Somogyi Néplap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-26 / 71. szám
4 Somogyi Néplap 1985. március 26., kedd kollektíva szavának súlyát. De ezt senki se értse úgy, hogy anarchiát teremtünk az üzemekben. Épp ellenkezőleg: a vezető bizonyos mértékig függ a kollektívától, s nem baj, ha adott alkalomkor egy kicsit drukkol is, vajon hogyan vélekedik róla a közösség. De a munkát a vezető irányítja. Fontos, hogy mindezt már az indulásnál is jól csináljuk, márcsak azért is, hogy később ezt a módszert szélesebb körben lehessen alkalmazni. A demokrácia szélesítésének útján politikánk fontos próbája lesz az új választójogi törvény érvényesítése a júniusi általános választásokon. Mindent meg kell tennünk, hogy a választások valóban segítsék a szocialista demokrácia fejlesztését. Szükséges és lehetséges, hogy a dolgozók százezreinek, millióinak beleszólása legyen a kérdések eldöntésébe, a végrehajtás ellenőrzésébe, saját sorsuk intézésébe. Mély meggyőződésünk, hogy ez rendszerünk politikai erősítésének fő útja. A Központi Bizottság úgy ítéli meg — és azt hiszem, a kongresszus is osztja ezt a vélekedést —, hogy népünk politikailag érett, bízhatunk benne. És bizonyos, hogy a párt elvi, eszmei irányításával, az állami és egyéb végrehajtó szervek támogatásával képes a szocialista társadalom előnyeinek érvényesítésére, az alkotó munka kibontakoztatására, a rend és a fegyelem megszilárdítására, a szocialista elveinkkel és társadalmi céljainkkal homlokegyenest ellenkező visszásságok felszámolására, a bürokrácia, a korrupció, a csalás, az üzérkedés letörésére. Kedves elvtársak! Az öt évvel ezelőtt megtartott XII. kongresszus kemény és szigorú gazdasági programot hirdetett. A feladatok sorában az első helyre a nemzetközi fizetési mérleg javítását tette. Ennek érdekében lassította a termelés fejlesztésének ütemét, visszafogta a beruházásokat, és célul tűzte ki az életszínvonal elért szintjének megtartását. Központi Bizottságunk nagyon nagyra értékeli, hogy ezt a szigorú programot munkásosztályunk, dolgozó népünk megértette és tettekkel támogatta. Mi valósult meg ebből? Mindenekelőtt az, hogy sikerült javítani nemzetközi fizetési mérlegünkön. Ezt említve tudnunk kell, hogy a körülmények ennek nem nagyon kedveztek. A nemzetközi gazdasági viszonyok tovább romlottak, s a becsültnél is nehezebbek lettek számunkra. Nagy gondot okozott 1982-ben, hogy Magyar- ország megőrizze fizetőképességét. De sikerült, s ettől A közelmúltban a Központi Bizottság, a pánt végrehajtó szervei elemezték a gazdaságirányítási rendszer működésének tapasztalatait, s úgy határoztak: legfontosabb elemeit megtartva bizonyos igazításokkal továbbfejlesztjük, hogy még jobban segítse a szocialista építést. Népgazdaságunk nem lebecsülendő eredményeket ért el az ötéves terv első négy esztendejében. A számok talán szerénynek látszanak, de olyan viszonyok között, amelyek közt azokat országunk elérte, még értékesebbek. Ugyanakkor számos gondunk, nehézségünk is van, amelyekről mindig nyíltan szólunk. Honnan adódnak problémáink? Elsőként abból, hogy a szocializmus építésének, a népgazdaság fejlődésének új szakaszába érkeztünk. Az extenzív szakaszból az intenzív szakaszba léptünk előre. Döntő lépés ez, mert az extenzív rendkívül sok függött. Mert ha nem sikerült volna, nagyon kellemetlen helyzetbe került volna az ország. Az említett években kemény erőfeszítéssel az adósságot is sikerült mintegy 15 százalékkal csökkenteni. Termelési eredményeinkről szólva kiemelhetem, hogy 1981-től 1984-ig, négy óv alatt az ipar termelése 10,2 százalékkal növekedett, a mezőgazdasági ágazaté 12,4 százalékkal. Jelentős volt a fejlődés a közlekedésben és a kereskedelemben is. A nemzeti jövedelmet — 1984 végéig — mintegy 8,5 százalékkal sikerült növelnünk. Ez még nem éri el, csak megközelíti a XII. kongresszuson kitűzött célt, ám az 1985-ös esztendő még csak most kezdődött. Az idei céltudatos munkától is függ, hogyan teljesülnek gazdasági terveink. Ebből a szempontból igen lényeges, hogy gazdaságunk szocialista alapokon nyugszik. A termelőeszközöknek csaknem egésze szocialista — állami és szövetkezeti — tulajdonban van. Az ország is, a termelőegységek is ötéves terv szerint dolgoznak, tehát szocialista tervgazdálkodás folyik, a közvetett irányítás eszközeivel és a piaci törvények figyelembevételével. Ez gazdálkodásunk fő jellemzője. Ügy tűnik, ez a helyes út és ezen kell a jövőben is járnunk. A mi irányítási rendszerünk, amely 16 éve eredményesen működik, egyike a szocialista országokban kidolgozott és életbe léptetett irányítási rendszereknek. Számunkra ez szocialista terveink valóra váltásának egyik eszköze. Az üzemek, a vállalatok önállóságának növelésével rugalmasabbá kívánjuk tenni a tervgazdálkodást, érvényesíteni a kollektív és az egyéni érdekeltséget, ösztönözni a jobb munkát. Mert tapasztalataink azt mutatják, hogy — eszméink, elveink szem előtt tartása mellett — szükség van a dolgozók érdekeltségére is a szocialista társadalom lendületes építésében. szakaszban még rendelkeztünk szabad forrásokkal, és nem számított, hogy mi mibe kerül, milyen a minősége, csak legyen. Ez a korszak egyszer s mindenkorra befejeződött. Most már hatékonyan kell gazdálkodni, és minőségi terméket kell gyártani a belső fogyasztásra és a nemzetközi piacra egyaránt. E feladat megoldását nehezíti, hogy számunkra nem nagyon kedvező a külső gazdasági környezet. De ezen nem tudunk változtatni. A kongresszusi irányelvek vitájában — és természetesen más alkalmaikkor is — szóiba került a különböző munkaközösségek, magánkisiparosok, magám kiskereskedők tevékenysége. Ennek kapcsán én azt hangsúlyozom, hogy nekünk ma szocialista alapon a hatékony termelésnek kell lendületet adnunk, hogy megtanuljuk a termelőeszközök, az élőmunka, az anyag és az energia megfelelő felhasználását, és jó minőségű termékeket állítsunk elő. Tartsuk szem előtt azt is, hogy a teljes és hatékony foglalkoztatás számunkra egységes feladatot jelent. A teljes foglalkoztatás a szocialista rendszer nagy vívmánya, amit megőrzünk. De ugyan-' ilyen fontos, hogy hatékonyan foglalkoztassuk a dolgozókat, tehát ott legyenek, ahol szükség van rájuk, ahol az ország, a társadalom, a nép hasznára, a maguk javára a legtöbbet tehetnek. A gazdasági munka számunkra, a kommunisták, a szocializmus hívei számára változatlanul alapvető tevékenység, hiszen ezzel teremthetjük meg fejlődésünk anyagi alapjait. A társadalmi rendszerek harcában az jelenti a stratégiai győzelmet, ha gazdasági téren is meg tudjuk mutatná, hogy a szocialista társadalom maga- sabbrendű, jobban hasznosítja a rendelkezésre álló eszközöket, mint a kapitalizmus. Mi ezen az úton járunk és bízunk abban, hogy a szocializmus hazánkban és világméretekben is a gazdasági építés területén is stratégiai győzelmet arat. A XII. kongresszuson az életszínvonalra hozott határozat végrehajtásáról — felelősen — a következőket mondhatjuk: a reáljövedelem 6 százalékkal növekedett, a lakosság fogyasztása ugyanosak 6 százalékkal bővült 1984 végéig. Az életkörülmények — lakás, közlekedés, egészségügy, kultúra — javultak az elmúlt években. Az iparban és az építőiparban bevezettük a 40 órás munkahetet. A reálbér sajnos csökkent, s a nyugdíjak, a juttatások reálértékét sem sikerült teljes mértékben megőriznünk. Tehát a XII. kongresszus határozatát az elért életszínvonal megőrzéséről nem tudtuk teljes mértékben megvalósítani, bizonyos társadalmi rétegek életszínvonala nem javult, sőt esetenként romlott is. A becsület megkívánja, hogy ezt megmondjam. Az 1985-ös terv a nemzeti jövedelemnek a korábbi éveknél lendületesebb, évi 2,5—2,8 százalékos növelését tűzi ki célull, s azt, hogy megálljon a reálbér csökkenése. A terv az életszínvonal bizonyos mértékű fejlesztését is előírja. Történelmi tapasztalatunk azonban, hogy a szocializmus harmoMa a tíz és fél milliós lakosságú országban ötmillió dolgozó mellett 2 millió 300 ezer körül van a nyugdíjasok és a járadékosok száma. Ha valamennyiük helyzetét egyformán akarnánk javítani, azt hiszem, nem lennénk igazságosak és nem segítenénk megfelelően ott, ahol valóban szükség van rá. Teljesen más helyzetben van ugyanis az, akinek a családjában három-négy kereső dolgozik vagy nemrégiben ment nyugdíjba, mint az, aki egyedül él, idős, beteg, s már nem tud kiegészítő keresethez jutni. Ezért arra kell törekedni, hogy a valóban rászorulók helyzetén javítsunk. Ehhez az érintettek körülményeinek felmérésére, s megfelelő támogatási rendszer kidolgozására van szükség. Hasonló kérdés vetődik fel, amikor az ifjúsággal foglalkozunk. A lakosság túl nagy részét nevezzük if júságnak, s ennék alapján a pártszervezeték úgy érezhetik: a fiatalokkal való foglalkozás gondját 35 éves korig szinte „odaadhatják” a KISZ- nék, törjék ott a fejüket. Ez nem helyes. Először is: az életkor nem értelmezhető mereven. Ha egy ipari tanuló végez, felnőtt emberré válik, és egészen más a helyzete, minit annak a 23 évesnek, aki még mindig tanul. A fiatalok anyagi_viszonyai sem egyformák. A pályakezdők sincsenek azonos helyzetben, mert ismerünk jómódban élő családokat, ahol a pályakezdő fiatalok elindítása az életbe nem nagy probléma, másoknak viszont nincs ilyesfajta hátterük. Azok kapjanak érezhető támogatást, akik valóban rászorulnak. Az életszínvonalról és a szociális kérdésekről szólva nikus fejlődését az biztosíthatja, ha az életszínvonal és az életkörülmények fejlesztése során csupán azt használjuk fel ás osztjuk el, ami- nék a fedezetét megteremtettük. Az építőmunka ösztönzése megkívánja, hogy a dolgozók keresete a végzett munka arányában növekedjék, a juttatásökat pedig a rászorulók kapják. A kongresszusi felkészülés vitájában ez nagy hangsúlyt kapott, mint ahogyan sokan — nemcsak az idősébbek — hangoztatták aZt is, hogy foglalkozni kell a nyugdíjasok és a fiatalság helyzetével. azt is szeretném elmondani, hogy ezek megítélésekor negyven év történelmi tapasztalata áll rendelkezésünkre. Az a tanulság, hogy az életszínvonallal, a szociális kérdésekkel kapcsolatos gyakorlatunkban nem volt helyes a lépéseink sorrendje. Előbb volt béremelés, a járandóságok deklarálása, mint a fizetésemelések, társadalmi juttatások anyagi fedezetének megteremtése. Majdnem egy évtizede küzdünk azért, hogy e területen megfelelő helyzetet teremtsünk. (Persze érthető: az elnyomott, meggyötört nép, amikor felszabadult, mindent szeretett voílna hamar és egyszerre magkapni. S ha még korábbra tekintünk vissza: 1918—19-ben az ipari munkásság világszerte harcolt az úgynevezett három 8-asért. Solkan isimerik a történelemből ezt a követelést: nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra alvás. Abban a korszakban — 1919 elején — Bokányi Dezsőt, a nagyszerű munkásvezetőt egy Kedves elvtársak! Változatlan elvünk: a szo- ciálizmus és a tudomány szövetségesek. Szocialista építésről nem is lehet szó a tudósók közreműködése és a tudományos munka eredményeinek gyakorlati hasznosítása nélkül. De azt is meggyőződéssel valljuk, hogy a szocializmus biztosítja a tudomány művelői számára a megfelelő munkafeltételeket, ideértve a tudományos gyűlésen elragadta a szónoki hév és azt mondita: most már kiharcoljuk a jogainkat, meglesz a nyolc óra pihenés, a nyolc óra szórakozás, a nyolc óra alvás. Erre dübörgő taps, aztán csönd, és egy hang hátúiról megkérdezte: mikor dolgozunk? Bokányi jó szónok volt, rögtön kivágta magát, és azt mondta: dolgoztatok ti már eleget. Márpedig így nem tudunk előrehaladni. És azt is becsülettel meg kell mondani, hogy a felszabadulást követő első években a burzsoá pártokkal vívott politikai ktüzdélemben mindenki ígért, versenyt licitáltunk. Mi, kommunisták sem voltunk vétlenek ebben: deklaráltunk olyan jogokat, járandóságokat, amelyéket egyébként biztosítani sem tudtunk, hiszen valójában az ipari munkásság az első másfél évben, az infláció közepette szinte napi egy kiló krumpliért dolgozott. Nem is tudtuk tehát teljesíteni a deklarált jogot; s ez a gyakorlat, sajnos, később is folytatódott. A mi történelmi tapasztalatunk az, hogy ezt így csinálni nem szabad. A biztos fejlődésnek az a garanciája, ha előbb megteremtjük az anyagi alapokat, azután osztunk és nem fordítva. Vívmányaink nem csekélyek ; téljes foglalkoztatottság, szociális biztonság, tisztes életszínvonal van Magyarországon. Törekszünk arra, hogy az emberek egyenjogúságának biztosítása mellett a képzésben, a tanulásban, a pályaválasztásban is egyenlőbb esélyt teremtsünk. Céljaink világosak. Magasabb életszínvonalat akarunk elérni, jobb életkörülményeket akarunk teremteni, de szilárd és biztos alapon. Ez a mi célunk, és meggyőződésem, hogy ha jól dolgozunk, akkor ezt a célt el is fogjuk érni. kutatás szabadságát is. A szocializmus épít a társadalomtudományok, a természettudományok, a műszaki tudománydk, az összes tudományág művelőire és hathatós segítségükre. Továbbra is feladatunknak tartjuk a kutatás szabadságának megőrzését, de igényeljük — és dolgozunk érte —, hogy a tudomány és a gyakorlat az eddiginél szorosabb kapcsolatban álljon egymással. A gyakorlat gazdagítsa a tudományos kutatást, az utóbbi pedig vegye figyelembe a gyakorlat követelményeit. A politikai munka pedig kiváltképpen igényli a marxista elmélet kutatóinak, a történettudomány művelőinek segítségét. Népünk történelmének tudományos feldolgozása is fontos feladat. Gyakran hallani igaz és hamis megállapításokat fontos történelmi kérdésekről, az identitásról. Mi mindenekelőtt a magyar történelem tudományos, marxista—leninista értékelését várjuk. A felnőttek előtt is csak így tudunk tisztázni bizonyos kérdéseket, és a fiatalokat is csak ily módon gazdagíthatjuk a történelmi ismeretekkel. A kutatókat ne csak az ötvenes évék rejtelmei izgassák, hanem újkori történelmünk olyan fontos állomásai és témái is. mint az 1919-es Magyar Tanácsiköztársaság. S foglalkozzanak azzal is, hogyan harcoltak legjobbjaink a Horthy- rendszer ellen, mit tettek az illegalitásban dolgozó kommunisták, a szakszervezeti aktivisták és más haladó gondolkodású emberek a fasizmus elleni Harcban. A felszabadulás óta eltelt négy évtized is sok olyan izgalmas és érdekes kérdést vet fel, amelyet meg kell válaszolni a fiataloknak, de még az idősebbeknek is. A szocializmus építésének új, fejlettebb szakaszába léptünk Idősek és fiatalok gondjai Legyen szorosabb a kapcsolat a tudomány és gyakorlat között
