorsára. Tab—Marcali 2-2 (1-1) Tab, 150 néző. V.: Szerecz. Jó iramú, változatos mérkőzésen a helyzetek alapján a hazad csapat legyőzhette volna az éllovast. Góllövőik: Takács, Györke, illetve Hadászi (2, egyet 11- esből). Jók: Kiss, Györke, Balázs, Kovács, illetve Hé- der, Hajdú II. Marcali ifi—Tab ifi 3-2 Vendl József K. Gazdász—Csurgó 2-2 (1-1) Toponár, 50 néző. V.: Jutái. Kétszer is vezetett a K. Gazdász, de a csurgóiak is sok helyzetet hagytak kihasználatlanul. Kis szerencsével bármelyik csapat megszerezhette vollna a két pontot. Góllövők: Tóth, Burcsa (11-esből), illetve Markek, Beke. Jók: Németh, Tóth, illetve Liviczki. Gazdász ifi—Csurgó ifi 3-3 Pócza Kálmán VBKM Vasas—H. Kiss J. SE 2-0 (1-0) Kaposvár, 100 néző. V.: Perger. A végig többet támadó Vasas megérdemelten győzött az izgalmakban és indulatokban bővelkedő találkozón. Góllövők: Pável Zs., Balassa. Jók: Pável T.. Pável Zs., Jónás. Nacsa, illetve Mu'kli, Papp. Kiállítva: Vida (Vasas), Varga (Kiss J. SE) a 70. és Heizler (Kiss J. SE) a 80. percben. Csupor Gyula Kaposgép VL—Nagybajom 5-1 (2-0) Kaposvár, 100 néző. V.: Fodor D. Sportszerű találkozón győzött a minden csapatrészében jobb Kaposgép. Gólilö- vők: Kiss F. (2), Nagy J. (2), Herbeli, illetve Rácséi. Jók: az egész hazai csapat, illetve Véber. Balogh, Szigeti. Kaposgép ifi—Nagybajom ifi 14-0 Göncz István Balatonszárszó—Fonyód 2-2 (2-1) Balatonszárszó. 250 néző. V.: Fogta. Az alacsony színvonalú találkozón a vendégek közelebb álltak a győzelemhez. Góllövők: Rózsa (2), illetve Ható. Zámbord. Jók: Rózsa, Kiss J., Takács, illetve Dé- kány, Zsirai, Ható, Pitonya. Balatonszárszó ifi—Fonyód ifi 4-0 Balogh Gyula Barcs—Karád 3-2 (2-2) Barcs, 200 néző. V.: Pole- csák. Kiegyenlített első félidő után a második játékrészben felülkerekedett a barcsi csapat. Góllövők: Radics, Horváth, Kiss, illetve Takács B., Lesz. Jók: Radics, Hegedűs, Horváth J., Horváth A., illetve Balogh, Aranyi, Sostai. Barcs ifi—Karád ifi 6-0 Ifj. Pandúr Ferenc Somogysárd—U niverzum SC 2-0 (2-0) Toponár, 300 néző. V.: Németh. A végig mezőnyfölényben játszó hazai csapat nem tudta gólokra váltani fölényét, a lelkesen játszó Sárd ellen. Zatykó 11-est hibázott. Gól lövő: Duschák (2). Jók: Duschák, Máli, Varcsu- ra, illetve Varga, Balázs. Univerzum ifi—Somogysárd ifi 1-0 Németh Tibor Latinca—Zimány 4-2 (1-0) Marcali, 150 néző. V.: Vafflkó. Góllövők: Deme (2), Czerei, Keresztes, illetve Bors (öngól), Ágoston (11-esből). 1. Marcali 10 8 2 — 30- 8 18 2. Csurgó 10 6 1 3 29-13 13 3. K. Gazdász 10 4 4 2 26-22 12 4. Kaposgép 10 6 — 4 20-18 12 5. Nagybajom 10 6 — 4 17-17 12 6. H. Kiss J. SE 10 5 1 4 19-19 11 7. Tab 10 4 3 3 15-17 11 8. VBKM Vasas 10 3 4 3 15-13 10 9. Barcs 10 4 2 4 14-14 10 10. Univerzum SC 10 4 2 4 22-24 10 11. Karád 10 5 5 17-19 10 12. Somogysárd 10 3 2 5 17-21 8 13. B.-szárszó 10 2 3 5 11-14 7 14. Fonyód 10 3 1 6 23-30 7 15. Latinca SE 10 3 — 7 14-25 6 16. Zimány 10 1 1 8 13-28 3 I ____________________KÉZILABDA NB II S ikeres hétvége Sikeresen zárult a hétvége a somogyi másodosztályú kézilabda-csapatoknak. A csurgói lányok és a siófoki férfiak utolsó előtti, a nagyatádi férfiak az idei utolsó mérkőzésüket vívták, s valamennyien győzelmet szereztek. Nők: Csurgói Spartacus—Győri Kinizsi 30:21 (14:12) Csurgó: Bödör — Murányi, Filó, Simics, Kovács, Szanyi, Lőrinc. Csere: :Buza, Kocsis, Bogdán, Toldi, Varga: Edző: Kátai)Ferenc. Húsz percig remekül játszott a somogyi csapat, s nyolc gólos előnyt szerzett. Ekkor érthetetlen rövidzárlat miatt az ellenfél kis híján ki egyenlített. A második félidőben sikerült rendezni a sorokat, s ekkor már jó védekezés és a helyzeteket látványosan értékesítő játék jellemezte a csurgóiak teljesítményét. Így fölényes hazai győzelemmel búcsúzhatott hazai közönségétől az együttes. Góllövők: Simics, Szanyi 8—8, Murányi, Toldi 4—4, Búza 3, Kovács 2, Bogdán 1. Jók: Simics, Murányi, Toldi. Férfiak: Nagyatád—Högyész 33:24 (18:9) Nagyatád: Papp — (Mayer, Takács, Csernela, Schuck, Karafa, Jüngling. Csere: Plangár, Boros, Végh, Ber- náth, Németh. Edző: Kolossá Károly. Nagy elszántsággal készült idei utolsó találkozójára a Nagyatád. A Hőgyész hét játékosának orvosi igazolása lejárt, s az atádi vezetés közreműködésével sikerült a vendégeknek rendezni igazolásukat. Így a találkozó késve kezdődött. Végig a hazaiak irányítottak, s megérdemelten nyertek a kiesés ellen küzdő Hőgyész ellen. Góllövők: Schuck 9, Jüngling 9, Plangár 8, Karafa 4, Mayer 2, Papp 1. A mérkőzésen az egész csapat dicséretre méltóan, jól játszott. Siófoki Bányász—H. Katona SE 19:15 (11:9) Siófok: Palotás — Krasz- nai, Varga S., Kulimár, iFodor., Varga A., Papp. (Csere: Szappanos, Gerbely, Geiger, Szántó. Edző: Pál László. A Zalaegerszegen lejátszott mérkőzésen magabiztos teljesítménnyel, végig vezetve nyert a minden csapatrészében jobb Siófok. Góllövők: Geiger 5, Kulimár 4, Szappanos, Papp 3—3, Krasznai 2, Varga A. 1. Jó: az egész csapat, különösen Szappanos, Kulimár, Geiger. Totó A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 41. héten sem telitalálatos, sem 13-as szelvény nem volt. A 12 találatos szelvények 341 073, a 11-esek 4 198, a 10- esek 675 forintot érnek. Kosárlabda NB-II Nem koronázta siker csapataink hétvégi szereplését. A K. Gazdász és a Tanítóképző Pécsett lépett pályára, a PEAC férfi illetve női csapata ellen. Mindkettő vereséget szenvedett. A megyei rangadón a H. Táncsics SE biztosan győzött idegenben is a Siófok ellen. H. TÁNCSICS SE— SIÓFOKI ÁG MEDOSZ 73:54 (30:20) Táncsics: Bodnár (26), Bodor (6), Bokor (4), Sebestyén (3), Bognár (13). Csere: Lakatos (4), Lendvai (14), Varga (2), Füzy (1), Peres (—). Edző: Magyar András. Siófok: Kersák (5), Kelemen (2), Nagy (7), Győrffy (23), Antal (11). Csere: Pál- völgyi (4), Vojtkó (2), Gálo- si (—•), Pomucz (—). Edző: Vojtkó Pál. Az időnként kemény játékkal tarkított megyei rangadón kiváló csapatvédekezéssel, valamint Sebestyén jó irányításával megérdemelten nyert a Táncsics. Jók: Sebestyén (a mezőny legjobbja), Bodnár, Lendvai, Bokor, Bognár, illetve Győrffy, Antal. U. PEAC—K. GAZDÁSZ 104:86 (55:51) Gazdász: Szabó T. (27), Magyarfi (22), Déri (18), Heizer (6), Stickel (9). Csere: Zsigmond (2), Műdig (2), Kőszegi (—). Edző: Klenovics Endre. Az első félidőben jól játszott a kaposvári csapat, ám a második 20 percben felülkerekedtek a hazaiak. Ű. PEAC—K. TANÍTÓKÉPZŐ 65:50 (31:22) Tanítóképző: Kurdi (10), Olsovszky (6), Czimbó (7), Maráz (17), Miklai (6). Csere: Schreck (—), Vigh (4), Hadu (—), Sztankó (—). Perczel (—). Edző: Ékes Tamás. A rendkívül gyenge támadójátékot nyújtó kaposváriak csak az első percekben voltak egyenlő ellenfelei a pécsi fősikolás csapatnak. Tizenegy aranyérem Tizenegy somogyi aranyérem fémjelezte a kaposváriak sikerét a hétvégén a Csík Ferenc fedett uszodában megtartott, összevont megyei úszóbajnokság harmadik fordulójában, ahol Somogy, Tolna és Baranya megyék sportolói mérték össze felkészültségüket. A somogyiak dobogós helyezései: Férfaik: 100 m mell: 1. Csordás 1:13,9, ...3. Kanizsai 1:14,2. 200 m serd. gyors: 2. Girnesi 2:16,8, 3. Merkei 2:23,1. 100 m gyermek mell: 1. Kanizsai 1 ;15,2, ... 3. Zac- comer 1:23,6. 100 m delfin gyors: 1. Kardos 1:20,8. 800 m úttörő gyors: 3. Bréda 12:19,2. 50 m béka hát: 1. Budavári 47,1, ... 3. Áts 54,5. 4x100 m úttörő gyorsváltó ^3. Rákóczi (Kardos, Hegedűs, Durgó, Terestyányi) 5:53,7. 4x50 m úttörő vegyesváltó: 3. Rákóczi (Kardos, Hegedűs. Bréda, Durgó) 2:52,2. Nők: 100 m úttörő gyors: 1. Bihari 1:10,3. 100 m női gyors: 2. Tamás 1:09,5. 100 m úttörő mell: 1. Bréda 1:29,1. 100 m gyermek hát: 2. Tamás 1:14,2. 50 m úttörő pillangó: 2. Kardos 35,1. 100 m delfin mell: 1. Lukács 1:44,1, 2. Böröczi 1:44,6. 800 m úttörő gyors: 1. Bihari 10:57,3, 2. Kardos 11:37,2. 50 m béka hát: 1. Bréda 57,6. 4x100 m úttörő gyorsváltó: 1. Rákóczi (Bihari, Bréda, Kardos, Lukács) 5:11,3. 4x50 m úttörő vegyesváltó: 1. Rákóczi 2:33,4. Csordás György (Kaposvár) a dobogó legmagasabb fokán ASZTALITENISZ NB II Mindkét NB Il-es somogyi asztalitenisz-csapatunk élvonalbeli játékosokkal megerősített ellenfél ellen lépett pályára a hét végén. A Rákóczi férfi együttese a Győri ÁÉV ellen 18:7-re nyert (a tudósítást tegnapi lapunkban közöltük), a Kaposplast női csapatának viszont nem sikerült Tolnáról elhozni a két bajnoki pontot. TOLNAI VL— KAPOSPLAST 10:6 A gyenge napot kifogó somogyi csapat nem bírt az idén első ízben teljes csapatával kiálló hazaiakkal. A kaposvári pontszerzők: Gazdag, Diószegi, Auguszt (2—2). • • * Első osztályú újonc ranglista versenyt rendeztek Budapesten. A K. Rákóczi kilenc versenyzővel rajtolt az erőpróbán. Az „A” kategóriában Báli három győzelmet aratott, bejutott a legjobb 16 közé, s így nyolc ranglista pontot szerzett. Frányó egy körrel elébb búcsúzott, s négy pontot kapott. A 168 induló között Bánlhidi és Ná- dasdi egy-egy győzelmet aratott. A „B” kategóriában ki- lencvenen indultak, s Frányó remekelt: négy győzelmet aratva bronzérmes lett. Bér dár is jól küzdött, s három győzelem után a harmadik helyért vívott csatában kapott ki. A „C” kategóriában Schell a legjobb 16 közé jutott a 70 fős mezőnyben. Csak a Sáév szenvedett vereséget Kedvező mérleg csapataink szereplését illetően. A bajnokaspiráns Dózsa biztosan győzött idegenben is. A B. Hajózás a Tab és a Kasi otthonában aratott könnyű győzelmet. Egyedül a Sáév SC szenvedett vereséget az idegenbeli találkozón. FÉRFIAK: K. DÓZSA—SZEGEDI TAURUS 3:0 (6, 4, 6) Dózsa: Gelencsér: Vidák, Karagity, Gál, Búzás, Horváth. Csere: Stefik, Fehér, Angyal, Zsiborás. Edző: Gáspár István. A Dózsa kombinációs támadásaival szemben tehetetlen volt a hazai együttes. A szegediek lelkes játékukkal sem jelentettek akadályt. Jók: Vidák, Horváth. TABI VIDEOTON—GYŐRI KTMF 3:0 (5, 6, 9) Tab: Barczi, Sternóczky, Máté, Lakatos, Szabó B., Nagy. Csere: Takács, Lukács, Miklós. Edző: Nagy Károly. Jobb sánomunkával és hálójátékkal biztosan nyert a tabi csapat. Jók: Lakatos, Szabó B. Jelenet a Kasi—Győr mérkőzésről BALATONI HAJÓZÁS— KÖVÁGŰÖRS 3:0 (12, 10, 11) B. Hajózás: Tóth A., Sudár P., Sudár L., Lócsy, Má- tyók, Tóth J. Csere: Molnár G. , Kovács A., Horváth T. Edző: Székely Miklósné. 45 perc alatt győzött köny- nyed játékkal a siófoki csapat. Jók: Tóth Á., Sudár L. B. Hajózás ifi—Kővágóörs ifi 3:2 H. STEINMETZ SE—SÁÉV SC 3:1 (—14, 11, 6, 8) Sáév: Méng, Károly, Her- vai, Németh, Torma, Török. Csere: Deák, Bogár. Edző: Török Tamás. Az első játék megnyerése után a következőt ll:2-es vezetés után vesztette el a kaposvári csapat. Ezután már semmi sem sikerült nekik és az idény leggyengébb játékát nyújtva szenvedtek vereséget. NŐK: KASI—GYŐRI UNIVERSITAS 3:1) (—7, 8, 7, 10) Kasi: Horváth, Balogh, Halász, Pásztor, Botka, Monok, Csere: Rónai, Elő Zs., Rúzsa, Vermes. Edző: Kökényesy Péter. A múlt heti 3:0-ás pápai győzelem után hazai pályán is nyerni tudott a Kasi. A mérkőzést inkább a küzdelem, mint sem a játékosság jellemezte. Örömteli „a fiatalok” jó játéka. Jók: Halász, Monok, Élő Zs.