Somogyi Néplap, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-23 / 94. szám
Somogyi Néplap 1985. április 23., kedd SPORT 0 Hagyomány már, hogy hazánkban minden esztendőben a Vörös Október SE piliscsévi versenye nyitja meg a motocross nemzetközi idényt. Az idei nyitány vasárnap volt, amikor a fővárosból és az ország minden részéből mintegy húszezren gyűltek össze hazánk talán legjobban áttekinthető. s egyben legnehezebb crosspályáján. A sportág szövetsége a nemzetközi versenyt a magyar bajnokság III. fordulójának is jelölite. Piliscséven a nemzetközi futamban a mieink mellett osztrák,- svájci, NSZKnbeli, csehszlovák meg bolgár crossozók vágtak neki a 2x30 perc+2 körnek. Szám szerint 48-an. (A 250-esek meg az 500-asok együtt indultak, de külön értékelték őket.) Már az első rajtnál kiderült, hogy a csaknem félszáz motor közül az osztrák Arn Hondája a leggyorsabb, és a korábban Kaposváron is győztes Am tud legjobban megbirkózni a rendkívül nehéz talajú pályával és a homokfelhővel. Ragyogó siófoki siker Kellemes meglepetés volt, hogy a 250-eseknél a magyarok játszották a vezető szerepet. A kisebbik Gyu- rászik, bátyja örökébe lépve, biztosan nyerte az első futamot. Tán még váratlanabb volt, hogy a kaposvári Barna Attila végig versenyből volt Gyurászikkal, s e futamban második lett. A második versenysza- kasizban alig változott a kép. Am a gyengébben sikerült rajt után a 2. körben élre állt, s ismét „utca- hosszal” nyert. A magyar 500-asok nem tudtak lépést tartani az osztrákokkal, NSZK-beliekkel. A 250-eseknél a kis Gyurászik ismételt, Bánná egyszer hibázott, s ez majdnem az ezüstkoszorújába került. Az igen tehetséges versenyző azonban eddigi legszebb eredményével a második helyen fejezte be a versenyt. A katonáskodó Solymo 6i ötödik helye is kiváló. A junioroknál a hazaiak üdvöskéje, Illyés győzött. A Volán-Surján crossozói közül Horváth Róbert jól motorozott. Először harmadiknak hirdették ki, a hivatalos listán azonban a kaposvári fiú a 4. helyen szerepelt (51 induló között!). Csabai, Bérdi és Tóth bukás vagy géphiba miatt nem tudta befejezni a versenyt Nemzetközi verseny (egyben bajnoki futam is) 250- es géposztály: 1. Gyurászik K. (KisfcunRladháza) KTM, 2. Barna A- (Volán-Surján) Yamaha, 3. Halász (Zalka Máté MK) Yamaha. 500-as géposztály: 1. Arn (Ausztria) Honda, 2. Welk (NSZK) Maico, 3. Eisler (Ausztria (Honda). Juniorok (itt a 250-esek és az 500-asok együtt futottak, s együtt is értékelték őket): 1. Illyés (VOSE), 2. Wagen- sommer (ZMMK) Suzuki, 3. Somos (Sopron) KTM, 4. Horváth R. (Volán-Surján) Cagiva. Folytatás április 28-án Kaposvár mellett, a cserén- fai pályán. Itt rendezik a magyar bajnokság 4. fordulóját, amelyet Barna — hazai pályán — Németh Kornélék ellen is (ha hazaérkeznek) szeretne újra bizonyítani. Kovácsi Sándor Nagyatád—Siófok 16-19 (9-9) Nagyatád, 300 néző. Nagyatád: Papp — Boros, Végh, Jüngling, Balaskó, Takács, Karafa. Csere: Ivusza, Orbán, Mayer, Schuck. Edző: Korosa Károly. Siófok: Kovács — Krasznai, Szappanos, Pintér, Ku- limár, Gröber, Papp. Csere: Palotás, Geiger, Varga, Fodor. Edző: Pál László. A sók hibával játszó atádi csapattal szemben a helyzeteit jobban kihasználó Siófok nyerte a mérkőzést. Góldobók: Karafa^ Takács 3—3, Végh, Orbán, Jüngling, Boros 2—2, Mayier, Ivusza, ill. Gröber 5, Pintér, Geiger 4— 4, Kulimár, Kraiszmai 2—2, Szappanos, Varga. Jók: Kovács, Gröber, Pintér. Dezse Béla ÚJABB MEGLEPŐ AMERIKAI SIKER Prágában az „A” csoportos jégkorong világbajnokság 4. fordulójáiniak záró mérkőzéísén újabb meglepetés született. Az Egyesült Államok Svédország és Kanada után a házigazda csehszlovákokat is legyőzte és 6 pontijával a negyedik helyen áll. Egyesült Államok—Csehszlovákia. 3:1 (1:0, ISI, 1:1) Az állás: 1. Szovjetunió 8 pont, 2. Kanada 6 pont, 3. Csehszlovákia 6 pont, 4. Egyesült Állialmok 6 pánit, 5. Svédország 4 pont, 6. Finnország 2 pont, 7. NSZK 0 pont, 8. NDK 0 pont. Totó A Sportfogadási és Lotltó- igazgaitáság közlése szerint a 16. heti totónyeremények az illeték levonása uitán a következők: 13 pliusz 1 talláilaitos szelvény 10 darab, nyereményük egyenként 382 559 forint. A 13-asok 216 543, a 12- esek 4463, a 11-esek 359, a 10-esek 77 forintot fazetnek. Csapkoidó játék, alacsony színvonal jellemezte a mérkőzést. G.: Kovács, illetve Hideg. Jók: Kovács, illetve Czimmermann, Fekete, Hideg. Kiállítva: Györke (Tab) tiszteletlen megjegyzésért. Tab ifi—Zimány ifi 2:1 Farkas István Barcs—Kaposgép VL 2:0 (1:0) Barcs, 400 néző. V.: Vuk- man. A végiig nagy fölényben játszó hazai csapat a helyzetek sokaságát hagyta ki. G.: Hegedűs, Burka. Jók: Erdelesz, Turcsics, Burka,, Gulyás, illetve Herbei, Horváth. Kiállítva: Gyöakő (Kaposgép) durvaságért. Barcs ifi—Kaposgép ifi 3:0 I(J. Pandúr Ferenc A bajnokság állása: 1. Boglárlelle 21 17 3 1 61-9 37 2. Marcali 21 15 5 1 59-10 35 3. Kiss J. SE 21 13 7 1 46-22 33 4. Vasas 21 12 4 5 37-22 28 5. Barcs 21 11 4 6 38-16 26 6. Latinca 21 9 4 9 49-39 22 7. S.-sárd 21 8 € 7 37-41 22 8. Nagybajom 21 8 4 9 31-36 20 9. Tab 21 6 7 8 38-30 19 10. K. Gazdász 21 9 1 11 41-44 19 U. Zimány 21 6 4 11 23-44 16 12. Kaposgép 21 5 5 11 22-35 15 13. Babócsa 21 3 7 11 17-43 13 14. S.-tarnóca 21 3 5 13 21-63 11 15. Memye 21 2 6 13 21-52 10 10. Karád 21 4 2 15 27-62 10 Az NB Il-es kosárlabda- bajnokság hét végi fordulójában ragyogó siófoki siker született. Az ÁG Medosz együttese hazai pályán legyőzte az Ű. PEAC csapatát. Siófoki ÁG jMedosz— Ű. PEAC 79:73 (30:36) Siófok: Daróczi, Kersák (6), Pomucz i(11), Horváth A. (9), Antal (2). Csere: Gálost (17), Pálvölgyi (32), Dula(2), Horváth Z., Villányi. Edző: Vásárhelyi Tibor. Az első félidőben 15 ponttal is vezetett már a vendég együttes, de a hazaiak erősíteni tudtak, és a színvonalas találkozón nagyon jó játékkal nyertek. Jók: Pálvölgyi, a mezőny legjobbja, Gálost, Horváth A., Pomucz, Kersák. K. Gazdász—Pécsi Postás 107:106 (93:93, 50:42) K. Gazdász: Stickel (33), Szabó T. (23), Déri (23), Heizer (24), Hantal. Csere: A képen: Pécsi ziccer a Gazdász palánk ja alatt. Zsigmond (4). Edző: .Kleno- vics Endre. Rosszul kezdett a kaposvári együttes, csak fokozatosan lendült játékba, s dolgozta le 13 pontos hátrányát. A második játékrész kiélezett küzdelmet és döntetlen eredményt hozott, így a döntés a hosszabbításra maradt, ahöl egy ponttal a Gazdász bizonyult jobbnak. Jó: az egész csapat. SFAC—Táncsics SE 95:76 (50:22) Táncsics: Bodnár (4), Bodor (11), Hász (13), Sebestyén (8), Csapó (18). Csere: Szamosi (20), Szemere (2). Edző: Stettner János. Sopronban gyenge első félidei játék után hiába erősített a kaposvári együttes, a mérkőzést nem tudta szorossá tenni. Egyedül Szamosi játszott jól. Női mérkőzés: Soproni Postás—Kaposvári TK t71:50 (26:25) K. (Tanítóképző: Kurdi (8), Maráz B. (8), Schreck (12), Olsovszky (6), Miklai (12). Csere: \Perczel (2), Visnyei (2), Vígh, Hajdú, Maráz K. Edző: Ekés Tamás. Soproniban, a harmadik helyezett otthonában 25 pereiig vezetett a kaposvári csapat, amely főként idegileg bizonyult gyengébbnek vendéglátójánál. Jók: Miklai, Schreck. Marcali megállította Boglárlellét Marcali VSE—Boglárlelle 1:0 . (1:0) Marcali, 1200 néző. V.: Liaskai. Marcali: Igricz — Hajdú II., Héder, Kovács, Hajdú I., — Borsfái, Czucka, Illa, Krénusz — Hadász!, Buxbauin. Edző Fűlsz János. Boglárlelle: Kőtél — Gulyás J., Zen tál, Becsei, Glatz — Koroknál, Juhász, Gulyás S., Kiss — Gelencsér, Hollóst. Edző: Pusztai László. A megyei rangadón a hazai csapat támadott többet, s az első félidőben mutatott játéka alapján megérdemelten .győzött. Góilövők: Hadá- szi. Jók: Iigrlicz, Hajdú I., Dia, Hadószi, illetve Glatz, Gulyás J. Marcali ifi—Boglárlelle ifi 2:1 Beke Sándor Nagybajom—Kiss J. SE 2:2 (1:1) Nagybajom, 350 néző. V.: Horváth. Küzdelmes, kemény mérkőzésen igazságos eredmény született. G.: Sós, WiitZl, illetve Samu, Csáti. Jók: Horváth, Balogh, Sós, illetve Sos- tai, Fodor, Fábián. Halász Ferenc VBKM iVasas—K. Gazdász 2:0 (0:0) Kaposvár, 200 néző. V.: KercZa. A hazai csapat az előző héthez hasonlóan a második félidőben döntötte el a találkozó sorsát. G.: Pável Zs., Naicsa. Jók: Prancz, Szabó, Pável Zs., Nacsa, illetve Je- zeni L., Pintér, Barcsa. A 75. perében Prancz bokája eltörött. Vasas ifi—Gazdász ifi 4:0 Csupor Gyula Somogysárd— Somogytarnóca 3:1 (2:1) Somogysárd, 250 néző. V.: Fodor Gy. Küzdelmes mérkőzésen jó játékkal győzött a Somogysárd. G.: Kalmár (2), Lukács, illetve Hegedűs. Jók: Sági Gy., Kalmár, illetve Kömptf, Genlecz. Somogysárd ifi—Somogy- tarnóca ifi 3:0 Vancsura Vilmos Karád—Latínca SE 2:1 (1:0) Klárád, 250 néző. V.: Csapó. Fölényben játszott a karáVBKM Vasas—K. Gazdász 2:0. Jelenet az első gól előtt. dd csapat, de csak keservesen tudta kiharcolná a győzelmet. Csatárai a helyzetek sokaságát hagyták kihasználatlanul. G.: Németh, Komáromi II., illetve Szegvári. Jók: Androsoviics, Komáromi II., Takács, illetve Jakus, Kozma, Csonka. Váczi Béla Mernye—Babócsa 3:0 (2:0) Mernye, 100 néző. V.: Hosszú. Végig a Mennye irányította a találkozót, s minden csapatrészében felülmúlta eldemdtelót. G.: Segesidi, Orsós, Simon J. Jók: Finta, Papp, Horváth, illetve a vendégek közül senki. Kiállítva: Zsin- kia (Babócsa) a 80. percben sorozatos szabálytalanságért. Mernye ifi—Babócsa ifi 2:5 Gelencsér Ferenc Tab—Zimány 1:1 (0:1) Tab, 300 néző. V.: Polecsák. Kosárlabda NB II Megyei bajnokság RÖPLABDA NB H Két bajnokunk lesz? A Kaposvári Vasas Izzó női együttese veretlenül áll az NB Il-es bajnokság élén, tőle a bajnoki cím aligha vehető el. A férfiaknál szo- rosabb a mezőny, de ott is kaposvári csapat került az élre. A hét végén ugyanis az éllovas DUTÉP SC látogatott a K. Dózsa otthonába, s vereséget szenvedett. Így a Kaposvári Dózsa került egy pont előnnyel az élre, s ha a hátralévő négy mérkőzését megnyeri, osztá- lyozót játszhat az élvonalba kerülésért. K. Dózsái—DUTÉP SC 3:1 (8, —9, 8, 12) Dózsa: Gelencsér, Horváth, Agócs, Gál, Búzás, Ka- ragity. Csere: Fehér, Angyal, Vidák. Edző: Kurucz Katalin. A tavaszi idény legjobb játékával, kiváló egyéni teljesítményekkel biztosan nyerte a rangadót a Dózsa. Jók: Fehér, Gelencsér, Búzás, Gál, SÁÉV SC—Dunaújvárosi Volán 3:0 <7, 6, 11) SÁÉV: Török, B. Nagy, Németh II., Károly, Torma, Deák. Csere: Hervai, Németh I., Horváth, Farkas, Bogár. Edző: Török Tamás. Dunaújvárosban könnyed játékkal is magabiztosan nyert a kaposvári együttes. Jók: Hervai, Károly, Torma. SÁÉV ifi—D. Volán ifi 3:0 Tahi Videoton—Keszthely 3:0 (4, 5, 12) Tab: Nagy, Barczi, Szabó I., Patakfalvy, Szabó B„ Horváth L. Csere: Sternócz- ky, Csizmadia, Riba. Edző: Nagy Károly. Idegenben sem okozott gondot a tabi csapatnak a győzelem kiharcolása. Női mérkőzés: KV Izzó—Moháes 3:0 (3, 3, 3) KV Izzó: Simonné, Marek, Majomé, Pintér, Varga, Sántosiné. Csere: Fekete, Bódis, Kristály. Edző: Simonné Kutas Zita. A szerény képességű Mohács nem késztette teljes erőbedobásra az Izzót. A kaposvári együttes harminc perc alatt győzött. Jók: Varga, Marek, Majomé, Pintér. (Képünk ezen a találkozón készült.) Nagykanizsai .Olajbányász— KASI -3:0 (16, 13, Hl) KASI: Horváti}, Balogh, Monok, Pásztor, Botka, Szabolcsi. Csere: Valek, Vermes, Sass, Papp, Élő Zs., Élő A. Edző: Kökényest Péter. A Nagykanizsán lejátszott mérkőzésen nehezen adta meg magát a kaposvári csapat. KASI ifi—Nagykanizsa ifi 3:0 Gyurászik K. és az osztrák Arn nyert a motocrosson Barna Attila nagy sikere Kézilabda NB II