Somogyi Néplap, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-24 / 198. szám

1985. augusztus 24., szombat 5 Adalékok a 200 éves szennai templom történetéhez* Szennának szép csengésű neve, történelme van. Az ok­levelekben először 1443-ban előforduló település neve összefügg a szerb-horvát Se- na, Zana, Zenna helynévvel; etimológiailag azonos a szé­na szó szláv előzményeivel. A település a kaposvári vár tartozéka volt, előbb a Per- neszi és a Koroknai családé, majd Tahi Ferenc és Zrínyi Ilona volt a birtokosa, az­után újra a Perneszi és a Koroknai családoké; a török után Eszterházy-birtok. 1693 és 1714 között mintegy 26 háztartás volt a faluban. 1720-ban az össznépesség al­só és felső határa 450 és 500 között lehetett. Az első hite­les hazai népszámláláskor, II. József idején Szennának már 967 lakosa volt. Az örökös jobbágysorba kényszerített zselici falvak lakói, amikor megérkezett hozzájuk Rákóczi szabadság- harcának a híre, örömmel álltak Bottyán János csa­patai sorába. A táj erdőségei kitűnő rejtekhelyül szolgál­tak a császári csapatok ka­tonafogásai elől. A kurucok- kal szemben a bécsi udvar végül a zselici falvak ellen is rác csapatokat szabadított a megyére. A pusztításokról ezt olvashatjuk az Eszterházy- levéltár irátáiban: „... az ál­latokat mind elhajtották. Ez történt Szennában is. Itt azonban a falu és az ember­élet megmaradt.” A falu régi lakossága a 18. ♦Részletek: Dr. Kanyar József levéltárigazgatónak a szennai templom 200 éves jubileumán elmondott beszédéből. század első felében főképp a Délvidékről jövő telepítések­kel van összefüggésben. Gon­dolhatunk a század első évti­zedében a kurucok ellen a megyére szabadított (dél­szláv) beözönlésre! Ha 1736- ban megnézzük a falu csa­ládneveit, amikor a faluban Puskás János volt az öreg­bíró, a kisbíró pedig Kornis Ádám, akkor már ilyen csa­ládneveket írtak össze: Ja­kab, Puskás, Futacs, Deák, Magyrós, Istvánffi, Gelen­csér, Bödő, Vajda és temér­dek Zóka. A Ráday Levéltárban levő Archívum Agentiále fondjá- ban található egy 1774-es templomról úgy emlékezik meg, hogy az igen „rongyo- lott” állapotban volt, kicsi is volt, szűk is a hívek számá­ra. Üjjáépítési engedélyért azonban nem folyamodott a szennai egyház, félt, a hosz- szadalmas herce-hurcától — állapítja meg Tóth Endre. Ez az állítás azonban javításra szorul. A Ráday Levéltárban 1777 május 20-án, az ágens számára készült feljegyzés­ben ugyanis ezt olvashatjuk: A szennaiak templomuk bő­vítésére kértek engedélyt. Tehát már a templom építé­se előtt csaknem egy évtized­del. Körülnéztem a levéltár II. József-kori megyei hatósági jegyzőkönyveiben és iratai­ban. Az 1784. július 5-i köz­gyűlés 21. számú bejegyzése alatt megtaláltam a szen­naiak kérelmére vonatkozó bejegyzést, amelyben templo­muknak erős anyagokból va­ló újraépítését, bővítését kér­ték, és kérelmükhöz becsa­tolták a tervrajzokat és a költségvetést is. A tervrajzot Lágler Simon kaposvári kőműves készítet­te. Költségvetésében 60 280 téglát vett számításba, és a munkadíját 150 forint 52,5 krajcárban állapította meg. Az ugyancsak kaposvári Gel- nir Mátyás ácsmester pedig, akinek költségvetésében 2000 szög szerepelt, 94 forintot kért a munkáért. A kérel­met felterjesztették a hely­tartótanácshoz, ahonnét 1784. június 7-én érkezett meg az engedélyokirat a megyéhez Nicky Kristófnak, a helytar­tótanács elnökének aláírásá­val. A művelődéstörténész tud­ja, hogy azok a falvak, ame­lyekben templomok és isko­lák voltak, azok nagyobb ér­tékű falvak voltak a többiek­nél. Az összeírások szerint Szennában már 1763-ban volt református népiskola, ahol olvasást és írást tanított Ardai Mihály tanító. Tizen­hat forint volt a fizetése, összes jövedelme pedig 29 forint. Még egy adat isme­retes ebből az összeírásból: 16 tanuló járt a tanító élé, aki egyben a falu jegyzői teendőit is magára vállalta, bár ez sok tekintetben fékez­te és akadályozta a tanítói munkát. A díszbe öltözött Szenna ma művelődéstörténeti fo­galom. Temploma és tövében a néprajzi skanzenje nép- művészeti értéke Somogynak. Ez is bizonyítja, hogy a szo­cialista hazaszeretetnek mé­lyen fogódznak a gyökerei. Fürösszük meg ünnepi te­kintetünket e 200 esztendős templom falai között, mert ezzel is szolgáljuk nemzetün­ket, szülőföldünket. RÁDIÓSZEMLE IFJÚSÁG, SÓLYOMMADÁR A Nagy Lászlótól vett szép képpel most a rádiónak a fiatalsághoz szóló műsorait vesszük górcső alá, úgy, hogy arra próbálunk választ keresni és kapni, vajon az if­júsági adások mennyire só- lyomröptűék. S maradjunk e metaforánál: mennyire jel­lemzi őket a ragadozóhajlam, a hibák, visszásságok láttán mennyivel ütnék meg őszin­tébb hangot, mint a felnőtt­műsorok. Akik emlékeznek még az egy-két évtizeddel ezelőtti műsorösszeállításokra, tud­ják: valamikor a hatvanas évek közepén a fiataloknak szóló rétegműsorok az újon­nan beáramló zene bűvöle­tében fogantak. Népszerűsé­güket mi sem bizonyítja job­ban, mint az, hogy lassan harmadik évtizedét kezdi meg a Csak fiataloknak, a Vasárnapi koktél, de nagy múltja van a Töltsön egy órát kedvenceivel! című mű­sornak is. Komjáthy György hangja és a legfrissebb slá­gerek lejátszása nélkül már elképzelhetetlen a vasárnap délelőtt. A könnyűzene szün­telenül újat hozó berkeiben való eligazodás felkészültsé­get követel. S nem szabad megfeledkeznünk az utódok­ról sem. A B. Tóth László vezette Poptarisznya vasár­nap délutáni műsorai olyan ötvözetét adják zenének, sportnak, aktuális informá­ciónak, amely kellemes és hasznos szórakozást nyújt. B. Tóth erénye a remek hely­zetfölismerés és rögtönzőké­pesség: a másodperc tört ré­sze alatt képes reagálni egy frissen bemondott hírre. A hagyományos ifjúsági programok mellett komoly mondanivalót hordozó mű­sorok is hallhatók a rádió­ban. Az Ifjúsági Rádió mű­sorának e heti adásából a szerdán sugárzott Harminc­két éves vagyok emelkedik ki. Az ördögh Csilla szer­kesztette egy órában az éle­tük harminckettedik éve felé járó nemzedék történeté­nek, krónikájának meghatá­rozására tett kísérletet. Bár az efajta kérdésekben diva­tos valamiféle szelíd nosztal­giába hajló lírai visszaem­lékezésbe terelni a beszélge­tést, egykori slágerszövegek kiragadott mottóit említeni stb. Az ilyen megnyilvánulá­soktól megmenekült ez a műsor. Akik beszéltek, szinte kivétel nélkül azt sugallták, hogy a harmincegynehány éves fiatalok nagyon is tisz­tában vannak a társadalom­ban betöltött helyükkel, tudják, hogy az első olyan nemzedék tagjai, amely nem élte át a felszabadulást, nem látta az ötvenesnek nevezett éveket; viszont együtt élnek és dolgoznak azzal a nemze­dékkel, amely ennek az idő­nek aktív részese volt, tehát alapjaiban eltérő élmény­anyaggal jutottak a mába. A mai harmincasok nem­zedéke már régen kilépett a zenéjével, életmódjával sok vihart kavaró fiatalság köré­ből. Ez tükröződik a nekik és róluk szóló műsorokban is. Lazábbak, nyíltabbak, sze­mélyesebb hangúak ezek, mint az átlagműsorok. Jel­lemzi őket a sólymok magas röpte és ébersége. Varga István Bosszúságok a II indenki sávján A CB rádióval kapcsolat­ban ritkán lelhet elfogulat­lan véleményt hallani. A készülékkel nem rendelke­zők 'hajlamosak az egészet jómódú emberék nagyzoló hobbijaként felfogni, s rá­diójuk vagy tv-jük bármifé­le zavarásáért a CB-ket okolják. A CB-sek ugyanak­kor igazságtalannak érzik mindezt, s példákkal bizo­nyítják, hogy telefonínséges világunkban a CB jóval több, mint kedvtelés. Tény, hogy a magán GB közérde­ket is szolgál. Csupán az idén a megyei tűzoltópa­rancsnokságon a CB-sek ál­tal felszerelt állomáson 213 segélyhívást továbbítottak egyebek közt a rendőrség­hez, a mentőkhöz és a Dédászhoz. A OB sok eset­ben életet mentett vagy je­lentős anyagi károk megelő­zését segítette. A hasonló országos segélyhívó központ szerint a CB segítségével elhárított károk összege el­éri a 6 milliárd forintot. Mindennek fényében a CB-sek közül sokan mél­tánytalannak érzik az ez évtől fizetendő úgynevezett frekvenciahasználati díjat. Mások csupán azt kérik, ihogy e díj fejében a szük­A panelházak egyhan­gúságához szokott ember egyre nagyobb nosztal­giával fordul az olyan szép, a régi építkezés hagyományait őrző pa­rasztházak felé, mint amilyenben Horváth Imre és felesége lakik Földesen, a Vöröshad­sereg utcában. A 80 éves, vályogfalú épüle­tet jó karban tartják tulajdonosai, az időjárás okozta károkat 3—4 évenként kijavítják. séges jogkörrel rendelkező posta teremtsen rendet az egyre zsúfoltabbá váló éter­ben. Egy kaposszerdáhelyi CB-s, aki szívbetegsége miatt vásárolt GB-t, arról panasz­kodott, hogy készüléke már nem adja a remélt bizton­ságérzetet, a nappali órák­ban ugyanis alig lehet sza­bad csatornát találni. Még a hívósávnak fönntartott 36-osra is rátelepedett egy gazdálkodó szerv. E többek által is megerősített panasz- szal kerestük meg Horváth Ferencet, a budapesti posta Igazgatóság illetékes főelő­adóját. — Az újabb engedélyért folyamodó közületek figyel­mét fölhívjuk a jóbb adás­vételi lehetőségeket adó kö­zületi sávra, kényszert vi­szont semmiképp sem fo­gunk alkalmazni, elvégre az úgynevezett középső 40 csa­torna a mindenki sávja. Egy adminisztratív lépés eleve hibás volna, hiszen a közületek által korábban beszerzett készülékek jó ré­sze nem1 is alkalmas az F csatorna használatára. Már­pedig nem várhatjuk, hogy a magánforgalmazás javítá­sa érdekében kicseréljék költséges berendezéseiket. A frekvenciahasználati dí­jak kivetése minden tekin­tetben jogszerű és indokolt. Annál is inkább, mert az ezzel kapcsolatos postai üz­letág fenntartása rendkívül költséges. Jelenleg kilenc olyan üzemet tartunk fönn, amely a készülékek bemé­rését és a CB-forgalmazás ellenőrzését végzi. Kiszűrik egyebek közt az engedélye­zettnél nagyobb teljesítmé­nyű, így a többiek adását zavaró készülékeket. Ez legalább annyira szolgálta­tás, mint felügyelet. Somogybán jelenleg 514 magánszemély 'és 76 közület rendelkezik GB-használati engedéllyel. S bár ez két­szerese az egy évvel ezelőt­tinek, a posta pécsi zavar­szűrő állomásának szakem­berei szerint a körzet OB- sávjai nem' tekinthetők te­lítettnek. Az átmeneti bosz- szúságókat csupán a kölcsö­nös megértés és a CB kor­rekt használata orvosolhat­ja. Erre adtak jó példát a CB-sek a 20-i balatoni vi­har idején, amikor önként megszüntették adásukat, hogy szabad csatornákat hagyjanak a segélyhíváshoz. v B. F. „Térképpel indultam..." A szalmával felpúpozott lovas kocsi éppúgy hozzá tartozik Csurgó arculatához, mint az exportárukkal meg­rakott kamion vagy a gáz­vezeték építését jelző gépek robaja. Átalakul ófélb eni, mozgásban van a gazdaság — és a Csokonai, Nagy- váthy szellemi örökségét ápoló kulturális élet. A nagyközség művelődési központjának igazgatója tö­rékeny, barna hajú, vibráló tekintetű fiatalasszony. 1979 óta fáradozik a település kulturális életének föllendí­tésén. Bihariné Asbóth Em&ke 1972-ben a Nyírség homokos vidékén, Nyírbá- tomyban kezdte népművelői pályafutását. Pályázat út­ján került férjével és kis­lányával Csurgóra. — Hogyan sikerült a be­illeszkedés? — Senkit sem ismertem. Az alföldi ember nyitott az emberi kapcsolatteremtés­ben, de kevésbé érdeklő­dött a kultúra javai iránt. Itt azt tapasztaltam, hogy az emberek zárkózottabbak a magánéletben, de igény­lik a művelődést. Igyekez­tem hát minél jobban meg­ismerni őket, felkutatni igé­nyeiket. Térképpel a ke­zemben kezdtem a tájéko­zódást. Gondolatban elhe­lyeztem az intézményeket, üzemeket, utcáikat, és meg­próbáltam „szervezni” a közösségeket. Nehezítette a helyzetet, hogy. munkatár­saimra sem támaszkodhat­tam, mert ahol továbbtanu­lás, hol gyermekszülés miatt hiányoztak. Az idén mond­hatom először, hogy meg­felelő számú és szakmailag felkészült munkatárssal dol­gozom együtt. Ügy érzem: befogadtak a csurgóiak. Megpróbáltam megnyerni a vezetők és beosztottaik tá­mogatását. 1980 áprilisában nyakam­ba szakadt a VIII. országos színjátszónapok megrende­zése. Az előzmények isme­rete nélkül kellett helytáll­ni, biztosítani a rendezvé­nyek megfelelő körülmé­nyeit. Tizenöt emberből hozzáértő társadalmi bizott­ság alakult. Sikerült min­den, de ismét bebizonyoso­dott, hogy a művelődési ház lehetőségei nem megfelelő­ek az ilyen jellegű progra­mok megrendezésére. — Ügy tudjuk, azóta vak tozás történt... — Igen. A leglényegesebb karbantartó munkákat el­végezték, és bevezették a központi fűtést. 1985-ben a Népművelési Intézettől kér­tem segítséget egy új in­tézmény létesítéséhez. Föl­mérték a terepet, megkö­töttük a szerződést; Mako- vecz Imre építészt bíztuk meg a tervezéssel. Fával dolgozik, és jól ismeri az emberek művelődési igénye­it. Itt tartunk most. — Miként dolgoznak ad­dig? Csakugyan a körülmé­nyek jelentik a legfőbb gondot? — Nehéz bevonni az em­bereket a rendszeres kultu­rális tevékenységbe. Sokan késő estig dolgoznak, s van tévé, újabban videó. Csu­pán az általános iskolai korosztály érdeklődése lan­kadatlan. 1982 óta próbál­kozunk kiscsoportos tevé­kenységformákkal. A község határában — ideális kör­nyezetben — alakítottunk ki egy szabadidős pincét. Nyáron táborokat, tovább­képzéseket, manuális fog­lalkozásokat, télen szánkó- versenyeket tartunk itt. Elő­nye a pincének, hogy be­csalogatja azokat az idős embereket is a fiatalok kö­zé, akik- talán sosem jön­nének be a művelődési házba. A helyi áfész is adott egy épületet, ott kép­zőművészeti műhelyt alakí­tottunk ki. A Metalux prés­gépet ajándékozott. A linó­metszetekből, rézkarcok­ból, különböző grafikai munkákból kétévenként ki­állítást rendeztünk. Sajnos, az ősszel visszakérték a he­lyiséget. A gyerekek szét­szóródtak az iskolákba, de a felnőtteknek nem jutott hely. 1980-ban sikerült az intézmény pincéjét kerami- kusműhellyé alakítanunk a Sefag és a tanács segítsé­gével. Azóta három szakkör működik itt hetven fővel. Továbbra is nehéz ösz- szeegyeztetni a kulturális program és a gazdaságos­ság követelményét. A me­gyék bemutatkozását rep­rezentáló kiállítássorozat kapcsán megbizonyosodtam afelől, hogy a meghívott megyék lényegesen nagyobb anyagi támogatást élveznek, mint nálunk, Somogybán. — Mit tart a legfonto­sabbnak a pályán? — Sokoldalúnak, közvet­lennek, a problémák iránt érzékenynek kell lenni. Épül a gázvezeték és ások új ház. Az embereknek ez­zel kapcsolatban is új is­mereteket kell átadni. Szer­vezzük hát a tanfolyamo­kat, szakmai előadásokat. — Szabadidejében mivel foglalkozik? Csodálkozva kapja föl a tekintetét. — Nincs olyan — vála­szolja. — Legfeljebb este, amikor már mindenki el­csendesedik. írok. Élményei­met rögzítem naplóba, a 'munkámmal kapcsolatban. — És a család? — Bajok vannak — mndja halkan. — Távol a rokonság, a férjem három műszakban dolgozik a vasútnál. Nehéz megoldani a gyerek felügyeletét, pe­dig még szeretnék egyet, ha lehet... — Megéri? — Mindenképpen. És már a jövőről beszél, dicséri a tanács segítőkészségét, az üzemek, vállalatok támoga­tását. Most múlt harmincéves. 1979-től tagja a Magyar Űttörők Országos Tanácsá­nak. Kitüntették A Gyer­mekekért című díjjal. Al­kotmányunk ünnepe óta a Szocialista Kultúráért ki­tüntetés tulajdonosa. Várnai Ágnes

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents