Somogyi Néplap, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-12 / 214. szám
4 Somogyi Néplap 1985. szeptember 12., csütörtök Betongyár Kanadába Fél év alatt háromnegyedet dolgoztak A barcsi Épgép gyárában az első félévet a korábbiakhoz hasonló gondokkal küszködve töltötték el az emberek. A pangó építési piac miatt keveset termelő építő- vállalatok alig-áliig rendeltek valamit a nagy építőipari szerkezetek gyártására szakosodott üzemtől. A termék- váltás pedig egy ilyen hatalmas monstrumok készítésére specializálódott gyárban még nehezebb mini másutt. A második félévre azonban fordult a kocka, most annyi a megrendelés, hogy hat hónap alatt kilencet 'kell dolgozniuk a gyáriaknak. Márton József üzemvezető mondta: — Három műszakban termelünk és szükség lesz a vállalati gazdasági munkaközösségek munkájára is, hogy teljesíthessük amit vállaltunk. Az Épgép és az NSZK- beli Elba cég régi együttműködésének gyümölcse, hogy most a vállalat egy Kanadába szállítandó betonelem gyárra kapott megrendelést. Nekünk ebből a nagy munkából sok jutott, a betonellátó központot és tartó- szerkezetét, a surrantökat és az adagolókat, valanfint a' házgyári sablonok egy részét készítjük el itt, Barcson. A másik nagy munkát a Ganz Danubius Haljó- és Daru- gyártól kaptuk. Üsző és szárazföldi berendezésekhez készítünk többféle markolókanalat. — Okoztak-e gondokat az Új gyártmányok? — A régebbi termékeinknél igényesebb, pontosabb munka kell hozzájuk. Erre nem tudtunk egyik napról a másikra átállni, de most már hozzászoktak az emberek. Korábban jobbára az volta teendőnk, hogy hatalmas acéldarabokat egymáshoz hegesztettünk. A darabok még mindig eléggé nagyok, számunkra mégis kisebbek a megszokottnál; jelenleg nemcsak acélszerkezeti munkát végzünk, hanem sok gépészeti teendőnk is van. Pontosabb, jobb minőségű a hegesztés. Fél centi helyett egy milliméter a tűréshatár a méreteknél. Csökkent az anyagköltség, több az élőmunka. — Mekkora értéket bocsát ki a gyár az idén? — Megközelítjük a nyolcvanmillió forintot. Ez a legkisebb a gyár történetében. A csúcs 130 millió forint volt 1976-ban. Akkor viszont kétszer ennyien voltunk, és a sok termék kevesebb nyereséget hozott, mint most a Szolgáltatásból közepes A Marcali Városi Tanács végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén a lakossági szolgáltatásokról tárgyalt. A beszámoló részletesen foglalkozott a városban szolgáltatást végző szövetkezetek és magánkisiparosok tevékenységével. Megállapította, hogy azok közepes szinten tudják csak 'kielégíteni a lakosság igényeit. Az alapvető cél — a város középfokú központ szerepköréből adódó szolgáltatási feladatok ellátására való felkészülés — ösz- szességében mégis kedvező képet mutat. Részleteiben viszont jócákán van kifogásolnivaló. Egyes területeken — mint például a gépjárművek javítása, karbantartása — javult a szolgáltatás. Bővült az autójavító kisvállalat tevékenységi 'köre, de a ma- gánkisiparosak és a munkák kisebb részét elvégző termelőszövetkezet tevékenysége is jobb a korábbi éveknél. Az új szervezeti kisvállalati forrna révén javult a Gelfca munkája is. A 17 ezer javítás közül mindösz- sze 5—6 reklamáció volt. Minden bizonnyal tovább javul szolgáltatásaik minősége, hiszen alig egy hónapja új üzletbe költöztek. A textiltisztításban, a férfi szabó és cipész szakmában azonban javítani kell a jelenlegi helyzeten. A Patyolat Marcaliban működő szalonjának tevékenysége különösen a múlt év második felétől romlott. Jelenleg is a felvállalástól számított három hét múlva tesz eleget vállalásainak. A megyeszékhelyen működő- vállalatok részlegeivel egyébként is sok gondja van a városnak. A Patyolaton kívül a fodrászat és a méret utáni szabóság is ráfizetéses, s nem tudja kielégíteni a lakosság igényét. A városban — mellékfoglalkozásban — mindössze négy cipész dolgozik, ennélfogva a vállalási határidők hosszúak, s a javítási költségek is nagyok. Az egyes hiányszakmákban — mint szűcs, ékszerész, gázkészülék-szerelő, — a peremkerületekben a késes-köszörűs, emyőjavíitó férfifodrász — a megfelelő szakemberek utánpótlásáról is gondoskodni kell. Ez nem mindig könnyű feladat, s nem várható látványos javulás a közeljövőben sem. A végrehajtó bizottság megállapította: mindezekkel a hiányosságokkal számolni kell a yil. ötéves terv feladatainak meghatározásakor. A lakossági szolgáltatások színvonalának emelését a városi tanács segíti, támogatja és ösztönzi a szolgáltatások fejlesztését. kevesebb. Nem is célunk, hogy a létszámot erőteljesen növeljük és a termelést újra mennyiségileg fölfuttas- sufc. A finomabb, igényesebb munkára törekszünk, mert az több nyereséget hoz. — Hosszabb távra is tervezhetnek a mostani megrendelésék alapján? — A ibetongyárról egyelőre keveset tudunk. Ez az első üzem, amelyet Európából szállítanak a tengerentúlra. A kanadai megrendelő további szándékáról nem értesültünk. A Ganz Danubius viszont tartós üzleti kapcsolatot ígér, s mivel az együttműködés jól kezdődött bízunk benne, hogy a kpvetkező években megszűnnek munkaellátottsági gondjaink. Ha teljes kapacitásunkat nem is köti le a hajógyár, akkor is biztos alapot szolgáltatnak nekünk a Ganztól kapott megrendelések- L. P. Építőgépész-szeminárium Az építésgépesítés következő ötéves tervi teendőit vitatja meg kétszáz hazai szakember Pécsett a tegnap megkezdődött tizenhatodik építőgépész-szemináriumon. A kétnapos tanácskozást bevezető előadásában Feltrovai László építésügyi és városfejlesztési minise- terhelyettésí többék között ama hívta fel a figyelmet, hogy az építésgépesítés fejlesztése a jövőben a vállalatok saját hatáskörébe tartozó feladat lesz, amelyet a nye- reségközpantú gazdálkodás szolgáló komplex tevékenységrendszerbe illesztve kel megoldaniuk. Hangsúlyozta, hogy a minisztérium elsősorban a központi forrásokat nem igénylő, nemzetközi piacon is helytálló kezdeményezések támogatáséra törekszik, s szorgalmazni fogja a használatban levő géptípusok számának észszerű csökkentését. Ösztönzi a KGST együttműködés keretében! kifejlesztett, megfelelő szervizzel és alfcatrészutánpótlással ellátott berendezések aűkaJma- zását. Mint mondotta, elsősorban azoknak a gépeknek a vásárlásához nyújtanak állami támogatást, amelyek javítani képesek az építőipari berendezések jelenlegi alacsony használhatósági fokán, könnyen kölcsönözhetők, s az ország bármely területén üzembehelyezve emelik a technikai színvonalat és a munka hatékonyságát. Továbbra is támogatják a már kialakult kölcsönzési rendszert, amely "az eléggé ki nem használt gépek hatékonyabb működtetésének egyik bevált formája. A tanácskozáson hangoztatták: a szerkezeti változás korát élő építőiparunk csak a jgépek mainál magasabb szintű kihasználásával lesz képes megoldani az előtte álló feladatokat. Iparcikk-kínálat a IV. negyedévben A tartós fogyasztási cikkek — elsősorban a nagy értékű háztartási gépek, híradástechnikai készülékek — iránt az év eddig élteit Időszakában igen nagy volt a kereslet, ez várhatóan továbbra sem csökken, sőt az év utolsó negyedében fokozódik. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a családok egy része karácsonyi ajándékként kívánja megvásárolni például a színes televíziót vagy az automata, mosógépeit. Várhatóan továbbra is a televíziók maradnak az érdeklődés előterében. Bár a szórakoztató elektronikának ebből a termékéből jelentős mértékben javult a kínálat, az igényeket hösz- szabb ideje nem tudja kielégíteni a kereskedelem^ Színes televízióval az év első felében 41 százalékkal többet értékesítettek, mint aiz elmúlt év azonos időszakában. de ez is kevésnek bizonyult. Az év hátralévő részében — a központi intézkedések eredményeként — várhatóan javul a színestől vé-kínálat, s így az év folyamán a tervek szerint összesen 180 ezer készülék 'kerülhet forgalomba. Ez a mennyiség már érzékelhetően javítani fogja az ellátást. A fekete-fehér televíziók iránt mérséklődik a kereslet, ám' a rendelkezésre álló árualap nem a kívánt ösz- szetételű, a keresettebb típusokból nem tudják folyamatosam kielégíteni az igényeket. Hasonló a helyzet az automata mosógépeknél: a kereslet az egyes hazai típusokból meghaladja a lehetőségeket. Energomatból, Energomlat-ltermálból, Komfortból továbbra sem lesz folyamatos a kínálat, s a hiányokat változatlanul importtal pótolja a kereskedelem. Amennyiben eredményesek lesznek a tárgyalások, további 15 ezer Tátrámat csehszlovák mosógép kerül a hazai üzletekbe, ezt a típust már ismerik, s a többi import készüléknél jobban kedvelik a magyar vásárlók. Bár a nyári hűtőgépvásér- lási láz valamelyest feltehetően csökkenni fog, még mindig igen élénk érdeklődés várható, különösen a fagyasztóládák, s a nagy űrtartalmú, három csillagos hűtőgépek iránt. A rendelkezésre álló árualap lehetővé teszi, hogy a kereskedelem az év hátralévő részében hűtőszekrényekből az elmúlt évinél többet hozzon forgalomba, az igényeknek megfelelő választékot azonban nem tudják biztosítaná. Tovább javul a mélyhűtők kínálata, s a jelenlegi tárgyalások függvényében várhatóan további 15 ezer import mélyhűtő érkezik az országba árucsere formájában. , A vülanybojlerek hiánya az utóbbi időben sok jogos panasz forrása volt. A kereskedelem az év eddig eltelt időszakában sem - tudta az igényeket kielégíteni — elsőisorban az 50 literesnél nagyobb űrtartaimú készülékekből — hiszen a rendelkezésre álló mennyiség nem volt több, mint az előző esztendőben. A második félévben összesen 25 ezerrel kerül több kéjszülék forgalomba, mint az elsőben. Szilárd tüzelésű tűzhelyekből, kányhákból eddig is elegendő állt a lakosság rendelkezésére, s az év hátralévő néhány hónapjában is kellő mennyiségű és minőségű berendezés várja az üzletekben a veiket. Vegyestüzelésű kazánokból az elmúlt évhez hasonlóan idén is kiegyensúlyozott volt a kínálat, jelentősen bővült a választék, s ez a kereskedelem ígérete szerint így lesz az utolsó negyedévben is. Javult a kínálat gázkazánokból is, bár az ÉTI—25-ös típusú kazánból nem tudja a kereskedelem maradéktalanul kielégíteni a lakosság igényeit. Ez a legolcsóbb, ezt keresik leginkább a vásárlók. A híradástechnikai cikkek közül a múlt évinél jobb lesz a kínálat az év végién magnetofonokból és lemezjátszókból. Mivel nagyon csekély a- hazai gyártás, az imponbbeszerzési lehetőségek korlátozzák szélesebb választék kialaikítását. Hordozható rádiókból és sztereó készülékekből az elmúlt évivel azonos kínálat várható, hi-fi tornyokból és berendezéseklből továbbra sem tudja a kereskedelem a rendkívül differenciált igényeket kielégíteni. A korábban sokszor hiányzó asztali rádiótípusok választéka és kínálat viszont kedvezően változott, a szocialista partnerek ugyanis a korábbiaknál ütemesebben szállítják a szerződésekben rögzített mennyiségieket. A KERT VENDÉGEI Gyerekkorom óta mindig vegyes érzületekkel megyek állaitkertbe. Lakóikat ugyanis kedvelem, szívesen elnézegetem, hogyan játszadoznak, esznek, alszanak. Mégis mindig elszomorít a szűk ketrecbe zárt majmok, a csöppnyi kalitkában vergődő madarak vagy a pocsolyámyi tóban tengődő nílusi víziló látványa. Ez a nyár azonban úgy hozta, hogy nem volt szükség a mesterségesen kialakított paritokra. Ki tudja, miért, a csendes kis Bala- tan-partó telep, ahol nyaranta sok időt eltöltőik, az idén minden eddiginél gazdagabb faunával ajándékozta meg a nyugalmát nem háborgató nyaralókat. Az első májusi hétvégeken rendszeres vendégeink voltak a sündisznók. Esténként nem egyszer felriadtunk fojtott röhögéshez, doromboláshoz egyaránt hasonlító hangjukra. Jellegzetes neszt csapnak, ahogy meglepő gyorsasággal átvágnak a kerten, s kemény tüskéikkel a füvet, a lehullott leveleket súrolják. Zseblámpával mégis tetten lehetett érni őket. Ilyenkor összegömbölyödtek, fejüket elrejtették, s csak testük gyors, egyenletes emelkedése jelezte, hogy nagyon meg vannak ijedve. Bizalmukat nem sikerült megnyerni. Hiába kínáltuk őket almaszeletekkel, inkább elfordultak, s tüskéik fel- borzolásával adtak barátságtalan választ. Ilyenformán a siinik iránt érzett vonzalmunk plátói maradt, lemondtunk arról, hogy megjsdmogassuk őket. Sokkal nagyobb bizalmat tanúsítottak a ház lakói iránt a kert madarai. Korábban csak a verebek szálltak le a lehullott kenyér- morzsákért, az idén azonban a cinegék is meg-megláto- gattak. Kék lábacskájukon, színpompás tollruhájukban ők is gyakran odagyűltek a ház köré. A nagy szomorúfűzfán pedig az őszapó ütött tanyát. Nyár végére már egy egész népes család lakott ott. Ügy cikáztak az ágak között, mint valami különös pingponglabdák. Bizonyára elítélték hebe- hurgyaságukat előkelőbb társaik, a rozsdafarkúak. ők nem cikáztak, hanem méltóságteljesen sétálgattak a gyepen vagy a sövény bokrain pipeskedtek, kényesen billegetve elegáns, hosszú farktollai'kat. A fűnyírások utáni napoknak már évek óta törzsvendégei a rigók. Nem tudom, honnan szimatolják meg a terített asztalt, de ahogy felszínre kerülnek az apró rovarok, pondrók, rögtön ott teremnek. Sárga lábú. nagy testükkel peckesen járnak a fűvön, néhány napra távol tartva törékenyebb társaikat. Néha a fákon is megjelennek; az apróbb ágak meghajolnak súlyos testük rebbenésekor. Néhány napra megint felkerestek régi, de nem .szívesen látott ismerőseink, a nyestek. A tetőn, a hullámpala rései között ugrálva, zajongva most is elverték jó néhány nyaraló álmáit. Nemcsak ritkasága, hanem kecsessége miatt is jóval szívesebben látott látogatóink voltak a mókusok. Kevesebbet időztek egy-egy kertben. Végigcikáztak a fák törzsén, néhány kecses, hosszú ugrás, és már el is tűntek. Nem csoda ezek után, hogy a nyaralás .egyik fő kelléke völt a madárhatám- zó, s egy-egy ritkábban feltűnő fajta esetében nézegettük, tanakodtunk, mi lehet. A víz fölött merengve azonban nem volt szükség a szakikönyvre. Mindenki jól ismeri a kövérkés vadkacsákat, a part menti nádasok szinte már a szemtelenségig bizalmas madarait, akik sokszor a strandolok közé is bemerészkednék. A hűvösebb napokon a sekély vizű homökpadiolt tömegesen lepték el a tó legsikeresebb horgászai, a dankasirályok, őket már megszokhatta, aki ide jár. A nyár utolsó hétvégéjére azonban mintha meglepetést tartogatott volna a tó. Vasárnap délelőtt, amikor a fürdőzők és széllovasok már kezdték elárasztani a partot, a strand közepén három hattyú jelent meg. Sokan rohantak a fényképezőgépért, hogy a ritka látványt megörökítsék. A nagy testű, büszke madarak a népszerűségre fittyet hányva méltóságosan úsztak, tollászkodtak a sima víztükrön. Nem vettem észre, mikor tűntek el. Lehet,, hogy mégiscsak megérezték jelentőségüket, és továbbmentek egy másik partszakaszra, hogy 'az ott nyaralók is ezzel a szokatlan, de felejthetetlenül szép képpel búcsúzzanak el a .nyári Balatontól. Tersztyánszky Krisztina