Somogyi Néplap, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-14 / 216. szám
8 Somogyi Néplap 1985. szeptember 14., szombat Szikszói Károly Kaland Sárga sörökben a száj, és hab p padlón, pálinka utazik dudaszó után fehér meg szürke, rengeteg. És belátni a lakásokba, szedett-vedett ajtókon, és belátni a gyárak hasába is, ahol most csönd van, mert kezeket szorít a pohár végre. És szép Icombú színésznők, és szép combú futballisták málladoznak a falakon, Hajrá Vasas, és dohányfüst a sárga fogak alól mindig. És messziről kerülvén ide, kijőve munkászállás melletti bozótosból, most itt állok egy szövőlánnyal bambán, rossz sört iszogatván, (ez már a harmadik felvonás.) Majd bicegő villamos jön értem, és besötétedik megint. Színes álom. László Levente akvarellje — Ma a nyaralásról fogok ibeszeinli —kezdte történetét Szófűző G., az öreg író, miközben a törzsasztal feszült figyelemmel várakozott. — Ránc János barátom nyaralásáról lesz szó, amely nyaralás teljes egy napig tartott. Figyeljetek. Nyár volt, sárga, forró nyár. Ránc, kihasználva az oktatási szriinetet, N. faluba indult, hogy ott vészelje át a legmelegebb napokat. Évfolyamtársa, Péter hívta meg. Péter azt ás közölte levelében, hogy N. remek üdülőhellyé vált a múlt évben, az n.-i tó partján tízesével épülnek a víkendházak, új mozit, éjszakai mulatóhelyeket kapott a falu, a tó vize forr a fürdővendégektől, az étterem zenészei esténként égig ugranak a játék örömében, a nők körme olyan piros, mint a tűz — csak Ránc hiányzik N.-bőL „Ezen segíthetünk”, gondolta Ránc, és a levél vétele után néhány órával, fölszerelve a nyaraláshoz szükséges holmikkal: fürdőnadrággal, fogkefével, alapfokú német nyelvtudással, már fel is kapaszkodott az N. felé induló vonatra. Péterék háza nagy távolságban állt a tótól, a kilátás egy háromemeletes társasüdülő hátsó falára nyílt. A másik oldalon vasúti töltés húzódott a ház mellett, a kert veteményei között Péter gyakran talált vonatból kidobott tárgyakat: üvegeket, szendvicseket, újságokat, esetenként egy részeg utast. A két évfolyamtárs hosz- szan veregette egymás lapockáját, és elhatározták, hogy a nyarat a végsőkig kihasználják. Lógó nyelvvel caplat- nak majd a nők után reggéltől estig fürödni fognak, viharban, hóban, náthában egyaránt, minden este csür- döngölőt táncolnak a bár pufogó zenéjére, és disznó szavakra tanítják a külföldi turistákat. A nyár még az övék, -még két hónapjuk van, aztán újra be kell ülni az iskolapadba, és hallgatni kell a tanárok komor előadásit. — Menjünk a strandra ■— javasolta Péter, aki azonnal bizonyítani akarta, hogy N. üdülőhely lett. — Helyes — mondt Ránc, és magára húzta a csíkos fürdőnadrágot. Egymás mellett (bandukoltak a vízpart felé. A házakon (néha még a budikon is) cédulákat láttak: SZOBA mit el Sz. G. —, mindenfelé heverő napozókat. Néhol tócsákban állt a napólaj, a barna kis kölykök homokpogácsákat gyúrtak vele. A tóba lépcsők vezettek, síkos, hanyattesésre bíztató lépcsők. Ráncék a korlátba kapaszkodva lépkedtek lefelé, aztán 'beletérdeltek a bokáig érő, fura szagú vízbe. Mellettük papirosok, konzervdobozok, rohadt paradicsomok úszkáltak. KIADÓ. Vagy, n.-'i németséggel: FREI ZIMMER IST. Vagy egyszerűen: ROOM. A gépkocsik két keréken húztak el mellettük, a volán melletti üléseken ott ült a mindenkori stoppos, kislá- nyos mosollyal, gyenge olasz nyelvtudással. A lángos szaga balegyeneseket helyezett el Ránc orrán, a sült halak pénzcsörgető hangokat hallattak, amint farkukon táncolva, égnek tartott orral vonultak el Ráncék előtt. A csapos sörpisztodyt fogó uj- jaln három gyűrű csillogott a fekete szőröcsikék között. Két tarka sálas if jú csóko- lódzott egy pádon. A színes plakát hatvanszereplős műsort hirdetett. Az állomás illemhelyén, ahova Ránc betért egy pillanatra, hosszai hajú fiú aludt az egyik ülőkén. — Nyaralunk — morogta Ránc, mlköziben a nadrágját gombolgatta. A strand poros, napos, zsúfolt volt. Ráncék jegyet váltottak, aztán óvatos léptekkel, megfontolt talpakkal gázoltak a víz felé, kikerülgetve a mindenfelé haverő halottakat — „bocsánat”, pi-*' — Menjünk 'beljebb? — kérdezte Péter, és a tó közepe felé mutatott, ahol már derékig ért a víz. Ránc kiment, és a zuhanyozónál lemosta magáról a tó vizét. — Napozzunk — javasolta Péter, amikor Ránc visz- szatért. — Napozzunk — mondta Ránc János. Léheveredtek a földre, egy szemétkosár és egy hailom- nyi asszony közé, Ránc a napba nézett, aztán lehunyta a szemét. A víz susogott, a nyár zümmögött, távoli csi- ripelésnék hallatszott a gyerekek kiabálása. Ránc hirtelen felült, ijedten nézett a víz felé. — Te atyavilág ... — hü- ledezett. A tó fogyott. Már legalább tízmétemyi tófenék tűnt elő a töltés mellett. Ahol az előbb még a gyerekek tocsogtak, ott most szürke iszap, kanyargós hínánszálak, elmerült játékok látszanak. A fündőzők kifelé talpalnak, a fogyó vizet nézegetik. A tó széle láthatóan távolodik a parttól. „Szökik ... elszökik a tó”, gondolta Ránc kétségbeesetten. „Csinálni kellene valamit ...” Körülnézett. Az emberek barnán pihegtek a homokon. Tűzött a nap. A sör prüszkölve jött elő a pisztolyból, a szőrős kézen már négy gyűrű díszelgett, félméteres cigarettát gyújtott meg egy szőke öngyújtó, lóerő toporgott a bejárat előtt, a padokon fehér foltok száradtak, kártyalap csattant az állomás lapos tetejére ... — Hé, emberek, fogy a tó, nem látják? — kiabált Ránc. Már csak a meder közepe táján volt víz. — Emberek, hát nem látják — ordított fel Ránc. — Mit ordít? — emelkedett fel fektéből egy hordó- kövér férfi. — Nem látja? Elfolyik 3 tó! — Na és? Ott a zuhany, nem? Ránc lerohant a lépcsőn, futni, gázolni kezdett a tó közepe felé, hátha megtalálja és betemetheti az okot: a lyukat, amelyen át a tó vize elfolyik... A lába beleragadt az iszapba, kínlódva, lihegve erőlködött, a fogyó vizet figyelte, sós izzadság csörgött a szemébe ... — Éhredj már fél, te any- nyira ordítasz, hogy már figyelnék — rázta meg Péter Ránc vállát. Ránc felriadt; álmosan, dagadt szemekkel nézett körül. — A fenéibe ... Elaludtam. (Felállt, a vízhez lépkedett, lenézett a töltésről... A tó vize láthatóan fogyott valamicskét. — Ránc rémülten hazautazott, és a nyár végéig gondosan ügyelt arra, hogy ne olvassa a vízállásjelentéseket. Arra nem is gondolt, hogy N. mellett van egy csatorna, amelyen esetenként leeresztenek valamicskét a tó vizéből. És így Ránc még hosszú ideig várta az ijesztő hírt: nincs már víz a tavakban — fejezte be történetét Szófűző G., az öregedő író. HERCEG ÁRPÁD ŐSZ VAN ősz van, besurran nyitott ablakomon egy illat, szél hajtotta ide a régi kertiből, barack-, meggy- és alma'illat — (Bizony, jó messzire elkerültem. Gyűlik körülöttem a por és hamu, elnehezül a tekintet, álmáimra csikorgó korom rakódik, ki hitte volna — Gondoltam, virágot szedek majd kedveseimnek bearanyozom néhány ember életét, mesét mondok havas csúcsokról, medvékről, farkasokról, őzeket futtatok,, és röptétek karcsú sólymokat — És reggelenként puskadörrenésre ébredek. Fényévnyi távolságról is fülembe hasít a hang. Gyűlnek szívemben az ólomgolyók, néha kipottyan egy-kettő a szürke papírra, amikor régi illatok lepnek meg váratlanul; barack-, és meggy-, és alma'illat — Berzsenyi Dániel és Sárközy István A Csokonaihoz fűződő megértő barátság után némileg érthetetlen, hogy az irodalom minden alkotója iránt érdeklődő Sárközy István miért nem tudott meleg kapcsolatot alakítani Berzsenyi Dániellel. A nagy ódaköltő már több mint öt éve, élt Somogybán, amikor Sárközy figyelmét Kazinczy levélben hívta fel rá. A bajomi literátor válaszában teljes .tájékozatlanságot árult el, még a keresztnevét sem tudta pontosan a niklai lírikusnak (bár megígérte, hogy amint teheti, felkeresi). De a találkozásra csak több mint másfél év múlva került sor, ákkor is úgy, hogy Berzsenyi jött el Kaposvárra. Erről a költő így tudósította Kazinczy t: „Kapósban együtt lévén Sáhközyvel és Szokolay- val, beszédünk tárgya — Hazánk és Kazinczy, — Mily könnyű az okosokkal alkudni! Mely igen ki tudtad Te a jó embereket keresni! Sárközy előkereste leveleidet, mint valamely szent ereklyéket s érdemeinek bizonyosságait, én pedig epigrammáiddal kedveskedtem neki!” Természetes, hagy a széphalmi mester megírta Sárközynek, miként vélekedett róla Berzsenyi. A főszolgabíró is értékelte találkozásukat, s kritikus éllel jegyezte meg, hogy Berzsenyi nagyon távoltartja magát az emberektől és reményét fejezte ki, alkalma lesz majd jobban megismerni... Sárközy Kazinczyhoz küldött leveleiben a személyes elemek mellett XIX. századelői i somogyi művelődési helyzetképet is olvashatunk. Az 1811. május 11-én Kaposvárról keltezett küldeménynek érdekes a tartalma: „Újságul írhatom: itt a pallérozódás annyira ment, hogy nemcsak a főbb uraknál sok helyen vannak jól elkészült theátrumok, melyeken esmerőseikkel némely nevezetesebb napokon játszanak, — de még itt, Kaposvárott is, összeállván némely ifjak a N. Vármegye cancel- listái és a dominiuirnbeli uraság deákjai és fiatalabb tisztségviselői közül s magok mellé vevén némely városi fehérszemélyeket: az uraság engedőiméből a »Herceg Szá- lájába« (melybe Csokonai hajdan a Dorottyát bevezette), theátruimot készítvén fel magok kezeivel, abban már egynéhány szép darabot, naponként szembetűnő előmenetellel, csupán az érdemes publikum muLattatására, produkáltak.” Ezek a részletezések, a sokfélé tekintő beszámolók nyilván hozzájárultak, hogy Kazinczy számításba vette Sáricözyt Berzsenyivel kapcsolatban, amikor azt tervezte, alaposabban megismerteti a szabadkőművesség tanaivíal. A niklai költő érdeklődő soraira közvetlenül nem válaszait Kazinczy, halvan Kulekov A FARKAS Eltévedtem az erdőben, nem is láttam, merre megyek, magamban pedig azt gondoltam, sohasem fogok kikerülni innen, amikor szembe jött velem egy farkas. (Mintha a jó isten küldte volna. Elmagyaráztam neki a helyzetemet, és arra kértem, mutasson egy kivezető utat. — Legjobb, ha farkas leszel — jelentette ki —, és velünk maradsz az erdőben. Ne, ne siess az ellenvetéseddel, először hallgass végig, azután határozz! Nincs jobb a világon, mint ha valaki farkas. A hideg ellenére egyre több ember érti ezt meg, elhagyják a városokat, és visszatérnek a természetes életmódhoz. Azt gondolod, hogy csak a jó levegő miatt jönnek? Nem, barátom. A levegő csak ürügy, hogy legyen mivel igazolni magukat a társadalom előtt. Mi nem esszük meg egymást, barátom, nincs köztünk gazdag és szegény, főnök és beosztott, jó és rossz, nincs köztünk elválasztó határ. A világ valamennyi farkasa egymásnak testvére, nem szavakban — hanem tettekben! Mi nem találunk ki fegyvereket, hogy megsemmisítsük egymást, mi nem törekszünk arra, hogy megszüntessük az életet a Földön. Legyél farkas, barátom! Ha akarod, élj magányosan, ha akarod, élj falkában! Csak köztünk értheted meg, mit jelent, ha szabad vagy, ha pedig már egyszer megkóstoltad a szabadságot, barátom, még gondolni sem fogsz arra, hogy ember légy ... Mit akarsz mondani? ... Csak gondolkodsz... Igen, elfelejtettem a legfontosabbat, miért válnak az emberek farkassá. Azért, hogy ne kelljen gondolkodniuk, hogy egyszer s mindenkorra megszabaduljanak saját gondolataik lidércnyomásától! Mit szólsz, barátom? ... Mondanom sem kell, minden a lehető legszerencsésebben ért véget. Győzött a jó, megöltem a farkast, felvágtam a hasát, teleraktam kővel, és bedobtam a folyóba. Fordította: Adamecz Kálmán nem Sárközy figyelmét irányította oda. Tehette, hiszen a kaposvári hivatalnok tagja volt a szabadkőműves-páholynak. S minthogy a találkozásokat elindította a közvetlen kapcsolatukban járhatóbb utat látott, mint a levelezgetésben. Ezért 1811. május 25-én ekként intette: „Szeresd Berzsenyit, Szeresd azt, aki tőled várja lángoló kívánságainak bételjesedését. Parancsold, hogy lásson, s meg fogja nyitani szemeit s látni fogja a fényt, s áldani fog, hogy fényt láthat. Felelj, kérlek, hogy tudathassam véle, ha remélheti-e Nálad az újjászületést. Ismét, s ismét s ismét kérlek, édes Barátom, tedd ezt. Jót fogsz tenni. Itt senki sincs, aki tehesse.” Sárközy azonban nem vállalkozott erre a feladatra. Hosszas hallgatás után, kitérően válaszolt (1812. január 8-án). Az előbbi dátum után hatvanegy nappal Sárközy a nagy nyilvánosság előtt tüntető barátsággal mégiscsak megcsókolta Berzsenyit... 1812. március 18. Teleki László „fői&pán-admini&ztrá- tori” beiktatását tervezték e napra. A gróf úgy gondolta, hogy ezt egybe kell kapcsolni Berzsenyi Dániel kaposvári ünnepeltetésével. Sárközy mint megyei főadószedő tagja volt annak a küldöttségnek, amelyik Pozsonyba felkereste Telekit. Erről híven beszámolt Kazinczynak: „Megfordulván a múlt hónap végével Pozsonyból, hová gr. Teleki László új főispányi adminisztrátorunk köszöntésére és invitálására többekkel deputálva voltam ( __) V oltam együtt Nagyokkal, és a többi közt szép számmal valánk az Ormosdi Kávéházában, hol Teleki trak- tált, mint ha egy anglus Lord Major traktált volna... Ez az új változás az admi- nisztratúrában cselekedte pedig, hogy a jövő október végéig ugyan benne maradok ezen megunt hivatalban.” A Kaposváron tartott ünnepélyes (beiktatáson a Karok és Rendek névsorában megtalálható Berzsenyi Dániel neve. (Ott volt Horváth Ádárn is, akiről Sárközy tudósította Kazinczy, hogy „az ebéd alatt magyar nótákat gájdolt”. A széphalmi mester ezután váltig kérte Berzsenyit, számoljon be erről az „illetvén és nevetséges” viselkedésről ,de a költő ezt figyelmen kívül hagyta.) A beiktatáson talált módot Teleki Berzsenyi Dániel poétái ünneplésére. Erről Berzsenyi így tud ősi tóttá Klazinczyt: .^Március 18-án ült bé főispányi székünkbe gr. Teleki László, mint adminisztrátor. Báró. Prónay volt a beiktató. Ezen solenmitással az a becsület ért engem kicsinyben, ami Téged a Diétán ihagyban. (T.i. Kazinczy épp Sárközynek számolt be arról boldogan, hogy gr. Dessewffy József egy országgyűlési bizottsága ülésen szólt nyilvánosan költői érdemeiről. — L. A.) Ebéd fele lett Sárközy István úr hozzám jött és megcsókolt, estre pedig b. Prónay a Nagy Palotába hivatott, és mint poétát az egész közönség jelenlétében meglköszöntött.” Sárközynek így szerepe volt áhban, hogy egy szép óda, A balatoni nympha gr. Teleki Lászlóhoz midőn a Balaton szállott című megszületett. A kaposvári főadószedő 1813. augusztus 13-án kelt leveléből megtudjuk, hogy Teleki akkor még nem látta a versezetet csak hallomásból értesült arról, hogy kötetben megjelent... Érdekes módon ez az utolsó adiát egyben kapcsolatukról, noha mindketten Somogybán maradtak. Berzsenyi .táblabíró, Sárközy pedig később másodispán lett, de ismerkedésük tovább nem folytatóLaczkó András
