Somogyi Néplap, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-02 / 231. szám
1985. október 2., szerda Somogyi Néplap 3 Ha nincs ci'pő, nem is szorít... Vagy mégis? Fogyasztók a gyermekruházati ellátásról nagyobbak a lehetőségek. Most meg? Olyan, amilyen. Azt mondják, majd lesz gáz is egyszer. Az jó, kényelmes dolog, de költséges ... Szentmihályhegy felé az út mellett ősrégi talpasház udvarán idős ember gyűjti az ősz gyümölcseit. Egy kicsit odébb zsúpos pince falán fekete írás hirdeti: eladó. Kerítés nélküli udvarán méhek dongának a kaptár ak körül. Kocsi zörög a betonon, két jó ló húzza Kiss Antal szekerét. Kukoricát visz haza a hegybe, ráérősen noszogatja madzagostorával a lovakat. — Jó itt — kezdi —, megszoktam. Nincs gondom a megélhetéssel. Megfiatalodni úgysem lehet, hát akkor meg mit akarjak még? Tersztenyák Gábomé, a vegyesbolt vezetője kismotorral jár ki mindennap Szentmihályhegyre. Az üzlet előtt, a fák alatt székek, billegő lábú asztal. Asszonyok tereferélnek, várják a „húsos” kocsit. Kati nénit ugratják, aki már kora reggeltől várakozik. — Dógom volt a postással, na haggyatok — szabódák az idős néni —, aztán meg már minek másztam volna meg hazáig azt ások partot, ha egyszer úgyis visz- sza kell jönni vásárolni? Szentmihályhegyen sok idős ember él, némelyikük magányosan az egymástól messze levő házakban. Fiatal már nem költözik ide. Még néhány évtized, s emléke marad csak a valamikori horvát településnek. Klie Ágnes szélső pontjai ma már 100 kilométeres távolságra vannak egymástól és a távlati tervek szerint ez a jövőben 150 kilométerre nő. E rendszereknek már saját energia- és távközlő hálózataik vannak, és a közeljövő feladata, hogy a korszerű kisszámítógépékkel vezérelt diszpécser-alrendszereket integrált önvezérlő rendszerré szervezzék. A kedden kezdődött konferencia résztvevői külön szekcióüléseken vitatják meg a vízellátással, a csatornázással és szennyvíztisztítással, a közműhálózattal, a mélyépítési munkálatokkal, valamint a főváros és környéke fürdőivel kapcsolatos kérdéseket. restaurátor tulajdonképpen gyógyszerész. Nos a fentiek miatt érdekes ez a kis kiállítás. L. P. Mi van akkor, ha mindenkinek igaza van? Nehéz az ötről a hatra jutni. A gyártó nyereségre' törekszik, — megértjük. A kereskedő sem él meg haszon nélkül, — ez is természetes. A fogyasztó jó árut és kielégítő választékot vár, mégpedig úgy, hogy ez ne terhelje túlságosan a családi költségvetést — ennek az igénynek a jogosságát sem vitathatjuk. De végül is ebből a hármas igazságból még nem lesz — például — tréningruha, szandál, cipő és csizma, iskolaköpeny a gyerekeknek. A magyarázatot nem lehet felvenni, mondjuk öltöny vagy fehérnemű helyett... Gyártók, kereskedők s a témában érintett szülők és nagyszülők vitatták megyénk gyermekruházati ellátásának helyzetét a közelmúltban Kaposváron, a Fogyasztók Somogy megyei Tanácsának ülésén. A vita korántsem a megyei tanács kereskedelmi osztályának előterjesztése körül forgott, hanem a tények, a mindennapi tapasztalat kapott hangot a felszólalásokban. A fogyasztó megtudhatta, miért és hogyan gyártja a termelő azt a terméket, amit éppen gyárt, és arról is tájékozódhatott, hogyan jut — vagy éppen nem jut — a kért áruhoz a kereskedelem. Megyénkben a lakosság egyötöde iskoláskorú — 6—18 éves —, ám a gyerekek aránya ennél jóval magasabb, ha figyelembe vesszük az újszülötteket, a bölcsődéseket és az óvodásokat is, akikkel ugyancsak számolni kell a gyermekruházati ellátásban. Somogybán a ruházati forgalom évente megközelíti az 1,7 milliárd forintot, ezen belül a gyermekruházati cikkeké a 600 milliót. 153 üzletben — köztük négy szaküzlet — árusítanak gyermek- ruházati cikkeket. E tekintetben Kaposváron szinte fogalom a Kaposvári 'Ruhagyár mintaboltja, ahol a mindenkori termelés függvényében kínálják a gyermekholmikat és javítják az ellátást. Igaz, választékuk skálája nem valami bő, ettől függetlenül sokan itt találják meg azt, amit máshol hiába keresnek. Emiatt — és az árak miatt — népszerű a bolt.' Nehéz a gyerekeket öltöztetni — hallottuk a fogyasztók tanácsának ülésén. A szülő, aki ezt szóvá tette, nemcsak az anyagi megterhelésre gondolt, hanem arra is, hogy egyes holmikat üzletről üzletre járva is képtelen beszerezni. Jogosnak vélte a kérdést: akad-e olyan gyártó, kereskedő szervezet, amelyik fölméri, hogy melyik évben hány gyerek született, s a következő években erre az adatra építené a várható fogyasztói igényt, ennek megfelelően gondoskodna a kínálatról? Vagy hogy az adott „évjárat” milyen fizikumú és ebhez igazítaná a lábbelik, öltönyök méretét? A hetvennégyben, hetvenötben született gyerekek például többnyire 33-tól 36- osig terjedő méretű lábbelit hordanának, de a polcokról éppen ezek hiányoznak. Nem ritka az olyan gyerek, akinek 41-es cipő kellene, s ez a nem gyerekméretű cipő ezer forint körül kínálja magát a boltokban ... Miért nem lehet a kétrészes tréningruha darabjait külön is megvenni, hiszen azok „kihordási ideje” eltérő, a felső rész például jóval tovább bírja a viselést, mint a nadrág. De ha már a két rész elválaszthatatlan, legalább ilyen ruhaanyagot értékesíthetnének, hogy abból otthon nadrágot varrhassunk ... Kiutat kell keresni a jelenlegi helyzetből. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a megyei tanács kereskedelmi osztályának a gyermek- ruházati ellátással és az ilyen cikkek kereskedelmével kapcsolatos megállapítása: javítani kell az ilyen áruk termelésének és forgalmazásának gazdaságosságát, mégpedig központi intézkedésekkel. Ügy tetszik, ez a lépés meghatározó az előbbre jutásnál, aztán következhet a gyermekruházati szaküzlet-hálózat bővítése, korszerűsítése és a témával összefüggő számos más feladat megoldása. Ezen az úton el lehet jutni oda, hogy az áruellátás megfeleljen a lakosság igényeinek, és egyes cikkcsoportoknál még időszakosan se keletkezzen mennyiségi, illetve választékhiány. H. F. Vízgazdálkodási és közművesítési konferencia Kedden plenáris üléssel megkezdte munkáját a vízgazdálkodási és közművesítési konferencia Budapesten. A kétnapos tanácskozást a Magyar Hidrológiai Társaság és az Építőipari Tudományos Egyesület közösen rendezte, s a résztvevő mintegy félezer szakember elsősorban Budapest és környéke vízgazdálkodásával, valamint‘a közműhálózatok fejlesztésével összefüggő kérdéseket vitatja meg. A nyitó ülésen felszólalók hangsúlyozták, hogy a kedvező természeti adottságok kihasználása révén jelenleg Budapest rendelkezik Európa legnagyobb partvízszűrésű ivóvízrendszerével, és a szükséges vízmennyiség biztosítása — esetleg növelése — csupán technikai (beruházási) kérdés. Lényegesen nagyobb problémát okoz a minőség megőrzése: az utóbbi évtizedekben a környező falvak háztartási szennyvize, a mezőgazdaság vegyszerfelhasználása, az ipari nagy- és kisüzemek hulladékai a folyó vizében erős nitrátosodást és vasasodást indítottak meg. Igaz, Budapesten működik az ország legnagyobb felszíni víztisztító üzeme, de a Duna vizének megromlott és gyakran változó minősége sok feladat elé állítja az üzemeltetőket. További gond, hogy a főváros és az ezt övező agglomeráció földrajzi terjedése miatt a vízellátó rendszer Gyenis István műbútorasztalos mester kiállítása nyílt meg tegnap Kaposváron az Édosz Művelődési Házban. A kisbútorokat és az intarziás képeket három hétig láthatják az érdeklődők. Nem nagy ez az anyag, hiszen a kiállító fiatal ember, és a kézműves termékek lassan készülnek. Az intarziákat kedvtelésből a maga örömére csinálja, néha-néha egyet- egyet elajándékoz. Eladni ilyesmit nem szokott, hiszen ha kiszámítaná az árát a munkaórákból1, akkor annyi jönne ki, amennyit nemigen fizetnének a portékáért. A kisbútorokat viszont megrendelésre is elkészíti. Ebből él, a Zselic áruház barkácsműhelyét bérelte ki, ahol — megtartva a régebbi szolgáltatásokat — új bútort készít és régit restaurál. Kiállítás pedig azért lett a dologból, mert némelyik darab több mint egyszerű használati tárgy, igazi mestermunka, egy kihalófélben levő szakma szépségeit reprezentálja. Felkeltheti figyelmünket még ez a bemutató azért is, mert a nagyipar — bár képes lenne rá — aidg- alig készít kisbútorokat. A hanglemezgyűjtők a megmondhatói, hogy milyen nehéz lemeztároló szekrényt venni, azaz nem is nehéz, mert évek óta lehetetlen. Hasonló a helyzet az előszoba- falakkal, néha megjelennek ugyan a bútorüzletekben, de többségüket a jó ízlésű ember nem veszi meg. Maradnak tehát a kisiparosok, viszont az asztalos szakmában dolgozok többnyire leszerződnek egy-egy nagyobb céghez valamilyen fa-alkatrész tömegtermelésére. Műbútorasztalos pedig ma már alig akad, a helyzetre jellemző, hogy Somogybán ma a leghíresebb bútorvezünk, de eddig sikertelen volt minden próbálkozásunk. A kisközség elöljárója harminckét éves, tűzrőlpattant menyecske. Meszlarics Jó- zsefnét nemrégiben választották meg, egy kicsit még feszélyezetten viseli az új tisztséget. — Attól íélek, még a végén kiderül, nekem csak itthon van nagy szám, a falumért nem fogok tudni harcolni. Falugyűlés előtt állunk, most vitatjuk meg, mit szeretnénk megvalósítani majd a településfejlesztési hozzájárulásból. Körülbelül négyszáz forintot kell a családoknak fizetniük, ebből bizony nem sokra futja. A vizünk jó, tavaly megépült a törpe vízmű, önálló postánk van, művelődési házunk. Talán a buszforduló korszerűsítését tűzzük ki célul... — gondolkodik el egy kicsit. Nem ő az egyetlen a faluban, aki nem tudja pontosan meghatározni, mire is lenne szükség. Milyen hát örtilosban élni? Az elöljáró szerint azok, akik itt épülnek, tudják, mire vállalkoznak. Varga Tibor kádármester jól érzi magát itt. Ehhez a mesterséghez nagy terület kell. Fia, aki szintén kádár, felhagyott az iparral, ketten nem éltek volna meg belőle. Varga Tibor is belekóstolt a megélhetés más forrásaiba, amikor nem ment a szakma. — Reggeltől estig dolgozom — mondja —, nemigen érek rá ábrándozni. Szép itt. csendes a falu, jók az emberek. Meg aztán nincs is más választás már. Ide nősültem 1955jben, akkoriban sok volt errefelé a szőlő, Bútorok és intarziák Kiállítás az Édoszban mums 1 F# FF Az orzo falu A cukorrépaföldön kiszáradt gémeskút, ostorán ónszínűre kopott, lyukas veder lóg. Sárga leveleket' hurcol a szél Űrtilos felé. Egy kertben, a kis pádon sárga belét mutatja két takarmánytök, olyanok, mint a janicsárok turbánjai. A kanyargós útról látni a Dráva kiszélesedő víztükrét. A magasban köröző fekete madár egyetlen szárnycsapással egy másik országban terem. Valamikor önálló község volt őrtilos. A hozzá tartozó Szentmihályhegy lakosaival együtt 1973-ban 1271 ember élt itt. Ma nyolcszázhat- vanan laknak a területen, sokan választották inkább a városi életet. Benkő Miklós, a zákányi tanács elnöke huszonnyolc éve dolgozik a közigazgatásban. Ismeri a hozzá tartozó települések minden gondját- baját, s úgy véli, hogy az elvándorlás ellenére sem kell temetni a kisközséget. Lassan ismét vonzó lakhely- lyé válik, tavaly például négy fiatal család kezdett építkezni örtiloson. — Az egyik legfontosabb egy kisközség megmaradásában a közlekedés. A település lakóinak nincs okuk panaszra, könnyen és gyorsan utazhatnak Kanizsára, vagy akár a fővárosba is. Ennék ellenére mégis tapasztalható volt az elvándorlás, a születések és a halálozások közötti arány is eltolódott. Az első félév adatai szerint a községben 43 halálesetet és csupán tíz születést jegyeztek be az anyákönyvbe. Meglepő tehát, hogy új házak épülnek a településen. Ennek okát kutatva a tanácselnök azt tapasztalta: a férfiak döntöttek úgy, hogy visszatelepülnek. Az asszonyoknak egyelőre mindegy, gyermekgondozási segélyen vannak, nem köti őket a városhoz a munkahely. — De mi lesz, ha lejár a gyes? — töpreng a tanácselnök. — Valamikor több ipar települt a térségbe, ma csak a vasút és a gyékénye- si kavicsbánya ad munkalehetőséget az ittenieknek. Gondolkoztunk azon, hogy az évek óta üresen álló iskolába valamilyen asszonyoknak való bedolgozó munkát szer-
