Somogyi Néplap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-05 / 53. szám

Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, Hogy drága édesapánk, apósunk és nagy­apám, ORBÁN LÁSZLÓ életének 75. évében, március 2-án nagy türelemmel viselt hosszú szen­vedés után csendesen elhunyt. Ham- vasztás előtti búcsúztatása március 6-án de. 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temető ravatalozójában. A gyászoló család. • • • Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, testvérünk, anyósunk, sógornőnk, ÖZV. BOGDÁN JÁNOSNÉ Hollán Irén életének 74. évében, március 3-án elhunyt. Temetése 1985. március 8-án, pénteken fél 2 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. A gyászoló család. • • • FÖLDHÁZI JÁNOS temetése március 6-án, szerdán dél­után 15 órakor lesz a csurgói köz­temetőben. Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskola. • • • Fájó szívvel tudatjuk, hogy FÁTH FERENCNÉ Zsiborás Mária, volt Kaposvár, Gyár utcai lakos rö­vid szenvedés után, 40. életévében tragikus körülmények között el­hunyt. Temetése márciuq 7-én fél 3 órakor lesz a kaposvári Keleti teme­tőben. A gyászoló család. * * * Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy munkatársunk. ÁNGYÁN ISTVÁN kézbesítő március 2-án tragikus hir­telenséggel elhunyt. Emlékét meg­őrizzük. A somogyszobi posta­hivatal dolgozói. • * » Fájdalomtól megtört szívvel tu­datjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapám, apósom és nagyapánk. ESKÜDT FERENC életének 58. évében hirtelen elhunyt. Temetése március 8-án, pénteken 11 órakor lesz a kaposfüredi temető­ben. Gyászoló családja. • • • Fájó szívvel tudatjuk a testvérek­kel, rokonokkal, barátokkal, mun­katársakkal és mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy GYŐRÉI FERENC bárdudvarnok-kaposdadai lakos vég­akarata szerint hamvasztás utáni búcsúztatása március 8-án, délután fél 3 órakor lesz a kaposvári Nyu­gati temető ravatalozójából. Minden külön értesítés helyett gyászoló fe­lesége, leánya, veje és unokája. Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak és is­merősöknek, akik felejthetetlen drága halottunk, JÖZING PÉTER temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal, részvétnyilvánításuk­kal mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. * * * Ezúton is köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, bará­toknak, ismerősöknek, munkatársak­nak, akik felejthetetlen halottunk, LOVÁSZ ISTVÁNNÉ Bődi Ilona volt bárdudvarnoki lakos temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaik­kal mérhetetlen fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Bánatos férje, fia, lányai, vejei és unokái. INGATLAN Háromszobás, fürdőszobás csa­ládi ház kerttel sürgősen eladó. Zi- mány, Petőfi u. 8. Gálosi István. (2520) Eladó a zselickis- laki hegyen 380 n- öl terület. 6 éves szőlővel, kis házzal. Érdeklődni: min­dennap 17 óra után. Kaposvár, Marx K. köz 8., 1/2. Bognár. (108258) A Róma-hegyen 400 n-öl magas- kordon művelésű, nagy termőképessé­gű szőlő, présház, pince (teljes felsze­reléssel) eladó. Ér­deklődni : 17 órától, Héjjas, Kaposvár, Dési Huber I. u. 1„ 1/2. (108257) 250 n-öl fiatal termő gyümölcsös a Körtönye-hegyen eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Páz­mány P. u. 93. (108268) Töröcskei kert­barát telekjog át­adó. egy 200 n-öles telek. pincével, présházzal, kúttal, gyümölcsössel, sző­lővel, ugyanott egy 250 n-öles telek sző­lővel, gyümölcsös­sel. Érdeklődni: 17 óra után a kapos­vári 14-807-es tele­fonszámon. (108267) Kétszobás, ker­tes; családi ház el­adó. Kaposvár, Ka- posrét sor 73. (108150) A zselickisfalu- di szőlőhegyen 1200 n-öl telek, szőlő­gyümölcsössel. pin­cével, présházzal eladó. Érdeklődni: Zselickisfalud, Fő Út 23. (108275) Ráksi. Petőfi u. 13. számú családi ház, melléképüle­tekkel sürgősen el­adó — azonnali ki­költözéssel. Ugyan­ott egy Simson Star kismotor is eladó. (108269) Zalakaros gyógv- fürdőhelyen 200 n-öles beépíthető üdülőtelek eladó. Ajánlatokat ..Ro­mantikus” jeligére Nagykanizsa, pf. 41. (108336) Nagy családi ház telekkel, szute- rénnal. műhely- lyel és garázzsal el­adó. Érdeklődni lehet: Kaposvár. Szigetvári u. 93., Kuruczné. vagy Laktanya u. 1.. dr. Écsyné. (108307) Háromszobás csa­ládi ház gazdálko­dásra alkalmas épületekkel és fia­tal termő szőlő, présházzal eladó. Csorna, Kossuth u. 25. .108468) Eladó a Lonka- hegyen 200 n-öl hétvégi telek, ter­mő szőlővel, lak­ható épülettel, pin­ce, présház stb. Megközelíthető: a 15-ös busz végállo­másától 5 perc. Ér­deklődni : Budai Béláné, Kaposvár, Keszthey u. 12. (108303) Eladó családi ház melléképülettel együtt. Gadány, Mező Imre u. 7. szám alatt. Irány­ár: 60 ezer forint, és megegyezés sze­rint. Érdeklődni: Kaposfő. Petőfi u. 4. Várnai Sándor. (108152) A sántosi öreg­hegyen szőlőterü­let pincével (teljes felszereléssel) el­adó. Közel a busz­megállóhoz. Érdek­lődni: Sántos, Ma­gyar u. 23. (108261) Balatonlellén, víz­parti utcában épült társasüdülőben lé­vő egyszobás lak­részemet eladnám. Érdeklődni lehet a pécsi 72/17-469-es te­lefonon, 18 óra után. vagy levél­ben. Ajánlatot „Zengő” jeligére a pécsi Hunyadi ut­cai hirdetőbe. (257 Kétszobás. 47 m2- es lakás 500 ezer Ft kp.-ért + 100 ezer Ft OTP-vel el­adó. Kaposvár, Honvéd u. 41.. II/l. Érdeklődni ugyan­ott 16 óra után. (2540) Eladó Balaton- bogláron a Pipacs utcában 288 n-öl közművesített (gáz. víz, villany), családi ház építésére al­kalmas telek. Ér­deklődni: 8—16 óra között a kaposvári ll-280-as telefonon. 18 óra után. Kapos­vár, Búzavirág u. 2., III. em., 12 ajtó. Dózsa. (108254) Fonyódra költö­zők, figyelem! Ker­tes családi ház ol­csón aladó. Hor­váth, Fonyód. Ku­pa vezér u. 58. (108256) Pécsi 3 szob* ~ szövetkezeti laká­somat eladnám, vagy kaposvárira cserélném. Ajánla­tokat a 108394. szám­ra, a hirdetőbe ké­rek. (108394) Fonyódon fél­kész hétvégi nyara­ló eladó. Érdek­lődni : Kaposvár, Cukorgyár köz 3. Nagyné. 17 órától. (108409) Eladó Ivánfa­hegyen szőlő-gyü­mölcsös. 612 n-öl, szoba, présház, pin­ce (felszereléssel). Ugyanitt hétvégi telkek is eladók. Érdeklődni: Ka­posvár, Ballakúti u. 40. .108207) Eladó kétszobás, összkomfortos la­kás. Érdeklődni: 17 óra után, Kapos­vár. Honvéd u. 41., VII. em. 2. (108428) Marcaliban a Jó­zsef Attila u. 27. sz. alatt családi ház 400 n-öl telken, be­költözhetően eladó. Érdeklődni: Mar­cali, Berzsenyi u. 90. szám alatt, Mé­száros Gyula. Hét­köznap 17 óra után, szombaton-vasár- nap egész nap. (108198) Kaposvár, Zrínyi u. 1. sz. alatt 2 szobás. 90 négyzet- méteres házrész eladó. Érdeklődni: 16 óra után. (108197) Fonyódon 187 n- öl panorámái; telek eladó. Érdeklődni lehet: Ács Zoltán. Dombóvár, Bajcsy- Zsilinszky utca 16. (108189) Nagykanizsai egy és fél szobás, gáz­fűtéses OTP-s öröklakásomat ka­posvárira cserél­ném vagy kp-ért eladom. Novák Fe­renc, Nagykanizsa, Corvin u. 8/b. (108195) Siófokon a Kan­dó Kálmán utcában gázfűtéses három­szobás lakás ga­rázzsal eladó. Ér­deklődni a 84 40­478-as telefonon. (45314) Som, Hosdáb dű­lőben 900 n-öl sző­lő pincével eladó. Érdeklődni: Som, Rákóczi u. 5/a. Varga Lajos. (45260) 3 szobás, kertes családi ház eladó (Siófok, Reviczky u. 22.) vagy buda­pestire cserélhető. (45244) Siófok. Kiüti, Pe­tőfi körút 54. alatt 286 n-öl beépíthető telek eladó. Két lakóház ikerben is megoldható. (45243) Kis családi ház eladó. 7463. Ráceg­res, Latinca u. 11. (108220) Építési engedély­ivel, felújítás előtt álló 4 szobás csa­ládi ház eladó. Ér­deklődni : szomba­ton, vasárnap egész nap, Kaposvár, Di­mitrov u. 99. (2445) Kertes társasház­ban kétszobás la­kás eladó. Érdek­lődni : Illés László, Kaposvár, Füredi u. 128., 18 óra után. (2460) Balatonmárián ikervilla fele eladó (berendezéssel) 700 ezer Ft-ért. Gépko­csit beszámítok. Érdeklődni: F. Dómján Viktória, Zalaegerszeg, Le­nin u. 28. (20927) Kisebb családi ház 600 n-öl telek­kel, gazdasági épü­letekkel, ipari árammal olcsón el­adó. Buszmegálló a ház előtt. Bolt. kocsma a szomszéd­ban. Érdeklődni: bármikor a hely­színen, Szentgálos- kér, Lopapuszta 15. Zsoldos Lajos. Ugyanitt vennék 3.5 tonnás billenős pótkocsit. három­szögletű rend­számmal. (108182) Ház eladó. Bánya 1. Érdeklődni: Li­pótfa 42. Simon László. (108472) Kaposvár közelé­ben kisebb házat bérelnék, állattar­tásra alkalmas melléképületekkel. Ajánlatokat a 108451 számra, a hirdetőbe kérek. (108451) Kaposvár, Gorkij u. 43. számú ház eladó. Érdeklődni: ugyanott egész nap. (108448) Mezőcsokonván, Nyíres út 8. sz. alatt eladó egy szoba-konyhás ház. (108441) Eladó kisebb csa­ládi ház. gazdálko­dásra alkalma« 1600 n-öl telekkel. TJj- hedrehely 2. szám alatt. Érdeklődni: szombaton, vasár­nap. (108438) Eladó Siófok köz­pontjában három­szobás, gázfűtéses, 84 négyzetméteres szövetkezeti la­kás. Érdeklődni le­het: Siófok. Bajcsy- Zsiünszky u. 84., Steinebacher, 17—19 óráig, telefon: 11­316. .45279) Olcsón eladó a Cseri-hegyen 600 n-öl szőlőtelepítés­re kiválóan alkal­mas zártkert 40 db gyümöcsfával. 30 négyzetméteres hét­végi ház építésére alkalmas. Bulecza, Kaposvár. Zaranyi lto. 4., fszt. 11. 13- 254-es telefon. 1 (2463) Eladó 273 n-öl te­lek a balatonboglá- ri állomástól 15—20 percre. Érdeklőd­ni: Markó László, Balatonboglár. Ár­pád utca 1. (45284) Eladó Kaposvár. Kelet-Ivánfa u. 58. alatti házrész 400 n-öl telekkel. Ér­deklődni : Kölcsey u. 57. sz. alatt Se­bők Lászlónál és Sebők Józsefnél (telefon 12-430), vagy Sigray u. 12. sz. alatt. (2488) Kaposvártól 20 km-re, műúttól 500 m-re, a hajmási szőlőhegy legszebb részén délnyuga­ti enyhe lejtésű, 9560 négyzetméter ingatlan présház­zal, nagy, kitéglá- zott pincével, termő szőlővel, sok gyü­mölcsfával halál­eset miatt, elfogad­ható áron, esetleg több részre osztva eladó. Méhészetre is kiválóan alkal­mas. Érdeklődni: Kaposvár, Bem u. 15. ' (2245) Balatonmária al­són 64 négyzetmé­ter alapterületű, komfortos nyaraló, garázzsal. 25x41 mé­teres telken eladó. Érdekődni a nagy- kanizsai 13-590-es telefonon. (2368) Boglárlelle, Üsző u. 67. sz. alatti ház­hely eladó. Érdek­lődni : Kaposvár, Buzsáki u. 50. sz., 16 óra után. (2341) Családi ház eladó 800 n-öl telekkel. Szentgáloskér, Vö­rös Hadsereg út 33. Érdeklődni: egész nap. (142414) JÁRMŰ Tl'-s Dacia el­adó. Kaposvár, Nagyszeben u. 29/a. (142425) Eladó Skoda ve­gye«; használatú mikrobusz, 3 éves műszakival. Érdek­lődni: Kaposújlak, Dózsa György u. 70., 17 óra után. (142432) ZR-es Trabant és Romét moped eladó. Érdeklődni: egész nap, Kaposvár, Dankó P. u. 4. (1084471 LAKÁS Budapesti (zug­lói) 28 négyzetméte­res, gázfűtéses, félkomfortos gar­zonomat kis csalá- ri házra, vagy fűt­hető nyaralóra cse­rélném, ahol állat­tartás is lehetséges. Sürgős. Friudt, Bu­dapest 1147, XIV u Csömöri u. 14. .108308) Elcserélném egy­szobás, összkom­fortos, nagymére­tű, frissen felújított tanácsi bérlakáso­mat 1,5 szobásra. Érdeklődni: Ka­posvár, József A. u. 7., I. lh.. fszt., Tóth László. du. 16—20 óráig. (108206) EXPRESSZ HIRDETÉSEK Siófokon, a belvá­rosban négyszo­bás, étkezős. 87 négyzetméteres pa­nellakás 750 ezer Ft kp-ért plusz 250 ezer Ft OTP-át- vállalással eladó. Érdeklődni: Sió­fok. ügyvédi mun­kaközösség, dr. Páris ügyvéd. (2527) Kaposvárhoz 20 km-re, a hajmási szőlőhegyen 600 n- öl jól termő szőlő — fele részben kor­don művelésű —, pince, présház, fe­lette szoba, előszo­ba eladó. Érdek­lődni : Kaposvár, Kazinczy F. u. 1. (2480) Eladó két és fél szobás, gázos, szö­vetkezeti lakás a belvárosban. Ér­deklődni : 17 óra után, Kaposvár, Tóth Lajos köz 3. ép., II/4. Barna. (2491) Somogyzsitfa, Má­jus 1. U. 14. SZ. alatti családi ház gazdálkodásra al­kalmas melléképü­letekkel eladó. Ér­deklődni: Császár Jánosné, Balaton- szentgyörgy, Csil­lagvár u. 49., vagy Frank Sándorné, Somogyvár, Kos­suth L. u. 17. (2470) Boglárlelle, Üsző u. 39. sz. alatti 420 n-öl telek kétszo­bás, régi házzal el­adó. Érdeklődni: 17 óra után, Erdő­sor u. 35/b. (45392) Ü.j, kertes családi ház beépített pad­lástérrel, gazdál­kodásra alkalmas telken, gyümöl­csössel és szőlővel eladó. Megtekint­hető: Toponár, Vá­ci Mihály út 13/b. Érdeklődni: Topo­nár, Veres Péter u. 26. (142495) * 1 Eladó háromszo­bás, hallos, össz­komfortos. kertes családi ház, kocsi­bejárattal. Kapos­vár, Esze Tamás u. 1. (142504) Haláleset miatt el­adó Somogyaracs községben nagy családi ház (gaz­dálkodásra alkal­mas) és zártkert­ben szőlő pincefel­szereléssel. Megte­kinthető és érdek­lődni lehet: Fő út 64., Temesvári, vagy Kaposvár, Nyár u. 107.. Né­meth. (142485) Háromszobás csa­ládi ház nagy te­lekkel eladó vagy lakásra cserélhető. Cím: Gyökérné, Taszár, Ady E. u. 28. (2477) Siófokon, vízkö­zeiben háromszo- bá<? családi ház el­adó. Révész G. u. 10. (2484) TR-es Wartburg de Luxé eladó. Kánya, Ordacsehi, Kossuth L. u. 4. .45420) PE forgalmi rendszámú Lada gépkocsi eladó. Ka­darkút, Szabadság út 21. Csiszár Ár­pád. (142492) 850-es Fiat és 1 db 412-es, bontva, sok tartalékalkat­résszel eladó. Ér­deklődni: 16 órától: Kiss Tibor, Nagy­bajom, Kossuth L. u. 102. (142483) PN-es 1300-as La­da 3 évre vizsgáz­tatva eladó. Siófok, Bláthy u. 8. Kiss. (45442) Hároméves Tra­bant újszerű álla­potban eladó. Sán­dor István, Kapós- mérő, Dózsa u. 15/a. Telefon: 13-367. (2496) Dunaújvárosi, ta­nácsi, összkomfor­tos, I. emeleti. 1 + 1 fél szobás lakásom elcserélném ka­posvári hasonlóra, de más megoldás is lehetséges OTP-s kertes házig. Aján­latokat „Márciusi csere” jeligére, 142509. számra, a hirdetőbe kérek. (142509) TJE-s Wartburg lejárt műszakival, üzemképe«? állapot­ban olcsón eladó, alkatrészenként is. Cím: Gartai, Ka­rád. Latinca u. 8. (45427) Elcserélném er­kélves, egyszobás, komfortos, első emeleti tanácsi la­kásomat kétszobás tanácsira, első eme­letig. Érdeklődni: Kaposvár. Hunya­di J. u. 1., 1/11. (142484) Férfiszabó kis­iparos szakmun­kást alkalmaz. Je­lentkezni szemé­lyesen vagy írás­ban, Kaposvá»'. Búzavirág u. 24. cí­men. (2486) Eladó Fáklva kombinált szek- rénv. dohányzó- asztal, ágynemű­tartó, heverő, 2 fotel. Érdeklődni egész nap: Kapos­vár, Erkel köz 2. (2482) Hatéves tehén, naoi 20 literes tei- hozammal, 4 hetes bikaborjúval el­adó. Gamás, Kos­suth Laioc utca 19. I ”kács Lajos. (2472) Kölyök puliku­t. vát vennék. Törzs- könyv nem szüksé­ges. Újlaki László. Kaposvár, Árvaház u. 30. (142478) Nagy képernyős, színes televízió és egy 60 literes mély­hűtő eladó. Érdek­lődni : Kaposvár, Búzavirág u. 32., I. em. l. ajtó, Novák. .142487) Vidéken dolgozó kisiparos kaposvá­ri családi házába független középko­rú nőt keres házve­zetőnek. Lakást biztosítok. Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezés: ..2489 öszike 23” jeligére, a kiadóba. (2489) 30 q lucernaszéna eladó. Bőszénfa, Szigetvári utca 1. (2483) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat felvételre keres nyugdíja«; lakatost. Jelentkezés a munkaügyi osztályon, Kapos­vár, Május 1. u. 101. (73342) A Somogy megyei Gabona­forgalmi és Malomipari Válla­lat kaposvári tárháza raktárve­zetőt, női segédmunkásokat, gépkezelőket és takarítónőket keres felvételre. Jelentkezés a tárház vezetőjénél. (73291) A VOLÁN 13. sz. Vállalat fel­vételt hirdet az alábbi munka­körökre: újítási előadó, beru­házási pénzügyi előadó, épít- ményfenntartásj részlegvezető (lehetőleg 10 éves kivitelezői gyakorlattal rendelkező építész­technikus részére), műszaki ügyintéző (lehetőleg 5 éves szakmai gyakorlattal . rendelke­ző gépésztechnikus részére), 3 hálózati villanyszerelő szak­munkás (minimálisan 5 éves szakmai gyakorlattal), 4 segéd­munkás, kőművescsoporthoz. Fogalkoztatási idő: 42 óra he­tenként. Dolgozóink részére autóbuszra a megye területére ingyenes utazást biztosítunk. Jelentkezés: VOLÁN 13. sz. Vállalat műszaki fejlesztési és beruházási osztály, Kaposvár, Füredi u. 180. Naponta 8-tól 16 óráig. .73258) Mohácson a Fel- szabadulás lakóte­lep I. ép., IV/1. szá­mú másfél szobás, összkomfortos ta­nácsi lakást cserél­nék Kaposváron vagy 5 km-es kör­zetében hasonló ta­nácsi lakásért. „Si­ma csere 2322” jel­igére, Mohács of. 83. (2322) Elcserélném Sió­fok központjában, kétemeletes ház­ban lévő. II. eme­leti, 1 szobás, déli fekvésű. teraszos, összkomfortos, gáz­fűtéses tanácsi la­kásomat kertes földszintesre, eset­leg nagyobbra ráfi­zetéssel. A Siófok és Balatonföldvár közti területen. Ajánlatokat az 541- es számra, a siófo­ki szerkesztőségbe. (45276) Elcserélném Bu­dapest XXII. kér., tanácsi szoba-kom­fortos lakásomat tabira vagy Tab környékire. Garázs­lehetőség van. Min­den megoldác érde­kel. Ifj. Furján Je­nő, Tengőd, Petőfi u. 71. (45270) ÁLLÁS Üzletkötői gya­korlattal, jogosít­vánnyal állást vál­toztatnék. Ajánla­tokat 108330 számra, a hirdetőbe kérek. (108330) Nyugalmazott jog­tanácsos félmun­kaidőben kaposvá­ri munkahelyen ál­lást vállalna. Aján­latokat az 108264-es számra, a hirdetőbe kérek. (108264) EGYÉB Darálókő készí­tését vállalom 15 —50 cm-ig. Kapos­vár, Toponári út 113. (108422) Bordó színű, mély, bársony ba­bakocsi 2000 Ft-ért, jó állapotban el­adó. Vidusné, Ka­posvár, Körtönye u. 39. (108414) Idős nénit. vagy bácsit, lakásért el­vállalnánk gondo­zásra. Ajánlatokat „Szeretem az időse­ket” jeligére a 108421-es számra, a hirdetőbe kérek. (108421) Eladó 600 n-öl szőlőföld. 50 mázsa répa, 50 mázsa ku­korica és 10 db vá­lasztási malac. He­tes, Vikár Béla u. 73. (108424) Munkaidőn kívül takarítást. vagy egyéb munkát, gye­rekek felügyeletét is vállalom. Aján­latokat a 108224-es számra, a hirdetőbe kérek. .108224) Eadó 1 db fagy­laltfagyasztógép 40 literes üsttel, 1 db 8 tégelye«? fagylalt­gép, 1 db 4 tége- lyes fagylaltgép. Lestyán Ferenc, Kaposvár, Kisfaludi u. 29. (108210) Nagy Singer var­rógép eladó. Bala- tonlelle. Aradi u. 3. (2533) Eltartási megol­dást keres 65 éves, nyugdíjas férfi 100 ezer Ft készpénzzel. Házastársi. élettár­si megoldás is le­hetséges. Levele­ket „Megbecsülés” jeligére. a tabi vasboltba kérek. (45240) Megvételre kere­sek K 25-ös trak­torhoz kétfejes ekét. Tab. Dózsa Gy. u. 112. (45239) Eladó égy hasas tehén, kijáró, egy hathónapos borjú. és egy ló. sodrott kanca. Gif»e. Rákó­czi u. 36. (2320) Tenyészetemben törzskönyvezett pe­kingipalota kisku­tyák kaphatók. Tar­soly Béla. öreglak, Kiss u. 35. (45317) Kártevőirtó ki­rendeltséget kívá­nunk létesíteni a megyében, vala­mint kártevőirtó munkák elvégzé­sére alvállalkozó szakvállalatokat (lehet szakcsoport és gmk is) kere­sünk. Referenciát kérünk. KOMP­LEX Kisszövetke­zet. Budapest, pf. 178. 1364 (1215) Szobafestést, má­zolást. tapétázást vállalunk garanciá­val, közületnek is. Telefon: Siófok 10-182. (45170) Egyedülálló, Társ- talan? Segítünk! DUÓ partner-, há­zasságközvetítő ! Kérje tájékoztatón­kat! 9002 Győr, pf. 431. (73202) Üzletünkbe ér­kezett: 2,5 mm-es horganyzott huzal. Kistenyésztők 2. sz. boltja. Zalaeger­szeg, Munkácsy u. 16. (piac mellett), telefon: 11-073. (248316) Elektromos kel­tetőgépet vennék. Molnár István, Kő­röshegy, Petőfi u. 70. (45229) Mennyezetburkolat (fehér) és fautánzat megrendelhető. Sző­ke József mű­anyagfeldolgozó, Pécs, Károlyi u. 21. Telefon: 11-188. (313077) Törzskönyvezett szülőktől szárma­zó, gyönyörű test­tartása jól gondo­zott, nagyon foger. németjuhász kan­kutyák eladók be­tanított üzemőr­nek. Görgeteg, Kossuth L. u. 6. Szalai. (108467) 900 férőhelyes, trágyalehúzós, fém­vázas tojóketrec eladó. Érdeklődni: Majoros, . Nagyka­nizsa, Farkas József u. 45. az esti órák­ban. (142408) K—25-ös Zetor, 700-a«? szalagfűrész­szel, rönkvágó sí­nekkel. lapforrasz- tóval sürgősen el­adó. Büssü, Petőfi S. u. 83. (108450) Somogyaszaló, Kossuth L. u. 127. szám alatt F—1 7 hónapos vemhes hasas üsző és egy 7 hónapos bikabor­jú eladó. (108439) ZX Spectrum 48 K. 2 db Joystick, Interface 2 eladó. Közületnek is. Nagyatád, Zalka M. u. 11.. fszt. 3. Te­lefon: 571. (2404) Naposcsibére (vö­rös és fehér) ren­delést felveszek, munkanapokon 17 óra után. Értéke­sítés : szombat­vasárnap, Kapos­vár, Bem u. 23/a. (2331) Pásztortűzvirág ­tenyészetből feke­te, zsinóros, törzs­könyvezett 5 hóna­pos puli kan kis­kutya eladó. 2xHPJ fekete zsinóros pu­li kannal fedezte­tést vállalok. Sió­fok, Attila u. 11/a. (45277) Fröccsöntőgép, 80 grammos és exudá- lógép darálóval eladó. Kovács, Sió­fok, Irinyi u. 12. (45278) 30 fajta szőlőolt­vány előjegyeztet­hető azonnali szállí­tásra, Magony Im- réné. 3261 Abasár, Jókai u. 18. Tele­fon: 60-026. (6344) „Komfort—T” gáztűzhely reduk- torral eladó. Ér­deklődni: dr. Fe­nyőné. Kaposvár, Ságvári E. u. 3. 17 óra után. (108323) Alig használt asz­tali tűzhely eladó. Kaposvár. Irinyi János u. 16. (108311) 25 mázsa hegyi széna és 10 mázsa étkezési burgonya eladó. Sántos, Fő út 33. sz. (108324) Bútorkínálatunk közületek és a la­kosság részére bő fazon, é«; szövetvá­lasztékban áll ren­delkezésükre. Ké­szítünk szekrénye­ket, szekrénysoro­kat, beépített bú­torokat, rekamié- kat, heverőket, franciaágyat, fo­telokat, sarokgar­nitúrát, ülőgarni­túrát, egyéni el­képzelést megvaló­sítunk. Gaál Lajos kárpitosmester. Ko­vács Ferenc faipa­ri technikus, aszta­losmester, Zala­egerszeg, Jókai u. 27. Telefon: 13-407. (20702) ALBÉRLET Külön bejáratú, bútorozatlan. egy­szobás, összkom­fortos lakás albér­letbe kiadó, gyer­mektelen házas­párnak. Érdeklőd­ni: mindennap 12 óra után, cím: Ka­posvár, Déryné u. 28. (108325) Siófokon a Foki­hegyen 2 szobás la­kás 1-2 évre kiadó. Cím: 524. számon a siófoki szerkesztő­ségben. (45247) Reklámár! Most 100 forint helyett 30 forintért vásárolhat „Fogathajtó világbajnokság” falinaptárt, 62 forint helyett 20 forintért a Szépművészeti Múzeumból ellopott festmények reprodukcióit a Somogy Kereskedelmi Vállalat kaposvári és vidéki szaküzleteiben. (73336) OPÁL OPÁL OPÁL Kibővített áruválasztékkal várja kedves vásárlóit ajándékboltunk! Ajánlatunkból: — hanglemezek és műsoros kazetták, — ezüstékszerek, — divatos bőrtáskák. Kaposvár, Május 1. u. 18. (73285)

Next

/
Thumbnails
Contents