Somogyi Néplap, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-13 / 163. szám
1985. július 13., szombat Somogyi Néplap 7 V ■ SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK Szárszó tengelyében, párhuzamosan a parttal és a sínekkel, az általános iskollla meLLettd csöndes park egyik padján Fodor Andrással ültünk József Attila születésnapján. A koszorúra vakítunk. Az országos szavalóversenyekre mindig temérdek vendég, ismeretlen versmoindó diák, neves színész és költő érkezett Balatont szárszóira. Kalauzunk majdnem mindig Ázsóth Gyula helybeli tantár volt. Az út a parkon át vezet a házához. Szárszói otthona magáin viseli gazdájának egyéniségét. A szobában1, ahol a katedrán töltött tartalmas ötven év emlékeit idézte, a könyvespolcra esett a tekintetem. Verseskötetek töltik meg a hosszú soirok nagyobb részét Az ajitó mellett házirend függ. ,A férjnek mindig igaza van,.” Elszólom magam: mit jelentsen ez a házirend? — Ajándékba kaptam — jegyezte meg derűsen. A házirend valóiban csak ajándék, dísz a falon. Hogyne tudnám ezt, hiszen alig ismerek harmonikusabb családi kapcsolatot, minit éppen az övék. Sok szerelmi házasság f utott már zátonyra, amikor kialudt az éltető láng; vendéglátóimat a közös érdeklődés szenvedélye is összekovácsolta. Túl a személyes köteléken, az óvónő és a tanár hivatása is bearanyozta életüket. A Somogy megyei Pedagógiai Intézet 1979-ben jelentette meg Azsóth Gyula tanulmányát az iskolavezetésről1 és az alsó tagozatos munkáról, feladatokról. Bevezető soraiban fedeztem föl azt a pedagógiai gondolatot, amelyet a személyes példa tesz hitelessé. „A család, az iskola nevelő közösség. Jól nevelni, a társadalommal tudatosan együtt haladni csak akkor lehet, ha megvan az összhang a család és az iskola között.” A beszélgetés — ismeretség ide, ismeretség oda — feszéiyezetten indult. Még sosem láttam ilyennek — jegyeztem meg. — Az iskolában sosem érzett hasonlóit? — Nem. Más a tanulók ellőtt szerepélni ... Számos társadalmi megbízatása volt, amely megedzhétte a közszereplésre. Tanácstagnak választották, a végrehajtó bizottságiban is tevékenykedett, a tanácsok egyesítése előitt társadalmi elnökhelyettes vélt. Pedagógiai munkápságát megbecsülve, tapasztalataira számítva a Magyar Pedagógiai Táíjsaság Somogy megyei tagozata rábízta az elnöki feladatokat. — Sosem én voltam a központban, hanem mindig az ügy, amelyet szolgáltam — fűzte hozzá szerényen, de határozottan rámutatva arra, hogy hivatáséiból eredően nem a saját személyét helyezte előtérbe, amikor talpalt, intézkedett, sürgette a község fejlődését, hanem a közösség érdekét tartotta szem előtt. Érthetően az oktatás, a művelődés állt közel hozzá. Segítette a helyi óvoda létrehozását, szorgalmazta, szervezte a szárszód József Attila Művelődési Ház megépítését, tanácsaival segítette az intézményben folyó munkát. De ha útépítésre kellett a községnek erőt gyűjtenie, akkor erre a feladatra is vállalkozott, mozgósította az embereket. Szavainak súlya volt, tekintélye van ma is. 1914-ben született, édesapja pincér volt. A családban három gyerek nevelkedett, köztük az egyik rokonfiú volt, akinek meghaltak a szülted. — Az osztályfőnököm indítványozta a szüleimnek, hogy a tanítói pályát válasszam. Boldog voltam, amikor nyolcvanadik születésnapján az osztálytársak nevében én köszönthettem Schnöller Géza tanár urat. Karnyújtásnyira tőle a könyvespolc. Köteteket rak elém. Móricz Zsigmondi Légy jó mindhalálig. Harmadik kiadás. A fedelét kinyitva nyújtja felém: „Ázsóth Gyulának szorgalmáért, és példás magaviseletéért. Budapest, 1927. június 29.” Majd egy másik kötet, a III. kerületi, Kiskorona utcai polgári fiúiskola legjobb tanulójának a jutalma. Becses két könyv. — A tanáraimra emlékeztetnek. Nincs az a pénz, amiért megválnék tőlük — jegyezte meg. Életrajzából — és a nagykőrösi hagyományokból — következtetek arra, hogy Arany János városa, az ottani tanítóképző meghatározó szerepet játszott életében, hivatásénak kialakulásában. Aranyló diploma — Mit adott útravalóul Nagykőrös? — Más képzőkből kikerült kollégáink csodálkozva hallgatták efllbeszéiéSsieiniket arról’, hagy milyen szabad szellemű, pezsgőén friss kulturális és sportélet volt ott. Társadalmi eseménynek számitattak a képzősök rendezvényei. A várols szívébe zárta a tanítójelölteket. Ma is kedvelem a saikkjátékot, ott tanultam meg játszani. Az íróasztali fiókjából megsárgult újságok kerülnek elő. A Nagykőrösi Hírmondó néhány száma. Íme egy tudósítás. „A tanítóképző intézet társadalmi megmozdulásai mindig kivételes alkalmiak a város életében. Ázsóth Gyula ifjúsági elnök (önképzőköri elnök) kedvesen közvetlen megnyitóbeszédében a derű mellett a szívekhez is szólott. Mesteri kezekkel rajzolta meg pár művészi vomálssal a körösi prepák (tanítójelöltek) ltelllkiálilaipotáit és életét, de az estély nemes célját is.” A Duna—Tiszaiközi Nagykőrösi Hírlap a helyi iskolások október 6-i ünnepségérőd adött hírt. A tanítóképzősök vonósnégyese, melynek tagja volt Azsótth Gyula is, nagy sikerrel szerepelt. — Hogyan folytatódott az élete? — Szellemi ínségimumkás lettem Izsákon. Itt tudtam meg, hogy a Somogy megyei Ka- polyoln helyettes tanítót keresnék. 1935. január 23-án foglaltam el1 itt az állásomat, melyet a tanítóváliasztás május elején megerősített. Somogyi tamitómák számítom magamát. A derék kapoűyiafcnak köszönhetem, hogy később engem választottak tanítójuknak. Igaz, tudták, hogy nincs erős hangom a kántorsághoz, de azt mondták, majd segít az orgona ... Egyik tanulmányát olvasva Azsóth Gyulát idézem, gondolata ide tartozik: ,,A nevelő tevékenysége elképzelhetetlen folytonos tanulás, önképzés nélkül. Kimerül az a kút, amelyet nem táplál forrás.” 1956-tól rendszeresen jelenitek meg szakcikked, tanulmányai a miagyar- és a törté- netamltanítás korszerűsítésének feladatairól. Figyelme kitért a helyesírás javításának szorgalmazására éppúgy, mint a múlt mezőgazdasági népiskolái taniterveinek hasznosítható bemutatására. 1964-ben fölkérték az új, hetedik osztályos történelem tankönyv bírálatára. Amikor iskolaigazgatónak nevezték ki Balatonszárszón, a vezetői tapasztalatokat osztotta mag a magyar pedagógustársadalommal. Húsz év Kapolyon, ugyanennyi Balatonszárszón1. Miután megszerezte a magyar— történteiéin szakon a tanálri oklevelét, hamarosan szakfelügyelő Lett. 1963-ig ezt a ftel- ariatót látta eül, majd 1974-ig, nyugdíjazásáig a szárszói iskola igazgatója volt. — Sanyiikám! — rémült meg a tanító néni. — Nem fájt? Miért nem szóltál? — Fájlt egy kicsit, azepegett Sanyi, de azt hittem, ez is hozzátartozik a ka iszalag viseléséihez ... A történet egyben példázat is; aM tisztséget tölt be, annak bizonyos szúrásokat is el kell viselnie... Tanítványai szívesen emlékeznek rá. Egyik közülük verset küldött a tanár úrnak ajándékba. Nemcsak tanit válnyaiban hagyott nyomot — ezt a kifejezést tőle hallottam, amikor a hivatásról beszólt —, hanem azokon a munkahelyeiken is, ahol fáradhatatlanul dolgozott, é(s azokon a településeken, ahol a köz ügyét igyekezett szolgálni. — Hogy futotta mindenre? — Nem tudom. Futotta. A feleségem nélkül biztosan nem ment volna. A ház asszonya a beszélgetés közben szerényen húzódott meg a lakásban. Mint később kiderült, ebédet készített az iskolából hozott kaszt mellé a vendégnek. Az esküvőt 1943-ban tartották. — Mivel Kapolyban nem volt óvioda, nem élhettem hivatásomnak hosszú ideig. A gyerekek nevelésevéi törődtem, de a család is adott ép elég munkát. Gyerekeink közül az egyik pedagógus, kelbtő mérnök lett — summázta az anyai teendőket és utódaik sikerét. — És van öt unokáink! — ragyogott föl az arca. — Balatonszárszón muitathattalm meg először, hogy mit tanultam meg az óvónőképzőben. Mindig óvónő szerettem volna lenni. Ez az én hivatásom. Férje hozzáfűzte: — Amit az óvónő elkezd, azt folytatja a gyerek nevelésében a tanító, majd a tanár. Mindegyik hivatás egyformán fontos. — Adottság kellwe ahhoz, kifejlődjön a pedagógusban, a hivatástudat? — Adottság néHkül bizonyára nehezebb a hdvatájst gyakorolni. — Érzett-e magában ilyen tulajdonságokat, amikor osztályfőnöke a tanítód pályára irélnyíltotta? —•_ Nem vettem észre magamban ilyen tulajdonságot. Nagykőrös szelleme, a kitűnő tanárok azonban fölébresztették bennem. Tavaly, amikor a kaposvári tanítójelöltek előtt átvette az aranydiplomát, mely az ötvenéves pedagóguspálya elismerése, kitüntetett pályatársai nevében ő szólt a fiatalokhoz. A tanító szép hivatásáról beszélt. Űitra- valóiull megfogalmazott szavai talán még ott csengenek a pálya elején jáinók fülében. Élete és ötvenéves pedagógus munkássága példa. Horányi Barna — A pálya első éveiről milyen emlékeket őriz? — Kapolyna, ahol édesapám nyugszik, úgy megyek, mint ahogy az ember haza indul. Eltéphetétlen szálak kötnék a faluhoz, az ott élőkhöz. Kapöly nekem az ifjúságomat jelentette a temérdek munka mellett. És ott születtek a gyermekeim is. Kaipolyon kezdtem kamatoztatná a tudásomat, és az a falu tanított meg sok mindenre, amit később hasznosíthattam a pólyámon. — 1937-ben iskolát és tanítólakást építettünk Kapolyon. Az épület tizenkétezer pengőbe került. Az ifjúság 1700 pengőt és negyvenezer téglát adott az építkezéshez. Műkedvelő előadások jövedelméből és maguk égette téglából támogatták az egyházközség elhatározását. A téglaégetéshez szükséges fát, tüsköt, venyigét, rozsét házról házra járva gyűjtötték össze. Ma isi áll az épület, óvoda működik a falai között. Már Kapolyon fölfigyeltek Ázsóth Gyula rendkívül rokonszenves egyéniségére, tanári szorgalmára, újsizerű elképzeléseire. Dr. Vár- konyi Imre így emlékezik ezekre az évekre: — Megyei felügyelőnek, majd szákfelügyelőinek neveztek ki engem. Ázsóth Gyula 1953-ban szerezte meg magyar—történelem szakon az újabb pedagógus képesítést. A tanítási óráit mindig érdekesnek tartottam, szívesen jártam hozzá Történéfemórái különösen újszerűtek voltak. Maga készítette szemléltető eszközei, azt hiszem, ma is korszerűek; emlékül őrzök belőlük néhányat. Már abban az időben az újító pedagógusok sorólba tartozott. — Mi a szakfelügyelő ars poeticája? — A szakfelügyelőnek arra kell törekednie, hogy a nevelők nevelője legyen. Munkájának eredménye tehát csak közvetve mutatkozik meg a tanulók előmenetelében. Ázsóth Gyula anefcdiotázó kedvét néhány humoros, de nevelőd célzatú írásából is ismerjük. Egy szárszói történetet idéz föl. A tanító néni mérhetetlen türelemmel vezette be az első osztályos gyerekeket az iskolai élet rejtelmeibe. Elmondto — többek között —, hogy nagy megtiszteltetésben lesz részük a heteseknek, a naposoknak. Megmutatta a gyerekeknek a szalagát is, mely a tisztségviselőt megkülönbözteti a többi , .szürke” tanulótól. Sanyi szinte megbabonázva nézte a szalagot, s itta a tanító néni szavait. Elérkezett a várva várt nap. Sanyi boldogan intézkedett, s hordta egész délelőtt a kar- szalagati, melyet a tanító néni reggel tűzött a karjaira egy biztosítótűvel. Délben, amikor levette Sanyi karjáról a szalagot, megdöbbenve láltta, hogy nemcsak az ingujját szűrte át, hanem Sanyi bőrét is. Vérnyomok jelezték a tű szúráslát.
