Somogyi Néplap, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-18 / 141. szám

AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLI. évfolyam, 141. szám Ara: 1,80 Ft 1985. június 18., kedd Társadalmi szervezet, nagyobb önállóság Érdekvédelem a kamarában Érvénybe lépett az a törvényerejű rendelet, amely meghatározza a Magyar Kereskedelmi Kamara új jogállását, és rögzíti társadalmi szer­vezetként történő mű­ködését. A megváltozott jogkörről és az új fel­adatokról hétfőn Beck {Tamás, a Magyar Ke­reskedelmi Kamara el- pöke tájékoztatta a sajtó képviselőit. Emlékeztetett rá, hogy a kamara a törvényerejű ren­delet megjelenéséig országos hatáskörű állami szerviként működött, feladatainak ellá­tását azonban már eddig is társadlailimii úton szervezte. Az irányítási teendőiket és a napi feladatokat egyaránt a1 tagvállalatok választott kép­viselői végzik. Az ügyveze­tőség tíz tagja közül hat vátlallati igazgató, tehát tár­sadalmi megbízatásként látja el feladatát. A külön­féle testületekben több mint ezer vállalati képviselő te- vékenykedlik. A kamarai tag­ság önkéntes, az intézmény fenntartásának költségeit évek óta teljes egészében a tagdíjakból és a szolgáltatá­sokból fedezik. A kamara — társadalmi szervvé váláséval — kikerült az országos ha­táskörű szervek köréből, irá­nyításában az intézmény ön­kormányzata vált meghatá­rozóvá, a Minisztertanács pe­dig törvényességi, felügyele­tet gyakorol. Az elmúlt években a ka­mara tevékenysége folyama­tosan bővült. A külkereske­delmi kapcsolatok szervezése, a kereskedelem-fejlesztő munka-'m ellett mindinkább résálf vállalt a hazai vállala­tok érdekeinek képviseleté­ben is. Megváltozott jogál­lásból adódóan a jövőben számos gazdaságpolitikai, gazdaságirányítási döntés előkészítésében intézmé­nyesítetten is véleményt nyilváníthat. Részt vesz a külkereskedelmi jog meg­adásának, illetve visszavoná­sának előkészítésében, vala­mint a különböző piaci :n- tervenciós eszközök felhasz­nálására vonatkozó és a gazdálkodó szerveket érintő döntések (bérpolitikai, ex­port importszabályozási, ár­rendszerrel kapcsolatos stb. intézkedések) kidolgozásán. Ugyancsak véleményt nyil­vánít állami vállalat létesí­tésére, illetve megszüntetésé­re vonatkozó határozat ho­zatalakor, valamint megba­tározott 'köriben vállalati, szervezeti egységek átcsato­lását kezdeményezheti. Tag­vállalatok felhatalmazhat­ják a kamarát, hogy más szervekkel együttműködve megállapodásokat kössön. A szalkszervezetek érdek­képviseleti jogának érintése nélkül részt vesz az igazga­tók jogállásának, bér- és jö­vedelemszabályozását érintő kérdések kidolgozásában is. Várni kell a meleg időre Hidegek a tengerek A hosszú távú meteoroló­giai előrejelzésiek szerint várhatóan csak júliusban és augusztusban lesz igazi, talán még az. átlagosnál is melegebb nyár. Jelenleg egész Európában a szoká­sosnál hűvösebb az időjárás. Különösen Közép-Európá- ban, így hazánkban is. va­lamint Nyugat-Európában a hómérsékleti csúcsértékek legalább 5 fokkal elmarad­nak az átlagostól. Észak-Olaszország felett ciklon alakult ki, s annak felhőzónája határozza meg a Kárpát-medence csapadé­kos időjárását. Az esőzést hozó felhők csak lassan vonulnak majd kelet felé, az esőt szeles, hűvös,, to­vábbra is változékony idő kíséri majd. A hét közepé­ig mindenképpen várni kell a változásra. Kellemes meleg, legfel­jebb a kontinens déli terü­letein található, 25 fok kö­rüli hőmérséklettel, de a napsütés sehol sem zavarta­lan, záporokra mindenütt számítani kell. Csak a Bal­kán-félsziget egy-egy körze­tében emelkedik a hőmérő higanyszála 30 fok fölé, de az időjárás ott is változé­kony. A tengervizek még meg­lehetősen hűvösek. Tartós meleg hiányában a Balti­tenger IQ, a Fekete-tenger 18-19, az Adriai-tenger és a Földközi-tenger 20-21 fokos. Nőtt a békemozgalom vonzereje Értékelték a béke és barátság hónapot Gorbacsov fogadta Hämmert Hatvanéves üzleti kapcsolat Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára hétfőn Moszkvában fogadta Ar­mand Hammert, az ameri­kai üzleti körök neves kép­viselőjét, az Occidental Pet­roleum Corporation igazga­tó tanácsénak elnökét. Megbeszélésükön a köl­csönösen előnyös szovjet— amerikai gazdasági kapcso­latok fejlesztésének lehető­ségeiről volt szó. A Hammer vezette amerikai cég aktív tevékenységet fejt ki e kap­csolatok bővítéséért. Armand Hammer 1921-bőil származó Lenin-kéziratofcat ajándékozott a Szovjetunió­nak, amit Mihail Gorbacsov meleg szavakkal köszönt meg. — Moszkvai megbeszélé­seimen kifejtettem vélemé­nyemet az SZKP KB főtit­kára ési az Egyesült Államok elnöke közötti csúcstalálko­zó megtartásának lehetősé­géről — jelentette ki Ar­mand Hammer hétfői sajtó­Nicaragua újabb diplomá­ciai' erőfeszítéseket tesz a közép-amerikai válság tár­gyalásos rendezésének elő­mozdítására. Daniel Ortega nicaraguai államfő Mana- guában bejelentette orszá­ga rendkívüli intézkedések megtételére fogja felkérni a térségbeli válságban közve­títő Contadona-csnport — Kolumbia, Mexikó, Panama, Venezuela — tagállamait a közép-amerikai békefolya­mat megmentése érdekében. A jelenlegi körülmények értekezletén. Hozzáfűzte: meggyőződésem, hogy j elten - tősen előmozdítaná a hábo­rú veszélyének kiiktatásált, hat a NATO-országok és a Varsói Szerződés tagállamai megállapodnának, hogy nem alkalmaznak elsőként sem atomfegyvert, sem hagyo­mányos fegyvereket. Az amerikai Occidental Petroleum Corporation igaz­gató tanácsának elnöke, ne­ves amerikai üzletember előtt sürgette az amerikai— szovjet és külföldi újságírók szovjet politikai és gazdasá­gi kapcsolatok javítását. Elmondta, hogy Mihail Gor- baesovval, az SZKP KB fő­titkárával megvitatta a kölcsönösen előnyös kétol­dalú gazdasági kapcsolatok fejlesztésének lehetséges módjait. A továbbiakban elmond­ta, hogy konkrét javaslato­kat tett az áruszállítások növelésére a szovjet külke­reskedelmi vállalatok és cé­ge között, a köztük lévő húszéves megállapodás alap­ján. Armand Hammer megál­lapította, hogy az amerikai —szovjet kereskedelem je­lenleg rendkívül alacsony szinten áll, lehetséges, hogy a szovjet féllel való kapcso­lata több mint hatvanesz­tendős időszakának legala­csonyabb szintjén. Ez — mondott Armand Hammer — a két ország közötti po­litikai kapcsaliatok jelenlegi állapotának egyenes követ­kezménye. Volga-Don csatorna Megtörténtek az előkészü­letek annak az újabb csa­tornának a kiépítésére, amely a tervek szerint Vol- gográdtól északra köti majd össze a Szovjetunió két ha­talmas folyamát, a Volgát és a Dont. A 65 kilométer hosszan húzódó csatornát a volgog- rádi víztározó-rendszer készletéből látják el vízzel, amelyhez felépítik Európa legnagyobb, 2,8 millió kW teljesítményű szivattyú-be­rendezését. A szivattyú má­sodpercenként 250 köbméter vizet emel majd 80 méter magasba. Az évente mintegy 5,5 milliárd köbméternyi víz­tömeget továbbító csatorna mentén kialakítanak egy vízierőművet is, s az itt termelt áram részben fede­zi a szivattyúrendszer ener­giaigényét. A létesítmény elsődleges feladata azonban, az érintett területek öntözésének bizto­sítása lesz. Ortega nyilatkozata Közép-Amerika békéjéért kormányánál annak érdeké­ben, hogy ezt követően is meg lehessen teremteni azo­kat az alapvető biztonsági feltételeket, amelyek mel­lett tovább lehet vinni a tárgyalási folyamatot. A jelenlegi feltéttelek kö­zepette jogunk van bármi­lyen fegyverzet beszerzésé­re _és ettől nem rettent visz- sza minket az Egyesült Ál­lamok ismételt fenyegetőzé­se sem — mondta Dániel Ortega államfő. Mubarak Szudánban Sajtótájékoztatón értékel­ték az idei béke és barátsá­gi hónap tapasztalatait hét­főn Budapesten az Országos Béketanács székhazában. Barabás Miklós, az OBT főtitkára elmondta: a má­jus 8. és június 8. között megtartott béke és barátsá­gi hónap rendezvényei ar­ról tanúskodnak, hoigy a ibékemozgalom vonzereje növekedett, mind többen vállalnák aktívan részt munkájában. Az immár ha­gyományos rendezvénysoro­zat jelentőségét fokozta, hogy több hazai és nemzet­közi eseményhez is kapcso­lódott; így idén ünnepeltük a fasizmus felett aratott győzelem 40. évfordulóját. A békehónap rendezvényei jó alkalmat nyújtottak ar­ra, hogy az évfordulóhoz kapcsolódó megemlékezé­seken összegezzék a négy évtizeddel ezelőtti esemé­nyek és az azóta eltelt idő­szak történelmi tanulságait. A rendezvénysorozatot idén az országgyűlési és 'tanács­tagi választások előkészü­leteivel párhuzamosan tar­tották. A béke és barátsági hónap eseményeit értékelve szólt arról, hogy a békemozgalmi aktivisták igen aktívan vet­tek részt Budapesten és a megyékben a népfrontbi- zottsiágok koordinálásával, a társadalmi szervek köz­reműködésével megrende­zett békegyűlésiek, ünnepi békehangversenyeik, ifjúsá­gi békemenetek, békenapok, határtalál'kozók szervezésé­ben. Előrelépést jelent, hogy az ifjúsági békemozgalom keretében tovább szaporo­dott a 'békeklubok száma, a fiatalok tevékenyen, érdek­lődőn vettek részt a regio­nális ifjúsági találkozókon. Újdonság volt a barátsági hónap idei rendezvénysoro­zatában a „Pedagógusok a békéért” mozgalom első or­szágos konferenciája, illetve a Székesfehérváron . május végén megtartott országos találkozó, amelyen a béke- munkában élenjáró szocia­lista brigádok vettek részt, s kidolgozták az aktív béke- mozgalmi munkára való mozgósítás elveit. Gazdagí­tották a békemozgalmi te­vékenységet az Európai Biz­tonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottságé­Vízre bocsátották az új úszódarut A Ganz Danubius (ko­rábbi nevén Magyar Ha­jó- és Darugyár) an­gyalföldi üzemében víz­re bocsátották az első új típusú 35 tonnás úszódarut. Az új bajó mínusz 30 és plusz 35 C fok közötti hőmérsék­letben is akadálytalanul működhet. Szovjet ex­portra készül. val közösen megszervezett Európa Hét programjai, s az OBT Katolikus és Egyház­közi Békébdzottsága kezde­ményezése alapján a fővá­rosban és a megyeszékhelye ken megtartott papi béke- gyűlések isi. Barabás Miklós szó1! ar­ról is, hogy a most zárult barátsági hónapot követően még az idén több jelentős eseményre készülnek. így a nyáron Budapesten nemzet­közi foékeklübot hoznak lét­re az idelátogató külföldi fiatalok részvételével, s ok­tóber végén rendezik meg a leszerelési hónap egész országra kiterjedő program­sorozatát. között, amikor az amerikai kongresszus zöld utat adott Reagan elnöknek Nicaragua- ellenes tervei megvalósításá­ra, gyakorlatilag tehetetlen folytatni a tárgyalásokat a közép-amerikai rendezésről — mondta Ortega újságírók előtt. Nevetséges például — tette hozzá — leszerelésről, a külföldi tanácsadók ki­vonásáról beszélni, miköz­ben egy katonai nagyhata­lom. iaz Egyesült Államok háborús politikát folytat Ni­caraguával szemben. Ezért Nicaragua fel kívánja szó­lítani a Contadora-országok kedden Panamavárosban találkozó magas rangú kép­viselőit: sürgősen járjanak el az Egyesült Államok :«r Hoszní Mubarak egyiptomi elnök hétfőn Eszmat Abdel- Megid külügy- és Abu Ga- zala hadügyminiszter kísére­tében Rartumba érkezett. A látogatás tartamát és a ta­nácskozások tervezett tárgy­körét nem ismertették. Az egyiptomi vendégeket a repülőtéren Abdel-Rahmán Szuvár Ed-Delhab, az ideig­lenes katonai tanács vezető­je fogadta. Mubarak újság­írónak úgy nyilatkozott, hogy látogatásában nincs semmi különös, a kormány- változás nem jelenti azt, hogy ne utaznék a jövőben abba az országba, ami a „a világon semmi nem tud el­választani Egyiptomtól”. A két ország kapcsolata szavai szerint létfontosságú és füg­getlen attól, hogy kik állnak az adott országok élén. Mu­barak Wijelentetbe, hogy Egyiptom nem adja ki Nime- rit, aki elmozdításakor úton hazafelé Kairóban tartózko­dott. A Dzsaafar Niimerit távol­létében leváltó április 6-i vértelen államcsíny óta Mu­barak most utazott először Szudánba. Kairót nyugtala­nította az a lehetőség, hogy Szudán és Líbia kapcsolatai­nak rendezése Egyiptom és Szudán viszonyának rovására mehet. Gazuil Dafall ah, az ügyvezető hivatalkormány vezetőije néhány nyilatkozat­ban arra is utalt, hogy Szu­dán legalább is felülvizsgál­ja államszerződéseit, ame­lyek Egyiptomhoz kapcsol­ják: a kilenc éve fennálló katonai és a három eszten­dős egyesülési paktumot. Szuvád Ed-Dalhab tábornok később arról biztosította Egyiptomot, hogy az egyez­ségek „örölkéryényűek”. Ez mindenesetre nem akadá­lyozza meg Kartumot abban, hogy azóta újab líbiai kül­döttséget fogadjon.

Next

/
Thumbnails
Contents