Somogyi Néplap, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-15 / 139. szám

1985. június 15., szombat

5

ritvg^GYi Néplap

AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA

A KULTURÁLTSÁG HASZNA

Amikor a kultúráról van szó, sokan, úgy gondolják: a szocializmus egyik célja és feladata a kultúra fejlesztése, amely tehát .politikai cél. A kullturálódásra fordított pénz azonban inkább elvesz a gazdaságtól — mondják — s olyan több- letjuttartásma'k tekinthető, melyet a szocializmus talán a gazdasági érdekkel szembein válttal. Lenin 1918 és 1923 között többször beszélt és írt arról, hogy a szocializmus legnagyobb ellenségé nem egyszerűen az elmaradottság, hanem a 'kultúrálatlan ság. Lenin felismerte, hogy a munka és a- kultúra, a ikulltúráról vallott felfogás és a munka módszere igen szorosan összefüggenek egymással, s ebből következően a kulturális színvonal meghatározza az élet minden területét, kihat mindegyikre.

Nem véletlen tehát, hogy az MSZMP XIII. kongresz- szusáinak határozata igen nagy hangsúlyt helyez a kultúra fejlődésére több vonatkozásban is. A kereskedelmi munka kulturáltságéról éppúgy szó esik, mint a kulturális értékek jobb megi- ismerésének szükségességéről. s a szűkebb értelemben vett kulturális feladatok megoldásáról. S a gazdasági építőmunkáról szólva szükségesnek tartja a határozat leszögezni: „Javítani

kell a munka szervezettségét. fegyelmét, kulturáltságát ...”

A marxizmus és általában az emberi társadalom döntő tényezőjének, meghatározó elemének tekinti a munka és a munkaf olyamatok fejlődését. Ha azonban a kultúra szerepét a munkafolyamatokban és általában a társadalmi élet egészében akarjuk látni, akkor tudnunk kell. hogy munka és munka között következményeiben, kihatásában igen nagy különbség van.

Ha valaki a legegyszerűbb gépezet egyetlen csavarját kifelejti, .az egész szerkezet használhatatlanná válik. A technológiai folyamatok betartása manapság sokszor mint a munkamorál kérdése vetődik fel. Történelmileg, a kézműipari munka teremtette meg ezt a fajta munkamorált, ,s a munkamorálon kívül természetessé tette a munkára való összpontosítást, a munka összefüggés-rendszerének legalábbis részleges átlátását. Ilyen módon a munkához való egész hozzáállás, a munkához kapcsolódó infrastruktúra teljességgel új és fejlődőképes elemeit teremtette meg.

Nálunk — s ezt tudatosítanunk kell — az efajta kézműipari hagyomány legfeljebb térben és időben szétszórtan volt meg. S éppen történelmi hiánya eredményezi azt, hogy a modem munka minőségi követelményeinek megértése és elsajátítása korántsem természetes. Ennek a történelmi folyamatnak megléte vagy hiánya veti fel a kultúra gazdasági hasznának problémáját is. Lenin panasza a régi Oroszország kulturá- latLanságáról már magában

Veszprémi tv-találkozó

Immár 15. alkalommal ad otthont Veszprém — június 24. és 29. között — a televíziós alkotásokat felvonultató vetítéssorozatnak. Mint azt a pénteki sajtótájékoztatón Szabó Gertrud, a ve-eprémi tv-találkozó főtitkára elmondta: a találkozón a múlt év terméséből 19 művet — 11 drámai, és 8 zenei alkotást — mutatnak be.

Mindkét kategóriában egy- egy fődíja,t ítél oda a szakemberekből álló, tíztagú zsűri, amelynek elnöke Fekete Sándor író lesz. A kortárs magyar írók műveiből készült filmek Veszprém város díjáért versenyezhetnek, a budapesti tavaszi fesztivál különdíját pedig — immár másodszor — a zenés kategória legsikeresebb rep- rezentása kapja meg. A zsűri négy-négy különdíját adhat ki a legjobb rendezői, forgatókönyv írói, operatőri, és színészi munkáért, és a két kategóriában közönség- díjakat is kiosztanak majd.

A hatnapos programban — melyet hétfőn a Veszprémi Művelődési Központ színháztermében nyitnak meg— az idén is helyt kapnak a Fiatal Művészek Stúdiójának legfrissebb termékei és ugyancsak bemutatkoznak a Szegedi Körzeti Stúdió műhelyében készült filmek.

A hagyományokhoz híven a képernyőn eddig nem látott produkciókat is vetítenek majd Veszprémben: minden eddiginél több, ösz- szesen 11 ilyen ősbemutatót tartanak majd a város különböző intézményeiben, e műveket szakmai tanácskozáson értékelhetik kritikusok, az alkotók és a nézők. A másfél évtizedes múltra visszatekintő program iránt ■külföldről is nagy az érdeklődés: 17 európai ország és az Egyesült Államok küldi el képviselőit a találkozóra.

A televízió nézői is részesei lehetnek a fesztivál különböző eseményeinek. A Tv a 2. műsorban — hétfőn, a rendkívüli adásnapon pedig az 1. műsorban — áttekintést ad a rendezvényekről, a szombati díjkiosztó ünnepséget és az azt követő Balatoni szél című szórakoztató műsort élő adásban közvetíti.

Sopronban az erdészeti múzeum a bányász—erdész múlt emlékeit, botanikai és zoológiái emlékeket mutat be. A kiállítás helyszíne a volt Esterházy palota — jelenleg a Tanulmányi Erdőgazdaság otthona

rejtette annak a nehézségr nek a felismerését 'is, amely szükségképpen létrejön a szocializmus fejlettebb fokán. Mindaddig, amíg az extenzív eszközök növelhetik a termelést, addig álkultúra valóban nem minden tekintetben gazdasági kérdés. Abban a pillanatban azonban, amikor a világgazdaság, valamint saját gazdasági fejlődésünk rá- kényszerít <az intenzív növekedésre. hirtelen döntővé válik a kultúra.

S így van ez az életmód kérdésében is. Addig, amíg nincs ,a kereskedelemben választék, nem merül fel a kulturált kiszolgálás ikérdé- se. Ha az embereknek egyáltalán nincs szabad ideje, akkor nem merül fel a szabad idő kulturált eltöltésének kérdése. S ugyanígy érthető, hogy a lakáskultúra, a környezetkultúra kérdése napjainkban kezd nálunk aktuálissá válni. Senki se gondolja azt, hogy a kulturálódási folyamat gyors eredménnyel jár, s ha ma belsőépítészek, lakberendezők, ipari formatervezők nagy nyilvánosságot kapnak, akkor Magyarországon a lakáskultúra kérdése éveiken beliül gyökeresen megváltozik. Ha ez a folyamat ma megindul, akkor jó esetben a mai gyerekek otthonaiban két-három évtized múlva mutatkozik meg atz igazi eredmény. S a gazdaságban is több évtizedes és lankadatlan munkára wain szükség ahhoz, hogy a kultúra tényleges mélységében . termelőerővé váljon. Persze, el kell ismernünk, hogy ennek az útnak nagyon sok területen nem a kezdetén vagyunk, de tudatosítanunk kell, hogy nem is a végién.

Az igazi kultúra lényege: megtanít figyelni. Figyelni egymásra, figyelni a bennünket körülvevő valósáig minden részletére. A kultúra ott kezdődik, hogy például egy tavaszi tájban észreveszünk valamit, ami nem közönséges, nem mindennapi, hogy feltűnik, az előző héten még kopár fa virágba borult. Az egész kulturális nevelődésme'k az a tartalma, hogy megtanít felfigyelni azokra a jelenségekre, melyek mindennapiak, ügyet sem vetünk rájuk, mert a pillanatnyi munkánkhoz, érdeklődésünkhöz nem tartoznak szorosan, más szóval nem „használhatjuk” fél őket.

A kultúra szerepe tehát mindig is abban áll, hogy az ember gondolkodásmódját olyan irányban fejlesz- sze tovább, ami az ideg, a gondolatrendszer nagyobb lekötését és nagyobb pontosságát igényli. Azt mondhatnánk, hogy itt leljük meg a közös vonásokat a tudományban, a technikában és a művészetben. Az egész kultúra története azt mutatja, hogy az emberiség fejlődése abba az irányba haladt, hogy minél több terhet levegyen az emberi fizikumról, de ugyanakkor miinél több lehetőséget és egyúttal kötelességet halmozzon az emberi észre.

A kultúra kérdésének középpontba állítása tehát nagyon összetett probléma. A kultúra a szocializmus számára politikai cél is, de a gazdaság szempontjából sem elveszettek azok az összegek, melyeket a szocialista állam a kultúra fejlesztésére fordít, noha megtérülé- LSük nem, vagy csak nehezen mérhető. S a fejlődésben már elérkeztünk arra a fokra, ahol az emberi kapcsolatokban, a szocialista demokrácia érvényesülésében is olyan differenciált gon- doikodásra, viselkedésre és nem utolsósorban felelősségre kell alapoznunk, amely kultúra nélkül elképzelhetetlen és megvalósíthatatlan. További fejlődésünk záloga tehát a kultúra fejlődése a legszélesebb értelemben.

Hermann István

RÁDIÓSZEMLE

Nem veszett kutyák

Őszinte, lendületes, olykor tájáról összeszedett hírekből kemény, de sportszerű mű- és „kis színesekből” is. Né- sor a Sportvilág adása hét- melyikük valóságos élő

fő esténként. Riporterei nem restellnek „csínbe menni”, ám óvakodnak a „betartásoktól”, nem akarnak sem „rAellport”, sem ,.medvepuszit”, legföljebb néha „kötényt”, de olyat, hogy az ellenfél valóban beleszédül, s mire föleszmél, a labda már a hálóban táncol. Hamisítatlan totális futballt játszik a csapat: tagjai nem kerülgetik a tócsákat, nem rettegnek attól, hogy orra buknak a fűcsomóban.

Várkonyi Balázs számára sem jelentett tabut például a legutóbbi adásban a Szegedi EOL anyagi helyzetének feltárása és annak firtatása, mit hoz a konyhára a hamarosan várható egyesülés a jóval módosabb

DÉLÉP-pel. őszinte véleményt mondott az NB II kulisszatitkairól a Váci Izzó sportszerű szakosztályvezetője is. Nem kerülgetik a forró kását a Sportvilág

munkatársai akkor sem, ha arról kell faggatózni, milyen szerepet játszottak a játékvezetők a vízilabdabajnokság sorsát eldöntő két Vasas—BVSC szupermérkőzésen, miért a sorozatos edzőváltozások a Szegedi Volán világklasszisokkal megspékelt férfikézilabda-csapatánál, s miért idegenkedik a közönség hazánkban ma is az úgynevezett technikai sportoktól. Csattanós cáfolata ez az adássorozat két lengyel labdarúgószuper- s Zitáin, Bonieic ési T erlecki ama néhány évvel ezelőtti, igazságtalan, és súlyos következményekkel járó kijelentésének, mely szerint „sportújságírók nincsenek, csak veszett kutyák vannak.”

Annál is inkább, mert csaholásra vagy lábikraharapásra csak az fanyalodik, akinek nincsenek érvei — a Sportvilág szerkesztőinek és riportereinek pedig rendszerint vannak szép számmal. Kitűnik ez nemcsak a riportokból, hanem a kis jegyzetekből, sőt a világ minden

sportlexikon, anélkül, hogy ez együtt járna a lexikonok álmosító unalmával.

Példiául Radnóti László. Lefogadom, arra a kérdésre is kapásból válaszolna, hány kardcsörtét nyert és hányat veszített pályafutása során Petschauer Attila, Gerevich Aladár vagy Kovács Pál, s milyen az „adok-kapok” találataránya. Aztán Novotny Zoltán, a mündig reprikázni kész rovatvezető. Ki merészelne vele vitatkozni arról, hányadik kíséletre állította be a tizenhatodik világcsúcsát a mostanában Szala- monov névvel a súlyozó és a közönség előtt megjelenő Szulejmanov?

A merész asszociációkra félólomban is hajlamos Vass István Zoltántól pedig jogosan várhatjuk el, hogy tudja, leütéssel vagy pörgetéssel érte-e el az utolsó találatát Klampár és Jónyer hetvenegyben a kalkuttái asztalitenisz világbajnokságon Bengtson és Johansson ellen. Arra ugyan nem merném letenni az esküt, hogy a tornaügyekben utazó, nyelvtudásával is kiemelkedő Molnár Dániel pontosan ismerné Natalija Jurcsenko vagy Szabó Kati csípőméreteit, de hogy Török László tudja, hányas cipőben korcsolyázott annakidején Har- lamov, a kiváló jéghokis, nem lehet vita tárgya. Amint az sem, hogy e sportadásban nem teng túl a szurkolói szlang, a beszédkultúrát is a kellemes jópo- faság jellemzi, s nem a jó- pofáskodás.

Szóval... bevallom, sohasem volt kedvesebb labdarúgóm, mint Zbigniew Boniek, örvendezve ámultam néhány hete ama fantasztikus bukfencén, mellyel végérvényesen hallgatásra bírta a liverpooli gengsztereket. De „kötényt adni” azért — bizonyság rá a Sportvilág — szerencsére korántsem mindig sportújságírónak lehet..

Lengyel András

Vni. országos kamarazenei találkozó

Expozíció — lendülettel

Bár jelen van a találkozón, egyelőre nem sikerült megkérdeznem Strérn Kálmánt, a kitűnő zeneszociológust arról, föiltenmé-e ma is a néhány esztendeje nagy vihart kavaró kérdést: hova

tűntek a magyar vonósok? Ily módon saját, nem strém- kálmáni színvonalú véleményemre kall 'hagyatkoznom; szerintem csak úgy .tűntek el, mint a búvópatak.

Kezdem az ismertetést, — s nemcsak a kronológia okán — az Ajkáról étkezett Németh Istvánná és Medgyes- sy Miklósné teljesítményének méltatásával: az előbbi hegedűn, az utóbbi zongorán igyekezett élményt szerezni egy viszonylag korai Mozart szonáta és két Honegger- szonátatétel előadásával. Tökéletes sikerrel: dúsafob, puhább hegedűtónust, cizelláltabb pianókat, markánsabb dinamikai kontrasztokat hivatásos előadóművészektől sem mindig hallunk Mozart- művék megszólaltatásakor. Arthur Honegger komor, zaklatott érzésvilágát sem sikerülhet túl sdkiszor ilyen pontossággal, a dallamívek hasonló finom vonalú megrajzolásával interpretálni.

Ha ez a kompozíció felkavart, úgy Mihály András játékos, ötletes Mouvement-ja jókedvre derített, hála az

Ahányból, illetve Ceglédről jött Sörös Éva csellistának és Kiss Magdolna pianistának. A mozgásnak — ha úgy tetszik, a tengerárnak, a fel- lobbanó tűznek — zenei megfogalmazásához nem egyszerűen ritmikai alkalmazkodás és nagy technikai tudás szükséges, de a hangszínék rendszeres váltakoztatá- sa is. Sörös Évának mindezek a készségek a rendelkezésére álljtak. S hozzá még egy szenvedélyes, lendületes előadásmód.

Azután ismét egy remek hegedűs, a ceglédi Dávid Sándor, aki — Ballay Judit és Kelemenné Balogh Zsuzsa közreműködésével — Schubert: Esz-dúr triója első tételének előadására vállalkozott. A szívbemarikolóan szép főtéma valamennyi változatának gondos és ihletett kibontása, a jellegzetesen schuberti „lépegető” ritmusok karakteres, de sohasem „szögletes” megformálása lett az eredmény. Szívesen hallottam volna eme kedves zeneművem további tételeit is ám kárpótolt egy Ka- dosa-trió. Lám, a három ceglédi pedagógus a táncos fogantatású dallamok, a vidámabb hangulatok elővará- zsolásának is mestere.

S, hogy e hangulatban maradjunk, szóljunk a debreceni gordonkás Szabó Márta és zongorapartnere, Prokop Gabriella szerepléséről is. A klasszikus repertoárból

azt a hét variációt hozták, amelyet A varázsfuvola egy ismert dallamára, Pamina és Papageno kettősére készített Beethoven. Nos, valóban varázslatosan szólt „Az asszony dolga érte élni”, finoman, érzékenyen és játékosan a más-más arculatú változatok. Hol a tánc feszességével hol a szerelmi álmodozás oldottabb hangjain.

összehasonlíthatatlanul nehezebb volt a dolga a tehetséges debreceni duónak egy Sosztakovics-szonáta két tételével. Ebben — mint a nyugtalan életű zeneszerző munkáiban általában — sajátságosán keverednek az avantgarde fogásai a széles, poétilkus orosz dallamokkal

vagy a szenvedélyes nép- tánomotívumokkal, Szabónak és Prokopnak azonban a kétrétűség sem okozott gondot. A szegedi pianista- páros, Kemény Erzsébet és Maczelka Noémi szintén egy Sosztaikavics-darab mellett döntött, talán nem a legszerencsésebben, hiszen benne jobbára a technikai külsőségek hivatottak pótolni a mélyebb tartalmat. A pontos, lendületes, bravúros előadást azonban így is jogosan fogadta elragadtatott tapssal a közönség.

Az expozíció tehát remekül sikerült — remélhetőleg a kidolgozás, a kadencia és a coda sem lesz kevésbé harmonikus.

L. A.