Somogyi Néplap, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-23 / 94. szám

985. április 23., kedd Somogyi Néplap 5 5ZOT-ÜDÜLTETÉS Gyógyulásra várók, családosok előnyben Á szocialista népművelés évtizedei FALUNAPOK Az idén — éppen úgy, nint tavaly — 400 ezren észesülhetnek üdültetés­ien és mintegy egymillió­in kapnak beutalót kedvez- nényes áron a vállalati üdü- őkta. A betegségek megelőző­ét és a rehabilitációt se- |ítő gyógyüdülők és szana- óriumok 110 ezer beutaltat 'árnak. Családosain 83 ezren íyaralhatnak, csoportos Syermek- és szakmunkásta- íuló-üdülő jegyet 44 ezren ; a phatnak. Várhatóan 50— 10 ezer között lesz a nyug­iíj as beutaltak száma. Ter- nészetesan az alacsony íyugdíjasok előnyben része­sülnek. Húszezren juthat­lak el 12 országba turista- zagy hajóbeutalóval. Az utóbbi években átala­kult az üdülés szerkezete. 3t év alatt 20 ezerrel nö­vekedett a gyógybeutalók .zárna. Hasonló arányban lővült volna a családok be- ítalási lehetősége is, de a ■ovid szünidő miatt csak öt umusban lehet a családok liihenését megszervezni. A avalyihoz képest így is nintagy tízezerrel többen (6 :zer felnőtt és 4 ezer gyér­nek) juthatnak el családos idülőkbe. Fél évtized alatt több új idülési formával gazdago- lott a kínálat: iskolaszana- órium létesült az enyhén nozgássérült, valamint az tszfmás gyermekeknek. A 3ZOT szervezésében nyaral- íatnak a íisztérzékeny, a 'yengónlátó és a cukorbeteg gyermekek. A siófoki Bányász-üdülő izep.tembertől májusig sza- íatóriumként működik, be- zezatték a Balatonszéplak— »aprón kombinált, váltó idülést. Ez az új üdülési orma tavaly októberben kezdődött, összesen 6 cso­portra terjedt ki. A kedvező vélemények alapján az idén nár 12 ilyen üdülési cso­portot szerveznek. Január­ján Balatonföldváron a lémet nyelvet tanulók, va- amint a nyugdíjasok, már- úusban az orosz nyelvet «yakorlók pihenhetnek 2 léten át. A fejlődést mutatja az is, íogy az idén már a felnőtt leutalták háromnegyede kétágyas, fele pedig össz­komfortos elhelyezést kap. A kedvező változást elő­segítette, hOigy a nyolcva- ías években vállalati és 62. Tüskésen sárga haját naigasna. nyúlták a kupáján. Sva .elkapta a szemét redős íyákárál. Mielőtt életében ilőször és utoljára átlépte volna a német nópház kü- izöbét, gyorsan körülpilllan- :ott: senki sem járt az utcán, üigarettafüsttől, nehéz test- izagtól, szallőzetlenségitől irzett fojtó áporodottságsza- 50t a Világoskékre meszelt ölyosón. Tegnap .este gyű- éskezhattek iitt, gondolto. Ingedelmesen követte Van- cot a hivatali helyiségbe. A sánta ember az íróasztal me­zé oldalazott, és óvatosan ecsusszant a székbe. Fölöt- :e a főfalon horoglkeiresztes ís napkerekes zászló kerítése között egy csípőre tett kezű Titler- és egy szomorkás dorthy-portré díszelgett, ttank Adám nem kínálta íal'lyek az iratok között ma­ratott. Pecsétes papír hullott e az asztalról kacskaringokat Irta iröptáben a levegőbe. A ;üsikehajiú férfi egy pillana- :ig várakozóan nézett Lang- léra, Az asszony nyakig pi­rult, de nem görbítette meg i gerincét a papírlap után; szakszervezeti összefogás­ból nyolc gyógy-, illetve csa­ládos üdülő épült mintegy 2500 felnőtt és 1500 gyermek elhelyezésére. Közülük hét épület már üzemel, míg a 400+200 ágyas boglárlellei családos üdülő — mely a Postás Szakszervezettel' együttműködve létesült — a nyárra készül el. Az idén nyáron a soproni erdészeti főiskola kollégiuma is a családosok rendelkezésére áll, itt öt csoportban csak­nem ezren nyaralhatnak majd. Ezzel a nagycsaládos fő­iskolai kollégiumi bérlemé­nyek száma háromra növe­kedett: Nyíregyháza, Győr után most Sopron is várja a családokat. Az előbbi he­lyien a 2 gyermekesek, míg a másik két kollégium­ban 3—4 gyermekes csalá­dok nyaralhatnak. Az új üdülők építésén kívül húsz­nál is több pihenőházat korszerűsítettek, összesen 4 ezer hellyel. Köztük a leg­jelentősebbek a hévizi Va­sas- és Nyomdász-, a gyu­lai MEDOSZ-, a hajdúszo- boszlói Béke-gyógyüdülő, valamint a szilvásváradi és a soproni Csepel családos üdülők. Az idén az első negyedév­ben a vendégek egyhatoda, mintegy 65 ezer személy vette igénybe a SZOT-be- utalókat, az üdülőépületek több mint fele ugyanis egész évben fogad pihenni vágyó­kat. A főszezont jelentő há­rom nyári hónapra a ven­dégek 40 százaléka, azaz 160 ezer személy kap kedvez­ményes beutalót. A nyolcezer alapszerve­zetben dől el, hogy kiket küldenek üdülni az idén. A kiválasztás minden esetben a szakszervezeti bizottságok joga, kötelessége. Az elmúlt időszakban többnyire helye­sen döntöttek, hiszen orszá­gosan mintegy négy SZOT- beutalóból három a munká­soknak, a műszakiaknak és a nyugdíjasoknak jutott. Jó lenne, ha az idén hasonló helyzettel találkoznánk, nemcsak a SZOT-, hanem a vállalati üdülőkben is. Kap­janak előnyt a hátrányos helyzetben levők és az egészségileg rászorulók. Ez szolgálná szociálpolitikai elveinket, és ezt tartja he­lyénvalónak a széles közvé­lemény is. a válasza volt ebben a szé­gyenlősen büszke mioccanat- lanságban Vank leckéztető udvariatlanságára. A pecsé­tes ..papír, mint a néma pár­baj Ikliprovokálója, Hangné egész heimbeli tartózkodása idején ott fehérlett az ola­jos padlón mindkettőjükben növelve a feszültséget. — Fiatalasszony bizonyára hallott a mi népi némát szö­vetségünk nagy gazdasági sikereiről. Mi vagyunk en­nek az országnak a verő- eröi: ha a mi vérünk nem lüktetne éhben a testben, már bolsevista férgek gyü­lekezete- lakmározná, mint tetemet. Mit akar ez az ilyen be­szédekkel? Éva mindig be­zárta a lelkét a harsányan szavalt mondatok elől, mert ezek olyanok voltak, mintha a késeknek szárnyuk nőtt volna. Most már biztos, Vank Ádámmak nincs jó híre Han- ziról. Csalódottságot érzett, szemlét kanokul arra a fehér papírra szögezte. Vank úgy folytatta, mintha tömeg előtt szónokolna. — Minden, amibe mi be­lefogtunk, az érte csordult verejtékünket gyémánttá változtatta. Soha ilyen hasz­1936-lhan a kaposvári pe­dagógustársadalom egy jó felkészültségű, tenni vágyó tanítóval gyarapodott. Mol­nár Ferenc Zalából, Petri- vemtéről települt át a somo­gyi megyeszékhelyre. A Ke- cel-lhegyen iskolát rendeztek be gyógykezelésre szoruló gyerekeknek, ahol tanulás mellett a pihenésükről is gondoskodtak. Omnibusz szállította a belvárosból a gyerekeket a kis üdülőtelep­re. Itt kezdte kaposvári pá­lyáját Molnár Ferenc. Rövi­desen megválasztották a So­mogy megyei Tanítóegyesü­let jegyzőjévé. — 1937. december 6-án a tanítóegyesület választmá­nyának ülésón javasoltam az éneklő ifjúság dalosünnepé­nek megszervezését. A hatá­rozat nyomán megkezdtük a szervező munkát. Felhívtuk a városi középiskolák, a já­rási székhelyeken működő is­kolák és a Kaposvárihoz kö­zei levő ötvenkét elemi >'s- kola figyelmét a 'rendez­vényre, s 1938. június 6-án a városi színházban megtar­tottuk megyénk első, éneklő ifjúság dalosünnepét. Nyolc­száz gyerek ajkáról csendült föl Pretarius Biztató című kánonja. A háború után Molnár Fe­renc megbízást kapott, hogy vegyen részt a megyei sza­badművelődési felügyelőség munkájában. 1947-től két évig részese volt mindannak a tevékenységnek, mely a szocialista népművelés ki­bontakozását segítette. Részlet Molnár Ferenc megbízásából, melyet a me­na ntem volt népi németnek, mint a mi szövetkezeteink­ben ! Hazudsz, Vank, gondolta Hangné, hallattam harangoz­ni, hogy a javaitokból na­gyot leemelnek. Emiatt a tag­díjaikat is ímmel-ámmal fi­zetik a bundásoik, panlekedsz is velük eleget! De dicse­kedj csak, ha jólesik neked. — Amiért hívattam, fia­talasszony: magának is van- nlak kötelezettségei a német birodalommal szemben! Olyan méh zümmögött a hangjában, amely mézet ígér, de fullánkkal is fenye­get. — Nem tudok semmi né­ven nevezendő tartozásról, Vank bácsi. A sánta ember kikászáló­dott az íróasztal mögül. Évát megzavarta a közelsége; érezte Vank kipárálló lehe­letét. Mintha émelyítő med- vecuknot szopogatott volna, mielőtt bekwitálta. — Ismered az írást: „A ti tésztátok zsengéjéből adjatok az Űnnalk felemelt áldozatot a ti nemzetségeitek szerint.” Te még nem áldoztál a te nemzetségeddel, lányom. gyei pántbizottság állított ki: „Jelen levelünk felmu­tatója mozi- és propaganda- autóvail járja a járások te­rületét. Mozielőadásokat tart gyermekek és felnőttek szá­mára.” — 1948-ban fejeződött be a kitelepítés: az elhagyott házakba új lakók költöztek. Megyeszente megszerveztük a betelepülitek napját, hogy megkönnyítsük a beilleszke­désüket. Megkerestük a kö­zös eredőt, a gyökereket, a betelepültek napján a megye ismert ének- és táncegyütte­sed szerepelték. A hagyomá­nyok bemutatásával a népi kultúra ápolására ösztönöz­tük az embereket. Failunapo- kat iis rendeztünk. Ecseny- ben, Miklósiban, Somogy- szilban, Kercseligeten, Szu- lokban az egész falu apraja- nagyja összegyűlt ilyenkor. — Ügy tudom, fölmerült egy népfőiskola megszerve­zésének a gondolata is. — A barzencei kastélyt szemeltük ki erre a célra. Eléggé tönkrement, de föl le­hetett volna újítani. A ber- zencei népfőiskolából azon­ban nem lett semmi. Molnár Ferencet 1958 őszén — újabb tanítóskodás után — kinevezték a városi művelődésügyi osztály nép­művelési felügyelőjének. Er­re az időre így emlékezik: — A cél az volt, hogy a városban működő énekka­rok, klubok, színjátszó cso­portok tevékenységét szor­galmazzuk, s a nagyobb üze­mekben is megszervezzük az amatőrmazgalimat. A kapos­vári vasutaskörbian, a szent­Tailán a nyójaskodó idézet csúsztatta nyelvét a tegezés- re. Éva hallgatott. — Tartozásod van azok­nak, akik a fiaikat a német hjaza szolgálatára adták. Azokinák, akiknek édes fiai az SS-ben véreznek éret­tünk. ök, lányom, véres ve­rejtékkel művelik földjeiket. Évának mér a nyelvén volt, de idejében visszanyel- te: legalább több gyémánt- kincset pergethetnek a sza­kajtóba. Mit akar ez? Hogy én ganézzák birtokos Wolf istállójából Stier Kamrád he­lyett, akit az SS-íbe patro­nált meghalni? Csodájára járt a fél Erdős, amikor a nagygazda sínt fektetett, és vaskocsin szállította hátra a trágyát a szagos kazalhoz. — Elvárjuk, hogy azok, akik nem léptek közénk, né­metségüket népiségi munka- szdigálla'fcban vallják meg! Arra gondoltam, a megfele­lő alkalom mindnyájunk szeretett Führerének ötvene­dik születésnapja. Néked, lányom, azt gondoltam ki, részt vészéi Bürgerék szőlő­jének nyitákapálásában. (Folytatjuk.) Id. Kapoli Antal is bemutatta napi rendezvényen. jakabíi művelődési otthon­ban, az ifjúsági házban pezs­gésnek indult az élet. A kórustouLtúra fejlesztése szin­tén fontos feladat volt. A munkáskórus, a pedagógus- kórus meiliertit még négy-ölt kiváló együttes működött a városiban. Az 1938-ban ren­dezett éneklő ifjúság dalos­ünnepet hagyománnyá kí­vántuk tenni. A jegyzetíró hetek óta bosszankodik: április 2-ón a Pannon krónika nyomában megkezdődött a televízió pé­csi körzeti stúdiójának re­gionális adása Baranya, So­mogy, Zala miegye területé­re. Keddenként félórás mű­sort sugároz a regionális adásban Budapest, Szeged és Pécs. Eleinte a televízióké­szülékemet okoltam, hogy képtelen venni a pécsi ké­pet; a pesti műsort hibátlan minőségben élvezhettem. Mint később megtudtam, nem vagyok egyedül a vá­rosban, akinek rosszul1 áll az antennája. A közösségi antenna több száz tévénézőt szolgál ki, de olyan, mint a sarki hentes, azt ad, amit akar... Tizenöt éves aiz Életet az éveiknek című műsor. Az ün­nepi adásban vasárnap dél­után Csurgay Judoit szerkesz­tő-riporter visszapillantott a nyugdíjasok helyzetével fog­lalkozó sorozatiban- felvilHam tott érdekes arcokra, közér­dekű témákra. A rétegműS'oriban megszó­laltatott Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront főtitkára rámutatott: a nyugidí jasoik helyzete a fiatalabb nemze­dékek peirsipektdvilkus szem- létöténe is hatással van. Elő­re vetíti majdani megbecsü­lésüket. Még sok a tenniva­ló a munkában megfáradt emberiek étotlkörütményeinek a javításáért. A rétegimű- sort a fiatalabbak figyelmé­be ajánlom, feladatokra te­het találni. Példáiként néhány vonzó tett: Egerben meg­szervezték a nyugdíjasok fő­iskoláját, az egyik budapes­ti kerületben társadalmi üsz- szefogással kllfulbot építettek az időseknek, a bogiáriélltei vasutas-üdülőben télen a nyugdíjasoknak biztosítják a pihenést. A Hét vásámap esiti adá­sában több figyelemre mél­tó, elgondolkodtató hazai ri­portot láttunk. Kevesen tud­művészetét a betelepültek Az aranydiplomás tanító, nyugalmazott népművelési felügyelő visszaemlékezései, gazdag dokumentumgyűjte­ménye révén nyomon követ­hetők a szocialista népmű­velés első éveinek nagysze­rű próbálkozásai, eredmé­nyéi. Becsüljük meg őket s azt a pályát, mélyet Molnár Ferenc tisztességgel bejárt. Horányi Barna ják, hogy az új lakótelepek házain a külső burkolatként megjelent hungarocell mi célt szoügál. Az új hőtechni­kai előírások tették szüksé­gessé a könnyen sérülékeny anyag alkalmazását. Talán kevesebben tépnék le a ház faláról felelőtlen játszado­zásból a hőszigetelő anyagot, ha tudnák: enieirgíát takarí­tanak meg a hungarocell la­pok, nem néznék .tétlenül a felnőtték a gyerekek zsebre menő játékát a ház falánál. Mi a különbség a blokk­tégla és a kis tégla között? Korántsem asz, amit a leg­többen hisznek: gyorsabban emelkedik a fal, a kőműves hamarabb végez a hlöklktóg- lávaili, minit a hagyományos­sal. Bizonyára így v|an, ám a lakóépület fűtése is ol­csóbb, ha blokktéglával épül. Az iskolai testnevelés helyzete örökzöld téma a televízióban is. Müvei nem épülitek olyan gyorsasággal tornatermiek, mint szeret­nénk, rájöttek néhány he­lyen arra, hogy tornaterem­re várva nem tétlenkedni, hanem mozogna keli — mármint az udvaron. Erre egy budapesti magyartanár „jött rá” — szívesen adom közre. H. B, Negyven új könyv Az idei Ünnepi Könyvhé­ten a legszélesebb választé­kot ezúttal is a Magvető kínálja. A kiadó Körképén, Rivaldán és Szép verseken kívül — amelyeket ekkor félóron árusítanak — össze­sen negyven kiadványt'je­lentet meg. Falunap népművészeti találkozóval. Nem lesz a te talpadnak nyugalma TV-NÉZÖ Rétegműsor — mindenkinek

Next

/
Thumbnails
Contents