Somogyi Néplap, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-13 / 110. szám

XLI. évfolyam, 110. szám Ára: 1,80 Ft 1985. május 13., hétfő * Legfőbb óhajunk Az emberiség történetében alig találunk olyan kezde­ményezést, amelynek vissz* hangja annyira egyetemes lenne, mint a Nemzetközi Vöröskereszt létrehozása. A bajban levőknek nyújtott önzetlen segítség nemzetközi szervezetére Henry Dunant svájci bankár tett javaslatot. Az 1859-ben lezajlott solferi- nói csata tragikus élményei arra késztették, hogy javas­latot fogalmazzon meg a há­ború áldozatainak védelmé­re. A Vöröskereszt megszer­vezését — 1863-ban — és folyamatos fejlesztését az embertelen, önpusztító hábo­rúk elleni védekezés tette szükségszerűvé, megalakulá­sa az emberiség önvédelmét szolgálta. Megszületése ugyan a háborúkhoz kötő­dött, de kezdettől fogva az emberekben levő jóra, az önzetlenségre, a segítőkész­ségre alapozta tevékenysé­gét. A humanizmus erkölcsi törvénye, az egymásra utalt­ság fölismerése szilárd ala­pot teremtett a vöröskeresz­tes mozgalom nemzetközi méretűvé szélesedéséhez. Korunk valósága még min­dig sajnálatos gyakorisággal teszi szükségessé a fegyve­rek okozta áldozatok védel­mét, ápolását. A keserű tényt, hogy földünk minden harmadik tudósa új, egyre hatékonyabb módszerét ke­resi a tömeges gyilkolásnak, nehezen ellensúlyozza az emberiességet tükröző nem­zetközi szervezet léte. Ha teljesül is az a vá­gyunk, hogy ne legyenek há­borúk, a szenvedés akkor sem szűnne meg. Természeti katasztrófák — árvizek, szá­razságok, viharok és föld­rengések — gyötörhetik az embereket, állandósíthatják a nemzetközi szolidaritás és segítő készenlét szükségessé­gét. Életünk bármely terüle­tén ezernyi indítéka lehet a segítségnek, gyakorlására pedig szinte korlátlan lehe­tőséget kínál az egészségvé­delem és a szociális gondos­kodás. A Magyar Vöröskereszt társadalmi mozgalommá fej­lesztette a véradást. Sok ember köszönheti ennek fel- gyógyulását, hogy élete pis­lákoló lángja nem hunyt ki, újra fellobbant. Megyénkben a múlt évben kilencezer li­ter vért adott 23 ezer em­ber, önként, kérés nélkül. Földünk 126 országának csaknem 250 millió lakosa csatlakozott a szervezethez, hirdeti és gazdagítja a nem­zetközi szolidaritás erkölcsi értékeit. Nap nap után bi­zonyságot nyer: emberek tudnak maradni háborúban és békében. Május 8-át, a vöröskeresz­tes világnapot a legméltób­ban ilyen fogadalmakkal ün­nepelhettük: az eszeveszett fegyvergyártásnak, a dühödi rombolásnak, a rosszindula­tú találékonyságnak legyen vége, mától építünk, gyó­gyítunk és életet adunk. Emberek leszünk. A Vörös- keresztnek egyetlen célja van: az élet védelme. S hogy ehhez milyen út vezet? Az emberi személyiség tisz­teletben tartása, a veszély- helyzetek megelőzése, illetve enyhítése, egyenlő jogok biz­tosítása a faji, vallási hova­tartozástól függetlenül. A különböző nyelveket beszélő emberek barátságos együtt­működése a világbékéért. Humanizmusunk, robbaná­sok borzalmaitól rettegő va­lónk legfőbb óhaja ez. Tamási Rita Befejeződtek Budapesten a magyar—spanyol tárgyalások Erőfeszítések az enyhülési folyamat támogatására Alfonso Guerra elutazott hazánkból Elutazott Budapestről Al- fonso Guerra spanyol mi­niszterelnök-helyettes, a Spanyol Szocialista Mun­káspárt főtitkár-helyettese, aki Marjai Józsefnek, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­sének meghívására május 8. és 11. között hivatalos láto­gatást tett hazánkban. Marjai József és Alfonso Guerra megbeszéléseiken véleménycserét folytattak a nemzetközi politika és a vi­lággazdaság több kérdésé­ről, különös tekintettel a különböző társadalmi rend­szerű európai országok kö­zötti együttműködés tovább­fejlesztésére. Megállapították, hogy az enyhülési folyamat támoga­tására kölcsönös erőfeszíté­sek szükségesek, ez mindkét ország nemzetközi tevékeny­ségének középpontjában áll. Fontosnak ítélték a két or­szág képviselőinek együtt­működését a nemzetközi szervezetekben és értekez­leteken. Spanyolország kész aktívan hozzájárulni a bu­dapesti kulturális fórum si­keréhez. Tájékoztatták egymást or­szágaik helyzetéről, a kö­vetkező évekre vonatkozó terveikről. Áttekintették a két ország politikai, gazdasági, kulturá­lis és idegenforgalmi kap­csolatainak állását. Egyet­értettek abban, hogy min­den területen szükséges és lehetséges a kapcsolatok erő­teljes, mindkét ország szá­mára előnyös fejlesztése. Megállapodtak abban, hogy gyakoribbá teszik a két or­szág vezetői közötti találko­zókat. Az elmúlt években ered­ményesen fejlődő magyar— spanyol kereskedelmi-gaz­dasági együttműködés még mindig szerény méretű. A jövőben mindkét kormány kiemelt figyelmet szentel a gazdasági együttműködés feltételeinek javítására, tá­mogatja az árucsereforga­lom növelését, a magyar és a spanyol vállalatok, szerve­zetek közötti mindenféle együttműködési kapcsola­tok kialakítását. Egyeztet­ték az ezzel összefüggő fon­tosabb teendőket is. A kul­túra és művelődésügy, vala­mint az idegenforgalom te­rületén a kapcsolatok széle­sítésének jó alapot ad a köl­csönös érdeklődés növekedé­se. Alfonso Guerrát magyar- országi tartózkodása során fogadta Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese; találko­zott Köpeczi Béla művelődé­si, Váncsa Jenő mezőgazda- sági és élelmezésügyi, Vár- konyi Péter külügyminisz­terrel, valamint Beck Ta­mással, a Magyar Kereske­delmi Kamara elnökével. A spanyol miniszterelnökhe­lyettes ellátogatott az Ika­rus székesfehérvári gyárá­ba és a székesfehérvári Sza­bad Élet termelőszövetke­zetbe. Programja során föl­keresett több fővárosi kul­turális létesítményt és is­merkedett Budapest neveze­tességeivel. Alfonso Guerrát a Feri­hegyi repülőtéren Marjai József búcsúztatta. Jelen volt Jósé Maria Ullrich y Rojas, Spanyolország buda­pesti nagykövete. Ballag már... összeállításunk az ü. oldalon. VIT-M A JÁLI SOK A rendőrség erőszakos beavatkozása oszlatta szét a Waffen-SS volt tagjainak találkozója ellen tüntetőket szombaton a bajorországi Nesselwangban. A rend­őrök vizágyút és könnygázt vetettek be a tüntetők el­len. Többen megsérültek, sokakat letartóztattak. Az NSZK demokratikus közvéleményének mélysé­ges felháborodását kiváltó nesselwangi találkozón az „Adolf Hitler” SS-hadosz- tály és a Hitlerjugend egy­kori tagjai vettek részt. A közelgő moszkvai világ­ifjúsági és diáktalálkozó előkészületeként az ország­ban több helyütt rendeztek vasárnap VIT-majálisokat. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem rendez­vényén nyolcvan hazai és külföldi diákcsiojpor-t vett részt, a Népek barátsága sé­tányon pavilonokban, szín­padokon mutatták be hazá­juk életét, népviseleteit, szokásait. A majális részt­vevőit változatos műsor szórakoztatta: helybeli, va­lamint kubai, görög, jugo­szláv és bolgár együttesek léptek fel. Az egyetem épületében a kelet-magyarországi béke­klubok tagjai tartottak ta­lálkozót. Szolnokon tegnap véget ért a kétnapos VIT-miajális, amelyet a megyei művelő­dési és ifjúsági központban és környékén rendeztek. Be­mutatót tartottak a népi mesterségek művelői; zene- karók, színjátszókörök, paró- disták és kaszkadőrök szó­rakoztatták a résztvevőket. A Csongnád megyei mini VIT-et Hódmezővásárhe­lyen rendezték meg. Nyolc helyszínen mintegy harminc kulturális és sportprogram várta a vendégeket. Az if­júsági házban a régi VIT- ek résztvevőitől gyűjtött emléktárgyakból rendeztek kiállítást, az ifjúsági klu­bokban egész nap szólt a muzsika, s a régi világifjó­ság! találkozókról vetítettek filmeket. ÉGHETETLEN DIAFILMEK — Hamarosan kapsz tő­lem egy meghívót — mondta búcsúzóul Árbo- gászt Feri, régi osztálytár­sam. Kezdetben még vár­tam is, hogy a postai bo­rítékon viszontlátom a jól ismert kézírást, tipikus szögletes betűit, és tudat­ja velem, hogy minden si­került, a lakásavatóra jön a többi fiú is, a régi haverok, és valami iga­zán emlékezetes bulit csapunk. Mindig így mondta, hogy „igazán em­lékezetes bulit csapunk”, én meg mindannyiszor el­tűnődtem, hogy ennyire egyszerű-e ez az egész. Meggyőződésem ugyanis, hogy a nagy bulik meg- szervezhetetlenek, nem csak úgy csaphatok. Azért ez az eset — mint ahogy reméltem is — egészen másnak mutat­kozott. A régi fiúk, az más. Futballisták, csibé­szek, mérnökök, irodal­márok, megőrült beat-ze- nészek lettek azóta, talán most Árbogászt Feri ösz­szehoz bennünket — re­ménykedtem. Ha valame­lyikükkel találkoztam az utcán, vagy a fővárosban, huzatos metróban, én sem mulasztottam el megje­gyezni, hogy készül ám a nagy buli. Ilyenkor a régi barátok szeme kivétel nél­kül fölcsillant, mosoly je­lent meg a száj szögleté­ben, és mindenki bizta­tóan mondta, hogy bár sók az elfoglaltsága, erre azért szakít időt. Már-már azt hittem ma­gamról, hogy én is mániá­kussá váltam, állandóan ezt a találkozót hajtoga­tom, és nem is lesz az egészből semmi, elmarad ez is, mint annyi más ré­gi tervünk, amikor két héttel ezelőtt levelet kap­tam. „Kedves barátom, örömmel tudatom, hogy lakásom végre elkészült. Folyó hó nyolcadikán ezen és ezen a címen lakásava- tót tartunk. Megjelenésed­re feltétlenül számítunk.” S mint hivatalos iratokon, alul ott szerepelt egy tol­dás: az értesítést kapják, és a fiúk neve. Akkor hát újra együtt lesz a banda, ha csak egy estére is, micsoda muri lesz a nyolcadikat, lelken­deztem magamban. Ez a Feri volt köztünk mindig a legérzékenyebb, mindig tudta, hogyan kell csele­kedni, sokszor megcsodál­tuk az iskolában diplo­matikus viselkedését. Va­lahogy most is megérez­hette, hogy csak ő képes összehozni bennünket új­ra. Hiszen tizenkét éve nem voltunk együtt, ami­óta elköszöntünk egy má­sodosztályú étterem ajta­jában, egy bankettes haj­nalon. Úgy készültem a nagy napra, mint amikor először kellett iskolába mennem. Elég korán in­dultam útnak, s mivel messze laktunk egymástól, megállítottam egy taxit. — Hová mész öregem? — kérdezte tőlem a sofőr. Csak ekkor ismertem meg Sanyit, akinek neve szin­tén ott szerepelt a névsor­ban. Régi rock and roll fiú, ahogy szokta nevezni magát még évekkel ez­előtt. — Hát te nem jössz Ferihez? — kérdeztem tő­le. — Milyen Ferihez? — kérdezett vissza megrökö­nyödve. — Hát a találkozó Ár­bogászt Fenéknél — kezd­tem. — Ja, igen, valóban kaptam valami lapot, elég körülményesen ért ide, mert még a régi címemre küldték, azóta már jó pár­szor elköltöztem; tudod. — Szóval, akkor me­gyünk — mondtam. — Ugyan, annyi időm azért nincs. Ilyenkor hét végén vannak a legjobb fuvarok. Te vagy az első vendég — nyitott ajtót Feri. Mind­járt üveget bontott, vod­kaillatú lett a szoba. Vár­tuk a többieket. Beszélget­tünk, dicsértem az új la­kást. Feri minduntalan szabadkozott, hogy itt minden a feje tetején áll, semmi sincs még teljesen kész. — Én a lehetőséget lá­tom ebben az egészben — mondtam neki, látva a zavarát. Aztán diákat vettünk elő, régi osztálykirándulá­sok felvételeit. Ott láttuk magunkat, kezünk átvet­ve osztálytársnőink vál­lán, szél borzolja sasson- frizurájukat. Beszélget­tünk a régi dolgokról, ese­tekről, a többiekről. A megnyitott üveg aztán megüresedett. Órámra néztem, hajna­li hármat mutatott, ösz- szenéztünk. — Itt vannak a címek, hátha te is szervezel majd valamit — csúsztatott elém egy papírlapot Feri. — Igyekszem — mond­tam, és eltettem. Aszta­lunkon egy doboz maradt, rajta alig olvasható föl­irat: ÉGHETETLEN DIA­FILMEK. Varga István

Next

/
Thumbnails
Contents