Somogyi Néplap, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-01 / 127. szám
8 Somogyi Néplap 1985. június 1., szombat ÜNNEPI KÖNYVHÉT — 1985 NÉPRAJZRÓL - MINDENKINEK A kiadók a tavaszi könyvhétre több néprajzi kötette] is megörvendeztették a téma iránt érdeklődő olvasókat. Bihari Anna — Pócs Éva Képes magyar néprajza a Corvina kiadó gondozásában látott napvilágot. A cím alapján az eddigi ilyen témájú kiadványokhoz hasonlóan vaskos tanulmányra számítottam. Ezzel szemben karcsú, gazdagon illusztrált és könnyen olvasható kötetet találtam. A könyvről túlzás nélkül állíthatom, hogy nem_ lehet letenni. Laikus olvasó számára is érthetően, sőt élvezetesen írja le mindazt, amit a falusi nép életmódjáról, hagyományairól val'ameny- nyiünknek tudni illik. Kitér a magyar nép etnikai eredetére, majd sorra veszi a hagyományokat, melyek a születéstől az elsiratásig végigkísérik életünket. Leírják a szerzők a falusi ember környezetét, otthonát, kapcsolatait, az esztendő ünnepeit. Küilön fejezet foglalkozik a természeti jelenségekkel kapcsolatos hiedelmekkel, a nép monda- és mese- kincsével. A szerzőpáros nagy gondot fordít rá, hogy a mai, többnyire Városi olvasó számára is emberközelbe hozza az egykori falu világáttMegtudhatjuk, miből állt a ko- rozsma, a gyermek keresztelő utáni első ajándéka, vagy hogy a vándor mester- émberek közül leggyakoribb vendég a drótostót, a törött cserépedények doktora volt. Felvonul a lagzi egész közönsége., élén a vőféllyel és a vendégeket szórakoztató kunkapitánnyal. A kalendáriumban a Luca-napi népszokások egész sorával találkozunk, köztük a Somogybán ís ismeretes „kcrtyolással” vagy a Lucaszék készítéssel, amelyen ülve karácsony éjjelén még lehetett lesni a boszorkányokat. Fény derül sok, ma is használatos szólás eredetére, babonám: mi volt a szemmel verés, mikor tették ki a legény szűrét, miért tart rövid ideig a pünkösdi királyság. Nagy erénye a könyvnek, hogy a magyar jelenségeket nem elszigetelten, hanem — ahol lehet —; az. egyetemes kultúrtörténetbe ágyazottan tárgyalja. A kötetet a Néprajzi Múzeum archív fotói egészítik ki. Emellett az építkezési módok, a szerszámok, ruhadarabok rajzai, térképvázlatok és az említett dalok kottái teszik szemléletesebbé a leírtakat. T. K. Esterházy Péter: A szív segédigéi Esterházy Péter fehér könyvecskéi úgy elszaporodnak polcunkon, mint neki valamely jólesően terjedelmesre sikeredett mondatában a hasonlatok. A meny- nyiség azonban, ha mesterien párosul vele a minőség, nem jelent burjánzást. A mostani kötet viszont már méretével is elüt az eddigiektől. Helyesebb így mondani: méretével üt el, hiszen megszokhattuk, hogy a szerkő nem tud két egyforma könyvet csinálni, minden alkotásaiban van valami, amivel túllép a saját maga által fölállított mércén. Az olvasók már azt is megszokhatták, hogy Esterházy esetében olyan alapvető (kérdések, mint az írás műfaja is kérdésessé válnak. Így volt ez a Fuharosok, a Kis Magyar Pornográfia megjelenésekor is, és nincs másként most A szív segédigéi esetében sem. De műfajt meghatározni annyi, mint beslkntulyázni. Egy bizonyos csak, a történet úgy íródott, hogy az alkotói szándék szerint „igényli a bevezetést.” A kötet olvasása közben eszembe jutott egy évekkel ezelőtti történet, ahonnan a mostani is indul. A Honvéd labdarúgó-csapatának játékosai — ahol a szerző testvér- öccse, a válogatott labdarúgó ákkor játszott — a népszerű csatár édesanyja elhunyta alkalmából egyperces gyászszünettel kezdték bajnoki mérkőzésüket. „A részvét kifejezésének egy bevett formája”, mondaná erre az irodalmár báty, ám akkor arra gondoltam; hogy milyen körülményesek a dolgok. A nehéz pillanatokat, a gyászt, a futballisták „futballista- mód” intézik, ám az írók csak „írómód” képesék cselekedni. A lélektani teher nem oldható föl egy perc Foksányi szoros 1877—78. A török birodalom élethalálharcát vívja Bulgáriában az orosz és román csapatok ellen. Plevná- nál és a Balkán hegységben, a Sipka szorosban tízezrek pusztulnak el — köztük a román királyi hadseregbe besorozott csángómagyarok. De ébred, s olykor kíméletlen nacionalizmusba csap át a nemzeti tudat az oszmán birodalom vazallus államaiban, Szerbiában, Montenegróban, Bosznia-Hercegovinában is. E mozgalmak az Osztrák—Magyar Monarchia létét fenyegethetik, Becs és Budapest sem maradhat hát tétlen. Andrássy Gyula külügyminiszter ugyan a zöld asztalnál szeretne egyezségre jutni Gorcsakov orosz külügyi hivatalnokkal és a többi érdekelt ország képviselőivel, ám szándékával sokan nem értenek egyet, így az 1848—49-ben a honvédseregben harcolt kis nem esek többsége és az egyetemi ifjúság sem. Sereget szerveznek hát csíki és háromszékd székelyekből a törökök támogatására, egyszersmind a cári hatalom további terjeszkedésének megakadályozására. Az önkénteseknek — az ott élő csángók segítségével — Moldvában, a Foksányi szorosban kellene elvágniuk a Bulgáriában küzdő orosz sereg utánpótlási vonalait. Az akció azonban, tudjuk, nem sikerült, sőt meg sem kezdődhetett. A csángók ugyanis nem rokonszenveztek a tervvel, félvén attól, hogy kicsiny szigetüket később elnyelné a tengerár. A fiziológiai halál helyett inkább az etnikai elsorvadást választották. Íme, az események, amelyek ismét ilehetősége't adtak Cseres Tibornak, hogy eltöprengjen a kis országok és a nagyhatalmak viszonyán, a kelet-európaiságon, nemzeti tudaton és nacionalizmuson, mindenekelőtt pedig a nemzet testétől elszakadt, szellemi, sőt olykor testi létükben is fenyegetett kisebbségek sorsán. A főszereplő, az ifjú diplomata, Do- mahidy Ákos körül ott nyüzsögnek a korszak ismert alakjai: Andrássy Gyula gróf, Albrecht főherceg, Ugrón Gábor, az ellenzék egyik Hajolni nem, csak törni tudott alatt. Bizonyság erre Esterházy új könyve, amely éppen ennek az egy percnek a sűrítményeként fogható föl. Ebben a könyvben nincsenek oldalszáimók, a szöveg fekete keretet kap, és a mindenkori lelkiállapotot tükrözendő, szaggatott, fél,bemaradt oldalakkal találkozunk. Alul a nagybetűs sorók a Termelési regény több dimenziós szerkesztési módját juttatják eszünkbe. A könyv összességéiben egy lelki teher alól való fölsza- badiuláisi (kísérletként olvasható, olyan aprólékos, részletező és őszinte. Igaz, az előzőekből tudjuk, mindez Esterházynak olyannyira sajátja, hogy még a nehéz pillanatokban sem hagyja e.1. Lehet, hogy van aki (lelke rajta) megütközik az olyasfajta kurzivált sorokon, mint a temetés reggelén az apának címzett mondás: „Anyám helyett apám vagy”. Ám éppen a megírással oldódik föl, hogy a bevezetőben .megfogalmazott gondolat: „Halál- és huLlavicc engem végképp nem zavar, még jól is esik meghallgatnom” — igaz lehessen. Az írónak, és egyáltalán az embernek, így van csak esélye, hogy felülkerekedjék dolgain, s ne engedje — idézzünk a szerző korábbi írásából: „(hogy vele történjenek meg a dolgok, hanem ő történődjék meg a dolgokban.” Ezért ez a mű (is, mint «minden jó alkotás, csak kísérlet, verzió. Véleményünket alátámasztja a szerző utolsó mondata is: „Mindezt m|ajd megírom még pontosabban is.” Nem pontosan. Pontosabban. Mert ahogy az írói élet segédigékre, kötőszavakra épül, úgy válnak több értelművé a szívek. A segédigék szívei. Varga István országgyűlési képviselője, Orbán Balázs, a kalandos életű „legnagyobb székely”, s elsősorban a néhai klézsei plébános, a halhatatlan néprajztudós, Petrás Ince János, a csángó—magyar azonosságtudat nagy messiása. A környezet, melyben e szereplők mozognak, szintén nem akármilyen. A lassacskán nagyvárossá növekedő, s a nagyhatalmi érdekek ütközőpontján elterülő Belgrad, a járhatatlan boszniai és montenegrói hegyek, Erdély és Moldva „fenyvesekkel vadregényes tája”, tarkaságukkal meghökkentő isztambuli kávéházak, melyekben — a székelyekkel végrehajtandó moldvai betörés ugyancsak sikerületlen előzményeként — szerveződik a lengyel—magyar légió a törökök megsegítésére, a bécsi Hofburg cicomás fogadó tér- ; mei — és a többi. Cserestől azonban távol állnak a kül- | sőséges megoldások — a ’e- írásoklkal csínján bánik hát.; Tájábrázolásai, néprajzi fo- gantatású történetei jobbára afféle megállóhelyek csupán, pihenőhelyek a gondolatoknak azon a vargabetűkkel teli útján, melynek végső célja — amint nemrég egy interjúban is kifejtette — a lélkilismeret ébresztése. Lengyel András Martyn: Ulyssesrajzok Szép hagyomány, hogy az ünnepi könyvhét újdonságai között érvek óta fölfedezhetjük a megyei kiadványokat js. Különösen jeleskedik e téren a megyei könyvtár. Az idei újdonság: Martyn Ferenc Ulysses-rajzai, melyet a somogyi könyvtár a baranyai testvér intézménnyel közösen jelentetett meg. Az együttműködés kecsegtető távlatát nyitotta meg ezzel a somogyi és a baranyai téka. iMartyn Ferenc művészi pályája mindkét megyét megörvendeztette. Az Ulys- ses-rajzok közös kiadását ez indokolhatja. A mester illusztrációi közismertek, közülük csupán a Berzsenyi- rajzokra emlékeztetek. Ezúttal (Századunk nagyszerű regényírója, James Joyce ihlette meg a rajzóiét, akiről Tüskés Tibor írt kis tanulmányt az Ulysses-rajzok albumméretű kötetének előszavában. Martyn miiért épp Joyce- hoz fordult? A válasz kézenfekvő', csak gonddljunk a festő családjára: Martyn Ferenc édesapja ír származású volt, mint James Joyce. A Martyn név ismert volt írországiban, Oliver Oroszlánszívű Kioharddal együtt kelt útra a Szentföldre. A festő őseinek neve az Ulys- sesfoen is előfordul. A rajzok a regény egyes részléteihez kapcsolódnak, fölismerhető, azonosítható helyszínekre utálnak. Az Ulysses-rajzok Martyn Don Quijote illusztrációihoz hasonlíthatók — a művészi szándékot és a megvalósítási illetően. Egy különös világba vezeti él James Joyce illusztrátora az olvasót. Fölkelti bennünk az érdeklődést, hogy megismerkedjünk az 1922-ben Párizsban megjelent, azóta klasszikussá vált nagyszerű regénnyel. H.B. Izgalmas történelmi sorozatot (bocsátott útjára a Helikon Kiadó Labirintus címmel. Rejtélyes eseményeket dolgoztak föl a neves történészek a magyar históriából, amelyekhez hiedelmeik — hogy ne mondjuk: mítoszok — kapcsolódnak, s olykor mégis döntően befolyásolták a nemzet sorsfordulóit. A most megjelent három karcsú kötet együk legszínvonalasabb tanulmányát Szabad György írttá Teleki László haláláról. Meggyötört arcú férfi néz szembe velünk a címlapról, arcát mély redők barázdálják, vékony szálú haja csapzottságát az idealizáló festői ecset sem ‘képes eltüntetni, ö az, a történelmi arisztokrata család legismertebb, legbefolyásosabb tagja, fél évvel korábban még az emigrációban tevékenykedő Kossuth legközvetlenebb munkatársa. Drezdai titkos útján tartóztatta le a rendőrség 1860 decemberében, és adta át az osztrák hatóságoknak. A császár politikai megfontolásokból azonban szabadon engedte. A letartóztatása és 1861. május 8-'i öngyilkossága 'közti hónapok mozgalmas eseményeinek krórikéja, a tragikus tettre indító elszánás történeti-lélektani elemzése ez a könyv, lenyűgöző anyagismerettel. A kiváló történészt, az abszolutizmus történetének kutatóját már jó két évtizede izgatja Teleki öngyilkosságának rejtélye. 1967-ben megjelent hatalmas monográfiájában — Forradalom és kiegyezés válaszútján (1860— 61) — hosszú oldalaikat szentel a kérdésnek, élesen polemizálva Teleki életrajzírójával. Akkori és mai következtetése lényegében nem tér el egymástól: Teleki saját kezével vetett véget életének. Szabad György számos, azóta megismert új forrást von be elemzéseinek körébe. A halott gróf szolbájában végzett helyszíni szemle és a boncolás egyértelműen bizonyítja az öngyilkosság tényét, s megcáfolja a gyilkosságról terjedő vélekedéseket. A szerző tollla azonban nem Labirintus e részeknél fut igazán otthonosan, hanem amikor a (tragikus sorsú ellenzéki politikusra nehezedő roppant erők természetét vázolja föl. A nagy törést az emigráns baj társak, Kossuth, Klapka tiszta 48-as (eszméi és az itthoni, az ellenállásiban kifáradt, kiegyezésre hajlamos politikus gárda .tettei, nézetei közötti feszültség okozta. A nemzetközi föltételek átmenetileg kedvezőtlenebbé váltak, nyílt szakításra senki sem akarta vinni a dolgot Beccsel. Mi legyen a követendő út? Deák pragmatista, kiegyezésre hajló álláspontja, vagy a titkos szervezkedést szorgalmazó, a 'hajlíthatatlanságot megtestesítő Telekié? Az Októberi Diploma alapján összehívott országgyűlésben Teleki hívei voltak többségben, s kemény [határozatban kívánták leszögezni negyvennyolcas álláspontjukat. A döntő fontosságú ülésre Teleki lendületes beszéddel készült. Előző este azonban látogató járt nála, unokaöccse és egyben a határozati (Teleki vezette) párt egyik alvezére, Tisza Kálmán. Miről beszéltek, soha nem tudjuk már meg. A fejlemények fényében azonban valószínű, hogy Telekinek e beszélgetéshői (vitából?) meg kellett értenie: barátai ingadoznak, párthívei inkább a megegyezésre hajlanak a 'dinasztiával. S a „fizikailag megtört, felőrölt idegzetű Teleki — írja a szerző — nem volt képes arra, hogy az őt körülfonó el- j lentmondásók pokolkörein ... átvágja magát”, ’ Hajlani nem, csak itömi tudott. S ott állt szék- ! rényében a párfoajpisztolya, a megoldás koráb- j bán is fontolgatott módja ... S nyolcvan év múlva ugyanígy tett az ország sorsdöntő órájában egy másik államférfi, egy másik gróf. egy mások Teleki. Véletlen ez? Vagy a Teleki család tragikus és kegyetlen hagyománya? Avagy nemzeti történelmünkben munkálkodó roppant erők nyomasztó súlya? A kérdések kérdések maradnak. Csupor Tibor
