Somogyi Néplap, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-08 / 106. szám
Tisztelt Szerkesztőség! Kaposvár egyes közlekedési lámpái valóságos műszaki csodák. A Mező Imre úti és a \Széchenyi téri csomópontnál a palra kanyarodó sávokban csak akkor vált zöldre ,a lámpa, ha <a isávban egy jimeghatározott helyen gépjármű várakozik. Ám azt, hogy a gépjárműveknek hol kell \megállniuk, semmi sem jelzi, így aztán, ha egy kicsivel előrébb vagy hátrább áll |meg a igépkocsi, gyakran 5—10 percig is pirosat jelez [a lámpa. Az is előfordul, hogy a lámpák elromlanák: ilyenkor a gépjármű- vezetők csak azért, hogy továbbhaladhassanak, hajmeresztő helyzeteket produkálva haljanak át a csomóponton. Könnyítene a helyzeten, ha ezeknél a lámpáknál felfestenék azt a helyet, ßhol la (zöld jelzésre váró autóknak meg kell állniuk. Erre azonban az útügyi hatóság évek óta képtelen. Ezúttal fölajánlok egy kiló festéket és némi társadalmi munkát ennek elvégzésére. Tisztelettel: Dr. Táltos Emil Kaposvár, Béke u. 17: Tisztelt (Szerkesztőség! Nemrég ÍBaiatonfűzfőn jártunk, s ott nyolchónapos kisfiamnak epres joghurthabot vásároltam. Nagyon ízlett neki, ezért itthon is kerestem fiz < üzletekben. Sajnos, sehol nem lehet kapni, Imég la legnagyobb áruházak élelmiszerosztályain sem. Nem értem, ha néhány kilométerrel arrébb van, hálunk miért nincs. Gondolom azon múlik, hogy az üzletek rendelnek-e belőle, piert — mint Fűzfőn láttam — gyártják, tehát nem ez a baj. Kérem iaz illetékesek intézkedését. Tisztelettel: Tóthné Boda Katalin Kaposvár, Füredi út 41: IiI/9. Somogyi Néplap XLI. évfolyam, 106. szám 1985. május 8., szerda KözterületI Űjra megnyitotta kapuit az ópusztaszeri emlékpark és skanzen. Képünkön: a szentesi tanya melléképületei (MTI-fotó — Tóth Béla felv. —KS) felügyelet Újra virágos lesz Kaposvár Bevált az áfészoknál a szerződéses üzemeltetés Az árak nem csökkentek Japánban járó magyar turisták mesélték: elfogyasztva konzervjüket az üres dobozt kidobták az autó ablakán és továbbhajtottak. Hamarosan egy gépkocsi állt meg mellettük és az egyenruhás férfi udvariasan átnyújtotta a pléskatulyát: „Uraim, valamit elvesztettek!” A történet papírra vetéséneik az ad időszerűséget, hagy a Minisztertanács rendeleté nyomán Budapest és a Ballaton-part után márciusban Kaposváron is megalakult a Közterületfelügyelet. Tíz felügyelő járja a város utcáit, valamint a város környékét. Feladatuk a közterületekkel kapcsolatos összes szabály- sértés — a park- és hirdetményrongálástól a szemetelésen és vízszennyezésen át az állatkínzásig — felismerése és a jogszabályok szerinti eljárás megindítása. Heczer Istvántól, a felügyelet vezetőjétől hallottuk: a lakosság gyakran nem is tudja, hogy szabály- sértést követ el például a vegyszeres mosóvíznek a csatornába ürítésével. Nem gondolnak arra, hogy ez előbb-utóbb az ivóvizet szennyezi. Sok gondot okoznak a gépkocsik is. Számos fénykép tanúskodik a zöldterületen parkoló autókról vagy az ugyanott szabálytalanul felállított ponyvagarázsokról. Az építkezőknek is nagyobb körültekintéssel kellene elhelyezniük az építőanyagokat. Az óriási területhez viszonyítva kis létszámmal működő felügyelet munkatársainak időre van szükségük, hogy feladataikat jól végezhessék, ezért a lakosság megértő segítségére számítanak. Hiszen nem ellenük, hanem értünk dolgoznak. A párosával járőröző egyenruhás felügyelők együttműködve a társhatóságokkal, újra virágossá és vonzóvá tehetik a várost. Somogy megye áfészainál a szerződéses üzemeltetésű üzletek javították az ellátás színvonalát, a nyitvatartás- sal és a választékkal jobban igazodtak a lakosság igényeihez. Ezlt állapítja meg Kuszinger Rudolf, a Mészöv elnökhelyettese a Szövetkezeti kereskedelem című Szövosz-szaklap legújabb számában. Érdekes, hogy a megyében inkább a vendéglátóegységeket s csak kevésbé a kiskereskedelmi forgalmat ellátó boltokat vették ki az érdeklődők szerződéses formában. Ma már a megye áfész-vendég- látóüzleleinek 52, kis boltjainak csak 6,5 százaléka dolgozik így. A vállalkozók a korábbinál lényegesen feszítettebb forgalmi terveket teljesítenek, ezt az önálló és rugalmas árubeszerzéssel, különbőzé új, forgaiomszervezési megoldásokkal érik el. A foglalkoztatottak létszáma a vendéglátóegységeknél tíz százalékkal csökkent, nőtt a termelékenység, és a többletmunkát az üzletvezetők bérein felül honorálják. Szolgáltatásban (zene, műsorok) az üzletvezetők többet kívánnák nyújtani, mint korábban. Az étlapok is változatosabbak, de az árak nem csökkentek. Sóik szerződéses üzletben kapható a most népszerű pacal- és birkapörkölt, halászlé Kiég más különleges étel, de még mindig hiányos a kínálat főzelékeikből, tésztából, cukrászsüteményből. Néhány helyen a túlzott létszámcsökkentés a dolgozók túlterheléséhez vezet. Sajnos, nem mindenütt alakult kedvezően a helyzet. A tapasztalatok azonban összességében 'kedvezőek, az új üzemeltetési forma tehát bevált. Üdvözlégy Mária — botrányokkal Franciaország után Itáliában is egyre nagyobb botrányt kelt Jean-Luc Goúard „Üdvözlégy, Mária” című filmje. Miután maga a pápa a vallásos érzelmek megsértésének minősítette két héttel ezelőtt, Itália különböző városaiban tüntetések és ellentüntetések követik egymást. A felháborodást elsősorban az okozta, hogy Godard filmjében a bibliai személyek (Mária, József és Gábriel arkangyal) mai emberek alakjában jelennek meg, s maga Mária néhol ruhátlanul látható. Vatikáni körökben rendkívüli felháborodást keltett, hogy a francia rendező filmje Rómába is eljutott. Az olasz fővárosban április 16-na tűzték ki az első vetítés időpontját egy kis moziteremben, amely alig háromszáz embert képes befogadni. A nyitás időpontjában katolikusok egy csoportja tüntető imádkozásba kezdett a filmszínház előtt. Másnap ismét tüntettek a mozi előtt, sőt az azt követő napon jobboldali fiatalok hatoltak be a moziterembe, a film éllen lázító röplapokat osztogattak, betörtek néhány üveget és bántalmazták a mozi igazgatóját. Az ország néhány nagyvárosában hasonló botrányok törtek ki a film helyi bemutatása miatt. Heves viták forrása volt az alkotás Bolognában, Milánóban és Torinóban is. Pesaróban egy helyi bíró elrendelte a film lefoglalását és betiltását. Az egyházfő ugyanakkor a hét végén mintegy négyezer római hívő és külföldi zarándok társaságában rózsafüzért mondott a Vatikánban. Mária alakjának védelmezé- sére. látszótér fából A Pilisi Erdőgazdaság termékeiből szép játszóteret építtetett Lengyeltótiban a tanács. Ehhez hasonlót kapnak a társközségek is, Szőlősgyö- rök, Buzsák és Öreglak gyermekei Kiszabadult a zsoldosvezér Dél-Afrikában szabadlábra helyezték kedden Michael Hoare zsoldosvezért. Az ezredes „Mad Mike — „Örült Miska” — néven vált ismertté: gúnynevét a néhai Kongóban — a mai Zairében — a hatvanas években „érdemelte ki”. A 35 éves szerencselovagot. 1981-ben 10 év szabadságvesztésre ítélték a Seychelles-szigetek ellen szervezett puccskísérlet és az azt megelőző repülőgép-eltérítés miatt, de büntetésének alig egyharmadát töltötte le. Tarka sorok Hordómese — A sógorom, amikor hírét vette, hogy megbetegedtem, küldött egy ihordó badacsonyit. Az gyógyított meg engem kérem. — A bor? — Az hát. Adta vissza az erőmet... Eleinte alig bírtam mozdítani azt a hordót, olyan gyenge voltom, de hogy naponta három literrel megittam belőle, ma már fél kézzel fölemelem. Logikus A körzeti rendelő várótermébe belép egy új beteg, aki még sohasem járt ott. Leül a padra, körülnéz, s miután meglát egy asszisztensnőt, megkérdezi: — Tessék mondani: szabad itt dohányozni! — Nem szabad — hangzik a felelet. — Akkor honnan került a sarokba az a sok csikk? — Azoktól, akik nem kérdezték. Cinizmus — Kissé mértékletesebben kellene élnie — magyarázza a doktor egy idős, de még ma is nagy Don Juan hírében álló páciensének. Higy- gye el, hatvan éven felül már nem érdemes fiatal nőknek kurizálni, úgysem szeretik az embert viszont. — El sem várom tőlük, hogy viszontszeres-. senek — mondja a beteg. — A rántott csirke és a whisky sem szeret viszont, mégis mindkettőt élvezni tudom. Kérdezni tudni kell Kovács bácsinak — aki nagy dohányos — szigorú fekvést írt elő az orvosa. Ez nem izgatta különösebben az öregurat, az azonban már igen, hogy szabad-e cigarettáznia. — Ártalmas az, ha fekvés közben dohányzóm? — kérdezte. — Dohányozni mindig ártalmas — hangzott az intelem. Másnap aztán Kovács bácsi gondolt egyet, és megint nekiszegezte a kérdést a doktornak, de most már emígyen: — Ártalmas az, ha dohányzás közben fekszem? — Feküdni sohasem ártalmas... Így aztán Kovács bácsi azóta is dohányzik. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-911, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és á kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató