Somogyi Néplap, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-04 / 79. szám
10 Somogyi Néplap 1985. április 4., csütörtök 1 Címert tervező hétköznapok A SZABADSÁG ÉLMÉNYÉ A negyven év előtti eseményekkel kapcsolatos v'isz- szaemlékezéseknek izgalmas, nemegyszer megrendítő mozzanata, mikor arról hallunk és olvasunk vallomást: hogyan élték át az emberek a felszabadulás napjait, hogyan eszméltek rá, hogy végre ismét béke van. Jäger János, akit a szabadság és az újrakezdés élményéről. kérdeztem, Kaposváron élte át 1944 telét és 1945 tavaszát. 44 éve mint esztergályos és cukorfőzőmesteir dolgozik a cukorgyárban, régi mun- kásdiinasztia sarja. A város felszabadulásának idején 19 éves, vizsgájára váró inas volt. — Negyvennégy őszén föl kellett volna szabadulnom, de Olyan zűrzavar volt, hogy senki sem törődött a tanon- coklkal. Egymást érték a rémhírek a közeledő oroszokról, akik majd „csajkarendszert” vezetnek be. Le akarták szerelni a gyárat, hogy nyugatra vigyék. Az akkori igazgató, Novacsek János azonban megakadályozta ezt. „Mi magyarok vagyunk — mondta —, s bármii is lesz, nekünk itt kell termelnünk.” Kaposváron nem voltak nagy harcok, a háború legnagyobb rémségeit elkerülte a város. Az emberek azonban itt is tele voltaik félelemmel és szorongással. Gyakran szólt a sziréna, idehallott az ágyúk döreje, s a város is kapott gránáttalála- tót. Bizonytalan volt a jelen és a jövő. A szorongás nem oldódott egyik napról a másikra. Mikor megszűnt a fegyvérropogás, még hetek kelllettek, mire valóban föllélegeztünk. A korábbi nyilaspropaganda hatására az emberek nagy része félt a szovjetektől. Csak fokozta ezt, amikor az igazgatónkat bevitték a szovjet parancsnokságra. A műhelyben szovjet tehergépkocsikat javítottunk egy tiszt irányításával. Mikor az igazgatót bevitték, a főgépész előállt, hogy addig nem folytatjuk a munkát, amíg a Novacsek vissza nem jön. A szovjet tiszt először rászegezte a pisztolyát, de aztán leeresztette a fegyvert, és amúgy magyarosan kezet rázott a gépésszel. A munka folytatódott. Közben a lakosság is egyre több példáját látta a szovjet katonák emberségének. A szovjetek érthetően bizalmatlanok voltak a felnőtt férfiakkal, ugyanakkor nagyon szerették a gyerekeket. Gyakran megosztották velük a fejadagjukat, és segítettek, ahol csak tudtak. Egyre többen értették meg, hogy barátok, felszabadítók érkeztek, akik a háborús idők kényszerű szigora ellenére is az új élet lehetőségét hozták. A szabadság igazi derűjét, az újrakezdés lelkesedését először 1945. május 1-én éltem át. Szólt a zene, a majálisban mérték a sört, s én a sportolók között zöld-fehérben vonultam a főutcán. Akkor értettem meg igazán, hogy nincs többé légiriadó, nem kell félni és félteni másakat. A szót, hogy béke, talán ki sem mondtam, igazából nem is tudtam, mi az. Gondolja meg, gyermek- és ifjúkorom legnagyobb része abban a tudatban telt, hogy háború van, a rádió fronthíreket harsogott. Igaz, kamaszként ezek nyomasztó súlyát nem éreztem át. Dolgoztam, hogy utána mehessek focizni a többiekkel. A pingpong érdekelt és a horgászat. Azután egyre több lett bennem is a félelem. Éjjel is szólt a sziréna, és akkor vánkossal mentünk az iván- fa-hegyi hordóba aludni. 44 őszén leventének vitték, megszöktem ... Mindezek után 1945 tavaszéinak békéje csodálatos, szinte fölfoghatatlLan élmény volt. Igaz, az örömbe szomorúság is vegyült. Sok családnál azokban a hetekben tudták meg, hogy hiába várják a férjüket, fiúikat. Az utcánkbeli közikedvelt boltos sem tért vissza, akiinek elhurcolása előtt sárga csillagot kellett viselnie ... Már béke volt, amikor a háború szörnyűségeiről tudomást szereztünk. 1945 májusában a szó másik értelmében is fölszabadultam, és miint esztengályossegéd folytathattam a munkát. Húszéves voltam, tele tervekkel és reményekkel. Bíró Ferenc Hajnalban ontják a buszok a munkásokat Kaposvár keleti ipartelepén. Egyik fele vidékről érkezik, a többiek az új lakótelepekről. A felszabadulás előtt a cukorgyáriak, a molnárok, a hentesek többsége a környéken lakott. Ha valaki ipari címer tervezését határozta volna el 1945 előtt, akkor a cukor, a liszt, a szalámi ügyes elrendezésével megoldhatta volna, hiszen az atomerő- művi javító berendezéstől a mikrohullámú láncig számos korszerű termék egységbe foglalása késztetné töprengésre a címer,tervező művészt. Nagy a csend a szereidében, legtöbben a rajzok fölé hajolva nézik, milyen művelet következik. Aztán nyúlnak az alkatrészekért, mérnek, szerelnek. Német László tizenkilenc és fél éve dolgozik a villamossági gyárban. — Villanyszerelő voltam a Sáévnál, hatvanhatban jöttem onnan a gyárba. — Szebb ez a munka? — Szebb ... Persze tanulnom kellett a rajzolvasást. Ismerem egy kicsit a környező gyárakat is. körülnéztem például a Finommechanikában, de inkább maradtam. Innen szeretnék nyugdíjba menni tíz év múlva. Ismerek mindenkit, öreg rókának számítok. Párttagként, a Radnóti szocialista brigád vezetőjeként a számat is ki merem nyitni... ha kell. — Az aszony hol dolgozik? A férfi előre mutat: — Ott van a szekrényben! Az asszony tényleg ott áll, és szereli a vezérlőberendezést. Hátulról odaszólt az egyik munkatárs: „Odahaza meg a férj van a szekrényben.” — Én is erősáramú berendezésszerelő vagyok — kezdte az asszony. — Előtte a háztartásban dolgoztam, meg egy rövid ideig a vendéglátóiparban, konyhán. Itt ismerkedtünk meg a férjemmel, hatvankilencben házaKorábban érkeztem a találkozóra, de várt már. Kardos István nyugdíjas. Több mint 30 évig cukorgyári lakatos volt, s mikor eljött az ideje, elköszönt annak rendje és módja szerint. Fiatalos mozgása, erős kézszorítása rácáfol a korára. öt évvel nyugdíjba vonulása után is energikus, jó kedélyű, tiszta keik szeme mosolygós. Kora fegyelmezettségre inti. — Kettecskén vagyunk a mamával — mutat körbe o házban, é s leül meHlém a dívány sarkára. — Cukorgyári laíkás ez is, 1959 óta la- kuník itt. Már azelőtt is a gyárban dolgoztam. — Hogyan esett a választása a cukorgyárra? — Véletlenül. Korábban apámmal együtt községi kovácsok voltunk Rinyaková- csiban. Kaptunk műhelyt, lakást, földet, ezért 20 százalékkal olcsóbban dolgoztunk a falubelieknek, mint más kovácsok. Szerettem a mesterséget, apámtól is ezt láttam, hisizan uradalmi gépészkovács volt. A hat elemi után kitanultam a fortélyát, aztán rájöttem: nem lesz jó, ha a fújtató mellett öregszem meg. Ellindulam, hogy körülnézzek a világban. Más munkát kerestem. A sors úgy hozta, hogy Kaposvárra kerültem. Mivel akkoribari összesen három — Nem örül, hogy a férje ismét dolgozik? — Nem, mert amikor egyedül vagyok, néha eílkesere- dek. Amikor fiatal voltam és éjjiél-nappal dolgoztam, nem volt semmi ibaj az egészségemmel. Most nincsenek kenyérkereső gondjaim, de többet vagyok a kórházban., mint itthon. Szóval haragudtam, mikor a papa bejelentette, hogy öt év után ismét visszamegy dolgozni. — Ennyire hiányzott a gyár? — Kell a rendszeres mozgás — mondja, inkább a feleségének, engesztelőén a férfi. — Itthon eluntam magam, bár a rózsáim és a tulipánok adnak munkát, de az nem ugyanaz, Rózsából több száz bokor van itt hátul a kertben. Tulipánból pedig vagy 1500 tő. Gondosan ápolom őket, meghálálják. — Ügy tudom, emberpalántákat is ineivelgetett. — Húsz évvel ezelőtt nem egy, és nem kettő jött lakatos tanulónak ötös bizonyítvánnyal. Most meg ritka a közepes is. Ezekből nehezebb jó szakmunkásokat nevelni. Sokan kerültek ki a kezem alól. A gyárban van legalább félszáz. Többen máshol keresik a kenyeret; van közöttük mérnök, művezető. A gyárkapuig velem jön. Nyitja a kaput, amelyen 30 évig jári ki-be, s öt év után újra csak naponta kezébe simul a kilincs. Nagy Zsóka Kaposvárnak már van ipari múltja és jövője. A felszabadulás előtt alig kétezer munkás dolgozott a megyeszékhelyen. Ma a harmincezer fizikai dolgozó között több mint tizennégyezer az ipari munkás. A város környéki településekről több mint tízezren járnak be naponta Kaposvárra. A Kaposvári Villamossági Gyár vezérlőberendezései a kiváló műszaki termékek közé tartoznak, s a SZIM esztergapadjaival egybeépítve nyugati exportra is eljutnak. Sok régi szakmunkás dolgozik itt. sodtunk össze. Egy évvel később jöttem a gyárba, mint ő. — Tetszik ez a munka? — Nagyon szeretem csinálni, csak olykor nincs anyag, s akkor rá kell hajtani. A férjemmel együtt gmk-zunk is. Bánt bennünket, hogy a kaposvári gyárban kevesebb a fizetés, mint a VBKM többi gyáregységében. — Ki keres többet? — A férjem... Ö szakmai szempontból jobban tudott fejlődni. Aztán van olyan is, hogy ez női dolgozó. Igaz, hogy a vezérlő- szekrényt csak a férfiak tudják megemelni. Németh ék a Léva közi háromszobás lakásukból járnak dolgozni a gyárba hajnalban — s a gmk miatt sokszor késő este érnek haza. — Az új technika települt ide ezekkel a gyárakkal, persze azért itt vannak az élelmiszeripari üzemek is. A vezérlőberendezések szereléséhez nagy szakmai tudás kell, időnként azonban — mert hol ez hiányzik, hol az, fúr- ni-faragni is kell. Decsi József tizennyolc éve dolgozik a gyárban. A Tanéptől jött a vezérlőszerelőkhöz. — A szüleim cukorgyáriak voltak, s a hosszúházban laktunk. A testvéreim is ott dolgoztak én idejöttem. Az elsők között kaptam munkáslakást, s a feleségemmel, aki szintén itt dolgozik, és a két lányommal a Kinizsi lakótelepen lakunk, onnan járok be. — Mi tartja itt? — Jártam Kuwaitban és Abu Dhabiban erősáramú berendezéseket szerelni... Sok szakmai tapasztalatot szereztem. Erre pártcsoport- bizalmiként is szükségem van. Míg beszélgetünk, igazít a lakóházak főelosztóin, amelyek Budapest új lakónegyedébe kerülnek. — Nagy a változás a város iparában — magyarázza Decsi József. — A nyugati ipartelpről talán a Mezőgép korszerű daruit említeném, itt a keletin kitűnő dolgok készülnek a Csepelben, a Finommechanikában, s mi sem vagyunk elmaradva. Szerintém ez az ipari negyed kifejezi a jövőt... Sok még a tartalék. Aki megáll a Patyolatdombon és körülnéz, látja a Csepelt, a Finommechanikát, s éllát a villamossági, az elektronikai gyárig ... Lajos Géza Rózáák között a gyárkémény komolyabb munkahely volt itt, a vasút, a vasgyár és a cukorgyár, hát 1951-ben az utóbbit választottam. — Hamar beletanult a gyári életbe? — Ismertem már előbb is a mezőgazdasági gépeket, javítottam is többet. Az idősebb szakemberekkel gyorsan megtaláltam a közös ihangot. Más élet volt akkor. Nem rohantak ennyire az emberék. — Tálán még a kampány is más volt? — De más ám! Nagyon fontos dolog volt a kampánykezdés. Akkor dőlt el, milyen munkát végeztünk mi, karbantartók. Először még csak egyedül, később a mamával együtt ott voltunk minden nyiitóbálon. A feleség az első közös bálók idején már nem volt csiitri lány. Érett, 43 éves, szép arcú asszony néz rám a fényképről. tövében több évig dolgoztam a gyárban kampány idején. Most már 12 éve nem dolgozom. — Van még egy másik is ebből az időből — veszi le a falról a faragott keretbe bújtatott fotót az asszony. — Ez az első fénykép, ami rólam készült. Az első házasságom nem sikerült, egyedül neveltem a fiam. Majd húsz éviig téglát vetettem. Két évre rá esküdtünk meg a mostani urammal. Ez az esküvői képünk, én is szívesen emlékszem azokra agyári bálokra. Olyanok voltunk, mint egy nagy család. Ezt azért is mondhatom, mert
