Somogyi Néplap, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-26 / 226. szám

1985. szeptember 26., csütörtök Somogyi Néplap 5 Hagyományőrző csoport Éledező kulturális élet Pogányszentpéteren Új épülete lesz a közművelődési egyesületnek 1984 február jóiban Po- gánysizentpéteren megalakult a II. Rákóczi Ferenc Köz­művelődési Egyesület. A csaknem 40 tagú csoport ideiglenes helyeken — tor­natermekben,, pánthelyiség­ben — tartotta foglalkozá­sait, a művelődési otthon elavult épületében nem .lel­tek nyugodt körülményekre. Amjint azt Novák József, a közművelődési egyesület el­nöke elmondta, a falunak egyetlen közösségi helyisége volt, a művelődési otthon. Az itt rendezett bálok, érte­kezletek, tanácskozások zsú­folt programja miatt nem tudta betölteni közművelő­dési misszióját. Az 560 lé­lekszámú település kulturá­lis élete a 70-es években fo­lyamatosan visszafejlődött, megszűnt az iskola, a peda­gógusok elköltöztek. Az |új épület, mely nagy társadalmi összefogással épül, méltó otthonává vál­hat a falu közösségi életé-, nek. A beruházás megindí­tásához a Népművelési Inté­zet pályázatán nyert és a megyei tanács művelődési osztályától támogatásként kapott 100—100 ezer forint volt az alap. A tagok és a kőművesek saját kezűleg társadalmi munkáiban építik hét végén, a Sefag iharosi üzemegysége, az iparosberé- nyi November 7. Tsz pedig különböző építőanyagokkal támogatja a kultúra új ott­honát. Az eddigi munka­tempót tekintve az épület mlég az Mén tető alá kerül, hiszen hétről-hétre szemlá­tomást nőnek a falak. Már megszülettek az új ház hasznosításának tervei: szeretnék feléleszteni a 70-es években sikeres helyi pá­vakört egy olyan- hagyo­mányőrző csoport létrehozá­sával, melyben a főszerep az éneké, a táncé, a mese­mondóké és a szavalóké. Ve­télkedőket, bálokat rendez­nek -majd, de természetesen . megfelelő otthona lesz a ko­sárfonásnak, barkácsolásnak, játékoknak is. A környék lakosságát érdeklő szakköny- veket, szaklapokat vásárol­nak. A tervezett mezőgazda- sági, egészségügyi előadás- sorozattal talán sikerül be­vonni az egyesület munká­jába |az eddig még kevésbé érdeklődő fiatalokat is. Tündérrózsa a műteremben Gera Katalin, Kaposváron élő szobrász műtermébe látogattunk. A megyeszékhely egyik közterére kerül új al­kotása, a Tündérrózsa. A szobrász szívesen foglalkozik éremvéséssel is, a Kaposvári ablakok című sorozatára bi­zonyára emlékeznek olvasóink közül azok, akik gyakran megfordulnak a Somogyi Képtárban. Fotó: Hortobágyi Róbert Olvasókörök Tab környékén Á mozitól a gazdatanfolyamig Az elmúlt néhány évben Táb körül élénk, öntevékeny közművelődési tevékenység alakult ki. 1983 decemberé­ben Bábonymegyer megyeri részén megalakult az elfeő olvasókör, majd ezt követte Torvaj és Zala. Bullán ha­marosan egy gazdakör kezdi meg működését. Az olvasó­körök létrejöttének körül­ményeiről, múltjukról és eredményeikről kérdeztük Bőlevácz Józsefet, a tahi könyvtár igazgatóját, az ol­vasókörök szervezőjét. — A kisközségekben a centralizációs törekvések miatt a kulturális élet .sor­vad, ez a folyamat s-zinite visszafordíthatatlan. Ezt a tendenciát akartuk meg­szüntetni olyan önirányító, a közművelődéshez kapcsolódó közösségek létrehozásával, melyek meghatározó műve­lődési szerepet töltenek be a falu életében. A falvak egy- egy köztiszteletben álló em­berét kerestük meg — jó­részt munkásokat, ök felké­résünkre igent mondtak, s a minta-alapszabáliy szerint működni kezdték az olvasó­körök. A 30—60 tagú cso­portok az aiakulógyűlésen megválasztották az elnököt, s a -tartalmas két év azóta érezhető fellendülést hozott a települések életében. A Somogy Megyei Mozi- üzemi Vállalattal kötött megállapodásuk alapján- a csoportoknak bérletes elő­adássorozatot tartanak, ugyanis az említett falvak­ból 20—25 éve „kivonult” a mozi. A filmvetítés, melyet Szabó István, a taibi könyv­tár módszertani munkatársa társadalmi munkában végez, szervesen beépül a körök programjába. A vetítések egyik célja az olvasókörök létszámát felduzzasztani. Októbertől újaibb körzettel bővül a „mozihálózat”: Be- degfcér, Egres, Tengőd és Somogymeggyes lakossága élvezheti egy-egy munkás hétköznap után a filmszín­ház -pihentető szolgáltatását — Az olvasókörök milyen intézményekben és technikai feltételekkel működnek? — Állami -támogatás és a legelemibb technikai eszkö­A Szépművészeti Múzeum új szerzeménye Értékes műalkotással gaz­dagodott a napokban a Szép- művészeti Múzeum gyűjte- rííénye. Doráti Antal, a Svájcban élő magyar származású vi­lághírű karmester a múze­umnak ajándékozta Jacob Roernek, a XVII—XVIII. század fordulóján élt hol­land festőnek nagyméretű, pergamenre készített tollraj- zát. A rajz — a művész ke­vés ismert alkotásainak egyike — 1704-ben Amszter­damban készült és Buda 1686- ban történt visszafoglalását ábrázolja. A mű így értékes történeti dokumentum is, s az ajándé­kozásnak különleges aktua­litást ad, hogy a főváros a jövő évben készül e fontos történeti esemény 300. év­fordulójának megünneplésé­re. zök nélkül dolgoznak. Me- gyeren például az iskola tornatermében találkoznak, de a többi településen sem kielégítő az állapot. Szüksé­gük lenne magnetofonra a környék gazdag néprajzi ér­tékeinek feltárásához, hiszen ez is egyik célja a társasá­goknak. — Tervek? — Előadássorozatot szerve­zünk, mely a termelési kul­túra fejlesztését segíti -majd. Tervezünk egy gazdatanfo- lyaimot is. Folyamatosan gyűjtjük a régi fotókat, két­ezer fényképünk van már a régmúltról. Fotótárunkat to­vább bővítjük. Szomorú va­lóság, hogy a jellegzetes, szép falusi -házak -bontásá­val a népies bútorok, esizkö- zök is tűzre kerülnek. En­nek szeretnénk gátat vetni a népművészeti -hagyomá­nyok feltárásával, felélesz­tésével', helytörténeti jelen­tőségű tárgyak megmentésé­vel! Szép példa erre a bá- bonymegy-eriek erőfeszítése: összegyűjtik a híres Patkó- nótákat. Vetélkedőket ren­dezünk, 'ahol a döntőre a házi selejtezők után kerül­hetnek a vers- és mesemon­dók, énekesek, hangszeresek. Azt a gyakorlatot, 'hogy a gyógyszertárak vezetőd gyógyszervizsgálatot ■ tarta­nak a körökben, a jövőben is rendszeressé tesszük. Ki­rándulásaink tervezett cél­pontja legközelebb az Or- S'zá'gház lesz. Az olvasókörök itt így szolgálják a szakmai mű­veltség emelését, a szorosabb közösségek kialakítását, va­lamint lakóhelyük múltját, szellemi és tárgyi értékeinek feltárását, megőrzését. Tamási Rita Szikszai Károly Battánházi Géza Pénteken történt, dél­után hatkor. Az ifjú költő már három órá­ja kínlódott legújabb versé­vel, de a második sornál sehogyan se jutott tovább, így aztán borongás ábrázat- tal várta az ihletet, ami csak nem akart megérkezni. Pedig már mindent kipróbált: bá­multa a szemközti ecetfát, főzött magának két (kávét, megivott három pohár bort, fiókja mélyéről pedig elő­kotorta kedvenc költőjének, Petőfi Sándornak a portré­ját, de hiába, most mindez hidegen hagyta. Így aztán ceruzáját rágcsálva ült és káromkodott. Már éppen abbahagyta volna az egészet, amikor kü­lönös dologra lett figyelmes: az ablaka felől gyenge ko­pogást hallott. Fölállt és ki­nézett. Egy apró, sárga pa­pagáj nézett vissza rá a pár­kányról. Az ifjú költő némi csodálkozással nyitotta ki az ablakot. A papagáj óvatosan belesett, néhány másodper­cig gondolkozott, aztán hir­telen mozdulattal berepült a szobába, és megállapodott a hófehér papírlapon, amelyen mindössze kétsomyi betű ék­telenkedett. A költő becsuk­ta az ablakot, és visszaült a székre. — Kár, hogy nem tudsz ol­vasni — mondta a papagáj­nak. — De tudok — válaszolta a papagáj, és odapiszkított a papírlapra. — Micsoda? — ugrott fel a költő. — Nyugi, nyugi — mond­ta a papagáj — szánalmas két sor volt. Ilyen rosszat még életemben nem olvas­tam. Ezök szerint te költő vagy, ugye? A költő néhányszor erélye­sen megcsípte magát, csak utána felelt. — Igen, költő vagyok. — Jól van. Fogsz te még jobbat is írni. Adnál egy kis vizet? Rettenetesen meg­szomjaztam. A költő remegő térdekkel szolgálta ki a madarat. A papagáj miután megitta az edény vizet, körülsétált a szobában, felrepült a köny­vespolcra, csőrével megko­pogtatott néhány könyvet, vé­gül a költő fejére szállt. — Na, ide figyelj, költő­kém — mondta —, eléggé fáradt vagyok, de ha akarod, azért írhatunk egy verset. — Hogyhogy írhatunk? — kérdezte a költő. — Majd diktálom. — Na ebből elég! — kiál­tott a költő, és megrázta a fejét. A madár riadt szárnycsa­pásokkal az íróasztalra esett. — Ezt lehetőleg többé ne csináld. A végén még elpusz­tulok. — Rendben van. Te pedig fojtsd magadba a hülye szö­vegeidet. — Jó, jó, csak segíteni akartam neked. Mert az a két sor, amit az előbb olvas­tam, szörnyen felingerelt. — Ha már ilyen okos vagy, remélem azzal is tisztában vagy, hogy nem lehet min­dennap remekműveket írni. — Igazad van, de te vi­szont azt lásd be, hogy ab­ból a két sorból még Dylan Thomas sem tudott volna verset írni. Pedig ő aztán nagy költő volt. — Egyáltalán ki vagy te? — Ja, még be sem mutat­koztam. Battánházi Géza. — Elég hülye neved van. — Tudom. A gazdám fele­sége találta ki. Csak nők ne lennének a világon. — És hol tanultál meg ilyen jól olvasni meg beszél­ni? — A gazdám író volt. Elég neves író. Kiolvastam a fél könyvtárát, néha még dik­táltam is neki. Igaz, csak olyankor, amikor megakadt. Be az írók elég gyakran akad­nak meg. Az ifjú költő szemérmesen nézte a madárpiszokkal dí­szített két sort, majd gyen­géd mozdulattal összehajtotta, és a szemeteskosárba ejtet­te. Sokára szólalt meg: — Vacsoráztál már? — Köszönöm, nem vagyok éhes. Viszont, ha adnál egy kis bort... A költő tojásrantottát ké­szített magának, majd va­csora után az előbbi edényt borral töltötte meg, maga pe­dig üvegből ivott. Végigheve- redett az ágyon, és nézte, ahogyan a papagáj szürcsöli a bort. A papagáj pedig kortyolt egyet, és a költő felé fordí­totta a fejét. — Nem is rossz ez a bor. Meglátod, jól■ megleszünk mi itt kettesben. Az ifjú költőnek remegni kezdett a gyomra, de azért közölte, hogy van még itt­hon egy üveggel. A papagáj bólintott, és megkérdezte: — Mi lesz ma a tévében? — A Derrick felügyelő. — Azt szeretem. Megnéz­zük, és ha akarod, utána ír­hatunk egy verset. — Elég! —süvöltötte az if­jú költő. — Jó, jó — emelte fel szárnyait a papagáj. — Tudod, az az egyetlen bajom, hogy nem tudok írni. Van ugyan­is egy harminchat énekből álló eposztornyom. Két év alatt írtam meg fejben. Az a címe, hogy Mindenki ka­litkában lakik. Meseszép eposz. Felezhetnénk ... A költő ezen az éjszakán nyugtalanul aludt. Verssorok és papagájok zsongtak a fejé­ben, aztán látta magát Szent Ferencként repülni... Hat órakor ébredt. Battánházi Géza még édesdeden aludt írógépének betűkosarában. Gyorsan felöltözött, megvet­te az összes reggeli lapot, be­ült egy presszóba, és az ap­róhirdetéseket kezdte bön­gészni. öt perc múlva meg­találta, amit keresett. A szö­veg így hangzott: Sárga, Gyu­ri névre hallgató papagájom elveszett. A megtalálónak öt­száz forint jutalom. Név és telefonszám. Mire hazaért, Battánházi Géza már az íróasztalán sé­tált. — Hol voltál? — kérdezte szemrehányó hangon. — Sétálni. Imádom a haj­nali sétákat. — Ühüm — morogta a pa­pagáj. — Na gyere — mondta az ifjú költő. — Most téged is elviszlek valahova. — De én utálok sétálni. Inkább nyisd ki nekem azt a Hegel-kötetet. Imádom He­gelt. — Majd utána. Gyerünk. Az ifjú költő zsebébe csúsz­tatta a madarat, és kilépett vele az ajtón. Hadházi utca 198, Kovács. Az ifjú költő megnyomta a csengőt. öreg, hetvenéves bácsika nyitott ajtót. — Mi tetszik? — kérdezte gyanakvóan. — A hirdetés miatt jöt­tem. Az elveszett papagáj miatt... A bácsinak földerült az ar­ca: — Tessék, fáradjon be. Ma­ma, meghozták Gyurikát! Mondtam én, hogy előkerül! Idős, hajlott hátú nénike csoszogott elő valahonnan. — Istenem, hát megkerült a Gyurika! Mutassa már, fia­talúr! — Az ifjú költő elő­húzta zsebéből Battánházi Gézát, aki körülrepdeste a szűk konyhát, majd megál­lapodott a költő vállán. — Te mama, ez nem a Gyurika — mondta az öreg, és a madár után nyúlt. — Hát sárgának sárga — tűnődött a nénike. — Pityuka vagyok, Pityu- ka vagyok! — szólalt meg Battánházi Géza. — Mit mond? — kérdez­te a nénike. — Hogy Pityukénak hív­ják — felelte szomorúan az öreg. — Tegnap repült be hoz­zám. Odaadom 'kétszázért — mondta a költő. — De hát ez nem a mi papagájunk — mondta a né­niké. — Mit számít az! — válcP— szólta a költő. — Madár, ma­dár. Egyébként folyékonyan beszél meg olvas. Igaz? — fordult a papagáj felé. — Pityuka vagyok, Pityu­ka vagyok! — mondta a papagáj. — A franc essen beléd! — sziszegte az ifjú költő. — Na ne viccelj! — szi­szegte vissza a madár. — Szóval egy tál lencséért, igaz? Egy tál lencséért... Hallatlan. — Szóval kétszáz — for­dult a költő az öregek jelé. — Hát tudja, fiatalúr, a mi Gyurikánk ... Azt nem pótolja senki más. De ha már idehozta. Adok érte száz forintot. — Rendben van — egye­zett bele a költő. — Egy tál lencséért — szi­szegte Battánházi Géza. — Úgyis visszaszököm hozzád. Egy tál lencséért... Hallat­lan. — Hát akkor rendben is volnánk — mondta a költő. — Aztán jól zárják be, ne­hogy ez is elszökjön. — Bízza ránk, fiatalúr — mondta a nénike —, ez már nem fog elszökni. — Dehogynem — sziszegte Battánházi Géza. Az ifjú költő jókedvűen indult hazafelé. Egy eposztor­nyon gondolkozott, amelynek a címe: Mindenki kalitkában lakik.

Next

/
Thumbnails
Contents