Somogyi Néplap, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-30 / 100. szám
' 1985. április 30., kedd Somogyi Néplap 3 Tovább a lenini úton! Mindenki a maga helyén — Népünk boldogulásáért A SZÁZADIK ÉVFORDULÓN Gárdos Mariskára emlékeztek Somogy és Nagyberény tisztelgése A címadó mondatot olvashattuk négy napon keresztül a XIII. pártkongresszus elnöki emelvénye fölött. E mottót — melyet a Lenlin-dom- bonmű s vörös és nemzetiszínű ötágú csillag övezett — nem az aktualitás szülte, nem csupán négy napra érvényes jelszó volt ez. E rövid mondatban egész törté- netknli korszak harcai, küzdelmei, feladatai, és azok tömören megfogalmazott programjai tükröződnék. A lenini út az emberiség legnagyszerűbb céljához, a szocializmus kiteljesedéséhez vezet. A kommunisták vállalták azt a történelmi küldetést, hogy ezen az úton vezetik a társadalmat, élen haladnak. E vállalkozás nem könnyű, hiszen az út nem kitaposott; nem kockázatmentes. ment kitérőik is veszélyeztethetik a haladást; ugyanakkor a ma és a jövő szempontjából egyaránt nagy felelősséggel jár. Biztos iránytűt ez úton haladáshoz mindenkor a marxizmus— lemlitnizmus eszméi adhatnak. Pártunk négy évtizedes küzdelmed is ezt bizonyítják. A kitérők ellenére is pártunk mindig visszatalált a lenini útra, mert hűen követte a marxizmus—leniinizmus alap- elveit, és politikájában ezt juttatta érvényre. A marxizmus—leniin izmus azonban nem merev dogma, hanem a cselekvés vezérfonala, de magában hordozza az állandóság és változás, a stabilitás és a megújulás nélkülözhetetlen elemeit is. Pártunk erénye, hogy meg tudta őniznd azt; ami maradandó, és felismerve az új helyzeteiket, mündig képes változtatni azon, ami már túlhaladott. A XIII. pártkongresszus a következő öt évre meghatározta feladatainkat, prog- iwnot adott, körvonalazta a fejlődés lehetőségeit és irányát. Most azon van a sor, hogy a gyakorlatban megvalósítsuk a kongresszus határozatait. Hogy ezt miként tegyük, erre is kaptunk útmutatást a kongresszustól. Ma mindennél fontosabb úgy erősíteni tovább a pártot, hogy az a mind nagyobb követelmények között is megfeleljen vezető szerepe betöltésének, és ez sehol sem csorbulhasson. A döntő feltétele ennek a párt eszmei, politikai, cselekvési és szervezeti egysége. Ez közismert tétel, amelyet mindenki ért és elfogad, csakhogy a gyakorlatban, a mindennapokban nem mümdenkd követ. A párt nem valamiféle elvont fogalom; hanem egyéneik alkotta eleven szervezet, amely gondolkodó, érző, cselekvő emberekből áll. A párt egysége sem általában és elvontan jelenik meg, hanem konkrétan az egyes párttagok megnyilvánulásaiban, magatartásában, tetteiben. Amikor egységről, fegyelemről beszélünk, nem képzeljük a kommunisták egyfajta uniformizálását. Az egységes gondolkodás, elhatározása és cselekvés nem mond ellent a pártot összetevő kommunisták személyiségéből fakadó, csak az egyénre jellemző sajátosságoknak. Sőt, azokra építve lehetséges az, hogy míinden- ki a maga helyén, a tudása legjavát adva álljon helyt és dolgozzék a közös cél érdekében. Eszméink elsajátítása és elfogadása, politikánk követése, s az érte való kiállás, a tettekben testet öltő meggyőződés — és sorolhatnánk még a párt követ élményéit — mind olyan tényezők, amelyek a kommunisták emberi értékeit is gazdagítják. Fztik hozzájárulnak a személyiség sokoldalú kibontakoztatásához, kiteljesedéséhez, s a manapság oly sokszor hangoztatott önmegvalósítás igénye is így válhat reális lehetőséggé. Következésképpen a párt eszmei, politikái, erkölcsi követelményei, az egység és fegyelem igénye nem korlátozzák a? egyént, nem nyirbálják meg az emberi személyiséget, ellenkezőleg, igaz értékékkel gyarapítják. Tekintettel arra, hogy a pártot az egyes kommunisták alkotják, az ő fejlettségű szintjük összege- ződik a pártban, annak vezető erejében, hatásában, tömegkapcsolataiban. Ezért oly fontos a párt minden tagjának arra törekednie, hogy megfeleljen a párttagsággal járó követelményeknek; ezek reálisak, teljesíthetők. A párt nem kíván emberfeletti dolgokat a tagjaitól. A mai körülmónyék között nálunk egyetlen kommunistának sem kell életét áldoznia az eszméért, nem kell börtönt, megaláztatást, nélkülözést vállalnia a marxista— leninista meggyőződéséért. Ma kommunistának lenni nem jelent hátrányt, noha nem járhat megkülönböztető előnnyel sem. A párttagoktól valamivel többet vár el a párt és a társadalom, mint az átlag állampolgártól. Ez ölyan többletben jut kifejezésre, mint a közügyék intézése, a közösség érdekében végzett társadalmi munka, a politikai célokért való bátor és önzetlen kiállás. S amit érte kapnak, az a megbecsülés, a tisztelet, az elismerés, ezek mind olyan embert értékek, amelyeket sem felülről adományozni, sem pénzért megszerezni nem lehet. Természetesen ez nem ellentétes azzal, hogy a párttagok is érdekeltek munkájuk végzésében, és azzal arányban kél! részesüljenek az anyagi javakból. Igaz, velük szemben igény, hogy mindennapos teendőik ellátásában is példamutatóan helytálljanak a munkában, kezdeményezzenek, a közös tulajdont gyarapítsák és védjék, ismereteiket gazdagítsák. Olyan kedvező személyes tulajdonságokkal :s rendelkezzenek, mint a szerénység, az őszinteség, az emberiesség, a hibákkal szembeni kérlelhetetlenség, a hízelgés elutasítása. E tulajdonságok nagymértékben szolgálhatják, hogy a párt tagjai megfeleljenek a követelményeknek, s a pártegység és fegyelem ne csorbuljon, sőt mind nagyabb feladatok és bonyolultabb körülmények mellett Is tovább erősödjön. A párttagok személy szerint lis (tudatosan fejleszthetik ts alakíthatják saját személyiségük Scommiuiiiista jellemvonásait, de még inkább sokait tehetnek ebben a párt- szervezetek, mint közösségek. Tudvalevő, hogy az legyének formálásának legeredményesebb módja és lehetősége a közösség Ihatása, a közösségben és a közösség által folyó nevelés. A párttagok is a kommunista közösségék kohóiban (edződnek és válnak igaz kommun istákká. A XIII. pártkongresszus röviden így összegezi feladatainkat „ ... mindenki a maga helyén egész tudásával, fegyelmezetten dolgozzon népünk boldogulásáért, szocialista hazánk további sikeres fejlődéséért”. Ha pártunk több mint nyolcszézhetven- ezer (tagja ezt az intelmet követi, biztosak lehetünk abban, hogy a jó úton, a lenini úton 'haladunk tovább. Takács Györgyné dr. az MSZMP KEB osztályvezető-hel yettese Bensőséges emléktáblaavató ünnepség színhelye volt tegnap délelőtt Nagyberény. A falu apraja-nagyja összegyűlt a könyvtár épülete előtt, hogy megemlékezzék nagy szülötte, Gárdos Mariska, a munkásmozgalom kiemelkedő harcosa születésének századik évfordulójáról. A Himnusz és Ady Endre: Ifjú szívekben élek én című versének elhangzása után Szigeti József, a Ságivári Községi Közös Tanács elnöke köszöntötte az ünneplőket, köztük Tóth Jánost, a megyei pártbizottság titkárát, Balassa Bélát, a Siófoki Városi Pártbizottság első titkárát, Gáti Istvánt, a városi tanács elnökét, a itömegsizervezeitek és -mozgalmak, a Somogyi Néplap szerkesztőségének vezetőit. Részt vett az ünn,épségén Pintér Marianne, Gárdos Mariska lánya és Szigetvári Miklós a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének képviseletében. — A szűkebb haza tiszteleg ma Gárdos Mariska emlékének — mondta Giay László, a Siófoki Városi Pártbizottság titkára emlllók- tábla-avató beszédében, majd sorra vette a neves író, újságíró, a magyar nő- mozgalom alapítója életútjának kiemelkedő állomásait. — Gyermekkorának kínzó élményei, a proflétársors indították arra, hogy fölemelje szavát, s teljes erejét latba vesse a társadalmi igazságtalanság ellen — mondta. — Még húszéves sem volt, amikor gyújtó erejű szónokként járta az országot. Szervezett, írt, agitált; a Tanács- köztársasági idején a Vörös Üjság szerkesztője volt, majd emigrációba kényszerült. Hazatérte után börtönbe csukták, később internálták. A felszabadulás után a Magyar Kommunista Párt alapító tagja, az MNDSZ ügyvezető alelnöke, a Szövetkezeti Élet főszerkesztője lett. — Velünk volt és velünk van — mondta befejezésként az előadó —, s hogy ezt soha ne feledjük, emlékeztessen rá ez az emléktábla, melyet szülőfalujának tisztelete állított születésének 100. évfordulóján. A leleplezés után gazdagon épített, színvonalas műsorral adóztak Gárdos Mariska emlékének az általános iskola tanulói. Kortársainak szavait gyűjtötték csokorba; Juhász Gyula, Gábor Andor, Balázs Béla, Illyés Gyula, Benjámin László művei, mozgalmi dalok, hangszerszólók hangzottak fel, majd a párt-, állami és tömegszervezetek, a szerkesztőség vezetői koszorúkat; az óvodások, a diákok, a felnőttek virágcsokrokat helyeztek el az emléktábla alatt. TÉGLÁSOK S zép, szürkésfehér a mészhomoktégla. Éleit mintha vonalzóval rajzolták, sarkait mintha szögmérővel jelölték volna. Csak hát a színe... Szép, szép, de nem piros, semmi téglajellege nincsen, nehéz vele megbarátkozni. — így voltam én az egész gyárral is. No, meg a város ... De ma már egyik haverom se mondja, hogy ő bizony, ha kötéllel húznák, akkor se dolgozna itt — mondta Récsei Károly műszaklakatos, aki mindenki megrökönyödésére csapott fel három éve téglásnak. Akkor még veszteséges volt a gyár, sokan egy kéz- legyintéssel intézték el a Dráva partján levő üzemet, de Barcson és környékén azért mind több szürke ház reklámozta bevakolatlanül is az újfajta téglát. Csepregi Zoltán préskezelő még megtoldotta társa szavait: — Engem sem sokan tartottak okosnak, amikor ide jöttem. Nagyon egyforma úton érkeztünk, együtt is tanultunk szakmát, s egyformán csodálkoztak rajtunk, akik ismertek. — , Kezdenek kíváncsivá tenni. Mi olyan csodálni való? Valószínűleg csak a kérdésre vártak. Egyszerre tálalták föl a különleges fogást: — Mindketten pincérből lettünk gépészek. Amúgy teljesen véletlenül sodorta össze őket a sors. Csepregi Zoltán szándékoltan közömbösre igazított arccal mondta: — Itt biztonságos a kereset, és semmi kétség sem férhet hozzá, hogy az ember becsületesen jut a pénzéhez. Nem mintha a vendéglátásban a többség nem úgy jutna, de hát itt még az árnyéka sem ér ... Mit magyarázzam... Ne magyarázza. Aki meg nem akarja, az ne értse. Egy kicsit „arrébb”, Ba- latonszentgyörgyön sem piros a tégla. Sárgás. Pedig ez agyagból van. Mégis baj lenne, ha piros volna, mert a szentgyörgyi „földnek” sárgára kell kiégnie. Ha szokvány téglaszínű, akkor rossz. De ügyelnek rá, hogy ne legyen az. Ezért aztán Bolla István égető nem sokat törődött a kérdéseimmel, gyorsan válaszolt, azután sietett dolgozni. Azt tudakoltam: szeret-e téglagyárban lenni? De valahogy nem nagyon értette ezt a szeretet-dolgot: — Itt, Szentgyörgyön van vasút meg posta. Mindkettőnél éjjel-nappal kell dolgozni, akárcsak nálunk. De itt sokkal vastagabb a boríték. Ha így érti, akkor szeretem a gyárat. Ha meg úgy, hogy egész műszak alatt danolok és fütyörészek na és persze mosolygok, hált... Elhinné, ha ilyeneket állítanék? Pál Alajos művezető a gyár túlsó végén szintén kacajra fakadt a szeretet szó hallatán: — Mondja, szeret maga hajnali kettőkor kelni? Hát mínusz húsz fokban szabad levegőn vasakat fogdosniazt szeret-e? Azután betértünk a frissen fölmosott művezetői kuckóba, ahol Gyapjas József gépész mondott rövid mondatokat: — Lehet úgy is mondani: szeretem. A gyárépítés óta vagyok itt. Munka volt mindig. És ha nagy baj nincs, akkor megragad az ember. Még nem gondoltam, hogy elmegyek. Talán szeretem ezt. A feleségem nem szereti. A gyerekek sem. Mert ritkán látnak. A művezető mindezt egy kicsit hosszabban magyarázta. Jó beszédű, dörzsölt, pesti gépészember, aki főképpen a nutriatanyésztés miatt telepedett tíz éve vidékre. Kőröshegyen fejeztük be a kört. Feszli László gépkezelő a dombot szétharapdáló kotrón két szalagindítás közt ráállt a sínre, amelyen a gépe jár, és fél szemével az agyaghegyet vizsgálva mondta: — Gépállomáson, téesz- ben, keverőüzemben dolgoztam eddig. Mindig géppel. Szemesen lakom, közelebb nem találok munkát, földem, villám meg nincs. Ebből élek, tehát jó itt. De ha holnaptól megszűnne ez a gyár, akikor mégis csak keresnék helyet valahol. Ide is véletlenül kerültem, egyik napról a másikra. Nyolc éve. — Szóval mindegy, hogy hol, csak gép legyen? — Nem. Azért nem. Nem azt mondtam, hogy szívesen elmennék a téglagyárból. Sőt... Soós Dávid géplakatos sem kőröshegyi. Hét éve átjár Őszödről, s szívesen hason- líigatja mostani életét egy régebbi „kiránduláshoz”: —, Három évig dolgoztam külföldön. A feleségem is onnan való. A munkáról annyit: az valószínűleg mindenütt egyforma vagy legalábbis hasonló. Csak a szabadidőt sajnálom. Odakint az is szent! Mi meg géemká- zunk, maszekolunk... De hát nagyon kell a pénz. Talán még jobban szeretném ezt a gyárat, ha a keresetre nem hajtanék ennyire. — És miért kell hajtani? — Az a baj nálunk, hogy arról ítélik meg az embert. Csak arról, hogy mennyire van. És én már belementem ebbe a csőbe. Nem tudom, hogy egyáltalán ki tudok-e bújni belőle. Pedig szeretnék. De hát különösen itt a Balaton-parton ... Soós Dávid fiatal ember. Két gyereke, felesége nyáron örülhet neki, mert akkor hosszú a nap. Télen kevesebb idejük jut egymásra. Már házuk is van. A családfő tán lazíthatna. De idegent ő nem tűr a lakásban, a „cimmerfrejben”. így nehezebben keresi a pénzt. A ki néhány évig kibírja itt, az megszereti a téglát — magyaráz- gatta a művezető (akinek még a nevét is elfelejtettem fölírni). — Én sem vagyok született téglás. Mégis jól érzem magam. . — Azelőtt mi volt? ■ - - Pincér. Nocsak. Pedig ez Kőröshegy, nem Barcs. * * * A Somogy—Zalla megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat ismét elnyerte a kiváló vállalat címet. Az ünnepséget ma tartják Balatonszárszón, a tröszt oktatási és üdülési központjában. Luthár Péter
