Somogyi Néplap, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-26 / 226. szám
4 Somogyi Néplap 1985. szeptember 26., csütörtök Somogy építészetének bemutatkozásai Az ÉTÉ elnökségi ülése Kaposváron Az Építőipari Tudományos Egyesület kaposvári csoportjának csaíknem két évtizedes történetében először fordult elő, hogy az egyesület országos elnöksége itt tartotta ülését: tegnap ugyanis az ÉTÉ Kaposváron, a Technika Házában rendezte regionális elnökségi ülését. A testület tagjait és a vendégeket — köztük Tolnai Sándort, a Kaposvári Városi Pártbizottság első titkárát, Nagy Ferencet, a megyei pártbizottság munkatársát és Papp Jánost, a Kaposvári Városi Tanács elnökét — dr. Márkus Miklós, az ÉTÉ főtitkára köszöntötte, majd Tóth Károly, a megyei tanács elnökhelyettese adott áttekintést Somogy gazdasági, társadalmi fejlődéséről, településfejlesztési eredményeiről és céljairól. Az átfogó ismertetés keretében tájékoztatta az ország minden részéből összegyűlt szakembereket a megye építőipari és tervező szervezeteinek történetéről, arról, hogy ezek a vállalatok, szövetkezetek, intézmények miképpen igyekeztek megfelelni a követelményeknek. Szólt arról is, hogy az utóbbi években milyen szerepet töltenek be az építőipari igények kielégítésében, a terület- és település- fejlesztési tervek megvalósításában a gazdasági vállalkozások és a magánkisiparosok. Elmondta, hogy a nem telepszerű, több szintes lakásépítésre, foghíjbeépítésre több technológia is rendelkezésre áll a megyében. A Somogy szervezett építőiparát képviselő vállalatok, közös vállalkozások és szövetkezetek csaknem 11 ezer dolgozót foglalkoztatnak, s 1982- től napjainkig 138 kisvállalkozás alakult. Szabó Gyula, az ÉTÉ kaposvári csoportjának elnöke az utóbbi négy év egyesületi munkáját összegezte. Az a körülmény, hogy a kaposvári egyesületi tagok régebben olyan építőipari szervezetekben dolgoztak, melyeknek többnyire eltért a termelési szerkezetük, építési technológiájuk, az érdeklődési körök különbözőségét váltotta ki az ágazatban dolgozó szakemberekből. Ez a helyzet csak évek múltával fordult kedvezőbbre, miután az építési technológia módosult. Jelenleg 140 ÉTE-tagot tömörít a kaposvári csoport, s figyelemre méltó rendezvények — műszaki napok és filmnapok, szakmai viták — jelzik az egyesületi élet föllendülését. A tájékoztatót követően az ÉTÉ területi főtitkárhelyettesei — dr. Magyar József és dr. Nemes Géza — az egyesület területi csoportjainak munkáját értékelték. A vitában több megyei szervezet, illetve helyi csoport képviselője szólalt fel. Elismeréssel beszéltek Kaposvár városrendezési eredményeiről, nagyra értékelték a rekonstrukciós tevékenységet, a rehabilitáció sikeres lebonyolítását, s arra ösztönöztek, hogy a helyes koncepció ismeretében dinamikusabban haladjanak ezekkel a munkákkal. Ehhez segítségüket is felajánlották. Az elnökségi ülésen egyesületi érdemérmet adtak át több szakembernék, majd a résztvevők jelenlétében Lő- rincz József, az ÉVM főosztályvezető-helyettese megnyitotta a Tervezték a tanácsiak 1985, illetve a Műemlékvédelem Somogybán című kiállítást. A Technika Házában tizenkét megye tanácsi tervezővállalata mutatkozott be — a kiállítást október 2ig tekinthetik meg az érdeklődők —, a másik kiállításon pedig — Szigetvári György összeállításában — a magyar középkor somogyi építészeti emlékeit láthatjuk Kétnyári Aranka rajzain, Rostás József színes fotóin. A regionális elnökségi ülés délután Kaposvár és a város- környék — így a szennai falumúzeum — építészeti érdekességeinek megtekintésével folytatódott. A résztvevők ma Siófok vezetőivel találkoznak, és megismerkednek a Balaton déli partjának területfejlesztési eredményeivel. NEGYVENESEK Volt gimnáziumi osztálytársaim elém tesz egy EKG vizsgálati lapot. Rajta a neve, I. S. személyi száma: 1 460911 ... Nézem a piros milliméterpapíron a szívdobbanásokat regisztráló kék voniaitfutamiOkat. Nyugodt szakaszok, hegyes amplitúdójú kitérések, szabályos ritmusban. Nem találok rajta semmi különöset. Mutatja a fönti két görbe kiugró hegyeit és a megjegyzés rovatot: „str-esszjelek”. „Nincs semmi baj öregem” —mondja1. „Nem kell megijedni, ezek csak jelzések, figyelmeztetések. A mi kíorúnkban szinte természetesek. A gyógymód nagyon egyszerű: kicsit pihenni kellene, egészségesebben táplálkozni, többet tartózkodni friss levegőn, rendszeresen sportolni. Egyszerű ugye? Hajtunk megállás nélkül, néha bekapunk egy-két falatot, aztán este a vacsora meg a sör, és ugyan hol vehetünk a városban friss levegőt?! Másképp kellene élnünk, de nem hiszem, hogy mi, negyvenesek már tudunk másképpen élni. Pedig hányszor halljuk, ennek a korosztálynak a vállán nyugszik az (ország sorsa, ez a beérkezettek generációja, a derékhad, az élete teljében levő sereg, a leginkább teljesítményre orientált korosztály. Valóban így kellene lenni?!” A mái negyvenesek még nem igazán az úgynevezett békevisélt nemzedék tagjai. Születésükkor még nem tűnt el a háború árnyéka, sokuk apja testi és lelki sérülésekkel érkezett a világégés csatamezőiről, összetörtén a hadifogságból, nem volt megfelelő táplálék ... gyengébben fejlett, horpadt mellű gyerekek sorakoztak az iskolai tornaórákon, lebegő klott- gatyákban. Gyerekfejjel éppen csak beleremegtek ’56 földindulásába, kísérleti nyulai voltak az oktatás reformfolyamatainak, az úttörő és 'ifjúsági mozgalomnak. Ma már túl vannak a pályakezdés buktatóin, túl az első házasságon, túl az első sikereken és megaláztatásokon. Álmaikból tapasztalat lett. Ebből a generációból keveseknek adatott meg a vezetés megtisztelő feladata és; kíméletlen felelőssége. Előttük jár a „fényes szelek nemzedéke”, akik gyakorta fölemlegetik, hogy ők bezzeg huszonévesen kerültek a közélet embert próbáló mélyvízébe, pedig úszni sem tudtak. A most negyvenesek jól úsznak. Több úszásnemet kipróbáltak, de a lábuk még mindig leér abban a medencében, ahová kiosztották számukra a bérleteket. Még nem halt ki mindegyikükből az egészséges becsvágy, de forog a gyomruk a talpnyalós- tól, a székféltő hatalom kicsinyes praktikáitól, az utánuk jövő nemzedék gátlástalan karrierizmusától. Hol van még az a fennsík? A mai negyvenesek ugyan megszerezték — legtöbbjük szülői segítséggel — jórészt lakótelepi lakásukat, s ráment vagy tíz év, m;g a betonfalak között otthont teremtettek. Megszülettek a gyerekek, akik felnövőben vannak, mind jobban felsrófolt igényekkel állnak eléjük. Megy még az öreg tragacs is — amit 6—8 éve sikerült szerezni, szintén szülői támogatással —, de ideje volna azt is kicserélni, dehát erről álmodni se nagyon .lehet. Lakáscserén kell gondolkodni, közben a szülők is nyugdíjba mentek, s ha nem is pénzbeli támogatást várnak, de találkozásokat, beszélgetéseket, hétvégi együtt- létet, segítséget a kertben, a hivatali útvesztőkben, a konyha kimeszelésében, a sava- nyúság-eltevésében. Tán az utolsó lehetőség a pályamódosításra, tizenöt év tapasztalatainak 'hasznosítására valahol, talán, másutt. Űj közegben a pihenő szárnyak 'is ímeglendülhetnek még. De hát annyi minden köt, oly sok a visszahúzó erő. Negyvenévesen már nehezen mozdul az ember. Azt mondják, ez a generáció a társadalom derékhada. Vállán nyugszik népünk sorsa. Már nem ugrándozik, hanem tapasztalatai birtokában következetesen és kitartóan dolgozik. Véleményének már súlya van, csak beért ötleteit osztja meg, mérlegelt gondola tolta t tesz közkinccsé.' A „kívánság” rovatban a szárnyaló álmok körültekintő kis +érvekké csökevényesedtek, a „kiadás” rubrikába szerényebb energiák kerültek, a „bevételbe” jószerével csak pénzben kifejezhető tételek. A piros milliméterpapíron a szívritmust regisztráló kék vonal- futamok stresszjeleket mutatnak. Pedig húsz évük van a nyugdíjig. Több, mintamit eddig munkában töltöttek. Nem mindegy, hogyan telik el ez a két évtized. Sem nekik, sem az országnak. Tandi Lajos Egy szelet prágai sonka A Svejk-legenda él Csehszlovákiában. Prágában nem lehet kihagyni a Kehelyt. Olyan megbocsáthatatlan ez, mint nem menni át a Ká- roly-hídon, vagy nem meghallgatni az óváros toronyórájának harangjátékát. Prágát néhány éve szilveszter éjszaka tízezer méter magasságból ismertem meg. Olyan volt, mint egy ékszerdoboz. Most földközelben vagyunk. Méghozzá nagyon, mert akárcsak otthon, itt is fúrnak, ott is fúrnak. Épül a metró harmadik szárnya a Vencel tér tövében lévő csatlakozással. Lehet hát bukdácsolni. Az óvárosi zsinagóga tövében az emlékmúzeumban járunk. Az idegenvezető Julius Fucsikra, a nagyszerű újságíróra emlékeztet, akit a szemben lévő épületben végeztek ki. És ott van a „száguldó riporter” plakátja, amely hirdeti hogy évfordulóra illendő emlékeznünk, FEGYHÁZ ÉLETFOGYTIGLAN Gyilkosság a homokbányában Az ítélet A kaposvári megyei bíróságon a közelmúltban tárgyalta dr. Pap Árpád tanácsa a fiatalkorú Litra János és két társa bűnügyiét Bűnösnek mondta Ikj Litra Jánost és nevelőapját, Pápai Mihályt, valamint anyját, Litra Irént társtettesként, különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból elkövetett emberölés, továbbá a férfiakat társtettesként 'elkövetett rablás bűntettében. Ezért a megyei bíróság a 16 éves első rendű vádlottat 13 év — fiatalkorúak börtönében letöltendő — szabadságvesztésre ítélte ;és 8 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától'. Pápai Mihályt — mint visszaesőt, akinek korábban erőszakos cselekmény miatt már meggyűlt a baja a törvénnyel — életfogytiglani f egyházra ítélte és 10 évre eltiltotta a közű gyek igyakor- lásétód:. Emellett elrendelte alkohoJetvonó kényszergyógyítását. A harmadrendű vádlott Litra Irént 8 év fegyházra ítélte, 5 évre pedig eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Délután rablás, este gyilkosság 1985. április 16-án délután a Pápai család — csigagyűj- ítéaért kapott pénzzel a zsebben — meglátogatta a fca~ posfüredi kocsmát. Százasaik fogytán, egy ismerősüktől szerettek volna kölcsönkérni húsz forintot. De az ismerős is' kölcsönpénzből ivott, egy százast kapott az áfész felvásárlójától,. Ez szöget ütött a jóemberek fejébe. Felkerekedtek és Papp Györgyné lakására' mentek, az asszonytól szintén egy százast követelni. Pápai Mihály a nyomaték kedvéért előhúzott egy kést, s nevelt fiával megfenyegették az asszonyt. Közben a kertből elősietett Papp György, s hogy szabaduljon a garázda társaságtól leszámolta a százast Pá- paiiéknak. A késsel fenyegetőző család így „jó munka” örömével tért vissza a kocsmába. Késő délután a 63 éves helybéli Farkas Vendel kerékpárján elindult a homokbányához csalánt szedni. Lassan már szürkült, de családja hiába várta, nem jött. Autóba szálltak és a keresésére indultak. A „sárgafő- deshez” érve fényt pillantottak meg, Pápai Mihályék álltak ott egy elemlámpával, a közelből pedig halk se- gálykiáltást sodort feléjük a szél. Az autó fényénél megtalálták a nyöszörgő, összevissza vert Farkas Vendelt, akii csak annyit tudott ki- nyögni: — Agyonvertek a piszkosok! A sértettet kórházba szállították, de életét a legszakszerűbb yjrvosi beavatkozással sem tudták megmenteni. A bíróság előtt A tárgyalásra zsúfolásig megtelt a megyei bíróság nagyterme. A vádlottak túlnyomó részt módosították a rendőrségen tett nyilatkozataikat, az „én semmit nem csináltam” élv szerint adták elő történeteiket. Még az anya is a fiára igyekezett hárítani minden felelősséget. Vagy talán, annyira „képzettek”, hogy tudják: tizenhat éves csemetéjük fiatal kora miatt enyhébb ítéletre számíthat? Az ellentmondó kijelentésekből kiderült a szörnyű tett: a homokbányánál egy emberként estek Farkas Vendelnek. Mindhármuk kezében megfordult a súlyos dorong, mindhárman ütötték, rúgták az életéért könyörgő áldozatot. Miért? Mert volt egy szíép kerékpárja, s némi készpénzt is reméltek nála. A családfőt már jól ismerték a bűnüldöző és igazságszolgáltató szervek, s a fiú útja is könyörtelen következetességgel vezetett ide. A család minden pénzét elitta, a fiú sem vetette meg az alkoholt. Olyan körülmények között élt, amelyben szinte lehetetlen elsajátítani a társadalmi együttélés szabályait. Iskolába nem járt, s otthon sem sokszor hallotta, hogy nem szabad lopni, ölni. Gyenge fizikumú anyja sodródott aiz árral, s nem volt ereje ellentmondani még akkor sem, ha esetleg megérezte, hogy a dolgok nem a rendes kerékvágásban haladnak. A Imegyei bíróság ítéletei a fellebbezések miatt ne|m jogerősek, így a végső döntés a Legfelsőbb Bíróságra mariad. Gyarmati László ezért is rendeztek kiállítást Egon Ervin Kiseknek. Sajnálom, hogy prágai útitánsaim nem tudják, kiről van szó. Tanévkezdet lévén most a gyermekeknek való ceruzáért, tolltartóért, iskolatáskáért rohangálnak, s egyáltalán nem érdekli őket, hogy a Szent Vitus székesegyházban egy magyart is eltemettek. Pedig a ceruza, a köpeny nem olcsóbb, mint otthon. Még az ajándéknak szánt rágógumi is jugoszláv portéka. Az idegenvezető látja, hogy mi''bánt. Tovább hív és panaszolja, hogy a nemzeti színházat tönkretették, mert mellé egy modem prózait építettek, amely megbontja a környezetet. Az akusztikával is baj van ... És csak mondja a magáét. Lám, ő is félti a városát. Beszélgetünk a metróról, amely holnaptól villamosjeggyel működik, s amelyen ma még könnyű bliccelni, de holnapután százkoronás bírsággal kell számolni. Hasek Svejkjéből Müllerné minderről bizonyára azt mondaná, hogy... De Müllerné nem mond semmit még a prágai Kehelyben sem. Mül- lemé csak egy kedves rajzban elevenedik meg. És ezért senki sem haragszik. Büszkén utazik vissza Amerikába, Kanadába, Afrikába, Ázsiába azzal, hogy járt a Kehelyben, evett egy rostélyost Müllerné módjára, ivott egy korsó barna sört, és láthatta őfelsége életnagyságú képét az ivóban. Előétel után illik még valamit kóstolni. Nézném az étlapot, de csak - nem kerül elő. Féltett kincs. Ám a ruhatárban garmadával lehet venni belőle, még textilre nyomottat is. Söröskorsó is akad a turistának a nálunk dívó habán korsó árának háromszorosáért, de hát ez a Kehelyből való lenne. Végül is jó falat ígérkezik: putyini borda, amelyet egy cseh kisvárosról neveztek el. Mondják, az ottani nótát énekelgették Hasek idejében a törzsvendégek. Innen a név. Mondanám, hogy ez olyan, mint a so- mogysárdi bicskástul, de hát Prágában ki tudja, hogy hol van Somogysárd, ha csak nem jár lóversenyekre. Maradjunk hát ennél a félbe szelt karajnál, melyet kolbász- szál, uborkával töltenek, és művészien flambíroznak vodkával, szirénával, porotttóva! — amiért Hasek úr majdnem forog a fölöttem lévő képen. De hát az üzlet a Kehelyben is üzlet. Nagy J.enő
