Somogyi Néplap, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-20 / 116. szám

1985. május 20., hétfő Somogyi Néplap 5 ^ a múltból a jövőbe ÉIT-VAGTA rerületi döntő Kaposváron MÁSODIK SOMOGY Okosan szeretni Különös verseny színhelye olt szombaton a kaposvári lunkácsy Gimnázium. öt legyéből érkeztek a 40 fős sapatok, melyek a VIT- ágta területi döntőjén mér­ik össze tudásukat. Az or- zágos verseny, amely má- us 5-én kezdődött, a haj­ához ért. Több tízezer fia- al vett részt a versengés­en, közülük a legjobbak irtottak el a területi döu 5kig. A somogyi csapat már a ezdet kezdetén jogosult le- etett volna a fair play díj- a, ugyanis a veszprémieket zállító autóbusz elromlott; csapat késett. A szabályok zerint ezért kizárás jár. A omogyiak azonban egy ki- egítő buszt küldtek értük. Győrffy Miklós televíziós i porter mint játékvezető ett részt a versenyen. — A játék csapatmunkát s összpontosított figyelmet ívén — mondta. — Egymás tán, sőt, egymással párhu- amosan kell megoldani a eladatokat, aki nem figyel, önnyen pont nélkül ma­adhat! A teljesítményeket öttagú süri értékelte, melynek él­őké Ernőd Péter, a KISZ KB titkára volt. Minden he­lyesen megoldott feladatért egy-egy trikódarab, „fecni” járt, tíz ilyenért pedig „VlT-iküldött” feliratú trikó. A verseny végén az elnyert trikók száma adta a vég­eredményt. A csapat kapitánya dr. Szép Tamás, a Volán jogá­sza volt. Fáradságot nem is­merve irányította az össz­munkát, figyelve a verseny állását. Kora délutánra már nagyjából kialakultak az erővonalak, Somogy és Zala között élessé vált a harc. Csapatunk „múzeumi külö­nítménye”, élén dr. Mészá­ros Balázzsal, a Rippl-Rónai múzeum igazgatójával egyik feladatként 40 év 40 tárgy címmel kiállítást készített. Minden bemutatott tárgy egy-egy évet reprezentált az ország történelméből. Az összegyűjtött anyag bármi­lyen más bemutatón is megállta volna a helyét. Prohászka István tanár a siófoki 523-as szakmunkás- képző intézetet képviselte. 0 régi VIT-esnek számít, eddig négy alkalommal ve­hetett részt a találkozókon, mint a politikai delegáció tagja. Ruchárd Mária, a Kinizsi iskola tanára szerint a VIT- vágta kétségtelenül bebizo­nyította, hogy az emberek szeretnek játszani, és ter­mészetesen nyerni is. — A döntő feladatai ko­rántsem egyszerűek, megol­dásuk közös munkát igényel — mondta. — A történelmi múlt ismerete, a magas szin­tű politikai tájékozottság elengedhetetlenül szükséges a kérdések megválaszolásá­hoz. Természetesen akadtak „habkönnyű” feladatok is. Ilyennek számított a több fordulós malomjáték; érde­kes módon az egyetlen, ahol a csapat nem volt képes akár egyetlen „fecnit” is szerezni. Estébe fordult az idő, mi­re . a számítógép a végső eredményt közölte. Megyénk öt tized ponttal a második helyre szorult Zala mögött. A VIT-vágta Somogy szá­mára véget ért. Június 2-án, a döntőn, Zala, Heves, Pest és Békés megyék között dől el, kik utazhatnak majd a VIT-re. — Jó játék volt, tartal­mas, izgalmas — összegezte a véleményeket dr. Nagy József állatorvos, a csapat egyik tagja. — Bár nem mi lettünk az elsők, mégis nyer­tünk: új és tartalmas ba­rátságok alakultak ki. K. A. Gyermeknap közeleg, s majd ismét elmondjuk, le­írjuk, elolvassuk, hogy „szemünk fénye a gyer­mek”. így igaz, valóban szemünk fénye, szeressük is úgy, mint a szemünk fé­nyét, okosan, \vigyázva. Nem bámulunk tűző nap­ba, nem rontjuk a sze­münket gyenge fény mel­letti olvasással; s ha oko­san vigyázunk a szemünk­re, akkor megfogadjuk a jó tanácsot is: ikis lámpát te­szünk a televízió mögé. Valahogy így, józanul kel­lene a gyerekeinket is szeretni. Sajnos sok a vég­letes példa. Vannak elha­gyott gyerekek, akikkel so­ha nem törődött a szülő, vannak családban élő, még­is magányos gyermekek, vannak olyanok, akik min­dent megkapnak anyagiak­ban, csak éppen anyut-aput nem kapják meg. Ez az egyik véglet. A másik az agyonkényeztetett gye­rek, akinek még a gondo­latát is lesik, akit akár ki­csi, akár nagy, kiszolgál­nak, aki számolatlanul kap­ja a zsebpénzt, akinek erőn felül vásárolja meg a csa­lád a legszebb holmit. Ez a másik véglet. De már hallom is a szem­rehányást: ha az ember szereti a gyerekét, persze, hogy a legszebbet, a leg­jobban akarja a számára, és elő is teremti, ha kell, áldozatok árán is. Miért baj ez? Ismerek gyereket, aki akkor kapott karórát, ami­kor még az idő fogalmával sem volt tisztában. Meny­nyivel jobban örült volna annak az órának, ha akkor kapja meg, amikor már gyakorlottan ismeri a pon­tos időt. Ez a gyerek ugyan­így kapott nem idejekorán, hanem idejénél jóval ko­rábban kerékpárt, fényké­pezőgépet. Hatéves korában európai társasutazásra vit­ték ia szülei. És később, amikor ka­masz lett, csodálkoztak, hogy ez a gyerek nem tud örül­ni semminek. És az édes­anyja minden karácsony­kor sírt, mert a drága aján­dékot, amelyet vettek, a gyerek lefitymálta. Ez az asszony egyszer nekem azt mondta: „Tudod, most már születésnapra, névnapra, karácsonyra csak pénzt adok a fiamnak. Vegyen abból amit akar, mert én úgy­sem tudok a kedvére vásá­rolni.” Azt már meg sem mer­tem kérdezni, hogy mennyi az a pénz. Valószínűleg nem kettő, hanem három nulla van a szám mellett. Tudom: okosan szeretni nem könnyű. Ügy szeretni, hogy közben követelni is a gyerektől, éppen az ő érde­kében. Ügy szeretni, hogy néha tiltani is kell, de le­hetőleg nem fölöslegesen til­tani. Ügy szeretni, hogy őszinteségért őszinteséget várhasson a szülő. Úgy sze­retni, hogy ne legyünk ter­hére a (főleg nagyobb) gye­reknek. Úgy szeretni, hogy az ne rabság legyen a gye­reknek, hanem a biztos tá­masz tudata. Olyan légkört teremteni, amelyikben a gyerek nem azért érzi jól magát, mert neki mindent szabad, hanem mert érzi, hogy egy kis közösségben él, ahol mindenkinek meg­van a tennivalója, a köte­lessége, a joga, ahol adni és kapni is lehet a szere- tetet. Erre nincs recept, de a cél megjelölhető. VIT-HÉT ATÁDON A kaposvári színház vendégjátéka Debrecenben Gazdag programot ígér iától szombatig a nagyatá- i és a városkörnyéki fia- aloknak a városi KISZ-bi- ottság. A VIT-hét rendez- ónysoirozatában kiállítást yitnak a kórház aulájában, rIT-kirakatot rendeznék be Széchenyi téren, a nyom­ánál. Szerdán a konzerv- yár és a Danuvia fiataljai rIT-vetélkedőt tartanak, lelynek győztese ott lehet zombaton a városi vetélke­dőn, mellyel egyldőben VIT- majálist szerveznek sport- versenyekkel, dalesttel, ván­dorkiállítással. Csütörtökön a Cérnagyárba várják azo­kat, akiik kíváncsiak a ko­rábbi VIT-ek eseményeire. Itt Magyar József a berlini, Szabó Gyula a kubai VIT- ről tart élménybeszámolót. Kiállítást nyitnak a Dél-so­mogyi Mezőgazdasági Kom­binátban is. Elkészült Debrecen idei nyáni kulturális programja. A szabadtéri színpadokra koncentrálódó rendezvény­sorozatból három nagy ese­mény emelkedik ki. Június 28—30. között tartják meg az ötödik nemzetközi kato­nazenekari fesztivált, júli­us 18—21. között a hagyo­mányos dzsessznapdkat, az alkotmány napján pedig Is­mét rendeznek nemzetközi virágkannevált. A debreceni nyári kulturá­lis rendezvények május 27-é,n kezdődnek a színházi napok­kal, ahol a budapesti Nem­zeti Színház, a kaposvári Csilky Gergely Színház, a bu­dapesti Játékszín, valamint a debreceni Csokonai Színház társulata szerepel. Nem lesz a te talpadnak nyugalma ______________________________________________________________________ .-- -- --­1 4. Az egyik SS keményen íájba vágta géppisztolyával. X. Hólyagok fakadnak a víz ílszínén, már a hajnalban yúrt tésztát csusszantanám buzgáros lébe, amikor Wé- erné beesik az ajtón. Hahó­in szakad róla a verejték, a endője hátracsúszott a nya- ába, rőtszín haja mégsem >bog, mert a lucskosság unté ráragasztja a fejbőré- í. Szófoszlányokat cikákol ú. — A Ha ... Ha .. Hansod . Evvel a ... az új em ... errel össze... Valami szörnyűségeset vár- im egész nap, ez volt ben- em; még a hátammal is fü- dtem az ajtó felé, mikor állom meg a bőrömmel is a írhozó dobogását. Ijedtség 5 rémület gyűlölsége párzik enem vadul: ez a Wéberné lyan asszony, hogy az em­er lánya legutoljára tanul- i meg a nevét a többiek kö- 3tt, mégis ez rohant lélek- 'akadva a hírrel értem, ömbölyű tehénszemében a alálos fáradtság tompa fáj- almának színtelensége. — összeverekedett Koch .. al... a te Ha... Hansod. Há ... hátracsavarta annak a ... kezét . .. Ho . . . hogy viszi föl ... föladni Erdősre kocsin. Mondani sem kell, azért sebezte föl a talpát a mező­ről idáig, hogy kivegye a fő­zőkanalat a kezemből, és én szabadulva a szolgálattól Ja­nim után eredhessek, ha még él. Ha az a gyilkos Koch nem hagyta vérbe fagyva valahol az út porában. Nem tudom megköszönni a roha­nást Wébernének, de soha, soha nem hallgatok a plety- kálkodókra, akik azt suttog­ják, nincs a Iába között jég, ha idegen férfi kezd a szok­nyája körül koslatni. Ma­gamba fojtom az uramérti ijedelemnek az ikertestvérét, amikor szavakba akar for­málódni, hogy kikészül belő­lem az, aki kilenc holdúju- lással ezelőtt odaköltözött. Wilma még viszafogna, ami­lyen jó lélek. Vacog bennem minden, pedig a konyhában szinte elviselhetetlen a hő­ség. Hiába szögezett az is­tállóküszöbre patkót a Buj- dosó-itanya egykori gazdája, valami nagy rontás fogott rajtunk. — Várjon, Éfikiém, Der- gecz jó óra múlva itt lesz a kocsival... Wéberné jó szándékból font pányvávál rántana visz­sza, de én elszaggatom a virágos kötelet. — Egy perceit sem, Wil­ma. Az uram mellett a he­lyem a bajban. Röpülnék, de a tanya óri­ás bogáncsként kapaszkodik belém. A küszöb mintha megemelkedett volna tegnap óta, alig tudom meglépni. Az udvaron borona riogat ijesztő fogaival, szinte olda­laznom kéll, sogy belém ne akaszkodhasson; kint felej­tett ekevas metélné sietős lábamat, bokrok marasztal­nának ruhámat* szaggatva. Sásos zöld dárdaerdejét ál­lítja utamba a libaúsztató, de a repecskes, kerékvájta út eisiklilk a madárhangon felcsárogó sáserdő mellett. Szeretném, ha szárnyaim nő­nének és fölébe emelkedhet­nék a tanyának, útnak, hogy minél hamarabb Erdősön le­hessek. Ha az uram egyál­talán beért oda avval a la- toral. Lehúz a súlyom, majd leszakad a hasam. ELbotla- dozom a jégverem megcsu- pált nádkupolája mellett, s akkor végre mögöttem ma­rad a tanya. Wilma hangja még utolér. — Csak lassan. Éfim, nézz a láfood alá! Ha az aprószentek napi virgácsölók csapkodnák a há­tamat, akkor som vinne se­besebben a lábam, a tutyim talpa mégis rongyolódik, ahogy csosszanok; még le­válik mielőtt Erdősig el­érek, hiába toldoztam-faldoz- tam oda szappanos fonállal. Lánykoromban legtöbbször a barátnékkal gyakorolt rük- vercpolka kapta le a tutyi- ról, anyámnak be sem mer­tem vallani. Ahogy anyám arca megképzik előttem, marcangoló fájdalom görbít mentemben kicsire: ő jelez. A hőség áttetsző felhőként telepszik a vidékre, remegés­sel párázik a táj, vakítva csal­ja a szemet. Egyedül vagyok ahhoz, hogy a távolságot, mint szürke végvásznat felhajto­gassam magam előtt. A nap nálamnál is bágyadtabban vánszorog nyugat felé. az út­jának még felét sem járta meg. A gaibomaföldék már mindenfelé sündisznóhátúak, a tarlót majd csak az eke borotválja le róluk. Hansék reggelente ákkor kezdtek az aratásihoz, amikor a harmat fölszállt, és akkor végezték be, amikor újra harmat gyöngyözte a még lábon ál­ló rozsot vagy búzát. Sokat panaszkodtak a kasza acél- zászlajána fonódó selyemfű­re az idei nyáron, pedig mi­lyen szép neve van ennek a fűnek: selyem ... (Folytatjuk.) Az igali fürdő bejárata előtt állították föl Bors István Mun- kácsy-díjas szobrász alkotását. Negyvenéves a iudns 1945. május 20-án jelent meg a Ludas Matyi első száma. A Magyar Kommu­nista Párt volt az, amely felismerte az élclapban rejlő lehetőségeket, és védnöksé­get vállait a vállalkozás fe­lett. A lap tehát megvolt, már „csupán” nevet kellett ta­lálni az újszülöttnek. A névadás körülményeire így emlékezett Tahi László, aki munkatársa, később szer­kesztője is volt a Ludasnak: „Nem messze Budapesttől még dörögtek az ágyúk, amikor a párttól kapott megbízás alapján néhányan összeültünk az akkor meg­levő Fészek kávéházban, hogy javaslatot tegyünk a demokratikus Magyarország szatirikus hetilapjának cí­mére. Gábor Andor, felejt­hetetlen Bandi bácsink, ek­kor már megérkezett Moszk­vából, de csak néhány nap­ja. Tudtuk, hogy ő lesz a lap főszerkesztője, de sze­mélyesen még nem talál­koztunk vele. öten-hatan ültünk a kávéházban, előt­tünk papír és ceruza. Ta­nácskozásainkat Gál György, a lap azóta elhunyt és te­hetséges szerkesztője vezet­te. Reggeltől estig gyűjtöt­tük az ötleteket. Kár, hogy nem maradt meg az a lista, amelyet összeállítottunk. Több mint száz lapcímet ír­tunk össze. Átesvén a be­mutatkozás formaságain, megkérdezte, találtunk-e megfelelő címet a rövidesen induló lapnak? Büszkén tet­tük le az asztalára a papír­lapot, a címjavaslatok or­giájával. Egyelőre bele sem nézett, miközben ujjával a papírlapra mutatott: — Az, hogy Ludas Matyi, benne van? — Az nincs benne. —■ Az lesz!” Így lett a címe a lapnak, s azóta milliónyi olvasó de­rülhetett a Ludas szatirikus írásain. v

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents