Somogyi Néplap, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-01 / 179. szám
1985. augusztus 1., csütörtök Somogyi Néplap 7 SPORT Nemzetközi labdarúgótorna Siófokon Siófokon nagy érdeklődés előzi meg az élvonalbeli szereplést. Az augusztus 10-i rajtig már alig másfél hét van csak hátra, a szurkolók, a szakemberek és a játékosok is szeretnének tisztában lenini a csapat erejével. Most rendezik meg ugyanis a nemzetközi Siotour kupa labdarúgótornát, amelyen rangos ellenfelekkel mérheti össze erejét a Siófoki Bányász. A felkészülés utolsó állomásának tartott torna pénteken kezdődik. A Siófoki Bányász sporttelepén 18 órakor mérkőzik a Siófok az osztrák DSV Alpine együttesével. Szombaton ugyancsak 18 órakor kerül sor a Ferencváros—Zeljeznyicsar Szarajevó (jugoszláv) összecsapásra, vasárnap pedig kettős „rangadó” lesz: 16.30- kor mérkőzik a Ferencváros a DSV Alpinee, 18 órakor a Siófok a Zeljeznyicsar együttesévéi. A szervezők tehát úgy készítették el a sorsolást, hogy a két külföldi és a két hazai együttes nem játszik egymással (a Siófok az FTC-vel bajnoki mérkőzésen úgyis találkozik majd. A Siotour által felajánlott vándorserleget a győztes őrzi egy évig, kicsinyített mását pedig örökbe kapja a legjobbnak bizonyuló együttes. Ezenkívül különdíjakat is átadnak. * * * A közeli napokban országszerte elterjedt a hír, hogy Kovács László, a Videoton, a Győr, majd a Békéscsaba 34 éves, tizenkétszeres válogatott kapusa és a Siófok között eredményesnek látszó tárgyalások folynak. A hír igaz, így a kapus a Siotour kupán már szerepelhet is a Bányász együttesében. Nyolcszáz márka egy jegyért Negyeddöntők a Davis Kupában Az 1900-ban először kiírt tenisz Davis Kupa idei, 74. sorozatának újabb fordulóját játsszák a hét végén. A világcsoportban a negyeddöntőkre kerül sor, az amerikai, valamint az európai „A” és „B” zónában pedig már az elődöntőknél tartanak. Természetesen a zónák nélküli legfelsőbb osztály a világcsoport mérkőzéseit előzi meg a legnagyobb érdeklődés. Különösen a hamburgi NSZK—Egyesült Államok találkozó körül forr a levegő. Az NSZK-ban nemzeti ügynek tekintik a győzelem kivívását a 28-szoros Davis Kupa-védő ellen. A hamburgi Rothenbaum Club centerpályájának mind a 11 500 ülőhelyét már hetekkel ezelőtt eladták, a feketepiacon 800 márkát kínálnak egy eredetileg 145 márkás Új edző a Táncsicsnál Üj edző irányítja augusztus 1-től a H. Táncsics SE területi labdarúgócsapatát. A régi szakvezető, Csordás Győző szerződése lejárt, s a szakember szolgálati elfoglaltsága miatt nem vállalta a további teendőket. Az egyesület így kétéves szerződést kö.tött Köves Lászlóval, aki egykor a Táncsics SE, a Bp. Vasas, a PMSC és a K. Rákóczi színeiben labdarúgóként szerepelt. jegyért. Azt mondják, a közeli Volkspark stadion 62 ezer nézőt befogadó lelátói is könnyedén megtelnének a nagy rangadóra. Willhelm Bungert. a nyugatnémetek kapitánya érthetően a 17 éves Wimbledoni bajnok, Boris Becker játékához fűzi reményeit. A téthez méltó a prémium is; ha Becker mindkét egyesét, valamint a párost is megnyeri — s ezzel hozza a győzelmet — egyedül 179 ezer márka- jutalmat vehet fel. A házigazdák esélyeit növeli, hogy az ellenfél korántsem legjobb -játékosait vonultatja fel, McEnroe és Connors ezúttal- távolmarad. Az Ecuador—Csehszlovákia találkozón a vendégek a nagy esélyesek, főleg azok után. hogy a két óljátékos vasárnapi összecsapásában, az indianapoüsi verseny döntőjében Lendl fölényesen nyert Gomez ellen. A két évvel ezelőtti győztes Ausztrália füvön fogadja Pa- raguayt, csak az okozhat gondot Neale Fraser kapitány csapatának, hogy a legjobb hazai teniszező. Pat Cash makacs hátsérülése miatt visszalépett. A címvédő Svédország Indiába látogat, s az ellenfélen kívül a számukra szokatlan gyeppel !s meg kell küzdeniük. Hans Olsson kapitány nem is tartja esélyesnek gárdáját, annak ellenére, hogy a leggyengébb svéd játékos is előrébb áll a világranglistán a legerősebb indiainál. ■■■■■■> . < CSILLOGNI KEZD A METALLUX? Néhány évvel ezelőtt lapunk hasábjain is foglalkoztunk a csurgói modellezők gondjaival, megoldatlan problémáival, mostoha körülményeivel. A közelmúltban egyre több hírt. szép eredményt hallottunk. Mi történt hát az eltelt egy-két évben, sikerült-e rendezni a sorokat? Az 1968 óta működő MHSZ modellező klub titkárával, Várady Istvánnal beszélgettünk. A szakember örömmel újságolta: Amióta a Metallux ipari szövetkezet védőszárr nyai alá kerültünk, jelentősen javultak munkafeltételeink, a csurgói 1. sz. általános iskolánál van a bázisunk, s továbbra is repülő-, valamint hajómodellezéssel foglalkozunk. Jelenleg 23 ta- gunk van. Úttörőink főként a repülőkkel, a felnőttek inkább a távirányítású hajómo- deliekkel foglalkoznak. Ti- zenként, zömében II. osztályú minősített versenyzőnk van, de akad egy I. osztályú felnőttünk, Sasvári János, és két ifjúsági aranyjelvényesünk, Sasvári Zoltán ős Várady Andrea, összességében jobbak az eredményeink, mint a múlt évben voltak, s ez a minőségi munka felfelé ívelését jelzi. A Metallux szövetkezet két éve támogat bennünket, azóta egyre több versenyen vehettünk részt, s a feltételeink is egyre jobbak. A megyei modellező versenyek zömét a csurgóiak nyerik, s országos szinten is érnek el figyelemre méltó eredményeket. A volt hatodik osztályos Máté Levente például négyszeres megyei bajnok, s az országos versenyen a serdülők között gumimotoros és vitorlázó re- pülőmodelljével második helyezést ért el. Sasvári János hajómodelljével országos bajnokságot nyert az idén. Elindult hát a fejlődés útján egy kis modellező klub, amely már a megye egyik legjobbjának számít. Vajon a Metallux milyen fényesre ciszolódik a következő időszakban? Ez főként a csurgóiaktól, a vezetőktől, a hozzáállástól függ. Képünkön: Várady István klubtitkár munka közben. Gy. L. Harmincegy külföldi a Bundesligában Az utóbbi években a legnevesebb profi labdarúgók Olaszországba szerződtek, mivel az itáliai futballista fizetésekkel egyetlen ország sem tudta tartani a lépést. Jutott persze bőven a képzett játékosokból a többi nyugat-európai országokba, így az NSZK-ba is. Bár a Bundesligában nem szerepelnek olyan méregdrága csillagok, mint például Piatini, Maradona, Zico és a többi Olaszországban vendégeskedő kitűnőség, azért a nyugatnémet csapatok vendégmunkásai is többnyire jól ismert nevek. A Bundesliga rövidesen kezdődő 23. évadjában a 18 klubban összesen 31 külföldi lép pályára. A Hamburger SV és az 1. FC Köln jár az élen, mindkét csapat háromhárom idegenlégióst szerződtetett, a szabályok értelmében azonban egy mérkőzésen közülük csak kettő vehető be. A VFL Bochum lesz valószínűleg az egyetlen klub, amely nem számíthat vendégjátékos szolgálataira, ugyanis a náluk szereplő egyetlen külföldi, a jugoszláv Iván Zugcic a napokban kapott behívót a jugoszláv néphadseregtől 18 hónapos szolgálatra. Teniszpálya épül Barcson Tovább bővítik Barcson a tenisztelepet az új szabadidőparkban. A meglévő két, műanyag borítású pálya mellé még kettőt készítenek. Az egyik gyakorlópálya lesz, ahol a kezdők betonjainál sajátíthatják el az alapvető technikai elemeket. Képünkön a barcsi költségvetési üzem dolgozói az alapozást készítik. HÍREK Augusztus T Csütörtök Boglárka A nan 5.21 órakor kél és 20.19 órakor nyugszik, a hold 21.12 órakor kél és 5.21 órakor nyugszik. Á várható időjárás: Eleinte gyakran lesz felhős az ég, bárhol kialakulhat zápor, zivatar. Később nyugat felől jelentősen csökken a felhőzet, és mindenütt valószínű több-kevesebb napsütés. Az északnyugati szél többször élénk, néhol időnként erős lesz. A meleg keleten is mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 22 és 27 fok között alakul. Szirmai Jenő kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Szirmai Jenőnek, az Országos Takarékpénztár vezérigazgatójának több évtizedes kiemelkedő munkássága elismeréseként, nyugalomba vonulása alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át szerdán. Az eseményen jelen volt Madarasi Attila pénzügyminisztériumi államtitkár. — Somogyi fiatalok utaztak tegnap a moszkvai VIT-re. Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda megyei kirendeltségének szervezésében húsz fiatal tartózkodik augusztus 9-ig a világ fiataljainak nagy eseményén a szovjet fővárosban. — Harminchét általános és középiskolát lát el tankönyvekkel a marcali áfész könyvesboltja. Augusztus végéig 1,2 millió forint értékű könyvet kapnak kézhez a diákok. — Meghosszabbítják két kiállítás nyitvatartását Kaposváron. A múzeumban Uj- váry Lajos festőművész kiállítása augusztus 5-ig, a képtárban Swierkiewitz Róbert tárlata augusztus 20-ig tekinthető meg. — Ravasz mint a róka címmel játékos mesedélelőt- töt tartanak ma 10 órakor a kicsiknek a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár gyermekrészlegében. — Holnap tartják a bemutatót a Szegedi Szabadtéri Játékokon Mozart Varázsfuvola című operájából. A mű háromszor kerül színre a Dóm előtt Cári Heinz Erkrath rendezésében. — Karád, a szülőfalu ad otthont Reich Károly Ko§- suth-díjas grafikusművész kiállításának augusztus 3-a és 19-e között. — Hangversenyeknek tapsolhat a közönség az idei nyáron is a bogiári Régi muzsika kertjében. Már fellépett a Vörös kápolna előtti színpadon a kaposvári kamaraegyüttes, augusztus 5-re tervezik Maros Éva és Tarján! Ferenc koncertjét, 14- én pedig Sebestyén János lép föl. — Roncsderbit rendeznek vasárnap a kaposvári Hangárdombon délelőtt tíz órakor. Kilenckor edzőfutamot tartanak. Az eseményt a televízió pécsi forgatócsoportja rögzíti és kedden sugározza. — Továbbfejlesztették a Mezőgép Vállalatnál a közismert univerzális, önjáró rakodógépet. A család új tagja, az Unirak 800-as első mintadarabjának üzemi vizsgálata jelenleg tart. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: „ 11-510 ^ 100 évvel ezelőtt, 1885. augusztus 1-én szült- tett, és 81 éves korában, 1966-ban halt meg Hevesy György József magyar származású Nobel-díjas kémikus. Tanulmányait - Budapesten, Berlinben és Freiburg- ban végezte, ahol 1908-ban nyert doktori oklevelet. Különböző kutatóintézetekben dolgozott. Manchesterben, E. Rutherford mellett tevékenykedve jutott arra a felismerésre, hogy a radioaktív D rádium kémiai módszerekkel nem különíthető el a nem aktív G rádiumtól és az ólomtól, de felhasználható az clom nyomjelzésére. Ezt a vizsgálati módszert utóbb jcuíü.* tásaival a bécsi rádiumkutató intézetben fejlesztette ki. 1918-ban a budapesti tudományegyetem fizikai-kémiai tanszékének tanára lett; a Tanácsköztársaság megdöntése után emigrációba vonult, s Koppenhágában N. Bohr mellett folytatta kutatásait, itt fedezte föl — D. Costerrel együtt — 1922-ben a periódusos rendszer 72. sorszámú elemét, melyet Koppenhága latin nevéről hafniumnak neveztek el. Munkássága nagy jelen* -óségú a radioaktív elemeU kémiai sajátosságainak feltárása terén, s úttörő eredményeket hozott a radioaktív izotóp indikátorként (nyomjelzőként) való fel- használásában. Módszerének alkalmazását fokozatosan terjesztette ki a kémia területéről a növény-, majd állatbiológia, végül pedig a gyógyászat területére. Boglórlellei kiállítások Szombaton 17 órakor Bük- kösdi László tévérendező nyitja meg a leilei Tóparti Galériában Fürtös György Munkácsy-díjas keramikus- művész kiállítását. A bogiári Kék és Vörös kápolnában vasárnap 11 órakor Széchy Beáta grafikusművész és Veszély Ferenc festőművész tárlatáé Somfai István, a Művészet című folyóirat képszerkesztője nyitja meg. Közreműködik Kardos Kálmán zongoraművész. — A KMP stratégiai vonalának alakulása címmel jelenteti meg az Akadémia Kiadó Kirscher Béla emléktörténeti jellegű könyvét, mely az 1919 augusztus és 1925. augusztus közötti időszakban vizsgálja a címben jelzett témát. — Sikeres műsort adott tegnap este a Székesfehérvári Álba Regia táncegyüttes Siófokon, a Dél-balatoni Kulturális Központban. — A Kempingform jelentése szerint a Balaton partján levő kempingekben továbbra is telt ház van, csupán a tó közelebbi-távolabbi vonzáskörzetében találnak még szabad helyet a kempingezők. Így a bala- tonszemesi Bagódomb és Vadvirág kempingben, továbbá Igaion, Csokonyavi- sontán és Barcson. — Közlemény. A Somogy Megyei KISZ Bizottság értesíti a hozzátartozókat, hogy a Bólyi Kombinát építőtáborában dolgozó somogyi fiatalokat pénteken délután autóbusszál szállítják lakóhelyükre. — ÚJDONSÁG! Lézer-videó műsor augusztus 2-án 20 órá- tói a berzencei Várdombon. (88455) — Pamutmellény 168 Ft helyett 98 Ft-ért kapható a Bizományi Áruházban. Kaposvár, Ady E. u. 4—6. (88464)