Somogyi Néplap, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-01 / 76. szám

2 Somogyi Néplap 1985. április 1., hétfő Dobrinyin és Shultz megbeszélése Több minit egyórás megbe­szélést fólytiatott szombaton az amerükai kulügyimmászté- rtiuimfolain Anatolij Dobrinyin, a Szovjetunió washingtoni nagyikövete George Shultz külügyminiszterrel. Dobrinyin a megbeszélést követően közölte az újság­írókkal: ábtékim tették a szov­jet—amerikai kapcsolatok egészét. A tárgyaláson meg­állapodás jött létre, hogy tárgyalásokat folytatnak ar­ról, hogyan lehet megelőzni az olyan tragikus incidensek megismétlődését, mint ami a múlt héten történt az NDK- bain. Mimit ismeretes, az ame­rikai katonai összekötő misz- szió egy tagját, Arthur Ni­cholson őrnagyot, akit-kém­tevékenységen értek, s aki nem vdllt hajlandó megállni a szovjet őrség felszólítására, halálos lövés érte. Shultz kielégítőnek nevez­te a szombati találkozó ered­ményét, azt mondotta, hogy ezzel a két fél „maiga mö­gött tudjá” a múlt heti in­cidenst. ELNÖKI ESKÜTÉTEL GÖRÖGORSZÁGBAN Athéniban szombat este a parlamentben ünnepélyesen letette a hivatali esküt Gö­rögország új államfője, 1 Hrisztosz Szarcetakisz. A helyükről felálló képviselőik, a kormány tagijai nagy ün­neplésben részesítették Szarcetakisz szavait, az el- * lenzéki padsorok azonban üresek voltak, az új demok ■ rácia párt 11 képviselője bojlkottálita az elnöki beikta­tást. Az ellenzék megkérdője­lezi az elnökválasztás törvé­nyességét, a szavazást ér­vény tel ennek tekinti. Az új államfő 56 éves jo­gász, akit a .parlament pén­teken a szocialisták, a kom­munisták és néhány függet­len képviselő támogatásával választottak meg államfőnek. Háború és diplomácia az Arab-öbölben Az ENSZ főtitkárának rendezési kísérlete Riijádi diplomáciai forrá­sok szerint Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár új ja­vaslatokat kíván felvetni, amelyeket Irak és Irán elé terjesztene a polgári cél­pontok elleni támadások be­fejezése végett. A világszer­vezet vezető diplomatája a Perzsa (Arab)-öböl néhány országára tervezett kőrútjá­nak első állomásán, Szaúd- Arábiéban vasárnap Szaúd el-Feiszál külügyminiszter­rel tárgyalt. A találkozó fő témája az iraki—iráni hábo­rú volt, különös tékintettel árrá, hogyan lehetne meg­akadályozni a vérontás fo­kozódását. A megbeszélésen Pérez de Cuellar közlése szerint szó volt még Liba­nonról1. Ciprusról és Afga­nisztánról is. Az ENSZ-főtitkár már ko­rábban jelezte, hogy körútja keretében kész ellátogatni Bagdadba és Teheránba is — de csaik akkor, ha mind­két fél készséggel fogadná őt. Vasárnap azt mondta, hogy még várja az iráni kor­mány hivatalos igenlő vá­laszát. A diplomáciád próbálkozá­sok közé tartozik Radzsiv Gandhi indiai kormányfő (az el nem kötelezett országok mozgalmának soros elnöke) megbízottjának teheráni lá­togatása. Hírügynökségi ér- tesüii/ésék szerint missziója nem járt sikerrel A háború helyszínéről ér­kezett jelentések szerint ira­ki repülőgépek vasárnap öt Iráni váróét és egy katonai tábort itámadták meg. Bag­dadi közlés alapján a beve­téseket végrehajtó gépek sértetlenül visszatértek. Egy teheráni bejelentés szerint Irán, két rakétát lőtt ki Bagdadra. Terrorizmus Gyökerek Julius Caesart nyílt szí­nen szúrták le. Attilát, a hűn királyt hihetőleg meg­mérgezték. Dzsingisz kán legidősebb fiát egy vadásza­ton (tört gerinccel .találták mag. Merénylő végzett II. Henrik francia királlyal, Buckingham herceg, angol főmmisztenrel, Lincoln, ame- nikái elnökkel, Ferenc Ferdi- nánd Habslburg-trónörökös- sel... A lista igen hosszú: a történelem százával szol­gál példával a politikai indí­tékú gyilkosságokra. Valahol mindegyik a modem térro- rizmus szerteágazó gyökerei­nek része. Mert vagy nyil­vánvalóan, vagy gyanítha­tóan a politikai fordulatok, szándékok küldték a gyilko­sokat a politika főszereplői ellen. Erőszakkal eltüntetni, meg­semmisíteni az .ellenfeleket — régi jelensége a politiká­nak. Sajnos a XX. század ebben is újat, korábban so­hasem tapasztaltat „alko­tott”: a terrorizmust. A po­litikái erőszak e különös változata ott csírázott ki a termékeny táptalajból, ahol ilyen vagy dlyan kisebbség a hatalom és képviselői el­len nem váüalta-vállalhatta a nyílt harcot, s a könnyebb — egyben alattomosabb — módszert .v.álasztqtta: az or­gyilkosságot. Természetesen mindig azzal a szándéklkai, hogy az igazság nevében, az elnyomottak .érdekében cse­lekszik. A múlt század utol­só harmadában valamikor egy ikjndoni kávéházban gyülekeztek egy napon Euró­pa .anarchistái. Szent célo­kat hirdették az elnyomó ha­talmaik elleni harcban, s hit­tel hitték:, hogy ennek a leg­célravezetőbb eszköze a dur­va erőszak. A hatalom ter­rorjával az egyén terrorját szegezték szemlbe. A Fekete Internacionálé nevet kapták a történelmi keresztségfoe.n e XIX. századi anarchisták, akik véres-visszhangos tet­tekkel írták be nevüket a históriáskönyvekbe. A tévút már akkoriban is nyilvánvaló volt: a terroriz­mus eszközei alkalmatlanok igazi történelmi fordulatok kikényszerítésére, pedig al­Gyerekkocsiba rejtett bom­baszerkezetet vizsgálnak a szakemberek az NSZK-beli Stuttgartban kiirthatatlan métely ? ÜK! többiek már-már megsemmi­sülni, eltűnni látszottak. A látszat azonban ismét csak csalt. Merényletkísérlet Thatcher asszony ellen: a brightoni szálloda a robbanás után kalmazóii éppen ezt remélték tőle. A világpolitika egy merőben új korszakában, a második világháború után a terrorizmus így vált sokszí­nű, közös .nevezőre nem hoz­ható áramlata a .modern kor anakronisztikus jelenségévé. A terrorizmus, mint az egyé­ni erőszak szervezett, de ki­látástalan helyzetben mind szélsőségesebb eszközökkel operáló módszere, a hata­lommal szembeszegülök csu­pán tört részét képes moz­gósítani. Ez a mozgósítás azonban egyre látványosabb. Ugyanis a tömegtájékoztatás révén mindenkihez eljutó hírű ak­cióival a parányi kisebbség sokkal .nagyobbnak képes mutatni magát, mint ami­lyen voltaképpen. Burjánzás Az 1972-es müncheni olim­pia még csak néhány napja zajlott, amikor durván csap­ta arcul a világot néhány fa­natikus palesztin fiatalember akciója. Azon a szeptemberi napon nem csupán az olim­piai faluba tört ibe egy cso­port mindenre elszánt fegy­veres, hanem a világpolitiká­ba is. S az akció célja alig­hanem épp ez volt: Olyan ponton támadni, ahol a leg­nagyobb figyelmet és meg­döbbenést Lehet kelteni. Az a pár szál palesztin egy nép sorsára akarta felhívni a figyelmet. Ám a legrosszabb eszközökkel: ártatlan izraeli sportolókra szegeztek fegy­vert, s ezeket a fegyvereket el is sütötték. A vétlenekre, Blokád Koppenhágában Régóta nem lehettek, ta­núi a gyanútlan járókelők olyan /heves utcai jelenetek­nek Koppenhágában, mint az Jelmúlt napokban. Az ál­talában békés, nyugodt, jó­létet sugalló dán fővárosban sorozatos munkásmegmoz­dulásokra került >sor, tilta­kozók tömege vette blokád alá a parlament épületét, s az egyik legnagyobb áruhá­zát. Sőt — épp je csoportok feloszlatására — « rendőrök is közbeavatkoztak: a tör­vényhozás ülése csak azután kezdődhetett meg, hogy a tüntetőket iszétkergették, le­hetővé téve, hogy a képvise­lők, s a kabinet tagjai egy­általán bejussanak a Fol- keting elegáns tanácstermé­be. Mára pedig a hírek sze­rint további )nagyarányú sztrájkakcidk várhatók. Egyszerű munkaügyi el­lentétről van szó — intézte el isommásan Ja történteket jó méhány politikus, s szá­mos sajtóorgánum, arra utal­va, ihogy a dániai közéletben csakugyan iszokatlan esemé­nyek a kollektív szerződé­sekről folyó tárgyalások ku­darca után következtek be. A skandináv országban ugyanis a munkáltatók szö­vetsége és ß szakszervezetek kétévente kötnek új megál­lapodást, most azonban a fizetésemelések és a munka­idő csökkentése ügyében az elhúzódó, több hónapos vita ellenére sem sikerült közös nevezőre jutniuk. Az elő­írások szerint ilyenkor a. kormány lép közbe, s tesz kompromisszumos javasla­tot. Az elmúlt esztendőkben ez a rendszer kisebb-na­gyobb zökkenőkkel jól mű­ködött, a gazdasági nehéz­ségek megszaporodtával azonban egyre bonyolultab­bá vált a szükséges egyet­értés elérése. Ez vezetett oda, hogy a mostani tárgyalások ered­ménytelensége miatt évtize­dek óta a legsúlyosabb mun­kaügyi konfliktus alakult ki az 5 milliós észak-európai országban. A sztrájkolok száma 300 ezer fölé emel­kedett, a halászokhoz, épí­tőipari-, fémfeldolgozó és más munkásokhoz csatlakoz­tak a gépkocsivezetők, dokk­munkások és kamionosok is. Sok iskolát bezártak, leállt a belföldi légiforgalom, a kompösszeköttetés. Megbé­nult az ipar jó része, fenn­akadások vannak a közle­kedésben, az élelmiszer- és üzemanyagellátásban. Akárhogyan oldódik meg a hirtelen kiéleződött belpoli­tikai krízishelyzet, a fejle­mények mindenképp ko­moly figyelmeztetésként szolgálhatnak a kormányfő számára. Schlüter kormány­fő, aki alig több, mint két éve vette át az irányítást a szociáldemokraták vezette baloldali kormányzattól, változatlanul a gazdaság rendbehozatala, a takaré­kosság, az elkerülhetetlen nadrágszíjmeghúzás jelsza­vait hirdeti, s arra hivat­kozik, hogy ikövetkezetes in­tézkedései nyomán máris érezhetők a fellendülés bi­zonyos áldásos következmé­nyei. Kérdés azonban — s a kiterjedt sztrájkakciók épp ezt húzzák alá —, hogy a gazdasági szigor irányvona­lát meddig lehet problémák nélkül elfogadtatni, s hogy a „sima" munkaügyi viták nem ingatják-e meg kisebb­ségben levő pártja helyzetét is. Sz. G. Hálózat Álarcok és fegyverek — az ETA emberei mert ők hozzáférhetők voltak —, szemben a vétkesekkel. A hetvenes évek nagy ter­rorista áramlatai a világ fé­lelmét ‘és haragját hívták ki, mert vélt, vagy valódig igaz­ságokért küzdve a vétlene- ket sújtották. Még akkor is, ha az akció jó része a hata­lom ilyen, vagy olyan letéte­ményesei ellen irányul. Fegyveresek szegezik gyil­kos eszköz eiifcet fegyvertele­nekre — s ezzel a legiga- zabb ügyeket is a sárba rántják. München óta ez a jelenség számtalan változatban fenye­geti békéért esengő világun­kat. Burjánzása vitathatat­lan tény. A hetvenes évek­ben naponta lehetett tanúja a világ egy-egy terrorakció­nak. A központ Európa volt, s ott is néhány nagymúltú kapitalista állam ellen. A nemzetiségi, etnikai, problé­mák szülte terrorizmust részben felváltotta az ultra- baloldal szokatlanul kímélet­len és .látványos harca a tő­kés állam ellen. Az NSZK kormányzásának például li­berális irányzatú korszaká­ban támadtak a legheveseb­ben a szélsőbaloldali „váro­si” gerillák. A Vörös Hadse­reg Frakció (RAF) nevezetű csoport pár éven keresztül valóban rettegést hozott. Bankóikat raboltak ki, hogy pénzük legyen a nagyobb akciókhoz. Aztán megrohan­tak követségeket, lemészárol­tak ügyészeket, bankárokat, elraboltak gyárosokat, me­rényletet kísérelték meg az amerikai katonaság európai irányító gócai ellen. Az ál­lamhatalom ellenállt, egyre keményebben lépett fel — így a terrorista akciók bu­kásra ítéltettek. A német szélsőségesek ku­darca mégsem tántorította el olasz társaikat. Itáliában Mo- ro miniszterelnök esett áldo­zatául a terroristák nagy hullámának, több irtózatosan kegyetlen bombamerényletet szerveztek a neofasiszta ille­gális csoportok. Spanyolor­szág, Franciaország, Belgium, Nagy-iBritairuniia ugyancsak gyakori, véres merényletek színhelyei volt pár esztendő­vel ezelőtt. Az akciók fel­rázták az érintett államokat: nem a hatalom gyengült, ha­nem a terrorizmus, hiszen a kormányzatok nagy erővel léptek fel a csekély bázisú földalatti szervezetek ellen- Leiginlkább az európai terro­rizmusnak még azok az osz­tagai vészelték át a számuk­ra nehéz időket, ahól a való­di nemzetiségi-társadalmi problémák szilárdabb, széle­sebb hátországot kínálták. A 1984 kora nyarán egy bel­giumi katonai táborból is­meretlen tettesek nagy mennyiségű robbanóanyagot raboltak el. A szakértők rög­tön a nemzetközi terroriz­mus osztagaira gyanakodtak, s várták a merényleteket. Hiszen a tettesek nyilván használni akarták a zsák­mányt. A nyugat-európai ál­lamok politikai irányítói azonban nem osztották a szakemberek aggodalmait, mondván, hogy a terrorista csoportokat az elmúlt évek­ben vitathatatlanul vissza­szorították. A hatóságok lát­hatóan abban a hitben rin­gatták magukat, hogy a szél­sőbaloldali terrorizmus ki- heverhetetlen csapásokat szenvedett. A belgiumi rablás után nem sokkal azonban meg­nőtt a hivatásos bűnüldözők aggodalma. Már tavaly nyá­ron több merényletet követ­tek el, főleg a NATO külön­böző hivatalai, támaszpont­jai, olajvezetékei ellen. SU keres és sikertelen robban­tások követték egymást, de­cemberben pedig Belgium egyszerre csak fő színhelye lett a hirtelen új erőt muta­tó nyugat-európai terroriz­mus akcióinak. Feltűnt egy pár éve még ismeretien cso­port, amely magát Harcoló Kommunista Sejteknek (CCC) nevezi. Újabb NATO- vezetékek, majd egyes kato­nai objektumok váltak me­rényletek célpontjaivá. Az­tán elszabadult a pokol: terroristák előbb lemészá­roltak egy francia táborno­kot, aki a párizsi kormány hadügyminisztériumában a fegyvereladások ügyeit irá­nyította, majd nem sokkal később egy nyugatnémet — a hadiiparhoz közelálló — vállalat egyik menedzserét lőtték le hidegvérrel saját lakásában. A CCC mellett olyan ré­gebbről hírhedt szervezetek nevei kerültek a lapok cím­oldalaira, mint az Első Vo­nal és a Vörös Hadsereg Frakció. S velük együtt egy új elnevezés is felbukkant: nyugat-európai gerillamoz­galom. A CCC-irő,l sóik bűn­üldöző eleve úgy véli, hogy az tulajdonképpen az olasz Első Vonal és a Vörös Bri­gádok, a francia Közvetlen Ákció és a nyugatnémet RAF terroristáinak „nem­zetközi csapata”. A merény­letek elkövetésének módja, az akciókért felelősséget vál­laló telefonok és levelek fo­galmazása, s a NATO-objek- tumok elleni támadásokat követő politikai kiáltványok tartalma mind ezt a követ­keztetést sugallja. Különö­sen megerősödött ez a felté­telezés, amióta híre ment, hogy valamikor tavaly ősz­szel a baszk terrorszervezet, az ETA-szélsőségesek „ren­dezésében” valahol Spanyol- országban értekezletet tar­tottak a legerősebb nyugat­európai terrorszervezetek emberei. Ha hozzávesszük ehhez, hogy a legutóbbi időkben Portugáliában és Görögországban is voltak merényletek NATO-objektu- mok ellen, akkor valóban valószínűnek tűnik az euro- terrorizmus új hálózatának képe. Miként az új taktika is. Immár nem a nagy, ál­lamokat megrengető akciók jelentik a fő célt — erre nyilván kevés az erő, meg jobban is védettek a politi­kusok —, hanem a gazdasá­gokhoz vezető szálak és a katonai alapegységek aláak- názása. Ez látványos és ke­vésbé kockázatos. Bizonyíték persze minder­re nincs. A kiterjedt és át­gondolt együttműködésre sem, így a hálózat léte ma még csak alapos gyanú. A terrorizmus azonban éppen olyasvalami, amelynél a hal­vány gyanúra is figyelni kell, mert veszedelmes. Avar Károly

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents